Festészetről beszélni olyan, mint építészetről táncolni. Mi mégis megtesszük. A mai beszélgetésünk tárgya nem Gazsi Rap Show a rapper, hanem Szőke Gáspár, a festő és tanár. Podcast és interjú sorozatunk célja, hogy megmutassuk a háttértörténeteket, a sztárok csillogó világa helyett Budapest fénytöréseit. Gazsi három világ között mozog, egyszerre oktató, rapper és festő. Kisrealista beszélgetés a Kisképző tanárával. Rap szociológia és helyzetjelentés.
Ha nem tudsz vagy utálsz olvasni, vagy netán a legdurvább extrémsportok egyikét űződ, vagyis gyerekeid vannak, akkor örömmel jelentem, hogy podcast verzióban is létezik ez a beszélgetés. Betanultuk a leírt interjút és újra felmondtuk.
Rögtön az első kérdés adódik is, hogy fér bele ennyi minden az életedbe? Gazsi Rap Show albumok, Aesztetikkel, Robotdeckkel, közös albumok, Ice ’n’ Knife élőzenés album, Lapos Föld album, Szőke Klán album. Közel 11-13 között az albummegjelenéseid. Nem markolsz sokat? Vagy Warren G-vel együtt mondod, hogy I want it all?
Gazsi Rap Show a.k.a Szőke Gáspár: Úgy fér bele, hogy korán kelek. Tényleg hatkor már fent vagyok. Az iskolában nem is a tanítás, hanem a szülökkel való kapcsolattartás és az adminisztratív dolgok, amik kiveszik az emberből az energiát.
Prioritások vannak. Sosincs olyan, hogy egyszerre vagyok rapper, tanár meg festő. Kikapcsolom az agyam, és egyszerre csak egyre jut idő. Csak úgy fér bele, hogy ha nagyon durván beosztom az időmet. A dalszövegeimet utazás közben írom, sosem a gép előtt. Máskor meg nem is zenére írom a szövegeket, ez néha jól jön ki, néha kevésbé.
Hogyan kerültél kapcsolatba a művészettel? A korai inspirációidra vagyok kíváncsi, amik a vizuális berkek felé vittek?
GRS: Az első dolog anyám képzőművészeti érdeklődése, rajzai és a kedvenc művészeti albumjai, amik a tv mellett voltak, és ha unalmas volt a műsor, akkor inkább azokat néztem.
Rajzszakkör, nyári tábor, amikor gyerekként megláttam Mc Hammert a tv-ben nekem is ugrálnom kellett, aztán beírattak a zeneiskolába. Egymás mellett haladtak nálam a dolgok. Nyolcadikos koromban jöttem rá, hogy a festés fontosabb, akkor vettem komolyan. Ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen, mondtam magamnak. Nem volt kérdőjel onnantól.
Szerettem graffitizni, anyám pedig úgy volt vele, hogy
ne a rendőrök vigyenek el inkább az iskola. A Kisképző.
A következő kérdésem az aktuális kedvenceid, és/vagy örök kedvenceid.
GRS: Korai inspirációim? Az említett otthon talált könyvek, albumok. Leonardo, Michalengelo, Duccio, Paul Klee, Egon Schiele.
Középsuliban: Matisse, ő az igazi O.G. nálam. Miró a mai napig nagy kedvenc, élőben is sok mindent megnéztem tőle. A képi ötletei, formarendszere sokat adott nekem. Jackson Pollock is Miróra esküszik.
Nekem Dali és a szürrealizmus nem a világom. Hogyha kéne mondanom egy expresszionistát: Ernst Ludwig Kirchner.
Posztimpresszionisták közül Cézanne. Aztán még Piero della Francesca, Giotto, Carlo Crivelli. Mindenféleképpen még megemlíteném Bosch, Goya, de Kooning, Yves Klein, Sean Scully művészetét. Ja meg Rothko, ő a nagy festő számomra. Engem nem a figuralitás érdekel, hanem a zsigeri dolgok a festészetben.
Hogyan határoznád meg a stílusodat, van valamilyen filozófia a munkáid mögött?
Talán furcsa a kérdés, de gondolkoztál már azon, hogy teljesen más jellegű, stílusú képeket is fess vagy, hogy szobrászkodj?
