A tömegkultúra fennhatóságában néha essen szó az egyénről is, mint az egyensúlyra való törekvés csekély szándékának megmutatkozása. Az Üveggyöngyjáték, nem a kapitalizmus és a jóléti társadalom bibliája, sem trénerek, guruk, vagy coach-ok legjobb életvezetési tanácsainak bestsellere.
Hesse-t a legolvasottabb német szerzőként tartják számon, műveiben a protestáns nevelés és a keleti filozófia hatásainak elegye jelenik meg, központi témájuk az egyéniségbe vetett hit és az egyén viszonya a többségi társadalomhoz. E mű jelentős mértékben hozzájárult, hogy Hermann Hesse 1946-ban Irodalmi Nóbel-díjat kapott. Azt tudni érdemes, hogy ma már könnyen dobálodzunk buddhista kifejezésekkel, de az Ő idejében ez friss téma volt.
A könyv, műfaját tekintve kísérleti esszéregény, mely 11 évnyi munka után jelenhetett meg Svájcban. Cselekménye egy fiktív államban, Kasztáliában játszódik, mely terület a világtól elzártan él a saját szabályai és rendje szerint. Működését szigorú rend és hierarchia határozza, meg amely elvek minden kasztáliai számára kötelező érvényűek.
A regény főszereplője Josef Knecht, az ő életét és fejlődéstörténetét követhetjük végig. Josef, Kasztála fontos és meghatározó szereplőjévé válik, mint üveggyöngyjátékmester, mégis zavarják bizonyos kérdések e tiszta és érinthetetlen rend struktúráival kapcsolatban. Kasztália társadalma az üveggyöngyjátékban őrzi a világ és az emberiség szellemi értékeit, működése és fennmaradása erre az értékrendszerre koncentrálódik.
A regény egy kritkus és megrázkódtatásokkal teli időszakban íródott és magában hordozza a világháború hatásait és kérdéseit is. Kasztália tartománya valószínűleg az érintetlenül maradt Svájcot szimbolizálja. A mű fő üzenete és kérdése, hogy vajon az elszigetelődés és a tudományok kizárólagossága megfelelő válasz-e a felmerülő krízisekre.
Josef útja végén ezt a kérdést teszi fel magának és meg is adja rá a választ. Ahhoz, hogy teljes mértékben éljünk és vérünk keringésének értelme legyen, szükséges a világi tapasztalás, csak úgy mondhatjuk el, hogy élünk, ha kapcsolódunk a környezetünkkel. Ezen túl megteheti-e egy magát felsőbbrendűnek tekintő rend, hogy elszeparáltan kivonja magát a világ történéseiből, háborúiból és feszültségeiből, hogy a tudomány és filozófia ködös felhői közé menekülhessen, hogy így gyakorolhassa tetszhalott létezését, színlelt kivállóságban és tökéletességben.
Részlet Joseph Knech a Nevelési Hatóságnak írt leveléből:
„a fegyverkezés lesz a legfölsőbb parancs, a Parlamentben megint a tábornokok uralkodnak majd, s ha a népet válaszút elé állítják, hogy feláldozza-e Kasztáliát, vagy a háború és pusztulás veszélyének tegye ki magát – tudjuk, mire fog szavazni. Akkor kétségtelenül tüstént lendületet kap a háborús ideológia, és főleg az ifjúságot ragadja magával – a jelszó-világnézet, amely szerint tudós tudományosság, latin és matematika, művelődés és szellem ápolása csupán annyiban létjogosult, amennyiben háborús célok szolgálatára képes. Ha arról lesz szó, hogy az országnak minden nélkülözhető kiadást megtakarítsunk, akkor majd korlátozzák az elit-iskolák számát, csökkentik és végül eltörlik a könyvtárak és közgyűjtemények fenntartására szánt alapítványokat, megszorítják élelmezésünket, nem látnak el többé ruházattal, de meghagyják az Universitas Litterarum összes fő tantárgyát, csupán az üveggyöngyjátékot nem.”
Hesse az Üveggyöngyjáték-kal, az emberiség történetének meghatározó és sorsfordító koráról tudósít. Ahonnan már nincs vissza, mégis keresi a válaszokat és a megoldásokat, a reakciók formuláit és a helyes emberi magatartás lehetőségeit. Egy olyan korban, mikor ez a mű Svájcban jelenhetett csak meg, mert Németországban antifasiszta nézetei miatt betiltották.
Bár a szociológia nem kategorizálja íly modón az országokat, mégis érdekes felvetés, hogy vannak népek, amik szeretik a sorsukat a kezükbe venni, és felelősséget éreznek személyesen is. Aztán vannak országok amelynek lakói egy vezértől, vezetőtől várja, egy apa karaktertől hogy megoldja helyette a problémákat. Churchillt idézve lehet, hogy a „demokrácia úgy rossz ahogy van de ennél jobbat még nem találtak ki”. Ez alapján, nem jobb e, az önrendelkezés illuziójában bízva tévedni, mint valakinek odaadni a sorsom, hogy helyettem tévedjen?
A döntést mindenkinek magának kell meghozni, egy jó könyv kérdésekre ad választ, és újabb kérdéseket vet fel.
