Csodás lények, teremtmények a magyar néphagyományban
Saját kultúránkat hajlamosak vagyunk lenézni, a szomszéd kulturális kertje mindig zöldebb. Főleg, ha sok ott a zöldhasú. A nyugati filmek, az angolszász kultúra lehengerlő filmjei, valamint a vikingek, sárkányok, csillogó gyűrűk és urak elfelejtetik velünk, hogy nekünk is vannak mitikus lényeink. Sőt. Bár nem szeretem a kulturális fxszméregetést, a magyar népdalkincs nagyobb, mint a német, de konkrétan, mint az angolszász. Csak Bartókék kb. 40 000 népdalt gyűjtöttek. Mára ez a szám 300 000 fölé emelkedett. A magyar nyelvterületen gyűjtött dallamoknak, meséknek, legendáknak hihetetlenül nagy a száma. Közrejátszik ebben persze, hogy kóboroltunk pár száz évet, míg végül a Kárpát-medencébe kiáztattuk a lábunk. Mi nem vagyunk egy kis nép, nekünk csak a diktátoraink kicsik. Most mondanám, hogy miért nincs benne a „Közpénznyelő Politicus”, a „Szopó fantom” vagy a „Bögybogrács” a Bestiarium Hungaricumban, de a könyv a jelen kor bestiáival nem foglalkozik. Viccet félretéve, minden ilyen alkotás kincs, mert közelebb hozza az őseinket hozzánk. Csodaszarvas, turul, bányarém, markoláb, garabonciás (diák) vagy prikulics. Ikonikus figurák a magyar mese- és mondavilágból vagy rémtörténetekből. Ezeket a lényeket gyűjti össze a Bestiarium Hungaricum, amely első ízben kísérli meg áttekinteni a magyar népi kultúra ide vonatkozó hagyományait, bemutatva annak legjellemzőbb alakjait. Az album 31 fejezete megannyi külön világ, sajátos, hiedelmekkel átszőtt népköltészeti univerzum.
De milyen árium az a besti?
„Az európai kultúrtörténet különleges műfaja a bestiárium. Magában őrzi letűnt korok, – több ezer év- embereinek képzeletvilágát, az őket körülvevő természeti környezet ismeretét, csipetnyi tudományt és változatos folklórt.”
A bestiárium a bestiák leírásának összeállítása egy könyvben. Az ókori világban már voltak ilyenek, de csak a középkorban váltak népszerűvé, különféle állatokat, mitikus lényeket leíró, illusztrált kötetekben. Az egyes vadállatok természettörténetét és illusztrációit általában erkölcsi leckék kísérték. Ez tükrözi azt a hitet, hogy maga a világ Isten Igéje, és hogy minden élőlénynek megvan a saját különleges jelentése. A bestiáriumok az adott népről is sokat árultak el, mert számos gyűjtés támaszkodott a helyiek mítoszaira, megfigyeléseire. A régi bestiáriumok a korai földrajzi könyvekkel együtt jelentek meg.
A vadállatok, lények gyakran túlszínezett félelmetes beszámolóit széles körben olvasták és általában igaznak tartották. A híres nemesi családok címerei is tele vannak mitikus lényekkel, elég csak a sárkányölő Györgyökre vagy Vlad Tepesre, Dracula grófra gondolni. Akinek a mai napig nem eldöntött, hogy a neve az ördögből vagy a sárkányból származik. A szerényebb kedvesebb állatok néhány megfigyelését, például a madarak vándorlását, a későbbi évszázadok természetfilozófusai sajnos sokszor nem vették figyelembe, és később csak a modern tudományos korszakban fedezték fel újra őket. Nem baj, ha újra felfedezzük a saját kultúránkat. A régebbi idők David Attenboroghi olyan szerzők voltak, mint Aranyszájú Szent János, konstantinápolyi pátriárka, Sevillai Szent Izidor. Eme nagy szellemek szerették kiszínezni a földrajz atlaszokat, szerették a meséket, de ezek a történetekbe a mögöttes tartalmakat is érdemes észrevenni. Legyen a tudomány izgalmas, ha már mese az egész.
