Egy középkorú férfi ül az irodájában, firkálgat a tollával az előtte heverő füzet borítólapjára. Nem tudja mi tévő legyen. Éppen az előbb hívták a konferenciaterembe, hogy vegyen részt a legújabb reklámkampány első körös ötletelésén, mint leendő projekt vezető. De ha jobban belegondol, ebben a projektben már nem akar részt venni. Régóta tervezi hogy felmond, elmenekül végre erről a multis szemétdombról, és megváltoztatja saját és a családja életét is. Tervezgette, kivárt, de az új kampány sötét fellege ráébresztette a nagy büdös helyzetre, hogy vagy most felmond – vagy itt ragad még minimum 6-7 kínkeserves hónapra. Mert amennyiben belekezd ebbe a projektbe, abból bizony nincs kiszállás egészen a végéig, a számla kiállításáig.
Döntésre jut. Felszabadultan feláll az asztalától, lendületből bemegy a főnöke irodájába, és elegánsan, de ellentmondást nem tűrően felmond. Katartikus szabadság érzettel lép ki az irodaházból, és szívja be a tiszta levegőt. Feleségének elújságolja a történteket telefonon. Szerette volna elsőként vele megosztani a nagy hírt, hiszen Ő végig támogatta a döntésében és türelmesen várt erre a pillanatra, amikor is férje megteszi végre amit meg kell. Csábítja hogy siessen haza, ünnepeljék meg ezt a nehéz döntést egy finom borral, de végül elfogadja férje akaratát. A férfinak minden vágya, hogy betérjen most azonnal egy két italra a közeli bárba és igyon egyedül. Így is tesz. Három órát tölt a sportbárban jó pár whiskey és egy haverja társaságában. (aki véletlenszerűen csatlakozik a magányos ivó hőshöz) Egy rövid pillanatra elgondolkozik hogy taxival menjen e haza, vagy elfogadja haverja invitálását, és inkább üljön fel mögé a motorra. Utóbbi mellett dönt – rá 20 percre meghal abban a pillanatban, amikor kisodródva nekicsapódnak egy szembe jövő kamionnak.
Milyen védtelen tollpihének tűnik az életünk, a sorsszerűség sűrű hálójának szemszögéből. Minden másképpen alakul, ha a férfi inkább taxit hív, és nem száll fel a motorra. Vagy – a haverja nem ugrik be egy italra, azaz nem találkoznak, és a férfi egyedül iszik aznap este. Abban az esetben is élhetné tovább az életét, ha elfogadja felesége hívását és inkább hazatér. Vagy úgy dönt, hogy nem aznap mond fel. Munkát követően hazamegy, és otthon tölti az estét békességben, akár a többi szép, átlagos hétköznapon. Élnék tovább az életüket, amelyen belül hatással lennének másokra, cselekedeteikkel befolyásolnák más emberek, családtagjaik élet – forgatókönyvét. De a férfi aznap, döntések sorozatának következményeként -meghal és kikerül ebből a képletből.
„Számunkra semmi sem csak halálosan komoly, vagy csak vicces. A kettő szétválaszthatatlanul összekeveredik egymással.„
Hasonlóan drámai alaptörténet indítja el, Anders Thomas Jensen legújabb filmjét is, az Igazság Bajnokait. Tragédiába torkolló kezdő képsorok, egy tragédia, amely elkerülhető lett volna az anya és a lánya számára – amennyiben a saját sorsukat előre gördítő döntéseik (és mások döntései), másképpen formálódnak. A későbbi cselekménynek megágyazó tragédiából, kisülhetne egy színtiszta dráma is – de Jensen esetében kár is ilyet feltételezni. A drámai alapok köré, Jensen-esen ír megmosolyogtatóan szürreális, érdekes karaktereket, bizarr szituációkat, amelyek hatására, a dráma ellenére, folyamatosan érezhetünk egy életigenlő hangulatot nézőként. Minden jelenet elfeledteti és egyben emlékeztet is az alap tragédiára. Áthatja az egész filmet a különleges skandináv humor. Ehhez kapcsolódóan idéznék is egy Jensen mondást a dán humorról:
„Számunkra semmi sem csak halálosan komoly, vagy csak vicces. A kettő szétválaszthatatlanul összekeveredik egymással. Például a felvágást nagyon dántalan dolognak tartjuk. Ha felvágsz valamivel, valaki rögtön le fog oltani. Amerikában ez teljesen másképpen működik: arról beszélnek az emberek hogy mik szeretnének lenni, vagy mi a legnagyobb álmuk az életben. Dániában mi nem osztjuk meg az álmainkat másokkal. Ha valaki mégis megtenné, rögtön elsütnének egy viccet a kárára, ami segít két lábbal a földön tartani az embereket.”
