Hogy valaki jelentősebb sikereket tudjon elérni a zenei piacon, ahhoz egyáltalán nem elég „csupán” tehetségesnek lenni. A velünk született talentum önmagában nem tölt meg egyetlen koncerttermet, vagy nem ad el egyetlen árva lemezt sem. Pláne csak úgy szimplán, úri passzióból nem. Kell valami plusz, kell valami extra adalék, amire jó eséllyel felfigyelnek az emberek. Persze gyakran előfordul, hogy végül ez is kevésnek bizonyul. Jó példa erre a Zolar X nevű zenekar, akik habár a körítést tökéletesen kimaxolták, mégsem futottak be igazán.
Pedig valódi pionírokról, pontosabban űrlényekről beszélünk. A Zolar X tagjai ugyanis nem a Földről, hanem egy bizonyos Plutóniának keresztelt bolygóról származnak, egészen pontosan Zolaria City-ből. Legalábbis ezt állították magukról, amikor már javában itt nálunk, helyesebben különböző Los Angeles-i klubokban zenéltek a hetvenes években.
A glam rock műfajában úttörőnek számító bandát 1973-ban alapította Stephen Della Bosca, zeneszerző és zongorista. Az amúgy is épp elég dallamos nevét – a Földre való megérkezése után – viszont rögtön lecserélte valami sci-fi kompatibilisebbre, így aztán Ygarr Ygarrist lett belőle. (Gyerekkorábban, az ötvenes években indult az úgynevezett űrverseny az USA és Szovjetunió között, ami örökre bevésődött „emberünk” tudatalattijába, innen hát az ötlet.) Szerencséjére társa is akadt a kezdeti szárnypróbalgatások során Bruce Courtois személyében, akit a Plutóniáról Zany Zatovianként ismerhettünk meg. A kétfős kompánia idővel tovább növelte a legénység létszámát: csatlakozott hozzájuk a törzshelyük, a helyi Rodney’s English Disco énekese, Zory Zenith, valamint a San Fransicó-i Legs Diamond rockegyüttes dobosa, Craig Rhinehart, azaz Eon Flash is.
Négyen kezdtek tehát sűrűben koncertezni valamikor ’74 táján. De nem ám az akkor megszokott bőrszerkós-szakállas sztílóban nyomták az ipart. Nem-nem. A Zolar X a külsőségekben is hozta az űrlényt, és nem csak a tagok neveiben. Minden fellépésükön Csili-vili űrszerkóban jelentek meg, ez azonban még korántsem minden. Az is bőven belefért, hogy kitaláltak maguknak egy kalandos háttérsztorit a származásukat illetően, na de hogy egy saját, szó szerinti idegennyelvet is létrehoztak, amit egyébként kicsit sem féltek használni, az tényleg egyedinek hatott.
Zolar X: Timeless
Ahogy híre ment a fura csörömpölő zenét játszó, na meg fura göncöket és még furább nyelvet beszélő bandának egyre több megkeresés futott be hozzájuk a média részéről. A Los Angeles-i tévék már javában sugározták a koncertjeiken készült felvételeket, mikor az országos lefedettségű tévécsatorna, az NBC The Tomorrow Show című beszélgetős műsorának egyik legelső epizódjában is feltűntek az egyáltalán nem érdemtelenül gruppihercegnőnek is csúfolt, Sable Sarr társaságában.
Ekkor úgy festett tehát, hogy kezd kilőni az űrszekér. Érezték ezt a srácok is, a hirtelen jött népszerűséget két demóval igyekeztek meglovagolni. A dalokat – Space Age Love és Energize Me ópuszokat – hétinches bakelitre nyomták, majd elküldték őket néhány illusztris kiadónak országszerte. Szerződést végül egyetlen helyről sem ajánlottak nekik, így szép lassan elindult a haláltusájuk, mindösszesen néhány évvel a banda megalapítása után.
A demók sikertelenséget kábítószer és alkoholproblémák követték, komoly dózisokban. A Zolar X tagjai a hetvenes évek közepe-vége fele már nem jópofa bubifigurás formáknak, sokkal inkább botrányhősöknek voltak elkönyvelve.
Kellemetlenebbnél kellemetlenebb sztorik keringtek róluk, melyek nagyrésze sajnálatos módon igaznak is
bizonyult, és ezen malőrök természetesen minduntalan rombolták a még meglévő kevéske nimbuszukat.
Ilyen volt például az az emlékezetes eset, mikor Zory Zenith egyik ihletett pillanatában a menedzserük limójának tetején mutatta be méltán híres táncmozdulatait a nagyérdeműnek. Ez lehetséges, hogy nem lett volna akkora gond, de Zory kezelgette az említett menedzser feleségét is, így hát rövidtávon kenyértörésre került sor közöttük.
Az sem tett különösebben jót, hogy folyamatosan cserélődtek a zenészek csapaton belül. Földi halandónak már-már képtelenség lett volna követni, hogy éppen ki távozik és ki esik be helyette. Zatovian és Flash még ’75-ben leléptek, helyettük Ufoian Ufar és Romm Eclipse kapott szerelést, míg Zory néha benne volt a buliban, néha nem. Volt, hogy azért szívódott fel, mert éppen vallásos útkeresésbe kezdett, de becsületére legyen mondva, rendre visszatért a fedélzetre. A Zolar X klasszikus formájában 1981-ben szűnt meg létezni, már ha az ő esetükben klasszikus formáról egyáltalán érdemes beszélni.
De ez még közel sem a sztori vége. Huszonhárom évvel azután, hogy lehúzták a rolót, 2004-ben egy lelkes rajongójuk, Jello Biafra saját kiadója, az Alternative Tentacles égisze alatt újra megjelentette a Timeless című debütlemezüket, mely nem várt érdeklődésre tett szert. Olyannyira jól sült el a dolog, hogy 2005-ben ismét összeálltak a nálunk ragadt Plutóniaiak, hogy amerikai turnékörútjukat 2007-ben egy nagylemezzel, az X Marks the Spot-tal koronázzák meg. Egyetlen egy szépséghibája volt ennek az újbóli összeborulásnak. Méghozzá az, hogy a táncoslábú Zory Zenith nem vehetett részt benne. Pedig ment volna szívesen, csak hogy akkoriban egy oregoni börtön vendégszeretetét élvezte családon belüli erőszak miatt. (Visszaeső volt, ezért egyébként tíz évet kapott jogerősen.)
Helyettese sem éppen kispályás arc. Sőt! Jett Starsystems, azaz Jeff Porter egykor dj-ként és nem mellékesen a Los Angeles-i Vudu egyház alapítójaként tevékenykedett.
A Zolar X ma is létező zenekar, ám albumot legutóbb 2014-ben adtak ki. Koncertekre helyezik inkább a hangsúlyt, ahol totál kivetkőzhetnek magukból. Vagy beöltözhetnek maguknak. Részletkérdés csupán, hiszen a közönség így is, úgy is jól jár.
