Kevés olyan arc van az action sportok világában, aki képes volt saját zsánerén kívül is világszinten maradandót alkotni. Azonban most épp egy ilyen karaktert hoztunk nektek Spike Jonze személyében, akinek úgy sikerült kitörnie az undergroundból, hogy annak jellegzetességeit megőrizve Hollywooddal is megtalálta a közös hangot. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy amihez nyúlt arannyá változott – legendás magazinokat szerkesztett, korszakalkotó márkák filmjein dolgozott, ott volt az amerikai nyugati parti gördeszkázás legfontosabb cégeinek megalapításánál, felforgatta a zene- és reklámipart, majd pedig bezsebelt egy Golden Globe-ot és egy Oscar-díjat is, csak hogy ténylegesen is belépjen a halhatatlanok közé. Íme az Adam Spiegel, vagyis a Spike Jonze-portré!
„A három kedvenc dolgom az egész világon a gördeszkázás, a kamerák és a barátaim!” – nyilatkozta még 2008-ban a Dazed magazinnak Jonze, akinek természetét és a filmművészethez való hozzáállását tökéletesen tükrözi ez az őszinte kijelentés. Ám mielőtt igazán kiteljesedett volna szerelme az őt igazán naggyá tevő gördeszkázás felé volt még ott belül hely bőven egy másik, lényegében hasonló sportágnak is, a BMX-ezésnek. Mert az 1969-ben született Jonze karrierje egy maryland-i BMX üzletből indult, ahol nem csak, hogy eladóként dolgozott, de sikerült amatőr státuszba is tekernie magát, hogy aztán Haro-turnékon való rendszeres részvételével a karrierjét is beindítsa. Itt ragadt rá egyébként a Spike név is, amit állandóan égnek álló haja miatt érdemelt ki, amihez aztán a Jones-t az ugyanezen a néven futó énekes miatt csapták hozzá. A BMX-es turnézással töltött időszakában ragadt először kamerát édesanyja jóvoltából, majd fotóinak köszönhetően megismerkedett a legendás Bob Osborn által jegyzett Freestylin’ magazin szerkesztőivel, Andy Jenkinsszel és Mark Lewmannel. A hármas később rendszeresen dolgozott együtt, először a Homeboy magazinon, ami nagy alapú formátumának és annak, hogy közös lapban hozta össze a gördeszkázás, bmx-ezést és a zenét, egyedülállónak számított. A lap talán pont emiatt is mindösszesen csak hét számot élt meg, hogy aztán átadja a helyét a fiatalok kultúráját összességében célzó Dirt magazinnak.
2 helyett 4 kerék
Tudatos karrierépítése tehát már a BMX-es évei alatt megkezdődött, de igazán akkor robbant be az action sportos közegben, amikor tanulmányai miatt a keleti partról nyugatra, Los Angelesbe helyezte át székhelyét az 1980-as évek második felében. Itt olyan kultikus figurákkal került egy közösségbe, akik egész egyszerűen predesztinálták későbbi sikereit. A Homeboy-os időszakában fotózta először Mark Gonzalez-t, az utcai gördeszkázás atyaúristenét, akit talán még a gördeszkás világon kívülről érkezők számára sem kell bemutatnunk az Adidas-os munkáinak köszönhetően. Aztán rögtön LA-be kerülése után összehozták Steve Roccoval is, aki a World Industries megalapításával minden idők legnagyobb gördeszkás cégét hozta össze.
Filmes munkáit utóbbival kezdte meg. 1989-ben elkészítette a World Industries első nagyfilmjét Rubbish Heap címmel, melynek forgatása alatt olyan arcokkal deszkázta át a forgatással töltött napokat, mint Rodney Mullen, Mike Vallely, Jeremy Klein, vagy Jesse Martinez. A következő lépés innentől kezdve – bár ő ezt még nem tudta – rögtön a csúcsra vezetett, hiszen Gonzzal és a Blinddal összehozták minden idők egyik legfontosabb gördeszkás videóját, az 1991-es Video Days-t. Ez már egy magasabb szinten, tudatosabban szerkesztett film volt, valódi forgatókönnyvel és mozifilmszerű intro/outroval. A főszerepben pedig olyan meghatározó deszkásokkal, mint a már említett Mark Gonzalez, Jason Lee, Guy Mariano, Rudy Johnson és Jordan Richter.