GRS: A stílusomat nem olyan könnyű meghatározni. A szisztematikus dolgokban hiszek: a sorozatokban, a fokozatos méretváltásban és a formában.
Elmondom neked őszintén, én a szobrászathoz béna vagyok, próbálkoztam vele, de nem volt sikerélményem. Én síkban gondolkodom.
Hogyan lesz valakiből festő? Ha otthon elkezdek festeni, mondhatom magamra, hogy festő vagyok, vagy ehhez el kell végeznem egy iskolát?
Nekem sem volt egyértelmű sokáig, hogy ezzel akarok foglalkozni. Elmentem rajzszakkörbe, nézett a tanár hónapokon keresztül, hogyan fejlődök, aztán azt mondta nekem: Egyértelmű, hogy festő. Aztán így folytatta: „figyelj Gazsikám, kétfajta ember van: az egyik a szemsebész, aki aprólékosan dolgozik (molyolt a kezével, a másik meg a favágó.”Én inkább a favágó tipus vagyok. Amikor rájöttem erre nagy kő esett le a szívemről. Nekem nem az a dolgom, hogy precíz, finom dolgokat készítsek. Nekem nem ez a természetes alkatom. Meg volt színérzékem, ami persze tanítható, de van, akinek zsigerből jön.
A tanulást nagyon fontosnak tartom.
Általában akik azt mondják a festők közül, hogy a tanulás nem fontos, azok is tanultak művészetet. A stílusodhoz hozzátesz, hogy ha tudod mi történt a világban.
Senki nem mindentudó. A munkát nem tudod elspórolni. Plusz, ha látsz műteremben dolgozni embereket, az hat rád, technikákat, alkotói módszereket tanulhatsz.
A YouTubeon, Facebook videókban sokszor zsonglőrködést látsz, amikor forgatják a vásznat, fejjel lefele festenek vagy stencillel festenek galaxist. Ettől te nem leszel progresszív, ez inkább showműsor.
A művészet attól lesz művészet, hogy egy nagy kulturális kútból táplálkozik, amiben benne vannak az ógörögök és Mezopotámia is. Nem kell az egész művészettörténetet ismerned, de ez felvértez, mert megérted a szabályokat és mások útjait. Nem mellesleg azt is megérted, miért jó egy kortárs művész. Megérted így, hogy áll össze az egész, meg hogy miért jó egy Bak Imre, egy Mauer Dóra, Konok Tamás, Szűcs Attila stb.
A tanulás nem azt jelenti, hogy azonosulsz az előző korokkal, de segíti a kompozíciós érzéked a képi tudásod, és rájössz, hogy bármi, ami eszedbe jut magadtól, arra 90 százalék, hogy más is gondolt már, ami nem baj, mert a személyes jegyek, amiket hozzáteszel, azok megismételhetetlenek.
A estészetedben lehet, hogy nem is számítasz extra modernnek, de egy hétköznapi befogadó, vagy egy rap világából téged ismerő ember hogyan szokott reagálni az alkotásaidra?
Arra gondolok, hogy azt még csak-csak elhitték nekem, hogy te festő vagy, de amikor mondtam, hogy ezt tanítod is akkor volt, aki kiakadt a rap közegben, hogy nem is tudsz rajzolni? Tudsz rajzolni?
Hát nézd, vannak nálam jobb rajzosok, de azért jól rajzolok. Tudok rajzolni. Hogyha azt mondják, most csináljak rólad egy portrét, valószínűleg meg fogom tudni rajzolni szénnel, ceruzával, krétával, zsírkrétával, akvarellel, akrilfestékkel, olajfestékkel, tökmindegy az anyag.
Az átlagos érdeklődésű ember esztétikája a kérdés maga. Hogy mi a szép?
Az a jó, ami egyértelműen jó.
Készítettél vagy készítenél megrendelésre képeket? Adnál el saját képet számodra ellenszenves alaknak?
Ezzel nekem annyira nincs gondom, a pénz az pénz. Esete válogatja, de ilyen szinten azért még prostituálódhat az ember, ha a tudását használja. Mármint úgy értem, ha a saját képeimet adom el.
Ha van hozzá kedvem, akkor sok olyat is készítenék megrendelésre, ami amúgy nem érdekel, de egy ízlésbeli határon belül van. Viszont szinte mindenre tudnék embert szerezni.
