„Vezérelvünk legyen a kíváncsiság”
Rick Rubin könyvében az évek során felgyülemlett tapasztalatait foglalja össze kreatívan a kreatívitásról. Számos prominens zenei producer ismertsége arra épül, hogy létrehozott valamiféle karakteres hangzást, amelyet egy adott korszakhoz kötünk. Rick ezzel szemben olyan milliőt hozott létre, melyben a legkülönfélébb műfajban alkotó zenészek önkéntelenül is képesek felszabadítani a bennük lakozó egyedi erőt.
„Eredetileg arról akartam írni, hogyan készítsünk minél nagyszerűbb műveket.
De végeredményben arról szól a könyv, hogyan éljünk.” – Rick Rubin.
Többek között ezért is merem a nem feltétlen zenész vagy művész beállítottságú embereknek javasolni. Ennek az útnak mindannyian nekivághatunk. A Rubin által megélt kreatív folyamat egy élet munkáját sűríti magába. Megtudhatjuk belőle miként állítsuk szolgálatunkba a kreativitás pillanatait, azt a felvillanyozott állapotot, ha úgy tetszik, flow-élményt, amely az egész további életünkre kihathat. Példának okáért nem a zene alakítja a szemléletet, hanem a szemlélet a zenét. Magyarán a szemlélet, a hozzáállás, az élet más területeire is érvényes, vagyis univerzális.
Az ember, aki mindenhol ott volt
„Nagyon szeretem azt a kihívást, hogy különféle zenészekkel dolgozhatok. Úgy érzem, hogy a szerepem valójában inkább egy edzőé. A munkám, hogy kihozzam belőlük azt a zenét, ami bennük rejlik, és ez nem feltétlenül az, amit hallgatok.”
Rubin világszerte az egyik legbefolyásosabb és egyben legelismertebb producer hírében áll. Sokak szerint „ő az elmúlt húsz év legmeghatározóbb producere”, és ez részben igaz is. Elképesztő a lista, akikkel dolgozott, továbbá legalább két rapkiadó (Def Jam és Sony Columbia) elindításában is szerepet játszott.
1986-ban létrehozta saját kiadóját, a Def Americant, amely 1993-ban az American Recordings nevet kapta, ezzel „csupán” az amerikai popzenét újította meg, részben Johnny Cash újra kitalálásával.
Amennyiben érdekel Rick Rubin élete, korábban már írtunk egy portrét a producerpápáról.
Stúdióguru
„A világ aranybánya, ahol más emberek fejében kell ásnod, hogy felszínre hozhasd a kincseket. A jó kérdések a csákányok, amivel kibányásszuk azokat.”
Kétségkívül Rubin a legnagyobb ékkövek egyike. A kérdés csupán az, hogy vajon ebből mennyi a drágakő és mennyi a csillogás? Mindenesetre Rubin nemcsak jó zenei szakemberként dolgozott remek lemezeken, hanem egyfajta könnyűzenei forradalmár is, de talán a zenei guru jobb szó rá. Ez a kifejezés még akár modoros is lehetne, de esetében helytálló. Ha hagyod, megmasszírozza az agyvelődet.
„Amikor valami ötlet valósággá válik, kisebbnek tűnhet. Nem e világiból e világi lesz. – A képzeletnek nincs határa. A fizikai világnak van. A mű mindkettőben létezik.”
Rubin néha idézget, néha mások idézeteit állítja be sajátjaként, de a végcél elsősorban nem önmaga fényezése, hanem a minőségi végeredmény elérése.
„Adj hat órát egy fa kivágására, és az első négyet a fejsze élezésével fogom tölteni.”
Noha az idézet Abraham Lincolntól származik, Rubin is előszeretettel használja.
