Jeruzsálem nyüzsgő utcái megszokott ritmusát lükteti. Tarka ruhák hullámzanak, népek hömpölyögnek és hajtják mindennapi dolgos küzdelmeiket. Az ezerarcú város sokszínű áramlatai erősítik és kioltják egymást. Egy kis csapatnyi palesztin fiatal bukkan fel itt-ott házak tetőin átsuhanva, falak ormán szökkenve. Ők a szabadságot választották. A parkour az ő életük, ami lehetővé teszi számukra, hogy elmeneküljenek életük valósága elől, szabadon mozoghassanak, és minden akadály nélkül eljussanak ahová szeretnének, végre szabadok lehessenek. Egészen más a helyzet a mindennapi életükben.
Ez a cikk azt mutatja be, hogy ezek a palesztin fiatalok hogyan találnak menekülőutat zaklatott életük zsákutcáiból és egyszerű, szürke foglalkozásuk elől a szabadfutásnak és a köztük lévő barátságnak köszönhetően.
A Szabadfutás Művészete
Sokan nem értik, hogy miért jó falakon ugrálni, háztetőkön rohangálni. Nos, a parkour a szabadság mozgásművészete. Nem pusztán sport, hanem egyfajta világlátás, a városi ember életstílusának egy megnyilvánulása, mely a test szabadságának filozófiáját vallja, ami minden akadályon felül szárnyal.
Szülőotthona Franciaország. Sébastien Foucan és David Belle teremtette meg a mozgásforma kultuszát a 90-es években. Nem is véletlen, hogy épp Luc Besson tette a nagyközönség számára ismertté a sportot, 2001- ben a Yamakasival.
Foucan megfogalmazta a parkour-t mint az önkifejezés művészetét, korlátok nélkül felülemelkedni a társadalom diktálta szabályokon. Majd a keleti filozófiával ötvözve továbbfejlesztette a pozitív energiák szabad áramlásának esztétikumává. 2004-ben vált akrobatikusabb freestyle-sportággá, amit free running-nak, magyarul szabadfutásnak neveznek. Lényege minél gyorsabban és minél látványosabb akrobatikus elemekkel tarkítva eljutni ából bébe városi terepen, természetes és mesterséges akadályokon keresztül, hangsúlyozva a mozgás dinamikáját és szépségét. A lényeg a kreativitásban rejlik.
„Senki sem talál fel semmit, csupán néha ihletet kapunk és élünk az alkalommal.
Filozófia nélkül a cselekvésnek nincsen jelentése. Az élet akadályokból és kihívásokból
áll melyeket le kell küzdeni ahhoz, hogy előre lépjünk.” – Foucan
Kitörés a menekülttáborból
A gázai parkour több mint egy évtizeddel ezelőtt indult a Khan Yunis menekülttáborban, amikor Mohammed Aljakhabir és Ahmad Matar találtak egy parkour videot a youtube-on. A látvány rabul ejtette őket. A videók alapján megpróbálták megfejteni a trükköket, és utánozni azokat. A hazai terep hálás pályának bizonyult, ahol nincs hiány felfedeznivaló, megmászásra váró sérült-romos épületekben. Városuk falain egész napokat gyakoroltak.
Eleinte csak mi magunk voltunk – meséli Ahmad – aztán csatlakoztak hozzánk barátok, suliból, innen-onnan, akikkel korábban együtt judoztunk. Voltak, akik csak néztek minket, együtt bandáztak velünk, de folyamatosan többen lettek azok, akik velünk együtt igyekeztek fejlődni..
Khan Yunis a Gázai övezet második legnagyobb városi területe Gáza városa után. A déli rész fő piacközpontjaként szolgál, és hetente beduin piacot „szabadtéri piacot” rendez, amely többnyire helyi árukat tartalmaz. 2018-ban Khan Yunis-ban volt a legmagasabb munkanélküliségi ráta a palesztin területeken.
A fiatal palesztinok egy generációja számára, akik az alulfoglalkoztatottság nélkülözésében nőttek fel, a parkour az önkifejezés módszere, kitörés és életforma lett, melynek alaptétele, hogy az ember és vele együtt a gondolat „megtalálja a saját útját”, és hogy a kudarc önmagában győzelem is lehet. Mikor egy esés a bizonyíték arra, hogy megpróbáltad. Egy bukás, amiből felállsz és egy tapasztalattal gazdagodva haladsz tovább.
„A város képe már nem volt számunkra más, csak egy akadálypálya térképe. A vonalak összemosódtak,
mígnem életükben minden akadály leküzdésre váró falakká vált. A parkour-nek köszönhetően
újult hévvel próbáltuk meg jobbá tenni az életüket Gázán kívül és máshol is.”