Egyébként a tanítás azért is jó, mert bizonyos dolgokat én is újratanulok, és formában tartom magam.
A tanítás az tanulás?
Az az mindenképp. Bárhogy is tudsz rajzolni, bármennyire ügyes is vagy, emberekkel foglakozni tanulás, tanulást igényel.
Tudod úgy nézni a képzőművészetet, festészetet, hogy magyar és külföld, vagy ez mindegy?
Mindig is volt egyfajta késés Magyarországon, már a reneszánsztól kezdve is. Aztán a magyarok nagyon trendkövetők, vagyis nem csak azzal van baj, hogy nem vagyunk képben, hanem szolgai módon nyúlunk hozzá dolgokhoz. Ha elmész egy artfairre azt látod, ugyanazok a dolgok ismétlődnek, a trendek ismétlődnek. Miért, ugyanaz jut mindenki eszébe? Kicsit késve kicsit kicsibe. Viszont az is igaz, hogy van egy magyar szájíz is, vannak karakterisztikus magyar jegyek. De a németeknek, olaszoknak, franciáknak is vannak sajátosságaik. Volt itthon az elmúlt tíz évben Műcsarnokban, Ludwigban észt, finn, kínai, lengyel kiállítás, és meg lehetett különböztetni őket.
Aztán hat az is ránk, hogy a Közép-európai szcéna erősen koncept art hatású, így mi is.
A vasfüggöny után a szocreál hatása más volt, mert nyugaton erre voltak kíváncsiak. Beindult a nosztalgia is. A szoborparkot ajánlom mindenkinek, vannak ott magas színvonalú alkotások elfelejtésre ítélve. A Sissy szobor és hasonló giccsek, meg közszemlére téve. Persze a művészeti szereplők alkotók is ezerfélék, a magyar művészeti piac is telített. A galériák esetében, van egyfajta biztosra menés is a piac miatt, de vannak sikertörténetek is, nincs becsukva a kapu a magyar művészek előtt, se itthon, se külföldön. Keresztesi Zsófia most fog kiállítani a velencei biennálén.
A ki kicsoda a magyar rapbizniszben portrésorozatot nem kívánod folytatni?
Kicsit random volt, de jó lenne folytatni. Kicsit elvették a kedvem, amikor ez a nem is hasonlít, színvonal megy. Ki mondta, hogy hasonlítania kell?
De lehet, hogy kéne folytatni és producereket, dj-ket is lefesteni. Meg ennek van egy kis peace, love, unity hatása is, ami pont, hogy a hip-hop klasszikusan vett célja. Megismerjük egymást, közösségi lét. Ezért is alakult ki ez a kultúra, nem a fegyveres rablás éltetésére.
Bár direkt nem a hip-hopban tevékenykedő részed kérdezzük, de azért egy top 5 személyes kedvenc mc listára kíváncsiak lennénk.
Olyan mc nincs, akinek én az egész munkásságával elégedett vagyok.
Talib Kweli, mert okos.
Jay-Z, de csak idén télen kedveltem meg.
Lil Wayne, mert nem kiszámítható és spontán.
Gucci Mane mióta kijött a sittről. Jó ő nem egy költő.
21 Savage, mert mindent leszar, és vannak barjai.
De ha mehet a lista még tovább: Mos Def, Busta Rhymes, Lloyd Banks
Kedvenc albumok, amik egy az egyben tökéletesek:
Dead prez – Lets get free
Beatnuts – Take it or squeeze it
Big L – Big Picture
Cypress Hill – Temples of boom
Wu Tang Clan – Enter the Wu-Tang
A madarak azt csiripelik, hogy régebben graffitiztél, a rapben még most is aktív vagy, ez egyenes út lett volna számodra bármiféle street art felé. Hogyhogy végül klasszikusabb kifejezési formát használsz a művészetben?
Sokat fújtunk, backjumpoztunk.
Valószínű az is közrejátszik, hogy Edyoval, Horror Pistával, Buddha Tomival jóban voltam. A grafitizés közösség is. Sok festéket használtam el, ők hatékonyabbak és ügyesebbek voltak, és a másik dolog, hogy relatíve hamar eltűntek, amiket felraktam. Engem az elveszés zavart. Hogy ne csak egy fotó maradjon utánam.
