Barion Pixel

1913: az évszázad nyara

Benedek Csanád

2022.11.16.

10 perc

Florian Illies könyve a huszadik század utolsó boldog évéről, amikor még az illúzióink igaznak tűntek, és nem tudtuk mi a depresszió, de csak azért mert a pszichológia nem ismerte.

Egy játékra hívlak: 1913 vs 2023?
Ez segít megérteni miért olyan érdekes könyv az 1913. Jövőre 2023, és senki sem tudja mi lesz. Most tényleg pörög a rulettkerék. Putyin 19-re lapot húz. Kína hova fog állni?

Képzeletben játsszunk el a láthatatlan erővonalakkal!
A történelmi helyzet a nagypolitika a gazdasági súlypontok, a kulturális változások nem feltétlenül látszanak. Magyarán egyáltalán nem olyan biztos, hogy azok a döntő tényezők, amit mi annak gondolunk. Például Oroszország éves GDP-je Olaszország szintje alatt van. Tulajdonképpen akkor ki is a nagyhatalom? Például Ausztrália. Nem nagyon beszélünk róla, mert kevés helyen lehet olvasni, de az ausztrálok tanulva abból, hogy a második világháború elején nem volt segítségük, mert USA (Pearl Harbor) és Anglia is (Dunkirk) óriási bajban voltak, ezért a világháború után nagyon sok pénzt és fejlesztést hajtottak végre. Most 2022-re egy elképesztően modern, ütőképes és saját fejlesztésekre épülő hadsereggel rendelkeznek.

Vagy ha beszélgetünk barátainkkal, olajról, földgázról beszélünk. Az olajjal rendelkező országok az erősek a szemünkben. De Indonézia pont a napokban hozta létre a legtöbb lítiummal rendelkező országok szövetségét. A lítium az elektromos iparban, világban, ami fele tartunk, a legfontosabb alapanyag. Egyre több a villanyautó, de van-e elég lítium? Láttatok már lítium lepárló mezőket? Elképesztő, és elképesztően veszélyes is. Lehet ebből lesz valami. Miközben az atomerőművektől félünk. Lehet, még nem látjuk eléggé ennek a súlyát.

Vagy a kriptovaluták közül a legtöbb embernek még a bitcoin is alig van meg, de mi van, ha mondjuk a VeChain vérkészítményekkel kapcsolatos blokkláncrendszere személyi igazolványként fog szolgálni. Akkor ők lesznek az új Apple? Valamelyik cég hatalmasat fog robbanni, csak még nem tudjuk melyik.

Lítium mezők az Atacama sósivatagban

Kulturális téren, kicsit visszamenve a múltba, a Fugees azért csinálta meg Enya zenéből az ő megkérdezése nélkül a Ready or Not-ot, mert bármilyen hihetetlen, de se ők, se a Columbia Records nem gondolta, hogy a rapzene vagy a Fugees Amerikán kívül bárkit is fog érdekelni. Nem lett igazuk. Ez az 1913 zsenije, hogy ezeket a kis szálakat, naplóbejegyzésekből, újságcikkekből összerakja, feltárja. Az 1913-as utolsó békés évet. Elképesztő hogy mennyire nem látjuk a jövőt, miközben mindent megteszünk azért, hogy valamennyire kiszámíthatónak lássuk. 1913 az a könyv, ami segít megérteni hol is vagy most. Nagyon a jelenről szól, csak nem veszed elsőre észre. Az a játék benne, hogy te már tudod mik lesznek a következmények, de az akkor élők teljesen mást gondoltak. Teljesen mást gondoltak fontosnak is.

1913 első pillanata. A sötét éjszakában lövés dörren. Rövid kattanás hallatszik, a ravaszra illesztett ujj megfeszül, aztán még egy tompa dörej. A fellármázott rendőrség azonnal a helyszínre siet, és letartóztatja a lövöldözőt, akit Louis Armstrongnak hívnak.”

