Egy természeténél fogva meglehetősen zárkózott ember a világ legextrovertáltabb iparágában. Ez a twist Anton Corbijn esetében kétségkívül bevált, hiszen 19 könyv, 80 zenei videó, 4 játékfilm és megannyi ikonikus sztárportréval a háta mögött örökre beírta magát a popkultúra nagykönyvébe.
Érdekes párhuzam, hogy amíg a fotóin szereplő ikonok két végéről harsányan égették az életet, addig Corbijn a csendes önpusztítás eszközeivel tette ugyanezt. Fényképezőgépét kommunikációs átjáróként használta, amellyel kapcsolatteremtési gátlásait igyekezett áthidalni, ezzel magabiztosságot merítve a számára idegen közegben.
A motiváció azonban mindkét esetben egy tőről fakad. Kitörni a könnyen körbehatárolható élethelyzetből – Corbijn esetében ez Strijen szigete (Hollandia) – a maga kulturális és kortárs zenei elszigeteltségével. Mindez egy protestáns prédikátor apával megspékelve. A folyamat eredményeként a zeneipar legcsendesebb embere végül a showbiznisz történetének „leghangosabb” személyiségeivel vette körül magát. Miután ez a két világ összeért, olyan különleges alkotások születtek, melyek kiállva az idők próbáját a kultúránk szerves részévé váltak.
Köszönhetően egyfelől annak, hogy Corbijn homlokegyenest szembe megy a fényesre polírozott, mesterségesen megvilágított, tűéles sztárfotók diktálta képáradattal. Fotóit homályos kontúrok, szemcsék, eltakart vagy elfordított tekintetek és árnyékba süllyedő vonások jellemzik. Másrészről fotóalanyait szereti és ismeri, ebből kifolyólag nem úgy tekint rájuk, mint hírességekre, ezáltal képes kellően elszakadni az intézményesített sztárkultusztól és a körülötte zajló felhajtástól. Így lesznek a képei megdöbbentően autentikusak.
És akkor íme az amuse bouche. Az első fogás, ami nincs az étlapon – ami előrevetíti, hogy milyen lesz a menüsor. Jelen esetben Corbijn fotós munkássága, ami bízunk benne, hogy kedvet csinál nektek a további munkáiban való elmerüléshez.
