Barion Pixel

Végtisztesség a felhők felett

Kiss Márk

2023.08.07.

8 perc

Nem akármilyen expedíciót hajtott végre egy lengyel hegymászócsapat néhány héttel ezelőtt a világ tizenkettedik legmagasabb hegyén, a 8051 méteres Broad Peak-en. Ezúttal nem a csúcs meghódítása volt a céljuk, hanem hogy eltemessék társukat, Tomasz Kowalskit, aki még 2013-ban, tehát pont tíz évvel ezelőtt vesztette életét a hegyen ereszkedés közben.

Rafał Fronia lengyel hegymászó tavaly július 19-én nagyszerű időjárási körülmények közepette, szélcsendben jutott fel a Kína és Pakisztán határán fekvő Broad Peak-re egyedül, ami elképesztő jelentőséggel bírt számára, noha teljesen más okból, mint azt elsőre gondolnánk.

Rafał Fronia

Miközben a csúcsgerincen haladt, ahogy fogalmaz, találkozott a tíz évvel ezelőtt ereszkedés közben elhunyt Tomasz Kowalskival. Tudta, hogy honfitársa valahol arrafelé alussza örök álmát, ám akkor és ott mégsem számított rá. A szerencsétlenül járt sportoló teste még mindig a másszóút közvetlen közelében feküdt, így visszafele is elment mellette, mint mindenki más, aki ezen az útvonalon próbálkozott az elmúlt évtizedben. Pályafutása során talán először, Fronia semmiféle örömöt nem érzett miután sikeresen visszatért az alaptárborba. Boldogság helyett csupán mérhetetlenül szomorú volt:

Valami láthatatlan erő vitt a csúcs irányába. Ahogy másztam felfelé, valahogy találkoztunk. (…) Úgy gondolom, az egész sorszerű volt. Az alaptáborba érve nem volt bennem csúcsöröm vagy boldogság. Csak szomorúságot éreztem, és késztetést, hogy tenni kell ez ellen valamit.”

Tomasz Kowalski 2013-ban három másik lengyel hegymászó – a rangidős Maciej Berbeka, valamint Adam Bielecki és Artur Małek – társaságában történelmi tettet hajtott végre: a világon elsőként jutottak fel a nyolcezeresek világában kicsinek számító Broad Peak csúcsára a téli időszakban. Az egésznapos mászást ugyan még együtt abszolválták, ereszkedéskor azonban elszakadtak egymástól, minek következtében külön-külön próbáltak lejutni a hegyről. Bielecki és Małek teljesen kimerülten, de elérte a nagyjából 7400 méteren felállított négyes tábort, ahova a 27 éves Kowalski, illetve az 58 éves Berbeka már sohasem érkezett meg. A csúcstámadást követően három nappal – március 8-án – halottnak nyilvánították mindkettőjüket, majd a megfogyatkozott expedíció hazaindult Lengyelországba, ahol aztán többen felelősségre vonták az életben maradt tagokat az elkerülhetőnek vélt halálesetekkel kapcsolatban.

Előkészületek a Broad Peak első téli megmászására 2013. március 5-én.
Artur Małek és Adam Bielecki
Tomasz Kowalski

Nem sokkal később, valójában az első adandó alkalommal, vagyis a nyári időszakban, Maciej Berbeka testvére, Jacek Berbeka, valamint Jacek Jawień nekivágott, hogy felkutassa a két eltűnt mászót, de csak Kowalski megfagyott holttestére bukkantak rá, függőlegesen a fix kötelek között lógva. Erejükből akkor annyira tellett, hogy arrébb vitték néhány métert, egy sziklabordára tették, majd kabáttal és kövekkel gondosan letakarták. Amolyan rögtönzött sírt alakítottak ki neki egy kevésbé kitett területen, valamivel távolabb a forgalmas mászóútvonaltól.

Egészen az idei év júliusáig volt ez Tomasz Kowalski nyughelye, mígnem hála Froniának egy ennél sokkal békésebb környezetben temették el, amihez viszont támogatókra volt óhatatlanul szükség. Kowalski családja a kezdeti bizonytalanságot leszámítva végig mellette állt, ám önmagában ez kevés lett volna az üdvösséghez. Fronia és barátja, Piotr Tomala jó pár hónapon át loholt mecénások után, mire a Lengyel Olimpiai Bizottság elkötelezte magát a nemes ügy érdekében. És mivel az anyagiak immár rendelkezésre álltak, csak felkészült mászótársakat kellett találnia. Ez ment a legkönnyebben. Valójában még keresnie sem kellett igazán, hiszen a felröppenő hírfoszlányok hallatán rengetegen jelentkeztek a nem hétköznapi expedícióra. Végül a Marcin Kaczkan, Jarek Gawrysiak, Marek Chmielarski, Krzysztof Stasiak, és Grzegorz Borkowski ötösre esett a választása.

Semmit sem bízhattak a véletlenre, ezért mielőtt elindultak volna a Himalájába aprólékosan megtervezték a küldetés részleteit. Kezdve azzal, hogy mit vigyenek fel magukkal a halálzónába, ahol hosszú órákon keresztül tartózkodnak majd, több tízkilós hátizsákokkal, oxigénpalackokkal megpakolva. Nem sima csúcsmászásról volt szó, így speciális felszerelést kellett beszerezniük. (Varrattak például egy olyan zsákot, amivel mozgatni tudják Kowalski testét.) Abban azonban előre megegyeztek a családdal, hogy meg sem kísérlik lehozni, hanem valahol ott adják meg neki a végtisztességet a hegyen.

Június legelején különösebb felhajtás nélkül indultak útnak, majd megérkezésük után egy hónapos akklimatizáció következett, hogy aztán napra pontosan egy évvel az emlékezetes találkozásukat követően, 2023. július 19-én, 14 órányi megfeszített munkával Kowalski földi maradványait egy barlangban helyezzék örök nyugalomra.

Tomek tíz éve, négy hónapja és tizenhárom napja volt már fent. Az 3787 nappal, meg 3787 éjszaka, na meg tíz a világ legkeményebb teléből.(…) Egy csodálatos jégbarlangban temethettük el, melyet a természet évszázados munkával alakított ki, talán pont neki, pont ebből a célból.”

Mikor a hatfős csapat leért a morénára, akkor tudatosult bennük úgy igazából, mit is vittek végbe azon a júliusi napon. Combig süppedve álltak a jeges hóban és sírtak. Mind, egytől-egyig.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

A világ peremén lógva: A magányos alpinista legendája

Ang Rita – hordárból legenda. Igazságot a serpáknak!

Doktorok 6000 méteren

Mélységélesség: Tériszony nélkül Jimmy Chinnel

Piszkos Fred a hegyek kapitánya

Kris Machnick, a 80 éves heves-jeges hardcore nagyi