Barion Pixel

Kalandozások a felfedezetlen paradicsomban Kozák Alexandrával

Kozák Alexandra

2021.03.25.

11 perc

Imádok utazni, így a járvány harmadik hullámában erős késztetést éreztem, hogy kiszabaduljak kis hazánk fogságából és újra fejest ugorjak az óceánba, a napsütébe, és az ismeretlen kalandokba.

Kedvenc helyünkre, Indonéziába, most nem volt lehetőség elmenekülni, mert még mindig zárva volt a külföldiek számára. Így elkezdtem kutatni azokat az országokat, ahova nem kell se karantén, se egyéb komoly macera a beutazáshoz, és még szörfözni is lehet – így bukkantam rá Costa Ricára.
Pár évvel ezelőtt már próbáltam ide tábort szervezni egy kedves helyi ismerősöm segítségével, de nem jött össze akkor, így elhatároztam, hogy itt az alkalom igazán megtapasztalni Costa Ricát. Utólag azt kell mondjam életem egyik legjobb döntése volt. A szervezés nem volt egy sétagalopp, elég sok minden volt képlékeny és változó a vírushelyzet miatt, de Szandra barátnőmmel végül úgy döntöttünk kockáztatunk és belevágunk.

Az utazás
A KLM légitársasággal utaztunk, tarsolyunkban a következőkkel:

  • 2 COVID teszt oda-vissza
  • 1 Health Pass (Costa Rica-i nyomtatvány)
  • kötelező Covid19 kiadásokat fedező biztosítás

Az érkezésünk San Joséba zökkenőmentes volt és sima. A klíma kellemes, a helyiek ösztönösen tudják mitől döglik a légy, ha turizmusról van szó. Profik, mosolygósak, udvariasak és a többség remekül beszél angolul. San Joséban el kellett töltenünk egy éjszakát mert Santa Teresában a legjobb szörfös kis városkába komppal lehet csak eljutni, (igazából körbe is lehet menni, de nem akarod kipróbálni) amiből az utolsó 18.00 kor indul.
Ami nagyon fontos tudnivaló, hogy Costa Rica nagyon vadregényes, az egész ország háromnegyede nemzeti park, így aki szeretne autót bérelni annak csak a 4×4-et ajánlom, mert nagyon sok helyen csak földút van, amik olyan izgalmakat tartogatnak mint például egy folyón való átkelés. Viszont az autóbérlés végtelenül drága, mert komoly kötelező biztosítást kell kötni a bérelt autóra, (nem véletlenül, nem láttam ép autót) ami vagy annyi, vagy több mint maga a bérlés naponta. Így takarékoskodó utazók lévén mi a transzfert választottuk. 2,5 óra autózás után eljutottunk a komphoz, amit majdnem lekéstünk. Boardbagestül-cuccostul (én félig cipő nélkül) rohantunk a hajóhoz, majd kiszállás után egy másik autóba szállva még két óra kellett, hogy megérkezzünk a paradicsomba.

Szállás
A szállásunk (Santeria Lodge) egy nagyon rokonszenves olasz család által vezetett komplexum volt, ahol egyszerű, de kényelmes kis fakabin várt bennünket, amiben a saját fürdőszoba és kis terasz volt az extra. A szálláson közösségi konyha, medence és surf shop is üzemelt, amiket remekül ki is használtunk. Ennél olcsóbb szálláshelyet nem is tudtunk volna találni ezekkel a feltételekkel. Aki olcsóbbra vágyna mehet hostelbe, dormitory-ba, La Selina, Lost Boyz aki pedig a fancy életérzést részesíti
előnyben arra számtalan szuper hotel vagy airbnb villa vár. Később volt szerencsénk bulizni az egyik ilyen villában. Amennyiben kiscsoportosan érkeztek ide, nagyon jó választás.