Az individualista sztárok imádják az ilyen mondatokat és ebben Rubin tényleg jó. Kicsit olyan, mint Phil Jackson a kosárlabdában. A sztárok pszichológusa, aki képes lehozni nagy egókat a földre, majd munkára bírni őket. Nem mellesleg Broken Record címmel 2017 óta egy popkulturális podcastot is visz. Kétségtelen, hogy amikor Rubin az alkotás folyamatáról beszél, akkor ezt egy hiteles művészi pálya támasztja alá.
Könyvajánló vs. könyvkritika
A könyv talán legnagyobb kihagyott ziccere vagy hibája, hogy nagyon általános. Ettől még okés, de amikor pont Rubin az, aki szó szerint mindenkivel találkozott, a sztorik, a zeneipari karrierek konkrét tanulságai hiányoznak. Ezért is húz fel kicsit ez a mondat tőle: „Ebben a könyvben semmi sem bizonyított. Azt tükrözi, amit megfigyeltem: nem annyira tényeket, mint inkább gondolatokat.”
Ha netán elmlített volna egy-két konkrét esetet, mondjuk, hogy a kokótól a legtöbb sztár még csak el se lazul, hovatovább mindeféle produktív munkát nélkülözve hosszú hónapok teltek el csak azzal, hogy összekaparja őket, akkor máris jobban értenénk a gondolatmenetét.
Ugyanakkor azt is megemlíti, hogy utánzásból is létrejöhetnek új értékek. Ez még név nélkül is érdekes gondolat. Sok művész valójában jó interpretátor, remek előadó. Őket se becsüljük alá. Nagy eséllyel az olvasók jelentős részének ők a kedvencei. Akik mások által kitalált dolgokat másoltak le, vagy adott esetben csináltak meg még jobban. Összességében ezzel sincs olyan nagy baj. Érthető, hogy Rubin nem akart megsérteni nagy neveket. Finoman jelzi csupán, hogy a Beatles, Rolling Stones életművének bizonyos hányada is régi blues, soul, RnB-témák koppintása. Aztán ezek a művészek idővel megtanulták a szakmájukat és ténylegesen művészi szinten fejlesztették tovább.
Rick buddhista életszemlélete és világlátása képezi a könyv alapját. Úgyis mondhatnám, Rick alapból egy ilyen beállítottságú fickó volt, a buddhizmus csak segítette az amúgy is erre hajló természetét. Ebből a cikornyás körmondatból azt szeretném kihozni, hogy sajnos vérrel és verítékkel, agresszióval, megalázással is lehet hatalmas műveket alkotni. Ahogy Nietzsche fogalmazott: „Ki mondta, hogy a művészet jó vagy szép?”.
Rubin ezzel szemben a „jó hangulatban kísérletezzünk, majd csak lesz valahogy lazaság” pápája. Ha valaki teljesen dilettáns vagy a végletekig egoista, neki nem fog segíteni ez a könyv. Leginkább a túlhajszolt tehetségeknek vagy olyan embereknek lehet hasznos igazán, akik nem bíznak eléggé önmagukban. Ők is akadnak szép számmal.
Rubin úgy véli, hogy létezik egy tapasztalati zóna, vagyis az évek során ráébredt, mi tesz jót a kreativitásnak és mi nem. Konkrét példákat azonban nem mond.
Azt a tényt viszont felismerte, hogy művésznek lenni sportteljesítmény (minél több gyakorlat és munka a velejátója). A lényeg nem az egyes alkotások trendekhez való kapcsolódásán múlik, hanem inkább azon, hogy az ember milyen viszonyt alakít ki a világgal. Továbbát azt is taglalja, hogy a művészet nem a versengésről szól, még akkor sem, ha sok ellenpéldát láthatunk erre. Ez teljesen egybecseng Bartók Béla gondolatával.
„A zene nem verseny, a zenészek nem lovak, ha lóversenyt akarok látni, akkor a lóversenypályára megyek.”
(Halló X-faktor!!!) Minden bizonnyal Nick Cave is ismerte Bartók eme mondatát, mert 1996-ban az MTV Music Awards-on ezt mondta: „Az én múzsám nem ló, én pedig nem lóversenyen veszek részt.”