Bestiarium Hungaricum
Jelen kézikönyv enciklopédikus igénnyel kézült. A magyar folklórkutatás már a 19. században elindult, azóta rengeteg adatot dolgoztak fel, fura azonban, hogy hamarabb volt roma bestiárium: Bestiárium Ciganorum, ami a cigány népi hiedelmeket, folklórt dolgozza fel.
A könyv a teljességre törekszik, nem csupán az egyes alakokat igyekszik egy kötetbe gyűjteni, hanem célja a karakterek különféle arculatait is bemutatni. Utóbbira az egyik legjobb példa a halál vagy az ördög alakja, mely a hazai népnyelvben korántsem egyenlő karakter a bibliai formájával.
A magyar kultúrkör gyökerei mélyen túlnyúlnak a kereszténység hagyományain. Mi alkudozhatunk a „Halállal”
és az „Ördöggel” is. A mi történeteinkben a németek meséivel szemben mi akár nyerhetünk is az „Ördög” ellen.
Az egyszeri garabonciás diák, paraszt ember, okos menyecske túljár az „Ördög” eszén, becsapja a „Halált”.
A magyar népmesékben a humor és a rémes lények rendszeresen keverednek.
Magyar Zoltán kultúrtörténeti megfejtései mellé izgalmas grafikai világok társulnak. Ha gyerekek az iskolákban ilyen színvonalú könyvekből tanulhatnának, nem lenne szürke, száraz az anyag. A magyar hiedelemvilág lényeit Németh Gyula színes grafikái, digitális festményei díszítik, és P. Szathmáry István fekete-fehér középkort idéző linómetszetei jelenítik meg. A két stílus néha üti egymást, de mindenképpen túlmutat az átlagos megoldásokon.
Miért is jó ez a könyv?
A tematika jegyében a kötetet négy részre bontotta a szerző, kezdve a sort a mitikus állatokkal, folytatva a mitikus lények, majd az átváltozó lények kategorizálásával, végül pedig a mágikus erejű emberek kerülnek sorra. A Bestiarium Hungaricum e két kulturális közelítés (kép és szöveg) szimbiózisa által válik igazán különlegessé.
Sajnálatos, hogy a könyvben feltűnő karakterek jelentős része a ma emberének legfeljebb a tanulmányai révén lehet ismerős vagy ha kiskorában sok mesét olvastak neki. A köznyelvben egyes itt szereplő alakok egyre kevésbé fordulnak elő, netán bizonyos nevek már alig mondanak valamit (prikulics, garabonciás illetve nora). Amiért ez a cikk is íródott ez az egyik legnagyobb problémánk, hogy egyre kevésbé van élő kapcsolatunk a saját őseinkkel. Pedig a „múltunk a jövőnk” (zárójeles fun fact: ez az Adidas mottója volt, de amikor kiderült Adi Dassler náci múltja, törölték a mottót.)
Sok kultúrában, például a román szomszédainknál is, élő a viszony a népdalkinccsel és a régi hagyományokkal. Ott nem kell magyarázni egy ilyen könyvet.
Ez nem a cikk témája ugyan, de lehetnénk egy kicsit büszkébbek a saját kultúránkra, mert elképesztően színes és pezsgő. Ebből a könyvből is kapásból vagy három jó horrorfilm, misztikus thriller forgatókönyvét lehetne megírni.
Öseink tudtak rémisztgetni. Akkoriban nem volt túl PC a gyereknevelés sem, de egyben vicces is olvasni, hogy
egész tárháza volt a gyerekek ijesztgetésének. A könyv leírja, annyian voltak, hogy a „gyerekijesztő” lényekből,
alakokból egyenesen négy nagy csoportot lehetett alkotni. Kútba, padlásra, minden zúgba jutott egy mumus.