Az ételek
Azt kell mondjam fantasztikusak a helyi étkek. Igazi food loverként imádom felfedezni a helyi különlegességeket. Itt is mindent kipróbáltunk, amit csak lehetett.
Az egyik legolcsóbb és legautentikusabb helyi étel a casadok. Amolyan menüként kell ezt elképzelni, amiket mindenféle proteinnel (hallal, csirkével, marhával) lehet kérni. Ezeken a tálakon mindig találsz salátát, rizst, babot, frijolest (sült babpüré) és még számtalan helyi izgalmat. Ezenkívül nagyon sok étel kísérője a patacones, ami olyan mint egy tócsni, csak a banánhoz hasonló plantainből készül. Emellet mindenhol van taco, burrito, cheviche és mindenféle reggeli variációk.
Santa Teresában a helyi étkezdék azaz sodák mellett fantasztikus minőségű étteremeket találni, ezekből csak a számunkra top 10-et említeném meg:

  • Katana – ha sushira vagy ázsiai ízekre vágynál nálam a No1.
  • El Corazón – a legjobb vega hely, ahol valaha ettem, minden ízes és színes, főleg ázsiai és közelkeleti vonalon mozog.
  • The Bakery – ha reggelizni szeretnél a legjobb választás.
Katana
The Bakery
  • Horizon – szintén reggeli és a legjobb shakshuka, csodálatos kilátással.
  • El Facon – életem egyik top steakjét itt ettem, ez egy argentin grilles hely.
  • Vermú – főleg reggeliző, de csoda főételeik is vannak (matcha pancake, banana bowl!)
  • Banana Beach – az ételek nem annyira jók, de egy koktélra és a hangulatért érdemes benézni.
  • Habanero – kicsit drágább, de kifogástalan konyha.
  • Taco Corner – igazi másnapos harapnivalók (házi hambi, taco, burrito, quesadilla).
  • Soda Playa Carmen – a kedvenc sodánk minden nagyon finom és nagy adag.

Az éttermek mellett mindenhol van supermarket, de azért a hazainál jóval drágább árakon lehet alapvetőbb dolgokat beszerezni, ezért mi úgy döntöttünk nem vacakolunk a főzőcskézéssel.

Horizon
Vermú

A szörf
Costa Ricában az a csodálatos, hogy több száz kilométer hosszú partszakasza mentén főleg a csendes-óceáni oldalon végig lehet szörfözni. Ezek közül Nicoya-félszigeten van a legnagyobb szörfélet, egészen pontosan Santa Teresán és környékén, ahol mi is voltunk. Mivel a legtöbb helyen beachbreak van, így szinte összefolynak a különböző spotok. Mi a szálláshelyünkből adodóan Playa Carmenen, vagy Banana Beachen szörföztünk szinte végig tökéletes körülmények között. Általában a kora reggelek tisztábbak, mert akkor még nem fúj a szél, de nagyon szuper sunset sessionjeink is voltak. Igazából bármilyen tide-ban szörfözhető a hely, bár ez a swell méretétől is függ – leginkább a mid és high tide-ok működtek jól.

Erről a partszakaszról azt kell tudni, hogy főleg kicsi és közepes méretű swellnél
alakulnak ki jól szörfözhető nyitott hullámok, nagy swellben a spotok
összefolynak és nagy close outos falakat képeznek. Ekkor érdemes kipróbálni La
Lora környékét feljebb, vagy Playa Hermosát, de elkezd ilyenkor működni a
lejjebb található Mar Azul és Mal Pais point breakek is. Kezdő illetve közép
haladóknak jó lehet még nagyobb napokon Cabuya, ami a félsziget csücskének
túloldalán egy védettebb öbölben helyezkedik el. Itt köves sziklás a talaj, ezért
csak high tide-ban érdemes megnézni. A szörfözés úgy általában véve nagyon jó
itt, az emberek nyugodtak és barátságosak a line-upon – mivel van bőven hullám
– nem olyan nagy a harc mint a zsúfoltabb, koncentráltabb helyeken.
Még egy bónusz spot, ahol sajnos nem voltunk, de sokat hallottunk róla Pavones,
ami a világ egyik leghosszabb balos point breakje és főleg nagy swellben
működik. Állítólag zseniális, bár jóval messzebb van, hajóval lehet átmenni
Nicoyáról és a helyiek szerint nagyon megéri.Santa Teresán teljes hosszában megtalálhatóak a szörfiskolák és kölcsönzők így könnyedén belekóstolhatnak azok is a szörfözésbe, akik eddig még nem próbálták.

Costa Ricában az a csodálatos, hogy több száz kilométer hosszú partszakasza mentén főleg a csendes-óceáni oldalon végig lehet szörfözni.

