A „Francia Pókember” vagy „Emberi pók” becenéven ismert Alain Robert a biztosítás és védőfelszerelés nélkül elkövetett free solo mászásairól híresült el. Az „elkövetett” szó itt valóban nem túlzás, mivel életveszélyes egyéni mászásait nagyrészt városban végzi, felhőkarcolókon, persze illegálisan. Minden egyes mászásával a saját életét és olykor mások biztonságát is kockáztatja. Ennek ellenére már 62 éves. Él és virul, sőt, láthatóan kiváló kondícióban van. Bár nem ő volt az első a szabad mászás terén, jelentősen hozzájárult a városi free solo mozgalom népszerűsítéséhez.
Egy mászó cipő, egy szütyőnyi krétapor, és máris indulhat a vertikális varázslat. Figyeljétek a kezem, nem csalok, mászom! Nehéz hova tenni Alain karakterét, egyszerre hatásvadász showman, sportember, lázadó és üzletember. Egy életművész, aki a város felhőkarcolóit saját játszótereként használja. Egy dolog azonban biztos: minden mászásával mindent egy lapra tesz fel, és ezen a kártyalapon csak ő szerepel. Eddig mindig kijött neki a nyertes lap. Vagyis…
Hogyan lesz egy kisemberből nagy pókember
A Pókember nem Peter Parker, hanem Robert Alain Philippe néven született 1962. augusztus 7-én, a festői Loire menti városkában, Digoinban. Gyermekkorának egy részét Dél-Franciaország idilli tájain, a Vercors-hegység ölelésében töltötte, Grenoble, Cannes és Monaco határában – igazi álomvidék. Alain azonban félénk, otthonülő gyermek volt, aki kerülte a hegyeket és a túrázást. Gyerekkorában sok rémálma volt, amelyekben zuhant. Bármilyen furán is hangzik, de a mai napig tériszonya van. Alain amúgy pici emberke: 165 centi magas és 50 kilós minipredátor.
Alaint a vágy titokzatos tárgya szülei tévéképernyőjén keresztül ragadta magával, egy vasárnap délután. Ahogy ő maga meséli: „Hét-nyolc éves lehettem, amikor megnéztem egy filmet, amelyet Henri Troyat Gyászoló hó című regénye ihletett. A történet egy Indiából érkező repülőgépről szól, amely lezuhant a Mont Blanc közelében. Két testvér, akik kitűnő hegymászók, úgy döntenek, hogy felkutatják a túlélőket. Akkoriban fogalmam sem volt a hegyekről. Még arról sem tudtam, hogy hozzám viszonylag közel ilyen magas hegyek vannak, és ez nagyon megihletett. Csak annyit mondtam magamnak, hogy hegymászó leszek. Meg kell értened valamit: fiatal koromban mindentől féltem. Hiányzott az önbizalmam, de olyanná akartam válni, mint a hőseim, Zorro, Robin Hood vagy D’Artagnan. Ehhez pedig meg kellett találnom az utat. Dolgoznom kellett rajta, és végül ez lett az életem története. Soha nem vonzott igazán a sport, tulajdonképpen még most sem szeretek sportolni, pedig hegymászó lettem. Valójában csak bátornak akartam lenni.” – Alain Robert
Alain 12 évesen kezdett túrázni, majd a cserkészekhez csatlakozva ismerkedett meg a mászás világával. A felhőkarcolók meghódításának szenvedélye azonban később bontakozott ki. Egy nap, hazafelé tartva a főiskoláról, rájött, hogy otthon hagyta a lakáskulcsait – a lakásét, ahol a szüleivel élt, a hetedik emeleten. Ezt követően minden biztosítás nélkül felkapaszkodott a lakás erkélyére, miközben az utcán összegyűlt bámészkodók döbbent ámulattal figyelték bravúrját. Ez az élmény keltette életre benne a vágyat, hogy megmássza az épített csúcsokat, amelyek nem csak magasságuk, hanem szédítő kiszögelléseik miatt is próbára tették. A vágy, hogy egyre magasabbra jusson és szembeszálljon a veszéllyel, ezzel a kalanddal kezdődött.
„Azt nem is tudom, mikor váltam profivá. Egyszerűen csak jött. Mindent magam építettem fel, nem volt példaképem, sem referencia, hiszen amikor elkezdtem, senki sem mászott így. Nem voltak mászótermek vagy klubok, és nem is éltem a hegyek közelében. Meg kellett találnom a saját utamat – és meg is találtam.” – Alain Robert
Vertikális kalandor
„A legtöbben ezt nem tudják, de az én természetes közegem, a hátterem, a szikla, a sziklamászás. Nem az épületek. Sokkal lenyűgözőbb, amit a sziklákon csináltam, mint amit az épületeken.” – Alain Robert.
