A felnőtt rajzfilm, mint olyan, számos módon értelmezhető. Hentai pornóban nem vagyok erős, de azt tudom, hogy néha átcsap horrorba, és az animált polipszex sem számít akkora kulturális sokknak Japánban, mint nálunk. Nem azért kezdem ezzel, mert erről fog szólni ez az ajánló, hanem mert sokáig ez a kép élt a köztudatban: a rajzfilm az a műfaj, ahol bármit lehet. Ahol az őrület elszabadulhat. Fritz, a macska kilenc élete például ilyen. Ráadásul olcsóbb lerajzolni, mint megépíteni. Tehát szárnyaltak a szörnyek és az űrhajók.
A listámról három kategória került ki: a kinky erotika, a sci-fi és a horror. Nálam jelen esetben a felnőtt-tartalmak azok a témák, amikre egy gyerek nem kíváncsi. Az előbbiekre nagyon is, mert tiltottak. Tulajdonképpen Nietzschére is ki lehetne tenni a „18+” karikát, hiszen idő kell hozzá, hogy az ember megértse a mélységeit, mégsem szokták 18 évesen megrohamozni a filozófiapolcokat a könyvtárban.
Ami kimaradt, az csak lemaradt, de nem rosszabb.
Nem szerepelnek például a részben vagy teljesen felnőtt közönségnek készült animációs sorozatok sem: a The Simpsons, a South Park, a BoJack Horseman vagy a Love, Death & Robots, stb.
Egy 10+1-es lista ráadásul könyörtelenül szűk keret. A 20-as, bővített változatban még ott volt a Persepolis, az I Lost My Body, A vörös teknős, a Strings, a The Breadwinner vagy a francia noir krimi, a Renaissance is. Egyik sem gyengébb film, egyszerűen azok, amelyek végül bekerültek, nálam egy hajszállal előrébb végeztek. Igen, ez tautológia. Tudom.
A japán animáció különösen nehéz ügy volt. Az olyan sci-fi klasszikusokat, mint az Akira vagy a Ghost in the Shell, tudatosan hagytam ki, mert önmagukban is megérnek egy külön cikket. Ugyanez igaz Osamu Tezuka Metropolisára, illetve Satoshi Kon mesterműveire is. A Paprika, a Perfect Blue, a Tokiói keresztapák vagy a teljesen szürreális Angyaltojás nem minőségi okokból maradtak le, hanem azért, mert így is sok japán alkotás szerepel a válogatásban. A Ghibli-filmeket pedig egyszerűen azért hagytam ki, mert nagyrészt azokat ismerik az emberek.
Ilyenkor mindig felmerül a kérdés: hol lehet ezeket „AZONNAL” beszerezni?
A válasz egyszerű. Ugyanúgy, ahogy régen is tetted. Fizess érte, vagy menj érte,
szánd rá az időd! Amúgy kis utánanézéssel letölthetőek. Ezek nem bóvlik.
Egy jobb borért vagy minőségi sonkáért is hajlandóak az emberek elutazni 550–100 km-t. Egy film miért érne kevesebbet? Az összes itt felsorolt alkotás 3-4 évig készült. Van, ami a szerző tíz-tizenöt éven át dédelgetett álma volt. Nevesül a Tekkon Kinkreet. Mindenképpen magas színvonalat képvisel. A minőségért néha igenis menni kell.
Ne is húzzuk az időt! Lássuk a medvét! Vagyis… a disznót. Napóleont.
1. Állatfarm
Az Állatfarm 1954-ben került a mozikba, és több mint hetven évvel később is meglepően korszerűnek hat. Brit rajzfilm, amely George Orwell azonos című regénye alapján készült. Kevesen tudják, hogy a film elkészítését a CIA titokban támogatta. A hidegháború idején kiváló propagandalehetőséget láttak Orwell diktatúraellenes szatírájában, ezért közvetve finanszírozták a produkciót. Mindez azonban mit sem változtat azon, hogy maga az alkotás messze túlélte azt a politikai kort, amely életre hívta, miközben örök érvényű igazságokat mond az egyenlőkről és az egyenlőbbekről.
