Suhajda Szilárd tragikus végkimenetelű expedíciója okán ismét kiemelt figyelmet kapnak a serpák. A nagyjából 150 ezres buddhista népcsoport tagjai amolyan szuperemberekként élnek a köztudatban, akik úgy szaladgálnak fel a Himalája nyolcezres hegyeinek ormain, mint pók a falon. Ez természetesen nincs így, mégis, a tengerszintről nézve földönkívüli teljesítmény az, amit alkalmanként véghez visznek egy-egy csúcsmászás, rosszabb esetben mentőakció során, miközben a saját életüket is kockára teszik. A Mount Everest környékén majdhogynem minden érdemi munka rájuk hárul, így nem meglepő, hogy a hegyivezetők és a teherhordók mellett egy csapatnyi helyi doktorra is égető szükség van a csontig hatoló hidegben.
Évente hozzávetőlegesen 700-800 ember próbálkozik meg, hogy feljusson a Föld legmagasabb hegyének, a 8848 méteres Mount Everestnek a csúcsára. Ezen mászók mintegy kilencven százaléka hegyivezetők, serpák segítségét veszi igénybe. A serpák azonban nem csak a klienseik biztonságos le, illetve feljuttatásán dolgoznak erőn felül, hanem a hírhedt Khumbu-jégesés járhatóvá tétele is az ő feladatuk, egyben érdekük. Ha nem tennék, aligha, vagy csak elenyésző számban lenne sikeres csúcstámadás a hegyen. (Ezzel pedig elsődleges bevételi forrásuknak is búcsút inthetnének családjaik.) Nélkülözhetetlen, ám roppant veszélyes munka a gleccserdoktoroké, ezért ide tényleg csak a legrátermettebbek kerülhetnek be még a serpák szűk elitjéből is, hiszen bármiféle túlzás nélkül, egy szezon sikere, na meg emberéletek sora múlhat rajtuk.
A Khumbu-jégesést az Everest egyik legembertpróbálóbb szakaszaként szokás emlegetni. Mintegy 5600 méteres magasságban, az alaptábor, valamint az egyes tábor között, a Khumbu-gleccser mentén húzódik ez az elképesztő képződmény többszáz méter hosszan, mély gleccserhasadékokkal és ingatag jégtornyokkal sűrűn felszabdalva. A legnagyobb akadályt egyébként az jelenti, hogy itt napról-napra változnak a terepviszonyok, olykor előfordul, hogy 24 óra leforgása alatt akár 2 métert is mozog a felszíne, minek folytán nehéz előre megtervezni a rajta való átkelést. Másik nehezítő tényező pedig maga a jég. Ha nem a megfelelő helyen és ütemben halad az ember könnyen megindulhat alatta, így leginkább éjfél után érdemes nekivágni, fájdalmas, esetenként -30 fokos fagyban. A gleccserdoktoroknak nevezett serpáknak ezt a vidéket kell valahogy megzabolázniuk még mielőtt beindul a nagyüzem a hegyen, azaz a tavaszi szezon előtt, amely két hónapig, áprilistól-májusig tart.
A gleccserdoktorok persze már jóval korábban megérkeznek a jéglabirintushoz, és rendszerint ők hagyják el azt legutoljára. Úgy március elején, pár napos közös felkészülést követően látnak munkához a 8-10 fős csapat tagjai, hogy kiépítsék a létező legoptimálisabb útvonalat az ingatag jégesésen felfele. Mindehhez biztosító kötelekre és alumíniumlétrákra van leginkább szükség, plusz jókora bátorságra. A több tíz, helyenként több száz méter mély gleccserhasakadékokra a létrákból fektetnek le rögtönzött hidakat, majd rögzítik ezeket. Ha nem elég egy létra, akkor összeapplikálnak kettőt. Ha kettő sem elég, akkor hármat. Képzelhetjük, mennyire stabil egy-egy ilyen híd. Amikor aztán élesben tesztelik a frissen lerakott létrákat, rendszerint az újoncok privilégiuma, hogy úgymond beavatás gyanánt átsétáljanak rajtuk. Kevésbé látványos, viszont szintén elengedhetetlen művelet a fix kötelekkel szegélyezett út kialakítása a jégen, melyet a későbbiekben nem csak az Everest, hanem a szomszédos Lohtse, valamint Nuptse „meghódítására” induló különböző létszámú és volumenű expedíciók egyaránt használnak.
