Ki ez a Veber, te? Ha a legnagyobb francia filmesekről esik szó, szinte senkinek nem Veber neve ugrik be: Godard, Truffaut, Ozon, Besson, netán Bresson. Aztán gyorsan átterelődik a nagy színészekre a beszélgetés. Belmondo, Delon, Depardieu, Jean Reno, Gabin, Deneuve, Sophie Marceau, a sor szinte végtelen.
Kinek jut eszébe pont Veber? Ki ez a Veber? Nem Max Webert akartál mondani? Pedig sok karrier és nagy film alapkövénél ott az ő neve.
A minden idők legviccesebb francia és az egyik legjobb francia forgatókönyvíró díját bátran ki merem neki osztani. Még mindig derülnek ki francia vígjátékokról, hogy az eredeti ötlet tőle származott. Veber a francia vígjáték Moliérje. Egyszemélyes intézmény. Az a tény, hogy francia, és tán emiatt nem dolgozott soha együtt Woody Allennel, a filmtörténet egyik legnagyobb vétke.
Honnan kezdjem, honnan mutattassam be?
Kezdem azzal, amit nem emelnek ki, pedig ma ezzel lenne tele a sajtó, hogy milyen modern felfogású. Elsők között foglakozott a homoszexualitás témakörével, Jean Genet vagy Sartre hatása szerintem elhanyagolható a tömegekre nézve. Kis nézőszámú művészszínházakból bevitte a filmes fősodorba a témát, és nem bugyuta módon. Programszerűen, de finoman, már a hatvanas, hetvenes években, de ezt se erőltetett oktatófilm stílusban tette. A Partnerek című filmben a meleg közösségbe épül be két rendőr, eleve a felvetés hogy a homokosok sem mindig a jók, lehetnek ők is gyilkosok, árnyalja, hogy ne egy trendi, politikailag korrekt giccset lássunk. A leghíresebb meleg tematikájú filmje az Örült nők ketrece ezer feldolgozást ért meg, de övé az eredeti ötlet. A Le Placard (Addig jár a korsó a kútra) című filmjében egy férfi szomszédja segítségével azt a pletykát terjeszti magáról, hogy meleg, így megakadályozván, hogy kirúgják a munkahelyéről. Empátiát vár el, de maga nem ad. Ezek mind bátrabb felvetések a szokványos sematikus ábrázolásoknál.
Amiről valójában híres, hogy ő az az ember, aki szinte egy személyben a francia vígjáték.
Magam sem akartam elhinni, hogy körülbelül az összes vicces francia film fele egy embertől származik.
Ez az ember Francis Veber.
Jaques Brel, Lino Ventura, Alain Delon, Belmondo, Pierre Richard, Gérard Depardieu, Nick Nolte, Jean Reno, Philippe Noiret, Richard Pryor, Robin Williams, Tom Hanks. Jézusom mi ez a lista! Csak Jaques Brelről lehetne egy regényt írni, aki egyszerre színész, költő, rendező és az egyik legnagyobb francia sanzonénekes. Olyan találkozások, kémiák működnek a Veber által kitalált filmekben, ami máshol ugyanazzal a recepttel nem jön össze. Valamennyi rendezésének ő a forgatókönyvírója is. Kivétel Az alkusz nem alkuszik. Igazából az ötleteit nem lehet ellopni, csak fércmunkával lemásolni. Mert a felvetései, a karakterek és a szöveg sajátos játéka. Ha egy francia laza, az laza, de ha másolod valaki lazaságát, az már póz.
Szinte nincs olyan filmnéző, aki ne látta volna valamelyik filmjét vagy annak feldolgozását.
Csak nem tudtad, hogy ő áll mögötte, mert a híres rendezők, és sztárszínészek elvitték a showt.
Mivel a színházi életből jött, apró lépésekkel dolgozta be magát a filmiparba. Nagyon sok forgatókönyvet és szövegkönyvet jegyzett. Rendezőként is megállta a helyét, de a színészválasztásai a zseniálisak. Valószínűleg mindig az adott elképzelt karakterre írta a szerepet. Ennél hálásabb lehetőség nem lehet egy színésznek, hogy rád írnak egy filmet, nem belecastingolnak. Ezért is nem mindig működik, ha feldolgozzák filmjeit, vagyis általában akkor működik, ha a remake-be is beleír az új színészre szabva azt. Azok jól szoktak elsülni, akár Tom Hanksről, akár Steve Carrelről van szó.
Hollywood lopná ha tudná
Nem erőltettem meg magam, de már ez a kis lista egyes rendezők életművénél komolyabb felsorolás. Ez csupán a Hollywood által lekoppintott ismertebb feldolgozásainak kis széljegyzete.