Azért pedig külön köszönet az író- rendezőnek hogy a filmje, a cselekmény, a karakterek interakciói és persze a forgatókönyv által – elgondolkodtat. Szülő – gyermek kapcsolatról, sorsszerűségről, saját döntéseink súlyáról, egymásra való odafigyelésről stb…
Anders Thomas Jensent hasonlították már Tarantino-hoz is, de ezzel nem értek egyet. Talán csak abban, hogy mindkét rendezőnek van egy könnyen felismerhető, egyedi stílusa. Már a megírt karakterek is markánsan különböznek szerintem. A Tarantino féle univerzumban a fő karakterek menők. A Ponyvaregényből például a ringben egy ütéssel, ellenfelét másvilágra küldő Butch, ahogy motoron (vagy chopperen?) távolodik a naplementébe cigivel a szájában, vagy Vincent Vega ahogyan hanyag eleganciával táncol a szintén menő Mia Wallace-al, úgy, ahogyan csak ők tudnak. Jensen karakterei, főleg ebben a filmben, egyáltalán nem menők. A cselekedeteik viszont nagyon is. A tragédia és a sorsszerűség szele fúj össze egy egymással papíron, nem kompatibilis csapatot. Mégis működnek, kialakul közöttük egy bajtársiasság a közös cél érdekében és percről percre, egyre nagyobb öröm nézni ezt a bizarr formációt. Nézőként talán azt lehet érezni a csapatot figyelve, hogy olyanok mint egy időzített bomba, amely bármikor robbanhat, bármit előidézve és így, ez lehet a film egyik erénye. A kiszámíthatatlanság. Végre egy film, amelynek kaotikus cselekményével csak úgy, jólesően sodródunk.
A film főszereplője Mads Mikkelsen, aki szinte a kezdetektől fogva együtt dolgozik Jensennel, azaz minden filmjében szerepel, vagy főszereplőként, vagy csak egy mellék-karakterként jelenik meg. Egymás rezdüléseit is ismerik – ötleteikkel, az előkészítés során, csapatmunka formájában fejlesztik az éppen készülő filmet. A rendező egyébként Mikkelsen mellett, más állandó színészekkel is együtt dolgozik, így talán már napjainkra – az évek során egy jól összeforrott családról beszélhetünk. Ez a közösség minden filmet együtt formál, együtt készít elő, egészen az első forgatási napig. Anders Thomas Jensen az a rendező, aki bevonja színészeit és létrehozza a közös alkotás építő hangulatát. Kíváncsi az ötletekre, nyitott az egymás interakcióiból kibontakozó meglátásokra. Ő erre esküszik – és a filmjei igazolják is, ezt a sajátos edzői taktikát.
Jensen napjaink legkeresettebb forgatókönyvírójává vált, rendezői pályáját pedig nagyon fiatalon, huszonévesen kezdte. Gimnazistaként már írta, és meg is rendezte első rövidfilmjét, 27 évesen pedig Oscar tulajdonossá válhatott, a Választás Éjszakáján című rövidfilmjével.
A kétezres évek elején a dán filmek utat törtek a széles közönség előtt, Lars von Triernek, Thomas Vintenbergnek és Nicolas Winding Refn-ek köszönhetően, és már ott bontogatta szárnyait Jensen is. Akkoriban az ő nevét inkább forgatókönyvei alapján ismerték, hiszen rengeteg remekmű Jensen tollából fakadt. Fontos alkotói tagja volt a dán dogma filmek mozgalmának is, több kultikus darab forgatókönyvét is neki köszönhetjük. Az évek során pedig rendezői tehetsége is szépen lassan kibontakozott, jöttek sorra a fekete humorra, döbbenet szituációkra, váratlan erőszakokra épülő filmjei és megszületett a Jensen univerzum. Jó ebben a világban elmerülni, és kezdésnek akár ajánlhatom is a fentebb említett darabot, Az Igazság Bajnokait.