Ez amúgy tény. A francia sziklamászó pókember ma elsősorban a városi betondzsungel falainak meghódítójaként él a köztudatban, azonban már korábban is komoly hírnevet szerzett mint elismert hegymászó. Alex Honnold szerint az egész free solo mászás őrületnek ő az egyik úttörője, és ami nem mindegy, élő úttörője. Robert elsők között mászott ki minden kötél és biztosítás nélkül olyan útvonalakat, amiket mások kötéllel is alig. Az efféle teljesítmények bonyolultságát és kockázatát alig lehet szavakba önteni – természetes közegben egy málladozó párkány, egy kavics, vagy akár egy elmozdult repedés is végzetes lehet.
Kezdetben a városi mászásai inkább kalandként, szórakozásként indultak, majd üzleti vállalkozássá nőtték ki magukat. Alain magamutogatásával és a sziklamászás egyre növekvő népszerűségével kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy akkoriban, sőt még a kétezres évek elején is elképzelhetetlen volt, hogy ez a sport egyszer olimpiai kategóriává válik. Ő a saját erejéből, a semmiből teremtette meg ezt a különös életpályát. Erre nem lehet készülni, tanítani sem lehet igazán – és nemcsak megcsinálni, de túlélni sem egyszerű.
Valahogy menet közben alakultak a dolgok, a sziklák után egyszer csak a mászható épületek kerültek sorra. Hirtelen azon kaptam magam, hogy több felhőkarcolót mászok ki, mint sziklafalat. Tudod, amikor a kilencvenes évek elején elkezdtem free solo-ban a kemény fokozatokat sziklán (5.13D-ig), akkor még soha senki más nem mászott fel ilyen fokozatot biztosítás nélkül free solo-ban. Ebben az időben már hegymászó magazinokban szerepeltem világszerte, így egy nap megkeresett egy órásmester Svájcból, és feltette a kérdést: csatlakoznék-e a csapatukhoz? Igent mondtam. Filmeket készítettek különféle stílusokról és a világ érdekesebb mászóhelyeiről, és egy alkalommal a rendező megkérdezte tőlem: „És épületekre is fel tudnál mászni?”
„Először azt gondoltam, őrültség az egész ötlet. De aztán elutaztam New Yorkba, Dallasba, Houstonba és Chicagóba, és útközben ráébredtem, hogy ez valójában egy új, ismeretlen terület. Különösen jól jött, mert akkoriban épp sziklákon szólózva toltam elég durva dolgokat, és talán csak idő kérdése volt, mikor következik be a végzetes hiba. Az épületek megmászása ezzel szemben új perspektívát nyitott számomra. Sokkal biztonságosabb. Nem mondom, hogy sokkal könnyebb, de bizonyos értelemben mégis az, mivel az ismétlődő mozdulatok miatt kevésbé kiszámíthatatlan. Ha meg tudod mászni az első pár métert, és elég erős vagy ahhoz, hogy kontrolláld az energiádat, akkor általában végig bírod 1, 2, akár 3 órán át is – attól függően, milyen magas az épület.”
Bal és jobb esetek
Egy olyan ember, mint Alain, aki rendszeresen kísérti a sorsot, előbb-utóbb belefut egy-két kiadós pofonba. Neki szerencséjére az előbb volt az utóbb.
Egy 2005-ös interjúban elmesélte, hogy élete során hétszer zuhant le mászás közben. A legmegrázóbb balesete 1982 szeptemberében történt, de már az év elején sem volt szerencséje. 1982. január 18-án, 19 évesen 15 métert zuhant edzés közben, egy elpattant karabiner és elszakadt kötél végett. Az esés következtében eltört a csuklója, a sarka, valamint az orra, és három műtétre volt szüksége, hogy helyrejöjjön. Ennek ellenére nem lassított, amint felépült újra mászott.
Szeptember 29-én, immár 20 évesen újabb súlyos balesetet szenvedett: ereszkedés közben ismét a kötéllel akadt gondja, ami ezúttal egy 20 méteres zuhanást eredményezett. Hét napig kómában feküdt, és több csontja eltört: mindkét alkarja, a könyöke, a medencéje, és újra az orra, valamint koponyasérülést is szenvedett. A könyöke elmozdult, több idege károsodott, ami részleges bénuláshoz vezetett. Emellett agyödémával és állandó szédüléssel is küzdött. Hat műtéten esett át a karjai és könyöke helyreállításáért, amelyek azóta sem tökéletesek.