A rajzfilmnek magyar vonatkozása is van. A producere a Budapesten született John Halas (Halász János) volt, akivel ez a lista kezdődik – és majd vele is zárul. A zenét a szintén magyar származású Seiber Mátyás szerezte, aki a 20. század egyik jelentős, bár itthon méltatlanul kevéssé ismert zeneszerzője volt. Magyarországon George Orwell regénye a kommunista rendszer idején tiltott műnek számított, így hivatalosan csak a rendszerváltás után jelenhetett meg. Nem meglepő tehát, hogy az animációs feldolgozás is csak 1992-ben kerülhetett először a magyar televízió képernyőjére.
2. Ráncok (Arrugas)
A Ráncok (Arrugas) egy csendes, mégis rendkívül erős spanyol animációs film az öregedésről, a barátságról és a méltóság megőrzéséről. Egy nyugdíjasotthon lakóinak hétköznapjait követjük, ahová új lakó érkezik: egy egykori bankigazgató. Egy művelt, tekintélyes ember, aki egész életében irányított, most pedig hirtelen azt veszi észre, hogy mindenről mások döntenek helyette. Mindenki udvarias vele, mindenki segítőkész, mégis egyre inkább úgy érzi, mintha egy láthatatlan börtönbe került volna.
A lakók több alkalommal is szökést terveznek az otthonból, és miközben a jelenetek elsőre szinte bohózatnak tűnnek, mindig ott bujkál mögöttük a valóság keserűsége. Ettől lesz igazán drámai. Elárulok egy apró részletet: az egyik szökési kísérlet azért fullad kudarcba, mert az Alzheimer-kórral küzdő főszereplő elfelejt vezetni, ezért karamboloznak.
Tartozom egy vallomással. Tipikus pózer vagyok. Ezt a filmet hónapokig, majd egy évig halogattam. Mert kit érdekel öregek nyavalygása, amikor a kevés szabadidőmben valami könnyedebbet is nézhetnék? Hatalmas hiba volt várni vele. Az egyik legszebb rajzfilm, sőt filmélményem. Keveset mutat, és sokat ad. Kötelezővé tenném.
3. Tekkon Kinkreet
Michael Arias Los Angelesből származik. Ahogy lehet valaki west coast raprajongó Vácról, úgy lehet megszállott mangarajongó is Kaliforniából. Huszonéves korában Japánba költözött, és végül ő lett az első külföldi rendező, aki egy nagy japán stúdiónál egész estés animét készíthetett. Nem is akármilyet. Rosszul fogalmaztam. Egy legendás animét.
A Tekkon Kinkreet Taiyō Matsumoto kultikus mangájának adaptációja. Treasure Town, egy öregedő városnegyed történetét meséli el két árva utcagyerek, Fekete és Fehér szemén keresztül, akik úgy élnek a negyedben, mintha az az övék lenne. A Tekkon egyszerre felnövéstörténet, filozófiai mese és identitásdráma. Küzdelem az illúziók elvesztéséről, a túléléséről, és a saját személyiséged megőrzéséről. Treasure Town a maga hibáival együtt is lüktető, sokszínű hely: ezer illattal, ezer színnel és ezer történettel. A kis boltok, az utcai árusok, a helyi figurák együtt adják a negyed lelkét.
Aztán megérkezik a nagytőke.
Egy befektető, aki egy Hello Kitty tematikájú, Disney-világ jellegű vidámparkot akar csinálni a negyedből: egy steril világot, ahol minden színesebb, tisztább és mosolygósabb – de közben minden valódi eltűnik. Az erőltetett cukormáz lassan kiszorítja az életet.
Az igazi gonoszság itt nem ordít és nem vérben gázol. Racionalitásra, fejlődésre és hatékonyságra hivatkozva próbálja kiölni belőled azt a gyereket, aki még hisz a betyárbecsületben, az elvekben és abban, hogy nem minden mérhető pénzben. A Tekkon Kinkreet a tartásról és a stílusról szól. Mindezt leheletfinom buddhista eszmefuttatásokkal megtűzdelve. Gourmet anime.
