Szeretnék egy filmajánló sorozatot indítani. A cél olyan filmek bemutatása lenne, ami jót tesz a szellemnek. A hangulatbeállító-hangulatjavító énidő. Fogjuk fel úgy, hogy a humanizmus dílerei szeretnénk lenni. Az ötletet az adta, hogy amikor hullafáradtan, zombiként este beesek az ágyba és megnéznék valamit, akkor általában nem jut eszébe semmi, és az HBO GO-n, meg a Netlixen végzem. Ezeken meg gyakran a sorozat nevű drog csapdájába esek, és csak a 2. évadnál jövök rá, hogy ez egy rágógumi, addig fogják nyújtani amíg lehet. Úgy gondolom, hogy ezzel nem csak én vagyok így.
A célom, hogy legyen egy lista, amihez bizalommal fordulhatsz, mert a filmek kiválasztását hosszas kutatómunka előzte meg. Életigenlő filmek alatt nem hamis buborékbiztonságot nyújtó, én kicsi farmom típusú habos-babos cukorkagyárra gondolok, de édibédi állatos filmek sem lesznek. Ezek a filmek megküzdési stratégiák. Offtopic, költő kérdés. Miért van az, hogy a Weinstein-féle, kapitális szexuális ragadozók készítik a legnyálasabb cukorka blockbustereket?
Emberi, ezt a szót kerestem. Olyan filmek, amik tudják még szeretni az embert. Mert gyűlölni és a hibáit látni a könnyebbik út. Ezek a mondatok így egy ezoterikus tanfolyamon is lemehetnének, de azt jobb, ha tudjátok, hogy a Death by Stereo Hippie Holocaustját és a Suicidal Tendencies Hippie killer számát is szeretem.
A másik szó, amit kerestem az őszinte. Ez is veszélyes szó, van ez az élve boncolós őszinteség, meg önnyúzás. Ha egy Lars von Trier kezd leásni, mindenkiben megtalálja a gonoszt. Ez a fajta őszinteség néha csak arrogancia, szenvelgés és hiány. A harmadik szó, amit kerestem a humor. A humor a feloldás, megbocsátás eszköze is. Néha egyszerűen megmagyarázhatatlan. Emberi, őszinte, és humoros. Töltsük meg ezeket a szavakat értelemmel.
A filmeket röviden mutatom be, nem az a cél, hogy kamerakezelést és a plánozást megbeszéljük. Történeteket akarunk átadni, hogy amikor szükséged van valami pluszra, akkor ezek kézen fogjanak és kihozzanak a gödörből, hogy el tudj indulni, hogy ha úgy van te is tudj másoknak segíteni. Ide kapcsolódó kultúrtörténeti érdekesség, hogy sok drámaíró vallotta be, hogy sokkal nehezebb vígjátékot írni, egy jó poént kitalálni. Tragédiát írni könnyebb.
Még az osztályfőnökömtől tanultam, hogy mindig két választási lehetőséget kell adni, mert az már demokrácia illúziója, mint az amerikai választások. Mindig két filmet fogok választani, és te majd eldöntöd, hogy melyiket nézed meg.
Svéd humor vs. cseh humor = Együtt vs. Akkumulátor
Egy alkoholista munkás apa részegen bever egyet a feleségének a gyerekek előtt. Erre az asszony muszájból a bátyjához menekül, aki kommunát tart fenn a házában. A gyerekek sokat vannak egyedül, bizonytalanok. A szomszédban egy perverz férfi lakik. Ebből a felütésből, és ha hozzáteszem, hogy svéd rendező, mire számítanál? A legtöbb skandináv rendező ebből olyan pszichodrámát rittyent, hogy hetek múlva is hideg verítékben ébredsz. Szerencsénkre nem csak a krimiben és sokkolásban, hanem vígjátékokban is erős az északi vonal.
A film 2000-ben készült, de 1975-ben játszódik, szóval nem maradtál le semmiről. Egy nagy társadalmi körkép, amiben minden szereplő egy politikai csoportot, egy világnézetet, társadalmi osztályt testesít meg. Nyugi, nyugi, élvezhető, és nem kell így nézned. Ez a film a szabadság kis köreinek bemutatását helyezi középpontba.
A toleranciáról szól, és arról, hogy ez mennyire nem egyszerű. Együttműködni. Moodysson egyik nagy erénye, hogy nem csupán a balliberális kánonból énekel, hanem azt is megmutatja, hogy a konzervatívokat is meg kell érteni, a türelem és elfogadás kétoldalú dolog. Emberek vagyunk, egy adott helyzetben sokszor nevetségesnek hatunk, bármilyen nézetet is képviselünk. A film humora elegáns és naturalisztikus, hogy lehet ezt egyszerre? Nézd meg.
