Kosarascipőnek indult, mégis a RUN DMC-nek köszönhetően ismerte meg a világ az Adidas Superstar lépőket a nyolcvanas évek közepén. A rap-csapatnak hála mára az egyik legnépszerűbb Adidasról beszélünk, noha eleinte sokan megbotránkoztak a kollab létrejöttén.
Több mint fél évszázaddal ezelőtt, 1969-ben készültek el az Adidas Superstar cipők első darabjai, ám csak némi fáziskéséssel, 1970-ben kerültek ki államok szerte az üzletek polcaira. A csúszás oka történetesen az volt, hogy kerek egy éven át sportolókkal tesztelték ezen prototípusokat, mivel a lépőket elsősorban a kosárlabdapályákra tervezték, nem pedig hétköznapi, utcai viseletnek. Hogy aztán mégis az lett belőle, abban vastagon benne van a Run DMC keze, vagyis lába is.
Az Adidasnál úgy kalkuláltak anno, hogy a Superstar forradalmasítja majd a kosarascipők piacát, amit akkoriban a Converse uralt le szinte egymagában, miközben a Nike még a kanyarban sem volt, Michael Jordan pedig a hetedik gyertyát fújta el szülinapi tortáján. Az orránál lévő merev, kagyló formájú gumi részről van szó egyébként, melyet a köznyelvben csak shelltoe-ként emlegettek a népek, és kvázi mindenki csak találgatta, hogy milyen célt is szolgál valójában az a „darab gumi”. Na jó, a játékosok lábfejét hívatott védeni, holott a kényelmi szempontok a kagyló miatt kissé háttérbe szorultak.
Noha néhány évbe tellett, de végül beigazolódtak az Adidas szakijainak az elképzelései, és a hetvenes évek vége felé az NBA sztárjainak túlnyomó része már Superstarban pattogtatott, bőven háttérbe szorítva a Converse szintén ikonikus modelljének, a Chuck Taylor-nak a dominanciáját.
A sportban tehát nagyot ment a cipő, csakhogy a nyolcvanas évek derekán újabb kihívó tűnt fel a láthatáron a Nike és MJ személyében, ami azonban már túl nagy falatnak bizonyult. A hegemónia úgy ért véget, hogy abba a német óriás alapjaiban rengett bele. A parketten az Air Jordan 1 jóformán mindent vitt, ezért az Adidas-nál úgy döntöttek, kifizetődőbb lesz, ha áthelyezik a flaszterre a Superstar-t, hátha ott felocsúdhat tetszhalott állapotából. Ehhez okvetlen szükség volt egy olyan impulzusra, mely elősegítheti a folyamatot. Ez az impulzus pedig nem várt helyről, a hiphop szcénából érkezett.
Természetesen a Run DMC csapatáról van szó. A Joseph “Run” Simmons, Darryl “D.M.C.” McDaniels, valamint a Jason “Jam Master Jay” Mizell alkotta banda 1984-ben hozta ki a Run–D.M.C. című debütlemezét, mely rögtön kilőtt és meg sem állt az arany státuszig. Óriási siker volt a cucc, egyben történelmet is írt, tudniillik előtte rap-lemez sosem jutott ilyen magasságokba. Második, King of Rock néven futó korongjuk sem volt éppenséggel piti: pillanatok alatt több mint egy millió példány ment el belőle, plusz szerepelhettek vele az MTV-n is, amivel – rapperekről lévén szó – bő negyven évvel ezelőtt majdhogynem egyedülálló tettet hajtottak végre.
Irtó lazák és roppant népszerűek voltak a srácok, akik nem csak a zenében, hanem a divat világában is egyre otthonosabban mozogtak, míg a fiatalok körében pedig példaképekké lettek hála nyers, polgárpukkasztó stílusuknak.
Ezért volt elementáris erejű, mikor 1986-ban kidobták a My Adidas című számukat, ami tulajdonképpen egy óda kedvenc, három csíkos márkájukhoz, helyesebben elsősorban a Superstar-hoz. A tracket elképesztő hype övezte, idővel – kis túlzással persze – a koncerteken amolyan dress codeként mindenki ebben tipródott, vagy emelte az égbe, a hangulattól függően. Nem sokkal később természetesen az Adidas marketingeseihez is eljutott a jelenség híre, amire ők a lehető legkiszámíthatóbb módon reagáltak, azaz rögvest tárgyalóasztalhoz ültek a Run DMC tagjaival, és megkínálták őket egy visszautasíthatatlan, másfél millió dolcsis reklámszerződéssel. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legenda szerint a banda menedzsere, Lyor Cohen elhívta a cég képviselőit egy a Madison Square Garden-ben tartott nagyszabású, teltházas koncertre, melyen naná, hogy a My Adidast is eltolták.)
A srácok rábólintottak a kontraktusra, amivel folytatva jó szokásukat megint történelmet írtak. Ők lettek ugyanis az első, sportszergyártó által szponzorált zenekar. Méghozzá úgy en bloc, nem csak a rapre leszűkítve. Ezzel pedig merőben új időszámítás vette kezdetét; a sport és a zene innentől akár egy platformon is szerepelhetett, mindenféle megkötés, vagy homlokráncolás nélkül.
És a Superstar így hamvaiból feltámadva, másodjára is vitte a prímet, noha ez a Run DMC hathatós közreműködése nélkül aligha sikerült volna. A srácok divatot teremtve, fűző nélkül, a nyelvét kitűrve hordták a cipőt, amire az Aerosmith-szel közösen jegyzett, Walk This Way ópusz szintén ’86-os újragondolása sokszorosan ráerősített. (Egy ártatlan számadat, hogy érzékeltessük a marketing guruk mennyire jól matekoztak a Run DMC-vel kapcsolatban: a Walk This Way júliusi megjelenése után cirka fél millió adtak el belőle az adott év végéig.)
Itt viszont meg kell állnunk egy röpke pillanatra. A cipőfűző hiánya többekben ellenérzéseket váltott ki, mert úgy gondolták, hogy a börtön kultúrát propagálja a fiatalok körében. Még a New York Times is beszállt az amúgy totál hasztalan diskurzusba egy cikkel, képzelhetitek, melyik oldalon…
Mindeközben a Run DMC semmivel sem törődve tolta tovább tetőtől-talpig Adidasban, egyúttal bizonyítva, hogy nem csak sportolókkal, hanem zenészekkel is simán el lehet adni cipőket, na meg egyéb ruhadarabokat. A sikerre való tekintettel később befutottak az Adidas és Run DMC kollabok is a tagok kedvenc autóinak neveivel felturbózva, mint az Eldorado, a Fleetwood, valamint a Brougham, de a legkapósabb messze az Ultrastar modell lett, mely megerősített, rugalmas nyelvvel jött le a gyártósorról, hogy fűző nélkül is könnyedén lehessen benne flangálni, adott esetben koncerten ugrándozni.
A csapat és az Adidas egy meglehetősen szomorú apropó, Jam Master Jay 2002-es meggyilkolásának okán talált újfent egymásra: a cégóriás egy limitált számú, egyedi Superstar-t dobott piacra a Dj emléke előtt tisztelegve, 2016-ban.