Alain állapota rendkívül különleges: az eset után hivatalosan 66%-os rokkanttá nyilvánították, ugyanis a súlyos koponyasérülése miatt visszatérő szédüléssel küzd, mint azok a katonák, akik egy beékelődött repeszdarab nyomán maradandó károsodást szenvedtek.
„20 métert zuhantam – 20 méter szabadesés, előre nyújtott kézzel. Valójában fejjel előre, de a kezem érte először a sziklát. Mindkét karomban darabokra törtek a csontok, a bőröm és a húsom is szétzúzódott. Az orvosok szerint a vérveszteségem elérte a 45%-ot. A könyökeim is összeroncsolódtak, mivel az alkarom afféle lengéscsillapítóként csapódott a földnek. A sziklában volt egy kiálló mészkőlap, amely szerencsére visszalökött, és további esés helyett ott gurultam le. Az, hogy sikerült ezen a sziklán megpattannom, valószínűleg megmentett, hiszen így nem zuhantam 40 métert. Egy hétig voltam kómában, de aztán valahogy magamhoz tértem.” – Alain Robert
1993-ban Alain újabb 8 méteres zuhanásba „futott bele”, miközben épp diákjainak mutatta be, hogyan használják lábukat támaszkodásra mászás közben. Egy rövid pihenőt tartva, kezeit a háta mögött tartotta egy könnyebb szakaszon, ám elveszítette egyensúlyát, és fejjel lefelé zuhant a mélybe. Az esés következtében mindkét csuklója és alkarcsontjai eltörtek, agyrázkódást szenvedett, és harmadszorra is eltört az orra. Újra kómába esett, és két hónapot töltött kórházban. Ezt követően már „csak” egy komolyabb esése volt.
2004-ben 2 métert zuhant, amikor felmászott egy közlekedési lámpára, miközben egy interjúhoz fényképezték. A könyökén landolt, ami végül negyven öltéssel varrták össze a karját. Ennek ellenére mindössze egy hónappal később megmászta (legálisan) a világ akkori legmagasabb felhőkarcolóját, a Taipei 101-et, a hivatalos megnyitó ünnepség részeként.
„A lelkem mélyén magam sem értem, miért vagyok még életben – normál körülmények között egy ilyen eséssorozat után már nem lenne szabad itt lennem, de mégis itt vagyok. Az orvosok azt mondták, hogy soha többé nem mászhatok, és valójában sokszor elferdítettem az igazságot az állapotomat illetően, amikor visszatértem a mászáshoz, mert még nem voltam jól. Két évembe telt, hogy jobban legyek, mint a balesetem előtt. És bár hivatalosan 66%-ban rokkantnak nyilvánítottak, mégis sikerült visszatérnem – és nemcsak visszatértem, hanem sokkal jobb lettem, mint valaha. 1991-ben megmásztam a világ egyik legnehezebb free solo útvonalát. Ez olyasmi volt, amit elképzelni sem lehetett volna; egy ilyen törött testtel ezen a szinten teljesíteni szinte felfoghatatlan.” – Alain Robert
Ahogyan az alábbi videó címe is írja, Robert 1991-ben biztosítás nélkül, szabadon mászta meg az egyik legnehezebb útvonalat – mindezt úgy, hogy a kötéllel biztosított legnehezebb útvonal is alig volt csupán egy tized fokozattal nehezebb. Ez egészen elképesztő teljesítmény.
Freesoloing 5.13d in 1991 when the hardest route climbed with a rope was 5.14b.
Az őrület stratégiája avagy „Nincs kedvem leesni”
„Ami a gondolkodásmódot illeti, az valamelyest automatikussá vált az évek során, mert majdnem 50 éve szabadon mászok (free solo). Szóval nagyjából ez az egész életem. Tehát ez azt jelenti, hogy számomra szellemileg felkészültnek lenni egyszerű. Szinte mindig ugyanaz a folyamat játszódik le bennem, ami nem azt jelenti, hogy nem szoktam félni egy mászás előtt, de valójában nagyon jól ismerem magam. És tudom, hogy ha elkezdek mászni, jól érzem magam. Ilyenkor félreteszem a félelmemet, és csak mászok.” – Alain Robert.