Moodysson nem a belső összeomlást, az emberi kapcsolatok széthullását mutatja meg, hanem éppen ellenkezőleg, kiutat mutat a problémákból. Ez nem is tudod, hogy milyen ritka. Mindig az megy, hogy megmutatják, milyen romlott és széteső a világ, aztán otthagynak vele. A legtöbb sokszor jó rendező is csinál egy kemény szerzői filmet, vagy zsánerfilmet, de ebben el is veszik. Ezt tudják a rendezők, jól vagy rosszul. Választ nem adnak. Nem is könnyű. Az Együtt humora és életszeretete viszont megmutatja, hogy igenis is képesek vagyunk betemetni a lövészárkokat, és egy kis türelemmel párosuló humor sosem árt.
Ne úgy képzeljük el, hogy a hippik a jók és a társadalom pedig a rossz. A kommuna tagjai ugyanúgy problémás emberek, sőt, aki ismerős a politikai szubkultúrákban, tudja, hogy sok ember a nagy egyenlősdi hirdetése mellett valójában nem tud együttműködni, csupán megmondóemberkedni akar.
A szereplőknek több arca van, nem két dimenziósak, ők is alakulnak, ki így, ki úgy.
A film a hippi korszak végéről szól, és azt hozza el nekünk, hogy igen ki lehet nevetni a naivságukat, de ők legalább megpróbálták. Csetlő-botló próbálkozások, de próbálkoznak. Te meg sírsz, hogy nincs szabadság, és kineveted a hippiket, de nem mersz esendő lenni. A szabadság nem csak az, hogy erősek vagyunk. Merjünk gyengék is lenni.
Moodysson iránytűjét az élet felé állította be. Nevezhetjük ezt optimizmusnak, de naivitásnak is. A titka az, hogy őszinte. Van egy japán mondás ”ha valaki titkos tanításokat akar neked átadni, fogadd el, hogy nem mesterrel állsz szemben.” A svéd rendező Bergman által is említett zsenije abban áll, hogy az északiakra oly jellemző egyenességgel és fanyar humorral mutatja be, hogy csak együtt lehet.
Ha valakinek van kontaktja a ”gazdához”, mutassa meg Viktornak is, mert annyi év után talán megérti miről is szól valójában a foci. Együtt. Sose késő.
Epilógus:
Ha az ajánlóból úgy tűnt ez a rendező egy hurráoptimista, aki keresi a nézők kedvét, tudnod kell, hogy a következő négy filmje nagyon is kemény. A lilja4ever, vagy a Hole in my heart, illetve a Terroristák sem könnyű anyag. Az utolsó filmjét (We are the best) punkoknak és lányoknak külön ajánlom, mert arról szól, hogy 1983-ban három hetedikes lány arra a hírre, hogy a punk nem menő és halott, csak azért is zenekart alapít és bemutat a punk-rock szcéna macsó közegének is. Feministáknak kötelező. Fun fact Moodyssonról, hogy valójában nem dohányzik, de imádja fricskázni a közönséget azzal, hogy az Együttben maga a kisgyerek gyújtja meg apunak a cigit, és a We are the bestben, meg minden gimnazista dohányzik. Lassan már kultúrtörténeti érdekesség, hogy sehol nem dohányoznak filmben ennyire pofátlanul. A két filmet, ha össze akarnám kötni, a deduktív és induktív logikát hoznám példának. Moddysson filmje a társadalomból indul ki és az egyén fele közelít. Svěrák filmje az egyéni tapasztalásából indul ki és a társadalom felé hat. Lássuk, hogyan hatnak a csehek.
Akkumulátor
Sokat hezitáltam, hogy Az örökség, avagy Guten tag faszikáim! című cseh filmet javasoljam, de úgy gondolom, azt mindenki látta. Ha nem láttad, akkor viszont azonnal hagyj abba mindent és nézd meg. Nekem személy szerint jobban tetszik az Akkumulátor, de nézd meg mind a kettőt és döntsd el.
Jan Svěrák filmje maga a mágikus realizmus. Egy igazi sci-fi, abban az értelemben, ahonnan a tudományos fantasztikus művel elindultak. Példázat. Már ahogy eljutnak hozzánk ezek a filmek, azok se szokványosak. Az amerikai filmeket mélytorokra kapjuk azonnal, köpni-nyelni nem tudsz, a marketinggépezet azonnal leteper. Mindenki ezekről beszél, szinte úgy érzed kimaradsz, társadalmi nyomás alá kerülsz, ha nem láttad a beszélgetés témáját.
Az Akkumulátort se úgy néztem meg, hogy bárki ajánlotta, hogy elő lett volna készítve, vagy fel lett volna puhítva a tudatom. Véletlenül, egyik barátom kidobásra ítélt VHS kazettáján ez is rajta volt, és belenéztünk. Bevallom régi német alámondásos szexfilmet kerestünk. Tudod, amikor egy tompa, unott férfihang szinkronizálja az egészet, a nőket és férfiakat egyaránt. Hol vannak ma már ilyen kincsek? De az Akkumulátor terveinket felborítva azonnal beszippantott, magával ragadott, a humora, a világa, és hogy magamra ismertem. Mi mind csehek vagyunk, vagy csehül állunk.