4. Éjszakai vonat a csillagokhoz (Ginga-tetsudô no yoru)
Ez akár a lista +1. kivétele is lehetne, hiszen eredetileg gyerekeknek készült. De komolyan: mesét a halálról gyerekeknek? Igen. Japánban ez oké. Kevés furcsább animáció készült ennél. Két beszélő kiscica felszáll egy titokzatos vonatra, amely a csillagokon át robog egy metafizikai utazás felé. Már ez az alaphelyzet is olyan, amire az ember csak annyit mond: ilyet tényleg csak Japánban lehet készíteni.
Az Éjszakai vonat a csillagokhoz Kenji Miyazawa azonos című művéből készült. Nálunk alig ismerik, Japánban viszont a 20. századi irodalom egyik legfontosabb alakjának tartják. Költő, író és tanító volt, akinek műveit mélyen áthatotta a buddhista gondolkodás. A meséiben soha nem beszélt le a gyerekekhez. Ugyanazokat a kérdéseket tette fel nekik, amelyeket a felnőtteknek is: élet, halál, önfeláldozás, együttérzés, veszteség.
És tulajdonképpen miért ne lehetne ilyen mese is? Miért kellene minden gyerektörténetnek vidáman végződnie? Miért ne lehetne olyan, amelynek a végén bizony eltörik a mécses? Miyazawa nem tett különbséget gyerek és felnőtt között. Rögtön a szívhez szól.
Aranyos kiscicák beszélnek a szegénységről, az igazságtalanságról, a halálról és az elmúlás elfogadásáról. Mindezt olyan természetességgel, hogy néhány perc után teljesen elfelejted, milyen abszurdnak hangzott az alapszituáció. Kategorizálhatatlan film. Már a nyitánya is hipnotikus: lassan beszippant, és mire észbe kapsz, már rajta ülsz azon a vonaton.
A zeneszerző, Haruomi Hosono pedig külön említést érdemel. A japán könnyűzene egyik meghatározó alakja, a Yellow Magic Orchestra alapítója, akinek munkássága messze túlmutat ezen a filmen. Ha szereted a lebegős, organikus, trópusi hangulatú elektronikus zenéket, érdemes a szólólemezeit is felfedezni.
5. Szentjánosbogarak sírja
A háborúnak rengeteg vesztese van. De talán a legnagyobb vesztesek mindig a gyerekek. Vagy meghalnak, vagy életben maradnak, de soha nem lehetnek igazán gyerekek.
Kevés film mutatja ezt meg olyan megrendítő őszinteséggel, mint Isao Takahata Szentjánosbogarak sírja című animéje. Nem hősökről szól, nem csatákról és nem katonai dicsőségről. Arról mesél, mit jelent túlélni egy háborút akkor, amikor még szinte el sem kezdődött az életed. A film ritka példája annak, amikor egy nemzet képes őszintén szembenézni a saját múltjával. Nem menteget, nem relativizál, nem keres könnyű feloldozást. Egyszerűen megmutatja a háború emberi árát. A legfájdalmasabb oldalát.
A Miyazaki vezette Studio Ghibli garancia a magas minőségre. Hely híján a Szentjánosbogarak sírját választottam, de gyakorlatilag bármelyik filmjét jó szívvel ajánlom. Az Only Yesterdayről például már írtunk a Véletlenül magyar cikkünkben, hiszen különleges módon magyar népzene is felcsendül benne.
6. Libanoni keringő (Waltz with Bashir)
Fiatal voltam, és kellett a háború.
Próbáld elképzelni magad a történelemben! Lehet, hogy azon a napon dobták le Hirosimára az atombombát, de te éppen akkor voltál életedben először szerelmes. Szerelmem, Hirosima. Lehet, hogy egy diktatúra éppen összeomlik, miközben neked csak az számít, hogy elviselhetetlenül fáj a fogad. A történelemkönyvek eseményeket sorolnak fel, az emberek viszont mindig a saját életüket élik.
Fiatal vagy, és egyszer csak azt mondják: háború van. Menni kell. Ez a kötelességed. És szépen belerángatnak.