Dilisek Vacsorája / Gyógyegér vacsorára
Magas, szőke férfi felemás cipőben / Magas barna férfi felemás cipőben
Balekok / Apák napja
A bajkeverő / Lúzert fogtam nem ereszt / Haver,haver (Kétszer is feldolgozták az eredeti itt is a legjobb. Eleve Jaques Brel és Lino Ventura játéka után ki mer ehhez hozzányúlni.)
Őrült nők ketrece / Madárfészek
Négybalkezes / Három szökevény
A játékszer / A kis terrorista és a játékszer
(A lista bal oldalán szerepelnek a francia eredetiek, inkább azokat nézd meg.)
Érdekes megfigyelni, azokban az esetekben, ahol hagyták, hogy beleszóljon az amerikai verzióba, ott a Hollywood-i is sikeres, ahol nem, az bizony negédes és erőltetett lett. Az amerikai verziókban a színészek karakteréhez illő új poénokat és eseményeket írt. Nem ragaszkodott a régebbi magához. Tud valamit a pali, amit nem lehet lemásolni, csak ellopni és elbaltázni.
A magyar wikipédia oldala szellősen hiányos kategória. Csak a filmjei és forgatókönyvei vannak ott, de az ritka erős fegyvertény, hogy eredeti, saját ötletből dolgozó szerzői karaktert keveset tudok olyat mondani a film világában, mint Veber. Bergman, Chaplin, Orson Welles, Hitckcock, Polanski, Kubrick, Woody Allen mellett kéne legyen a neve. Miért sajnálunk le egy filmet, mert szórakoztató, vagy dilis? Mert Vebernek nincs képi világa, mert az ötletei nagy részét nem ő rendezhette meg. Leszarom a képi világot. Arrêtez les poses! Honnan ez kordzakós, fekete garbós gőg?
Azért mert vígjátékokat csinált? Elárulok egy titkot: igazán vicces vígjátékot
a LEGNEHEZEBB CSINÁLNI. Így, csupa nagybetűvel.
Gondolj csak a saját életedre! Bármikor tudnál a te vagy rokonaid vagy ismerőseid sorsát összegyúrva elmesélni egy drámát. A tragédiára rááll a kezünk. De mondj egy jó viccet, amit te találtál ki! A jó vígjáték a drámai műfajok koronagyémántja. Egy jó vígjáték, nem habos-babos, hanem keserédes és néha fanyar. Egy jó vígjáték alatt elfelejted kicsit az életed és a végén újra megtalálod.
A franciák is lopnák, ha tudnák
Phillipe de Broca, akit a legnépszerűbb Belmondo-vígjátékok rendezőjeként ismerhetünk, aminek sokszor szintén Veber írta a sztoriját. Ne ez a Broca egyértelműen próbálta koppintani Vebert. Az ellopták Jupiter fenekét (A pogány madonna köbö ebből és a Bud Spencer filmekből van összeollózva, bocs ez az igazság), vagy a Káprázatos eredetileg Veber ötletei. Veber erős fenntartásokat fogalmazott meg az ötleteinek átírásával kapcsolatban, és miután látta a kész filmet, kérte, hogy távolítsák el a nevét a kreditekből. Általában az van, hogy ha hozzányúlnak Veber eredeti ötletéhez, és nem ő csinálja meg, abból egy szirupos szerelmesfilm, vagy egy közepes vígjáték lesz. Veber titkát nehéz megfejteni, de valójában valahol ott van, hogy nem teszi sablonokba az embereket. A vesztesei néha tényleg meg is érdemlik a sorsukat, a jó nők vagy sikeres pasik is vesztesek. Ezeket a karaktereket szépen csúsztatja egymásba. Mindenki kicsit jó, kicsit rossz, de leginkább szerethetően emberi. Vagy teljesen őrült. Nem véletlen, hogy maga az akcióvígjáték zsáner létrejötte erősen kapcsolódik Francis Veberhez.
Veber a mácsó?
Ha megnézed az IMDB-n az arcképét, még öregen is egy kommandós elitkatonának tűnik.
Fiatalkorában is simán elmehetett volna színésznek, egy jóképű, sportos pali.
Ezt azért emelem ki, mert ha nem vígjátékokat vagy színdarabokat írt, a másik vonala a kaland- és akciófilm volt. Eleve nagyon sok filmjében jelennek meg kémek, bérgyilkosok, erőszakos bűnözök, katonák.
Ezekben nem sok vidámság van. Aljas utcák, és kemény emberek. Értik a humort, csak nem szeretik. A nőket pofonnal simogatják.
A Volt egyszer egy zsaru; Félelem a város felett; Ágyő haver mind klasszikus krimik. Ezek közül egy furcsa kivétel a La valice. Ahol a meghódítani szándékozott gyönyörű szőke Francoise szédíti meg az izraeli ügynököt, majd egy líbiai kémet, és egy egyiptomi tisztet is. Majd rendet rak a macsóságra hajlamos pasik között. Nem is értem miért nem bízzuk a közel-keleti helyzet lerendezését a francia nőkre. Én adnék egy esélyt nekik
A legnagyobb kisember – a François Pignonizmus
Létezik, ezért ki kellett találni.