Mindig zavart, hogy állami szinten érdek az érdektelenség. Főleg környező országok kultúrájának szélesebb körben való megismertetése ügyében. Csak jól járnánk vele. Egyfelől meglepődnél mennyire érted ezeket a műveket, hiszen ismerős szituációk vannak a szomszédban is, másfelől, sokkal jobb lenne a politikai klíma is, ha nem régi beidegződések mentén kezdenénk el beszélgetni.
Fogadjunk nem tudod, hogy a románoknak nagyátlagban jó a humora. A kultúrájukban van benne, mi szomorkodunk, nekik a szürreálisba hajló humor a megküzdési stratégiájuk. Ha ezt tudod máris másképp kezdenél egy beszélgetést. Minden magyar mutasson egy románnak egy cseh filmet, az ezekről szóló beszélgetés pedig Horvátországban legyen, mondjuk egy Polskiban.
A filmnek a témája és tudományos fantasztikus fizikája az, hogy a televízió lemerít.
Mindenki érti ezt, ez van most a telefonnal. Ő töltődik, te meg lemerülsz. A te energiáddal működik.
Furcsa egyébként az is, hogy jelen esetben Jan Svěrák tulajdonképpen egy sztárrendező, és a szakma egyik világszinten elismert mestere. Tehát egy olyan rendezőről beszélünk, akit kétszer jelöltek Oscarra, és a Koljáért meg is kapta. Visszautasította a felkérést a Good Will Hunting rendezésére, de több hollywoodi sztárprodukciót is lazán szkippelt. Az Akkumulátor amúgy a valaha volt legdrágább cseh film, és 1994-ben legnézettebb is lett hazájában. Nálunk mégis nagyítóval kell keresned, hogy ki ismeri. Ezzel szemben valamiért az Olajfalók áldokumentumfilmjét sokan ismerik. Rejtély. Az egyik első áldokumentum film evör. Érdekesség, hogy Svěrák több filmjében is a saját apja a főszereplő, és közösen írják a forgatókönyveket is, ezért nem meglepő, hogy az Akkumulátorban is szerepel. Regényt is írt, na nem a Svejket, de nagy svunggal svihák a Sverák.
A filmnek a témája és tudományos fantasztikus fizikája az, hogy a televízió lemerít. Mindenki érti ezt, ez van most a telefonnal. Ő töltődik, te meg lemerülsz. A te energiáddal működik. Van egy második világ, ami a kilencvenes években még sci-fi volt, de mára mindenki érti. Szinte mindenkinek van egy digitális másolata. Vajon én vagyok az igazi, vagy az avatarom? Hiszen az emberek a közösségi hálón jobban ismernek, mint a valóságban. Amit a tévé mutat az inkább valóság? Ha nem is gondolod annak, el kell ismerned, hogy hat a valóságra, befolyásolja. Charlie Kaufman munkásságát ösmered? Na hasonló világ a Sveráké is. Ha nem ismered, akkor egy jól felépített univerzumot képzelj el, de miért is nem Kafkát mondom. Nyakamat rá, hogy Kaufmant inspirálta Kafka. Ezzel pedig vissza is értünk Csehországba. Nem vagyunk felkészülve a technikai modernizáció hatásaira. Közhely, de nem mondjuk el elégszer, olyan gyorsan fejlődik a technika, hogy az ember nem tud lépést tartani vele.
Az Akkumlátor a lassulás mellett van, le kell lassulni, le kell kapcsolni magunkat néha, mert különben kisülünk. Csak annyit tudok ajánlani, hogy kezd el nézni, utána már nem tudod letenni. Ja, ezt a könyvekre mondják.
Nagyon addiktív, de tulajdonképpen arról is szól a film. Sziporkázó formai és technikai megoldások követik egymást, szóval, ha filmszakos vagy innen lehet koppintani. A rendező másik trükkjét, én shakespeare-i cselnek hívom. Shakespeare szépen leélhette volna az életét úgy, hogy nyúlkál a színésznők bugyijába, csókolgatja a királynő és mecénások kezét, nagyokat eszik és halála után szépen elfelejtik. Ő ellenben a tudás fájának magasabban helyezkedő gyümölcsei után nyúlt. Igényes volt és kockáztatott. Aminek a lényege, hogy a Globe Színházban mindenkit ki kellett szolgálni, hogy fennmaradjon, ezért úgy írta meg a történeteit, hogy mindenki a saját szintje és felfogóképessége mentén kapjon valamit. Mint a szabadkőműves misztika jelmondata: színről színre, szintről szintre.
Egy jó műnek több szintje van. Ha nem lenne cseh, azt mondanám francia. Sverák is úgy könnyed, hogy nagyon is mély, de mégis, akár sörözés közben is nézheted. Tízéves unokaöcséd ugyanúgy fogja érteni, mint anyukád. És ez bizony nagy szó.