Valójában Alain mindennek nevezhető, csak őrültnek nem. Minden egyes mászása gondos, aprólékos előkészületekkel jár, gyakran hónapokkal korábban elkezd dolgozni a részleteken. Robert pontosan tisztában van a kockázatokkal, és minden egyes esemény előtt egy egyszerű, de erőteljes mantrával hangolja magát: „Bízom magamban, sikerülni fog.” Ennyi az egész. Minden sikeres mászást követően úgy érzi, hogy újra megérdemelte azt az életet, amit egy pillanatra maga mögött hagyott. Minél nagyobb a félelem, annál felszabadítóbb érzés a csúcs. A halállal való szembenézés után életöröme csak fokozódik.
A páratlan bravúrok, továbbá az emberek számára elérhetetlen helyek meghódítása valóban magával ragadja. Alain nem sportolóként, sokkal inkább művészként, rendbontóként, sőt egyenesen provokátorként tekint magára, aki szenvedéllyel vállalja a kihívásokat. Bátran szembenéz az elemekkel és adott esetben a következényekkel. Igazából nem nehéz észrevenni, hogy adrenalin junkie. Azok az emberek, akik ilyen szélsőséges szituációkban mozognak, szinte vágynak vissza, hogy újra érezhessék ezt az érzést. De az a tény, hogy a pókember még 62 évesen is itt van köztünk, sőt még mászni is szokott, ami azt mutatja, hogy koncentrálni, összpontosítani azt kétségkívül tud.
„Számomra az elmém egyfajta biztonsági háló.”
„Mi, emberek, szinte kizárólag csak a biztonságra helyezzük a hangsúlyt, valami, amit megérinthetünk, egy kötél, egy lánc, egy létra, bármi. De a biztonság, lehet más is. Az önmagadba vetett hited. Sokszor álltam már a bíróság előtt, és mikor meg kell védenem magam egy ügyész előtt, aki meggondolatlan veszélyeztetés miatt vádat emel. Ilyenkor szót kérek, majd igyekszem megértetni velük, hogy amikor mászok, tudom, mit csinálok és biztonságban érzem magam. Márpedig ha biztonságban érzem magam, az azt jelenti, hogy nem veszélyeztetek mást. Nincs kedvem leesni. Nincs kedvem meghalni, és még akkor sem, ha valami váratlan vagy szokatlan történik. Engem ez nem tud kizökkenteni. Oké, majdnem lezuhantam, de nem. A műsornak folytatódnia kell. És ennyi. Nem esek pánikba.” – Alain Robert.
Mivel a hatóságok általában nem adnak engedélyt ezekre a veszélyes mutatványokra, Robert gyakran bankrabló módjára, hosszas megfigyeléssel készül fel, kicselezve a biztonságiakat, hogy titokban kezdhesse meg az épület megmászását. Ennek következményeként számos országban tartóztatták már le a mászás végén, amikor a rendfenntartók türelmesen vártak rá a földszinten.
Ezen túlmenően engedéllyel is végzett jó néhány szponzorált mászást. Tulajdonképpen 15 évig ebből élt. A francia társadalombiztosítási rendszer szerint 66%-os rokkantsági kategóriába esik, krónikus problémákkal küzd a gerincével, medencéjével és könyökeivel, valamint visszatérő fejzúgás gyötri. Ennek ellenére rendkívüli fizikai felkészültsége és sokéves technikai tapasztalata képessé teszi arra, hogy a legextrémebb helyzeteket is higgadtan kezelje. Ne feledjük, Alain a világ egyik legjobb mászója – nem valamiféle vásári akrobata. Sok mászása nem ad számára pihenési lehetőséget, miközben több óráig is eltarthat. Mindössze egy kis zacskó magnéziumpor lóg az övén – ezzel indul neki a hatalmas feladatnak.
Mondják, hogy minden fejben dől el, de Alain számára ez különösen igaz, hiszen megpihenni sincs módja, és egy futóval ellentétben, aki egy húzódás esetén bármikor feladhatja, Alainnek nincs visszaút, ha valami váratlan történik. Ez tényleg extrém sport, amelyhez különleges szellemi hozzáállás szükséges, és amelyre felkészülni szinte lehetetlen. Ennek ellenére pókemberünk”megőrizte humorát; egyszer megjegyezte:
„Egy kicsit jobban aggódok a globális felmelegedés miatt, mint attól, hogy leesek.”
Trófeák
Alain jóformán az összes magas épületet megmászta. Van, amit a show kedvéért, pénzért, és olyan is, amit titokban csak a maga szórakoztatására. Közismert bravúrjai közé tartozik a Petronas Tower2 megmászása, valamint a New York Times épületének meghódítása 2008. június 5-én. Ez utóbbi alkalommal Robert egy figyelemfelkeltő üzenettel is készült: a mászás közben egy táblát akasztott ki, amelyen ez állt: „A globális felmelegedés több embert öl meg, mint szeptember 11.”