Ritkán beszélünk róla, de a háborúkban leggyakrabban a fiatalok színe-javát aratja le a fekete kaszás. Akik pedig hazatérnek, gyakran egy életre magukkal viszik azt, amit átéltek. A fiatal férfiak sokkal inkább befolyásolhatók, könnyű meggyőzni őket, miközben a nagypolitika összefüggéseit sem értik még annyira. Teljesen mindegy, melyik oldalon állnak: a legtöbbször egyszerű eszközökké válnak egy náluk sokkal nagyobb játszmában.
A film főszereplője, Ari Folman egy régi barátja visszatérő rémálmait hallgatja egy bárban. A beszélgetés közben döbben rá, hogy saját emlékei is hiányosak. Szinte semmire sem emlékszik abból, amit izraeli katonaként átélt az 1982-es libanoni háborúban. A nyomozás végül nemcsak az elveszett emlékekről, hanem a trauma természetéről is szól: hogyan képes az emberi elme elrejteni azt, amit nem tud feldolgozni.
A történelmi háttér sem egyszerű. Izrael 1982-ben hadműveletet indított Libanonban a PFSZ elleni fellépésre hivatkozva. A konfliktus azonban gyorsan túlnőtt az eredeti katonai célokon, és a háború számos olyan tragédiához vezetett, amelyek máig meghatározó sebeket hagytak a térség kollektív emlékezetében. A Libanoni keringő ennek a múltnak az egyik legbátrabb filmes feldolgozása. Nem felmenteni akar, és nem egyszerű válaszokat ad. Inkább azt vizsgálja, hogyan él tovább a háború azokban, akik túlélték.
Nem véletlen, hogy Izraelben a háborús trauma visszatérő témája a művészetnek. Az HBO által később adaptált Terápia (BeTipul) eredeti izraeli sorozata is több olyan történetet dolgoz fel, amelyekben a katonai szolgálat és a háborús élmények hosszú évekkel később is meghatározzák a szereplők életét. A Libanoni keringő nem csupán háborús film. Sokkal inkább az emlékezetről, a bűntudatról és arról szól, milyen nehéz együtt élni azzal, amit az ember legszívesebben örökre elfelejtene.
7. A vad bolygó (La Planète sauvage)
Kevés olyan animáció készült, amely egyszerre ennyire bizarr, filozofikus és vizuálisan egyedi, mint René Laloux A vad bolygó című sci-fi rajzfilmje. Az 1973-as francia–csehszlovák koprodukció a cannes-i filmfesztivál zsűrijének különdíját is elnyerte, és mára joggal számít az európai animáció egyik klasszikusának.
Sokat elárul a magyar kulturális köztudatról, hogy René Laloux-nak még magyar Wikipédia-oldala sincs. Holott neki köszönhetjük Az idő urait is. Most mégsem arról lesz szó, mert számomra A vad bolygó, ha lehet ilyet mondani, még mélyebb kérdéseket feszeget. Később az Avatar világával is párhuzamba állították, és nem véletlenül: bizonyos alaphelyzetek és vizuális motívumok meglepően ismerősnek hatnak.
A történet egy távoli bolygón játszódik, ahol az embereket Omoknak nevezik – a név a francia hommes (emberek) szóra utal. A bolygó urai a hatalmas termetű, kék bőrű Draagok, akik közül néhányan háziállatként tartják az Omokat (egy mágneses nyakörvvel), a vadon élőket pedig időről időre egyszerűen kiirtják, mintha csak kártevők lennének. A Draagok egy kék színű idegen faj; formára emberszerűek, de nagyjából százszor nagyobbak náluk. Néhány Omot befognak háziállatnak, a többieket pedig, akik vadon élnek, bizonyos időközönként kiirtják. A Draagok barbár bánásmódja ironikus kontrasztban áll az Omok magas műszaki és szellemi fejlettségével.
A nyitójelenet azonnal megadja a film alaphangját. Egy menekülő Om anya próbálja menteni a gyermekét, amikor egy óriási Draag kéz játékból közbelép. A játék tragédiába fordul: az anya meghal, az árván maradt kisfiút pedig egy Draag kislány veszi magához, aki házi kedvencként kezdi nevelni. A fiú a Terr nevet kapja, és ettől a ponttól kezdve egy különös, egyszerre kegyetlen és kíváncsi kapcsolat bontakozik ki a két faj között.