Ő akkor egy kölyök volt, alg múlt 10 éves. A javtóintézetben kezdett el trombitálni. Ki gondolta, hogy a jazz fontos lesz?! Elmondom: senki. Mintha most azt mondanám neked, hogy egy japán zenei szubzsáner majd az egész világot meghódítja. Tudom furcsa ez, mert az amerikai kultúrában élünk. De 1913-ban Amerika a vidéki rokon volt. Európa volt a világ közepe. Párizs a világ legmenőbb városa. Japántól Amerikáig mindenki Párizsba vágyott. Berlin és Bécs mai ésszel felfoghatatlanul fontosak voltak. Ne feledjük, az amerikai tudományegyetemek a világégés elől innen elmenekült tudósokkal töltődik fel. Európában volt akkor még a világ tudása. 1913 meg a naivitásunk és optimizmusunk utolsó éve.

The Montmartre boulevard, Paris – 1913.

1913 A nyugati civilizáció gyerekkorának legszebb nyara
Hogy megértsük az 1913-at, azt kell látnunk, hogy a nagy elgondolások, kommunizmus, futurizmus, és a másik oldal, azaz Anglia világuralmi tervei még nem pukkadtak ki. Mind optimizmussal töltötték el az embereket: jó, most nem a legjobb, de jön egy új világ. A remény 1914-ben is itt volt. A többit ti is tudjátok mi lett a nagy remény vége. Egy fél évszázad pokla. De a tudás és a kultúra ekkor még itt volt.

A kötet tizenkét fejezeten át, januártól decemberig lépked végig az adott éven. Nem kevesebbre vállalkozik,
mint hogy kiszűrje, felmutassa azokat a talán legjelentősebb eseményeket, melyek a XX. századot
gazdagították. Eredeti idézetek és utólagos leírások briliáns összjátékából áll a könyv gerince.

A könyv szerkezete szokatlan: rövid, mozaikszerű történetekből tevődik össze az év krónikája, melyek a szerző által kiválasztott közéleti szereplők, művészek, tudósok életébe, gondolataiba, mindennapi örömeibe és problémáiba engednek bepillantást. Fontos, hogy ha nem ismered az adott embert, ne ess kétségbe. A szerző célja, hogy korlenyomatot adjon. Biztos kézzel vezet téged. Olyan, a maguk idejében sokszor még apróságnak tűnő történeteket ismerhetünk meg, melyekről ma már tudjuk, hogy a világtörténelmet határozták meg. Ne feledjük, ekkor egy időben Bécsben lakott Hitler, Sztálin és Tito is. Hitler festő akart lenni. Tito még utcaseprő is volt. Mi volt még ekkor? Bizony az első Aldi szupermarket prototípusa. Megalakul az akkor teljesen jelentéktelenek tartott Prada nevű cég. Felfedezik az ózonréteget, csak még nem értik a fontosságát. Szintetizálják az Ecstasy-t. Freud teljes lelki nyugalommal írja fel mindenkinek a kokaint, mert nem tudja, hogy milyen veszélyes. Később emiatt amúgy komoly lelkifurdalása volt. Igen, receptre lehetett kapni kokaint, a háziasszonyok „csöves”, „proli” drogja volt. Postán küldték egymásnak az emberek levélben. De nem szeretném spoilerezni a könyvet.

1913: ez az a pillanat, az az év, amikor minden lehetségesnek tűnik. A ragyogó, realista elmék, akik háborút sejtettek, rövid, pár hónapos háborúra gondoltak csak. Meg a gépek háborújára. Kicsit a steampunkban éltek akkor. A tudomány megoldást ad mindenre, ha meg nem tudjuk, majd feltaláljuk. Azonban 1913-ban az irodalom, művészet és zene tudja már, hogy az emberiség elveszítette ártatlanságát. Az irodalom, művészet és zene a végletekig elmegy. A művészet ekkor szabadult fel először, ekkor lett nagykorú, ekkor rúgott be először. De ekkor vesztette el ártatlanságát is. Ezt a könyvet apránként kell olvasni, mert sok ismeretlen név lesz. A szerző német, ezért a német szemüvegen keresztül nézünk körbe.