Robert olyan ikonikus építményeknek is feljutott a tetejére, mint a Burj Khalifa, az Eiffel-torony, a Sydney-i Operaház és a Montparnasse-torony. 1999. augusztus 20-án a Sears Towert is megmászta, és Dan Goodwin után ő volt a második, akinek ez sikerült. Míg azonban Goodwin tapadókorongokat és horgokat használt, Robert csak a szokásos magnéziumporos zsákocskáját vitte magával – semmi mást.
2000 után tulajdonképpen beindult a felhőtlen felhőkarcolóhágó biznisz, mivel egyre több épülethez hívták meg hivatalosan is. Ezeket az alkalmakat gyakran avatóünnepségek vagy promóciók keretében szervezik, és Robert komoly pénzeket kap érte. 2003. február 21-én például legálisan mászta meg az Abu Dhabi Nemzeti Bankot, ahol körülbelül 100 000 néző figyelte, ahogy a csúcsra ér. 2003. május 12-én mintegy 18 000 dolláros díjazásért hódította meg a 95 méter magas Lloyd’s épületet, hogy népszerűsítse a Pókember film premierjét a brit Sky Movies számára. 2004. október 19-én pedig a Total francia olajtársaság 187 méteres székházát „ostromolta meg” Pókember-jelmezben, látványos bemutatót tartva.
2004. december 25-én Robert néhány nappal azután, hogy a Taipei 101 ünnepélyes megnyitóján részt vett, megmászta a 508 méteres felhőkarcolót – ezúttal teljesen legálisan. Ez a mászás az egyik leghosszabb és legnehezebb vállalkozásává vált. A Taipei 101 kifelé dőlő oldalai önmagukban is kihívást jelentettek, de a heves esőzés tovább nehezítette a helyzetet, így a mászás végül négy órán át tartott – kétszer annyi ideig, mint a tervezett idő. Robert ekkor érezte igazán, hogy fizikai és mentális határait feszegeti, mivel minden ereje elfogyott. Valahonnan azonban mégis erőt tudott meríteni, hogy befejezze ezt az elképesztő kihívást.
Érdekes történet, hogy 2007. május 31-én, Pókember-jelmezben, Robert feljutott Sanghaj akkori legmagasabb épületének, a 88 emeletes Jin Mao toronynak a tetejére. Ezt követően letartóztatták, öt napra börtönbe zárták, és öt évre kiutasították Kínából. Ám ez nem tartotta vissza: még abban az évben, 2007. november 18-án, meghívásra megmászta az 1518 méteres Tienmen-hegyet. Zhangjiajie helyi önkormányzata hívta meg és finanszírozta a mászást, külön engedéllyel biztosítva a belépését az országba.
2007 egyébként a kitiltások éve volt Robert számára. Szeptember 4-én megmászta Moszkva legmagasabb felhőkarcolóját, a 244 méteres Federation Tower irodaházat, amiért a helyi rendőrség őrizetbe vette és Oroszországból is kitiltotta.
Egy balinéz francia környezetvédő
Robert önéletrajza, a With Bare Hands 2008-ban jelent meg először, meglepő módon angolul. Bemutatja, hogyan lett „mezei” hegyi mászóból városi hegymászóvá, miközben betekintést nyújt filozófiájába, valamint abba, hogy hogyan sikerült legyőznie fogyatékosságait és félelmeit. Egyébként több könyv is jelent meg róla: The true story of Alain Robert; The real-life Spiderman, The Story of the Human Spider. Továbbá elérhető egy 52 perces dokumentumfilm Robertről The Wall Crawler címmel Julie Cohen rendező/producertől, amelyet 1998-ban adtak ki.
Cutting Edge – The Human Spider (2008)
2022-ben volt 60 éves és egészen durva, hogy még ennyi idősen is vállalkozik komolyabb megmérettetésekre is.
Ma már Balin él, és ha nyilatkozik, bármilyen extravagánsnak tűnik, a környezetvédelem a fő témája, elsősorban erről beszél.
„Túl sok az ipari termelés, túl sok van mindenből. Emlékszem, fiatal koromban még szupermarket sem létezett, csak néhány kis élelmiszerbolt. Talán volt egy fajta chips két változatban, és két-három féle joghurt. Most pedig 300 féle joghurtot és 300 különféle snack-et találunk. Ebben nincs egyensúly. Minél többet termelünk, annál jobban pusztítjuk a bolygót. Ha életben akarunk maradni, meg kell védenünk a Földet” – nyilatkozta nemrég.