A film egyik legnagyobb erénye, hogy senkit sem egyszerűsít le jókra és rosszakra. A Draagok felsőbbrendűnek érzik magukat, de nem gonosz szörnyetegek. Az emberek pedig korántsem olyan ártatlanok, mint amilyennek elsőre látszanak. René Laloux végig ellenáll annak a kísértésnek, hogy fekete-fehér erkölcsi mesét csináljon ebből a világból. Inkább arra kérdez rá, mit tesz egy fajjal a hatalom, a félelem és a túlélési ösztön. Többet nem mondhatok. Annyit még, hogy a rajzfilm zenéje a személyes kedvenceim közé tartozik. A francia funk és filmzene a hiphopnak is nagy inspirációja. Aki magától rájön, melyik rapper dolgozta fel a filmzenét, az egy francia sörre a vendégem. Alain Goraguer – Le Bracelet.
8. Intolerance I-II-III.
Köszönjük, YouTube. Köszönjük, Vimeo. Ezt most nem cinikusan írom.
A legtöbben sajnos soha nem néznek animációs rövidfilmeket. Nem járnak a Mediawave, az Anilogue vagy a KAFF vetítéseire, így egy egész filmes univerzum marad láthatatlan előttük. Pedig ha ezek az alkotások egyszer csak eléjük kerülnek, meglepően sokan nyitottak rájuk.
Az internetnek köszönhetően ma már számos olyan szerző is nemzetközi ismertséget szerzett, akikről korábban legfeljebb a fesztiválközönség hallott. Nehéz lenne egyetlen alkotót kiemelni ebből a világból. Inkább azt szeretném megmutatni, hogy a nagy stúdiókon és forgalmazókon kívül is létezik egy hihetetlenül gazdag animációs kultúra, amely sokszor ugyanolyan magas művészi színvonalat képvisel.
Phil Mulloy ennek a világnak az egyik legeredetibb alakja. Az angol animátor eredetileg festőnek készült, később forgatókönyvíróként dolgozott, szerencsére azonban visszatalált az animációhoz. Filmjeit gyakran szatirikus groteszkként jellemzik: egyszerre abszurdak, humorosak és kíméletlenek. Visszatérő témái az emberi természet sötétebb oldalai, valamint a politika, a vallás és a hatalom működése.
Vizuális stílusa azonnal felismerhető. Minimalista hátterek előtt primitívnek tűnő, barlangrajzokat idéző, csontvázszerű figurák mozognak, mintha egy ősi mítosz elevenedne meg a képernyőn. Az egyszerű forma azonban megtévesztő: Mulloy filmjei rendkívül összetett és gyakran kellemetlen kérdéseket tesznek fel. Pályafutása során több mint harminc animációs filmet készített, amelyek közül sok tematikus ciklusokba rendeződik. Az Intolerance I–II–III ezek közül is az egyik legerősebb. Rövid, nyers és provokatív alkotások, amelyek néhány perc alatt többet mondanak az emberi képmutatásról, mint sok egész estés film.
9. Habfürdő
„Maga halálhíreket is tud közölni hozzátartozókkal.”
Ó, mondd, te kit választanál? Nyócker; Habfürdő; Ruben Brandt; Fehérlófia; Az ember tragédiája? Jankovics Marcell a nagyágyú, de olyan erősek vagyunk magyar rajzfilmben, hogy ebbe bizony beletörött a bicskám. Végül Kovásznai György alkotását, a Habfürdőt választottam.
Papíron a történet szinte hétköznapi. Zsolti, a kirakatrendező az esküvője napján egyszerűen eltűnik. Menyasszonya, a védőnőként dolgozó Klárika, összetörve kolléganőjéhez, Annihoz menekül. Anni eközben éppen az ötödik orvosi felvételijére készül egy albérleti szobában. Aztán váratlanul felbukkan Zsolti, és ráveszi Annit, hogy helyette ő közölje Klárikával: meggondolta magát, mégsem akar megnősülni.
Ennyiből még akár egy átlagos romantikus vígjáték is lehetne. Csakhogy a Habfürdő minden, csak nem átlagos.