„Ettől úgy érzem, hogy minden akadályt le tudok győzni az életemben. Semmi sem állíthat meg. Addig próbálkozom, amíg el nem érem a céljaimat.” – Matar
Eleinte a közvélemény ellenük volt. A menekülttábor lakói képtelenek voltak megérteni, hogy a gyerekek miért kezdtek el falat ugrálni és épületekre mászni. Khan Yunis polgárai végül addig-addig piszkálták a fiatalokat, míg végül kitiltották őket a városból, a közeli temetőbe száműzve őket, ahol csendes körülmények között nyugodtan gyakorolhattak.
Az első időkben nyomasztotta őket a sok sír és a tudat, hogy az elhunytak között töltik a napjaikat, de gyorsan megváltoztatták a látásmódjukat, amikor úgy érezték, reményt adnak ezeknek a régen elmúlt embereknek, akiknek nem volt senki, aki meglátogassa őket.
Ahmad, a csapat digitális guruja elkezdett videókat feltölteni az internetre a trükkjeikről. Elsősorban büszkén villogtatták tudásukat, de emellett fontosnak tartották üzenni a világnak. „Szabadok vagyunk.” – Persze a videóik terjedni kezdtek. Népszerűségük növekedésével a csapat új tagokat talált. Nem csak saját városukban, de Gázában és Jeruzsálemben is.
Mára mindkét fiatal szabadfutó több tucat gyereknek tanítja mesterségét Svédországban. Alkalmazkodnak egy új élethez és a szabadság korábban idegen árnyalataihoz. És bár fájdalmat okoz nekik, hogy Gázában hagyták barátaikat, családjukat és közösségüket, hálásak a lehetőségért egy másik életre – olyanra, ahol van idejük a jövőjükön és boldogságukon gondolkodni. Mindketten arról álmodoznak, hogy egyszer visszatérnek Gázába, hogy edzőtermet építsenek a gyerekeknek.
Így születnek a példaképek. Mohammednek és Ahmad Matar-nak sikerült, a Red Bull színeiben versenyezhettek és mára a hobbijukból élnek egy jobb világban. Példát állítva sok-sok palesztin fiatalnak, akik követik őket.
Szabadfutás mindenáron
Egyik ilyen követőjük, mondhatni rajongójuk, Mohamed Aliwa, aki mankók segítségével egyik betonfalról a másikra ugrik. Hiányzó lába nem akadályozza meg abban, hogy parkourt űzzön. Ez ad számára kikapcsolódást a gázai komor valóságtól. A tinédzser jobb lábát 2018-ban térdnél amputálták, miután a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó megerősített határ mentén zajló tüntetések során az izraeli hadsereg tüze érte.
Mohamed az alsó lábszárával együtt majdnem elvesztette álmát, hogy profi parkour sportoló legyen.
De ő végül máshogy döntött. A 18 éves fiú a barátai akadályról akadályra ugrálását figyelve
úgy határozott, hogy fogyatékossága nem vethet véget a mozgásának.
„Megkértem a barátaimat, hogy segítsenek járni, és apránként elkezdtem mozogni és ugrálni szinte úgy, mint ők. Mára elégedett vagyok magammal, bár a tudomásul kell vennem, hogy megváltoztam. Ám a lelkem ugyanaz maradt, és az igényli a parkourt. Szükségem van rá, hogy feszegessem a határaimat.
Falak között, biztonságban
Gázában évek óta parkourt gyakorolnak a fiatalok. Falai romoktól romokig terjednek, egy enklávéban, amelyet három háború sújtott Izrael és a Gázát 2007 óta uraló Hámász ellenállási mozgalom között.
De még a legkönnyebb ugrás is kockázatokat rejt magában, ezért a 34 éves Jihad Abu Sultan egy francia sportszermárka támogatásával megnyitotta az „első parkour akadémiát a palesztin területeken”.
„2008-ban kezdtem parkourozni” – mondta a Gáza város melletti al-Shati menekülttáborban lévő klubjában.
Abu Sultan azt mondja, hogy az emberek ad hoc alapon űzték ezt a sportot egészen egy évvel ezelőttig, amikor összejött a többi rajongóval, hogy megalapítsák a klubot, amelyet „falfutóknak” (Wallrunners) hívnak. „Biztonságos körülmények között, az utca veszélyeitől távol tanítjuk a sportot.”
Szerény költségvetéssel rendelkezik, de már mintegy 70 tagot számlál, köztük hét lányt, akik tudnak egyik fahasábról a másikra ugrani, bukfencezni és párhuzamokon hintázni. A földön gumiszőnyegek, az esések enyhítésére.
A Gázai övezet több mint egy évtizede izraeli blokád alatt áll, és a munkanélküliség
körülbelül 50%, a fiatalok körében pedig 65%-ra emelkedik a Világbank adatai szerint.
Egyesek számára a parkour reményteli fénysugár egy sivár lét mindennapjaiban.
A parkour fiatalos, dinamikus és felforgató. Egy olyan sportág, amely talán épp ilyen helyekre lett kitalálva! Testre szabott olyan körülmények között, mint Gáza, ahol a szabadság nem csak egy szó. Nagyot gondolni és fürgén dönteni mindannyiunk számára fontos, de igazán szabadnak lenni csak kevesek képesek.