François Pignon a közös neve több kitalált, egymástól teljesen független filmes karakternek, akiket Francis Veber alkotott. A név 1971-ben jelenik meg először, Francis Veber Le Contrat című darabjában, a szerepet a színházban Jean Le Poulain tolmácsolja. Két évvel később Pierre Richard lett az első színész, aki François Pignont alakította a moziban. Ez volt a Magas szőke férfi felemás cipőben. De már rá egy évre Jacques Brel szerepelt a Bajkeverőben, mint Francois Pignon, az öngyilkosságra készülő vesztes.
Jacques Villeret, Daniel Auteuil, Jaques Brel, Pierre Richard mind voltak Pignonok, van, aki többször is.
Ezt követően több vígjátékban, melyeknek Veber rendezője, forgatókönyvírója, szerepel ez a név. Ugyanazon szerző más filmjeiben szerepelnek François Perrin nevű karakterek, akik François Pignon egyik változatát alkotják, és a két név szerzőjük tudatában azonos típusú karaktert jelöl meg: az esendő kisembert, a lúzert.
Ezeknek a karaktereknek, a Pignonoknak, akik ma már a francia film folklórjába tartoznak, közös pontja az, hogy egy olyan helyzettel találják szembe magukat, amely túlmutat rajtuk, amit nem értenek, vagy amiről még csak nem is tudnak. Hozzá kell tenni, hogy mint mondjuk a Columbo c. sorozatban, a néző beavatott, ismeri az eseményeket. Vajon mi hányszor voltunk a való életben becsapva? Filmen könnyű kinevetni az idiótát. Az idiótát, aki lehet mi vagyunk.
Bizonyos esetekben a Pignonok kiemelkednek őszinteségükkel, ami néha az idiotizmus határán van. A megoldásaik kulcsa is a váratlan naivitásukban és kedvességükben rejlik. A lefegyverző furcsaságban. Isten szereti a Pignonokat. „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5:3)
Francis Veber így idézi fel ezt a visszatérő nevet: „Miért döntöttem úgy, hogy François Pignonnak hívom? Nem tudom. És miért ragaszkodtam ehhez a névhez, hogy hét különböző színész viselje? Nincs magyarázatom sem. Ennek ellenére Pignon, egy képzeletbeli és összetett karakter, gyakran gondolok rá, és nagyobb helyet foglalt el az életemben, mint a legtöbb „igazi” ember, akivel találkoztam.
Az álomgyár kéményseprői
Maga a vesztes kisember karaktere Chaplin, Buster Keaton, Ken Loach, Jaques Tati, Louis de Funès alkotásaiban is megjelenik. Ez nem véletlen, ezek a szerzők mind humanisták voltak, és komolyan rokonszenveztek a kommunista nézetekkel is. Ez nem belemagyarázás, utána lehet ennek nézni. Chaplinnek el is kellett hagynia Amerikát öregkorára. Próbálták a kapitalista sztárkultuszba becsempészni az esendő embert. Jelentem, sikerült nekik.
Pignon, Perrin, Pepin, Quentin, Veber és újra Pignon mindörökké
Most így leírva olyan frappánsnak tűnik, hogy valaki az egész életművén keresztül következetesen végig tudott vinni egy karaktert. A valóságban ez sokkal bonyolultabb volt. Ha dolgoztál valaha reklámosokkal, filmesekkel, akkor tudod, hogy a produkció adott pillanatában mindig ott vannak a karót nyelt savanyúcukorkák, akik valami felsőbb pozícióból kötelességüknek érzik, hogy belemagyarázzanak abba, hogyan s miként kéne. Ezért több esetben sem hagyták, hogy Pignon Pignon legyen. Más esetekben a Francois Perrin, Francois Pepin vagy Quentin névbe egyeztek bele. Szerencsére mások, tiszteletadásként, főhajtásként Veber karakterei előtt, bátran beléptek az ő univerzumába, és folytatták a játékát. Francis Perrin, egy valódi színész, akinek ez a valódi neve, amikor Daniel Janneaule-lel közösen írta a Kezdő című filmet (1986), úgy döntött, hogy a François Veber nevet adja a karakterének. Színdarabban is, belső poénként, többször szerepeltettek Francis Veber nevű karaktert, hatalommániás antagonistaként, egyfajta Pignon-elnyomóként.
Az élet ennél is nagyobb rendező. Talán a véletlenek és a sors furcsa összjátéka, hogy az egyik legnagyobb lósuttogó neve a valóságban is Francois Pignon. Mi más?
Minden ellentmondása ellenére, hát nem csodálatosan furcsa az élet?