Engem a klasszikus graffiti érdekelt, és érdekel most is. A stencilezése, matricázás, a narratív vagy politikai street art, a Banksy vonulat nem áll közel hozzám. Mármint elismerem, tisztelem, csak én nem ezt csináltam és csinálnám.
Festészet fan vagyok, de nem akarok üzenni a képeimmel.
A narratívát a rapfüzetemben tartom, a hip-hopban kiélem a közléskényszerem.
Miben klasszikus és miben eltérő az, amit képviselsz?
Lehet furcsa lesz, de a művészetnek nem kell érzelmeket kifejeznie. Lehet, hogy neked lesznek érzelmeid tőle, de én ezeket sokszor teljesen racionálisan formailag átgondoltan festem, és semmit nem akarok vele üzenni.
Amúgy visszatérve még a graffitihez, a festékekkel is van bajom, most nem akarom a Monatanát ekézni, falra meg fémre viszonylag jó, de hamar megtöredezik, lemállik, és nem az időjárásnak kitett falakra gondolok. Festettem vele beltérre, kezelt falapra is, nem vagyok megelégedve a minőségével. Alkotásom is ment tönkre, amit eladtam és a tulajdonos (Fundamenta gyűjtemény) jogosan reklamált miatta.
Ha filmeket nézel mennyire vagy érzékeny a képi világukra, el tudsz tőle vonatkoztatni?
Jajj, nagyon számít. De a könyveknél és filmeknél leginkább a jól megírt sztori is számit. Eléggé válogatós vagyok.
Sok alternatív, undeground zenész vagy színházi ember panaszkodik, hogy nem érdeklik az embereket az eredeti alkotások. De mit mondhatnak a kortárs festők, szobrászok, médiaművészek? Ti tulajdonképpen még ebben a közegben is mostohagyermekek vagytok. Mit gondolsz erről?
Én sok szempontból szerencsés vagyok, nem feltétlenül financiális szempontból értem. A kiállításaimon sokan vannak, de ez arról is szól, hogy egy közösség része vagyok, vagy hogy szeretnek az emberek.
Sajnálom, hogy sok tehetséges művész nem kapja meg a bátorítást és a pozitív visszacsatolást. Ez nem pénzkérdés. Odafigyelés. A zenében, a rapben, gyors a visszajelzés. Gyors impulzusok. Az undergroundban is.
Magányos-e a festő? Hol lép be a közösség a művészet világába?
Az egyik mesterem és tanárom azt mondta, hogy a rajzolás olyan, mint az önkielégítés. De ne a rejszolásra gondolj, hanem arra, hogy egy magasabb szinten okozol magadnak örömöt. Az önálló és a magányos munka alatt lesz koncentrált az ember.
A kiállítás már inkább kommunikáció, évenként érdemes egyszer legalább így beszélni a képek által az emberekkel. Az ad egy másik ítéletet a munkáidról.
Persze van, aki ötévente csinál egyet, de van olyan is, aki szeret a nyilvánosságban lubickolni.
A festők magányosak nagyrészt szerintem. A diskurzusra szükség van, de ez egy másik kérdés. Viszont a vélemények nem úgy csatornázódnak, mint a YouTube-on, nem nyersek és direktek. Sokszor a kritikát a műveidről nehezen tudod kihámozni a sok udvariaskodás közül. Aztán ott vannak az egyszerű emberi tényezők is. Mindenkinek jól esik a dicséret, a művészek egy része eleve nárcisztikus, bár a zenészeket nehéz felülmúlni.
Mit gondolsz, a magyar művészek mennyire vannak felkészülve egy külföldi bemutatkozásra? A magyar művészet mennyire állja meg a helyét külföldön?
A legnagyobb gond nem azzal van, hogy nem érthető, vagy, hogy nagyon idegen, ez egy piac. A külföldi piacok fejlettek és előrehaladottak, van pénz és apparátus, kurátor, sajtós, asszisztensek. Damien Hirstnek rendesen egy művészetgyára van. Itthon kis pénz kis foci.
A galériáknak sincs annyi pénzük. Nem rosszabb, hanem sokszor nincs team mögöttük, akár az egyéni szinten, akár nagyobb intézményi rendszerben. A lengyel, szerb, cseh művészek nagyon komolyan be vannak ágyazódva a nyugati struktúrába.