Párizs a jövő városa. Innen jön az új, a film, az irodalom, a festészet. Ami Párizsban már elfogadott, például Picasso művészete, azt még Németországban teljes elzárkózás kíséri. „Az élet túl rövid, Proust pedig túl hosszú” – fogalmaz Anatole France 1913-ban, Az eltűnt idő nyomában első kötetének megjelenésekor. Bécs a tudomány központja. Berlin pedig fontos akar lenni. London meg azt hiszi ő a világ ura és bankja. Mindenkit lenéztek, el is ment mellettük a világ. A könyv leginkább a Párizs, Berlin, Bécs háromszögében zajló változásokat emeli ki, de még egyszer mondom, ez nem túlzás, ekkor ezek voltak a menő helyek. Egy Barcelona, Tokió nem volt fontos. Ami még fontosabb: ők maguk sem gondolták magukat fontosnak. Malevics négyzetet fest, és ezzel a festészet eljut egy nulla pontra. Duchamp biciklikereket szerel egy székre. Ezzel a szobrászat egy holtpontra jut. Egy Adolf Hitler nevű levelezőlap-festő akkurátus városképeit árusítja, senkit nem érdekel. Adolf híres akar lenni, sikerül, de a világ meg majdnem holtpontra jut.

Két apró megjegyzés, ami fontos lehet. 1913-ban nem voltak naivak az emberek, valahogy úgy tudnám megfogni, hogy mindegy mi jön, de jobb lesz, mint ami most van. Ezt gondolták. Ez volt a közhangulat. Na, ebben nem lett igazuk.
A másik észrevétel, ami minden olvasónak fel fog tűnni, hogy tényleg nem igaz a „régen minden jobb volt frázis”. A bulvár ugyanúgy szennyes és vállalhatatlan pletykák százait szórta. A sorozatgyilkosos történetekkel ugyanúgy tele volt a média. Ezt szeretjük olvasni, vér, szex, és pénz. Na meg a botrány.

A boldog békeidők, a jövőből nézve szépültek meg. Van az a rossz verzió, amit nem akarunk elgondolni, mert kis esélyét látjuk hogy bekövetkezzen. 1914 elhozta ezt is.

1914 árnyéka
Florian Illies 1971-ben született, Bonnban és Oxfordban tanult művészettörténetet. Ez azért fontos, mert nem az első világháború árnyéka miatt írta meg a könyvet, hanem pont fordítva, 1913-ban kódolva volt a jövő. A szerző, mint művészettörténész, s mint a Villa Grisebach berlini aukciós ház tulajdonosa, munkája, kutatásai során rájött, hogy minden egy irányba, az 1913-as mágikus év felé mutat. Pont, mint 1968-ban, volt valami a levegőben. Tehát a szerző nem a háború árnyékát akarta megírni, ha úgy látta volna, akkor 1923-at emeli ki, de mégis 1913 volt az év, amikor beérett a század. Florian Illies könyve lélegzetelállító képet rajzol a szó szerint páratlan évről, mert 1913 prímszám is, amelyben a hosszú 19. század véget ér. A hosszúnak nevezett 19. század sok történész szerint logikailag 1789-1913-ig tartott.
A rövid huszadik század meg 1914-1989-ig.

1913 volt a vihar előtti csend.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Hit, remény és Nick Cave

Rick Rubin – A kreatív folyamat: Az alkotás mint életmód

Sandman és Gaiman

Byung-Chul Han: szupersztár-filozófus a kiégés társadalmában

Burroughs: hosszú séta az élet sötét oldalán

Lélegezni és lélegezni hagyni