„A három kedvenc dolgom az egész világon a gördeszkázás, a kamerák és a barátaim!”
Jason Lee és Mark Gonzales. 1989.
93-as fordulópont
Innentől teljesen felgyorsultak az események, de ahelyett hogy kicsúszott volna Jonze kezei közül a gyeplő, úgy szorította azt meg, hogy lovai a Hollywood-i filmipar csúcsára vezettek. Ehhez kellett Gonz is, aki nem csak példaképe hősünknek, de szerencséjének kovácsa is. Gonz volt ugyanis az, aki egy Sonic Youth koncert után odahajtott a bandához kocsijával és Kim Gordon kezébe nyomta a Video Days-t, majd minden extra magyarázat nélkül elhajtott. A banda aztán a turnébuszban megnézte a filmet és már keresték is Jonze-t, hogy forgasson klippet nekik is a 100% című számukhoz – amiben persze a gördeszkázás is komoly szerepet kapott.
A gördeszkázástól kapott lehetőséget márkaalapításban teljesítette ki, barátaival – Rick Howarddal, Mike Carrollal és egykori szoba- és munkatársával, Megan Baltimore-ral – létrehozták a Crailtap-csoport alapjául szolgáló Girl-t, ami későbbiekben megjelenő és természetesen Spike Jonze által rendezett videóival alapjaiban változtatta meg a gördeszkás filmek képi világát és elkészítési módját. De nem érdemes ennyire előre szaladni, mert sok izgalmas dolog történt még Jonze-zal az ezredfordulóig bezáróan. Klipp fronton olyanoknak rendezett, mint a Weezer, a Dinosaur Jr., az R.E.M., Notorious BIG, a The Pharcyde, és több ízben sikerült még jobban berobbantania a Beastie Boys akkoriban amúgy is felfelé ívelő karrierjét.
Út az Oscarig
A helyszín jó régóta adott volt, a kulcs azonban Hollywood kapujához a szerelmén keresztül érkezett meg az életébe. Persze már addigi munkássága is réges-régen indokolttá tette belépését a szakma legmagasabb szintjére. Jonze pedig volt is annyira motivált, hogy kitörjön az extrémsport-filmes skatulyából. A nagy lökést részben Sofia Coppola adta meg neki, akit még a Sonic Youth klippjének forgatásán ismert meg. A két rendezőnek több közös munkája is volt és annyi időt töltöttek együtt, hogy a munkakapcsolat szépen lassan szerelemmé csapott át.
A pár 1999-ben kelt egybe, így Jonze egycsapásra olyan hollywoodi nagyágyúkkal került egy családba, mint a Francis Ford Coppola és Nicolas Cage. Nyilván nem csak ezen múlt, de apósa és sógora révén kiváló hátszélre tett szert a stúdióknál és producereknél. Ez nem csak rendezésben, de szereplésben is lecsapódott. Hiszen első sikerével, a John Malkovich-menettel egyidőben a vásznon is kipróbálta magát.
Feltűnt a Játsz/ma című filmben és a Sivatagi cápákban még egy komolyabb szerepet is kapott. A kamera másik oldala azonban nagyon nem jött be neki. Hatalmas nyomásként élte meg azt, hogy barátja, David O. Russel rendező kérésére neki kellett brillíroznia George Clooney, Mark Wahlberg és Ice Cube mellett az eredetileg kiszemelt Christian Bale helyett.