Tanárként is tevékenykedsz, szoktál valami útravalót, vagy figyelmeztetést adni a fiataloknak? Mennyire naivak egyébként a mai fiatalok, és különböznek a mi korosztályunktól?
Az első, amit szoktam nekik mondani, hogy ne féljen attól, hogy rosszat alkot.
Az egész művészeti oktatás legnagyobb hibája, hogy egyfajta tökéletes mítosz van. Mindenkitől a „MŰVET” várják.
A művészei pálya kudarcok sorozata, egy-egy öröm, egy-egy mérföldkő.
A többi mind próbálás, hasra esés, felállás, próbálás, hasra esés és felállás, és néha van olyan, hogy az ember büszke lehet magára. Ne azt mondd magadra, hogy rossz vagy, hanem ne kedvetlenedj el, nézd a távlatokat, amin elindultál. Meg másnak tetszhet, amit csinálsz, akkor is, ha neked nem.
Az, hogy mit szeretsz, az is változik, sok különböző ízlés van.
Attól, mert nem szereted Malevicset, avagy túl kommersznek tartod a Mona Lisát, ne felejtsd el, hogy lehet a rárakodott kulturális rétegek miatt gondolod így, eleve nem objektíven ítéled meg. Az emberek impulzívak, de meg kell próbálni más szempontokat is adni nekik.
Nem lehet fából vaskarikát csinálni, de ki lehet bontani azt, ami benned van.
Az én korosztályom és én nem vagyunk azonosak, de az igaz, hogy a mai gyerekek, bátrabban lépnek. Beadják külföldre a felvételit, hamarabb rendeznek kiállítást, és ez nem csak egyéni példa, hanem tömegével.
Nekem 23 éves koromban volt az első kiállításom, most sokaknak már 5-6 kiállítása volt addigra. Most nem az a lényeg hogy milyen színvonalú, hanem hogy megcsinálták. Bátrabbak, magabiztosabbak. Nekünk is vannak előnyeink velük szemben. Az információhálózatot, a sok információt nem tudják jól kezelni.
Az internetből nem tudnak jól szemezgetni, úgy ahogy mi megtanultuk a könyvtárban a bibliográfiát összerakni. Az internet szétszór. Nincs minden fent az interneten. Nem tudnak jól csoportosítani, helyükön értékelni dolgokat.
Túl nagy a zaj, túl sok az információ. És nagyon könnyen mondják valamire, hogy ők már ismerik azt. Egy-két képet láttak Modiglianitől, és úgy érzik az elég.
A Wikipédia tudás veszélyes. Könnyen kapott információ nem marad meg, és sokszor nem tudják, hogy nem tudják. De persze ez a tudásszomj kérdése is. Azt hozzá kell tennem, hogy viszonylag normális családokból jövő, egzisztenciálisan stabil helyről származó gyerekeket tanítok, nem ismerem a teljes populációt. Itt a motivációs szint magas. De depresszió, identitásválság, önmagaddal való küzdelem mindenkinél lehet.
Mi az, ami leblokkol, és ami lelohaszt?
Hogy az ember azt érzi nem ér semmit. Ez hullámokban jön. A sikertelenség, hogy rég adtam el, hogy nem tudok elintézni egyszerű dolgokat.
De aztán az jut eszembe, hogy van melóm, feleségem, van hobbim, van műtermem, valamennyi pénzem, szeretek kertészkedni. Életmódváltásom is volt, és sokkal jobban egyben vagyok, mint 10 éve. Depresszív alkat vagyok, sokszor nem tudom értékelni azt a sok jót, amim van.
Mi az, amit senki nem gondolna rólad?
Mostanában vegetáriánus vagyok. Szeretem a gél lakkokat. Na, nem magamon, hanem a nőkön. Nem szeretem a kerámialakkot, csak a rendes gél lakkot.
Mi az, ami motivál a gél lakkon kívül még?
Minden. A pillanatot akarom kiélvezni.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Kis dolgok. Megtervezek egy sorozatot és majd azt kiállítani.
Szeretném, hogy kijöjjön az öcsémmel készített album és a Lapos Föld második része.
És szeretnék pihenni. Elengedni magam.