Kovásznai György filmje egyszerre jazz-rock musical, festmény és animáció. A figurák folyamatosan átalakulnak, a hátterek szétfolynak, a színek együtt lélegeznek a zenével. Mintha egy mozgásba lendült festővásznat néznél. A történet közben pedig a hetvenes–nyolcvanas évek Budapestjének értelmiségi és kisemberi világát boncolgatja sok humorral, iróniával és meglepő érzékenységgel.
10. A Belleville-i randevú
A Belleville-i randevú eredeti címe Les Triplettes de Belleville. Hogy ebből a magyar forgalmazó hogyan jutott el a „Belleville-i randevú” címhez, azt máig nem sikerült megfejtenem. Mindenesetre a címnél sokkal fontosabb maga a film.
Sylvain Chomet rendező Az illuzionista miatt is megérdemelné a helyét, amely Jacques Tati világa előtt egy gyönyörű animációs tisztelgés. Ha ő szerepel ezen a listán, valójában két filmje is ott áll mögötte. A Belleville-i randevú szinte szavak nélkül mesél. Ha jól emlékszem, az egész filmben alig hangzik el néhány mondat, mégis mindent érteni fogsz. Chomet úgy kommunikál képekkel, gesztusokkal és ritmussal, ahogy nagyon kevesen tudnak.
A történet főszereplője Champion, a mélabús, vézna kisfiú, akit szerető nagymamája, Madame Souza nevel. Az évek során Champion megszállott kerékpárossá válik, és végül elindul a Tour de France-on. A verseny közben azonban két rejtélyes, feketébe öltözött férfi elrabolja. Madame Souza kutyájával, Brunóval együtt a nyomába ered, és ekkor kapcsolódik be a történetbe Belleville három idős revüsztárja, a legendás Belleville-i hármas.
A film képi világa utánozhatatlan. Egyszerre groteszk és gyönyörű, karikatúraszerű és mégis emberi. Minden képkockájából árad valami utánozhatatlanul francia, valami nagyon európai. Nem hollywoodi látványosság, hanem egy különös, szerethető világ, amelynek minden apró részlete kézzel készültnek érződik. Ez egy rajzfilm mindenkinek.
+1. Heavy Metal
A Heavy Metal – eredeti francia nevén Métal Hurlant – minden idők egyik legnagyobb hatású képregény-antológiája. Legalábbis az első húsz évét nézve egészen biztosan. A huszadik század legfontosabb képregényalkotói közül rengetegen publikáltak benne. Persze ezt ma már könnyű kijelenteni. Amikor a magazin elindult, még senki sem tudhatta, kikből lesznek a műfaj legendái. Éppen ezért a legnagyobb elismerés talán nem is az alkotókat, hanem a szerkesztőket illeti. Olyan tehetségeket fedeztek fel és gyűjtöttek egy lapba, akik később alapjaiban formálták át a képregény és a sci-fi vizuális világát.
Az 1981-es Heavy Metal-film tulajdonképpen ennek a szellemiségnek a mozgóképes lenyomata. Nem egyetlen történetet mesél el, hanem laza keretbe foglalt antológia: egy titokzatos, ragyogó zöld gömb, a Loc-Nar különböző korokon és világokon vezeti végig a nézőt, miközben újra és újra ugyanazt bizonyítja: a hatalom képes a legjobb embereket is megrontani.
A rövid epizódok között minden megtalálható, amiért a nyolcvanas évek fantasztikus műfajait szeretni lehet: sci-fi, fantasy, horror, posztapokalipszis, fekete humor és egy jó adag szürrealizmus. A látványvilágot olyan legendás alkotók inspirálták, mint Moebius, a film zenéje pedig önmagában is korszakos válogatás: Black Sabbath, Blue Öyster Cult, Nazareth, Journey, Cheap Trick, Devo és még sokan mások gondoskodnak arról, hogy a hangerőt érdemes legyen feltekerni.
És ezzel a lista szépen körbe is ér. Ahogy az elején, úgy a végén is John Halas neve bukkan fel producerként. Nem rossz keret egy olyan válogatás végére, amely arról próbált mesélni, milyen elképesztően sokféle tud lenni a felnőtteknek szóló animáció.