A már említett családi vonatkozás a John Malkovich-menet rendezésekor jött igatán kapóra. A film zsenialitása nagyban köszönhető ugyanis Charlie Kaufman írónak, akinek műve szolgáltatta az alapot az ezredforduló és talán minden idők egyik legszürreálisabb, ám mégis legbefogadhatóbb szatírájának. Ám Kaufman egyáltalán nem ismerte Malkovichot, akit csupán jól hangzó neve miatt választott alanyául forgatókönyvéhez. Jonze imádta a sztorit, így megkérte Francis Ford Coppolát, hogy ugyan juttassa már el Malkovic-hoz is a művet. Ez azonban csak kezdő lökésnek volt elegendő, hiszen ezek után sem mentek simán az előkészületek, és végül az elkészült filmet sem fogadta osztatlan sikerrel a közönség. A kritikusok azonban imádták John Cusack, Cameron Diaz, Catherine Keener és John Malkovich játékát, így három Oscarra is jelölték a filmet.
Legjobb rendező, legjobb forgatókönyv és legjobb női mellékszereplő kategóriákban. Kaufman és Jonze nyerő párosa a sikeren felbuzdulva szinte azonnal folytatta a közös munkát és 2002-ben bemutatták a szintén kiváló kritikai értékeléseket hozó, Adaptáció című alkotásukat, melyben Nicolas Cage játszotta a főszerepet és egy Oscart hozott a mellékszereplőként nagyszerűt alakító Chris Coopernek.
Két kiváló fogadtatású filmje ellenére ezek után Jonze egy picit visszavonult és inkább a szerelemprojektjeire koncentrált. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen gördeszkás filmjeivel egy teljes szubkultúrára vizuális kultúráját alakította át. Behozta a deszkásfilm-készítésbe a hollywood-i szemléletet: szuperlassításokat,
green boxot és eddig sosem látott speciális effekteket használt.
A Girl Yeah Right, a Lakai Fully Flared, valamint a 2010-es években megjelenő, Utolsó Nagy Gördeszkásfilmként számon tartott Pretty Sweet is mind-mind az ő gondoskodásában készült. Rendezés mellett kiváló érzékkel producerelt is különböző projekteket, ezek közül is talán a legismertebb Jeff Tremaine Jackass-e, ami több száz laikus háztartásába vitte be a gördeszkázást a kábelcsatornás tévéképernyőkön keresztül.
A celluloidtekercseket aztán 2009-re vette megint elő, akkor mutatta be az Ahol a vadak várnak mesekönyv mozifilmes adaptációját, amit visszafogottabban ugyan, de szintén sikerként könyveltek el a kritikusok. Úgy tűnik, hogy a nagyfilmes rendezés vágya hullámokban érte Jonze-t, hiszen alig néhány évvel később 2013-ban már legnagyobb sikerét hozó, A nő című filmjével rukkolt elő. Ezzel szerezte meg első Oscar-díját, amit bármennyire is meglepő, de nem a rendezésért, hanem a legjobb forgatókönyvért kapott. A nő óta nem jelentkezett egész estés mozifilmmel, de készített hosszabb promófilmeket a Kenzonak, az Apple-nek, és a Squarespace-nek is, valamint összehozott egy nagyszerű Beastie Boys dokumentumfilmet is. Az elmúlt években főként producerként tevékenykedett és kreatív igazgatóként részt vett a Vice kábeltévés csatornája, a Viceland az elindításában.
Sikereinek titka
Most, hogy végigvettük karrierje fontosabb állomásait és sarokpontjait, időzzünk el egy kicsit azon is, hogy mitől is annyira nagyszerű Spike Jonze. Hiszen bármennyire is emeltük ki a cikk során többször, csupán a kapcsolati tőke, a motiváció, valamint családi háttér egész egyszerűen nem elég ahhoz, hogy olyan magasságokba kerüljön, mint ahol most is van. A varázslat egészen másban rejlik, szerintünk visszafogott személyisége, sajátos víziói, valamint BMX-es, gördeszkás identitása az, amik napjaink egyik legfontosabb médiaszemélyiségévé változtatták Jonze-et. A szubkultúrából hozott alternatív szemlélet, az individualizmus, a kreatív módon történő lázadás a normák ellen mind-mind tetten érhetők a stílusán. Ha ő nincs, akkor egészen biztos, hogy a 90-es évek sem válik annyira hangsúlyossá kultúrtörténeti szempontból, legalábbis zenei tekintetben biztosan nem.