A teljesség igénye nélkül: babaó, babós, bakász, bakucs, bankus, bambus, barszanka, böbős, bömbös, kankus, kókós, mókár, makucs, manó, mumus, öcömböc, picipangós, pin.rágó, rézf.szú bagoly stb. És persze jött velük a drótós tót, a nagy fekete szőrös ember, aki elvisz a zsákjában, a gyerekszedő, kútasszony, horogasszony stb. Na, most az egyszeri halandó lehet nem is tudja, hogy miért fontos ezekről tudni, amellett, hogy néha vicces vagy rémisztő történetek kapcsolódnak hozzájuk. Ezek a néplélek olyan mély rétegeiből, ősi félelmeiből származnak, amik egy része nagy valószínűséggel az ősi pogány, sámánisztikus kultúránkhoz vezetnek vissza. Már a 19. századi néprajzi szerzők is többször megfogalmazták, hogy e gyerekijesztő fiktív lények elnevezései mögött honfoglalás előtti mitológiai alakok rejtőzhetnek. Egy elég feltáratlan témája a magyar hiedelemvilágnak a női vámpír karaktere. A Báthory Erzsébetes cikkünkben mi is írtunk, hogy egészen biztosan ő a legismertebb magyar nő külföldön. Oldalakon keresztül lehet idézni a hatásait. Mi valami egészen furcsa módon a kulturális örökségeinket teljesen slendrián módon kezeljük. A „nora” például az egyetlen vámpírszerű lénye a magyar folklórnak. Csak ebből a karakterből és a hozzá kapcsolódó rémtörténetekből megélne a fél japán horrorfilmipar.
Van itt vérmedve, víziborjú, vízi ember, lidérc, váltott gyermek, nora, betegségdémon, égitestfaló lények, halottlátó vajas emberek, farkasember, prikulics, tündérek, szépasszonyok. Igen a „szépasszony” is veszélyes. Van, aki még nem tudja ezt?
A bestiárium beindítja a fantáziát, eleve régen is ezért állították össze. Szórakozunk, rémüldözünk, de közben tanulunk is magunkról, őseinkről, a régi korokról. Bestiarium Hungaricum esetében egy hiánypótló kiadványról van szó; a bőségesen el van látva forrásokkal és meseidézetekkel. Az irodalomjegyzékek pedig arról tanúskodnak, hogy a háttérben komoly előkészítés és kutatómunka folyt. A kiadvány legfőbb erénye olvasói szempontból az, hogy a részletgazdagsága ellenére is képes megőrizni olvasmányos jellegét.
Zárszó helyett
Anélkül, hogy mély aktuálpolitikai fejtegetésekbe belemennénk, megosztanánk a kedves olvasóval pár gondolatot a kultúrával kapcsolatban. Egészen furcsa, hogy milyen összegek folynak szét, miközben elképesztő lemaradásaink vannak. Az még valahol érthető, hogy például Spinoza legfőbb műveire a honi közönség nem fogékony, de emellett megannyi alapvető író, filozófus munkái közül is sokat találunk, melyek nincsenek lefordítva. De az már egészen arcpirító, hogy Kossuth Lajos élete a mai napig sincs rendesen feltárva. Még a születése sem biztos. Egyszerűen a nagy magyaroknak magyarkodás közben nincs erre ideje. Se erre szánt pénze.
A kultúránk jóformán azért él, mert emberek önszorgalomból ilyen érdekes könyveket hagynak az utókorra. Holott a világ legkülönbözőbb korszakaiban és részein élő emberek ezerszer elmondják ugyanazt.
„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!” – II. Rákóczi Ferenc
„Aki nem ismeri múltját, nem értheti a jelent, amely a jövőnek hordozója.” – Tamási Áron
„Egy nép, amely elfelejti történelmét, annak nincs múltja és nincs jövője.” – Sándor József László
„Amelyik nép elfelejti a történelmét, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt.” – George Santayan