A megfeszített meló áprilisig folyik, de a Khumbu-jégesés járhatóvá tételével még korántsem ér véget a gleccserdoktorok megbízatása, sőt, az egész idény során nekik kell rendben, illetve tisztán tartani az útvonalat. Ha úgy tetszik egésznapos ügyeletben vannak, hiszen adott esetben bajbajutottakon is segítenek, nem csak és kizárólag a pályát toldozgatják-foltozgatják. És hogy mennyire veszélyes a jégesés? Még a gleccserdoktorok emberfeletti erőfeszítései ellenére is több mint 50 hegymászó vesztette eleddig életét ezen a részen, útban a csúcs, helyesebben az első tábor felé.
A serpák tavaszi és az őszi szezonnal együtt összesen fél évet töltenek a jégesés területén nem éppen összkomfortos sátraikban, szélsőséges körülmények közepette. Ugyan május végén elbontják az utat, de a monszunos időjárás végeztével, szeptemberben ismét visszatérnek a morénák közé, hogy újrakezdjék az egészet előrről. Az őszi időszak lényegesen nyugisabbnak számít, lévén, kevesebben vágnak neki ekkor az Everest lankáinak a kedvezőtlenebb időjárás miatt – félmunkát azonban ekkor sem végezhetnek, csupán napközben viszonylag ritkábban adódik tennivaló.
Mivel gleccserdoktorok feladatköre igencsak szerteágazó, éppen ezért fontos a megfelelő, ütőképes csapat kialakítása. Nem könnyű bekerülni az orvosok közé, kikerülni meg talán még nehezebb. Gyakran évtizedekig dolgoznak együtt, az összeszokottságra tehát aligha lehet panasz az esetükben. A többi serpától eltérően őket nem privát expedíciós ügynökségek, hanem az állam alkalmazza, nepáli viszonyokhoz mérten kiemelt bérezéssel. Egy szezon során valamivel 3000 dollár fölött kereshetnek (plusz némi extra juttatás), ám a gleccserdoktorok szerint ez egyáltalán nincs összhangban az általuk elvégzett munka mennyiségével – a közvetlen életveszélyről nem is beszélve. Pláne annak tükrében, hogy az őket foglalkoztató helyi szervezet, az SPCC, extra költségéként 600 dollárt kér minden egyes hegymászótól a gleccserdoktorok díjazására, miután sikeresen keresztül verekedte magát a Khumbu-jégesésen.
Habár a jégesésen dolgozó serpák még annyira sincsenek reflektorfényben, mint hegyivezető társaik, pár legendás figurája azért ennek a különleges egységnek is akad. A 2021-ben bemutatott, The Icefall Doctor című dokumentumfilm – Sean Burch rendezésében – mind közül az egyik leghíresebbnek, a néhai Ang Nima Sherpának állít méltó emléket, aki 37 évet húzott le a Mount Everesten, a Khumbu-jégesés közelében. A most már visszavonult Ang Kami Sherpa 21 évet nyomott le a gleccserdoktorok csapatában, míg az új generációt a 14 nyolcezres hegyből 13-at megmászó, Gelje Sherpa képviseli. Gelje öt évig dolgozott a gleccserdoktorok között, manapság azonban sokkal inkább profi magashegyi hegymászóként tekintenek rá, de ha a helyzet úgy hozza, és sajnos gyakorta hozza úgy, akkor mentőcsapatokat vezet vészhelyzetbe került, vagy eltűnt mászók felkutatására.
Ahogy tette azt Suhajda Szilárd esetében is, sajnos sikertelenül.
