Gyönyörű fák szegélyezte árnyékos utcák, gondosan lenyírt pázsitok a takaros házak előtt, krétával rajzoló gyerekek, a háttérben pedig autót mosó, vagy kertet nyíró felnőttek. Idilli kép az 1950-es évekből egy külvárosi környéken. Lent a pataknál találkozik a tizenkét éves David a tinédzser lánnyal, Meg-el, akinek a szépsége és kisugárzása az első pillanattól kezdve megbabonázza a fiút. Innen indulunk.
Meg és mozgássérült húga új arcok a környéken, tragikus sorsukat kénytelenek már gyermekként a vállukon hordozni. Szüleiket elveszítették autóbalesetben, David szomszédságába kerülnek, ahol Ruth Chandler neveli egyedül három fiú gyermekét, köztük David legjobb barátját is. Ruth 40 feletti nő, aki azt a terhet hogy elhagyta férje, egyedül neveli fiait, húzza a gályát és a tudat, hogy mindörökre bent rekedt saját szociális csapdájában – mindezt a mindennapokban sörrel, káromkodással és láncdohányzással próbálja elviselni. Tipikus kiégett, lelakott külvárosi nő aki egyébként tisztességesen neveli gyermekeit, akik szeretik és inkább főnökként tekintenek rá mint anyaként.
A könyv első harmadában minden normálisan hétköznapinak tűnik és mégis érezhető egyfajta vibrálás amint haladunk előre a cselekményben. Érezhető a szunnyadó gonosz Ruth elejtett, frusztrációból fakadó beszólásaiból, végig benne van a levegőben hogy valami fog történni, ami nagyon nem passzol majd bele az idilli képbe. Ettől zseniális Ketchum regénye.
A 100. oldalnál már tudom hogy ez nem lesz könnyű menet… A végén pedig úgy teszem le, hogy ez volt életem legsokkolóbb könyve.
Ez a ribanc – soha nem szoktam káromkodni – de nem lehet másnak hívni mint gonosz ribancnak Ruth Chandlert. Azért, amit képes tenni egy gyermekkel, aki felszínre hozza benne az évek óta érlelődő frusztrációját és gyűlöletét saját megrekedt életével szemben. A könyv hátoldalán olvasható Stephen King ajánlása: „ Ez a könyv nem csak ígéri a borzalmakat, el is hozza…”
Nem nagyon hittem benne, hiszen rengeteg ilyen felhívást láttam már könyvek fedőlapján, de Ketchum tényleg megmutatja hogy mennyire velejéig gonosz emberek élnek közöttünk.
Miért olvasunk ilyen történeteket? Szerintem jó visszatérni a kegyetlen fikcióból saját, boldog életünkbe. És mindenesetre jó tudni hogy az emberi lény hihetetlen gonosz tud lenni, jó lesz nyitott szemmel járni. Jeck Ketchum története fontos dolgokra hívja fel a figyelmet, elgondolkodtat amellett hogy lebilincselő történetével odaszegez minket a fotelbe.
Jack Ketchum volt az írói álneve Dallas William Mayrnek, aki miután dolgozott tanárként, irodalmi ügynökként, és faanyag-kereskedőként, végül a horror területén alkotott maradandót. 4 Bram Soker díjat kapott, 2011-ben pedig a World Horror Convention a legnagyobb horror szerzőknek járó díjjal tüntette ki. Több művét is megfilmesítették – a Szomszéd Lányt is. Amire még nem mertem magam rászánni hogy megnézzem.