A spotok közötti közlekedést bérelt autó hiánya esetén meg lehet oldani taxival vagy ATV, azaz Quad bérléssel. Ezeket több napra is lehet bérelni, de akár csak egy-egy félnapra is. Indonéziával ellentétben itt a robogó nem igazán használható az utak rossz minősége miatt.

Programok és szórakozás
Santa Teresa színes nappali életénél csak a pezsgő éjszakai világa izgalmasabb. Mivel nagyon sok a fiatal, minden este találni valahol vagy egy élő koncertet, vagy házibulit. A helyek este 11-ig nyitva vannak és aztán kezdődnek a házibulik/afterparty-k. Itt mindenki nagyon pozitív és barátságos, így könnyen lehet értékes információkat szerezni a környék legnagyobb bulijairól. Van ahova belépőt kell fizetni, van ahol csak lista van, de egy-egy ilyet semmiképp ne hagyjatok ki.

Ami nekünk még érdekes volt, hogy rengeteg az izraeli, akik egyébként az étteremek, üzletek nagyrészét is irányítják, így egy komoly és nagyon összetartó izraeli közösség található a városban. Szandra izraeli gyökereinek segítségével mi is bekerültünk ebbe a közösségbe és sok-sok emlékezetes élménnyel és Sabbath Dinner meghívással gazdagodtunk, ahol remek barátokra leltünk a világ minden tájáról.

A kiegészítő aktivitásokat tekintve a félszigeten érdemes ellátogatni Montezumába, ami egy festői picike hippi halászfalu, csecsebecséket árusító piaccal és éttermekkel. Ebből a városkából kiindulva lehet eljutni egy 30 perces könnyű túra keretében a Montezuma vízeséshez, ahol ugrálhatunk a vízesés medencéjébe minden veszély nélkül.

Bár Costa Rica jóval költségesebb, mint egy látogatás Ázsia irányába, – sajnos közel amerikai árakon mérnek mindent – de megéri minden centje. Amit pedig mindketten megtanultunk itt, az a helyiek filozófiája: PURA VIDA!

Az utolsó két napunkban úgy döntöttünk mindenképp szeretnénk többet látni az országból, így északnak vettük az irányt és ellátogattunk a festői La Fortuna
városkába, ami az El Arenal vulkán lábánál fekszik. A döntés nagyon jó ötletnek bizonyult. Már első látásra megtetszett nekünk a hangulat és az, hogy itt hitelesebb ízelítőt kaptunk a helyi életérzésből Santa Teresa turistás világával szemben. Itt is mindenhol kedvességet és segítőkészséget tapasztaltunk az emberektől. Ez a környék rengeteg izgalmas kalandtúra lehetőséget kínál, a raftingtól kezdve a tarzan swingen át a zipline és lovagló túrákig.

Mi egy zipline programot választottunk vízesés látogatással és nem bántuk meg – igazi felejthetetlen élmény volt a dzsungel és a vízesés felett repkedni 70 km/órával a 7/12 állomásos pályán, melynek a leghosszabb átcsúszója 980 méter hosszú! Aztán jött a vízeséshez vezető 2 órás túra a fantasztikusan zöld esőerdőn keresztül. Végül a napot a vulkán jótékony működésének köszönhetően kialakult meleg vizes forrásokban zártuk. A Tabacón resort igazán híres és sajnos kimondottan borsosak az árai. Aki spórolni akar, az a szállodától kb. 100 méterre lévő ingyenes forrást választhatja, a Tabacón-folyó mentén, de ott nagy tumultus várja, mert a helyiek is oda járnak lazítani.

Ezután a 20 nap után mindenkinek csak azt tudjuk mondani, hogy bár Costa Rica jóval költségesebb, mint egy látogatás Ázsia irányába, – sajnos közel amerikai árakon mérnek mindent – de megéri minden centje. Amit pedig mind a ketten megtanultunk itt, az a helyiek filozófiája: PURA VIDA!

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

5+1 hely, ahol nem is gondolnád, hogy lehet szörfözni

Bestiális hullámok és bestiális fiúk

Az elveszett szörfdeszka nyomában

Tokió 2020: viharral és deszkatöréssel mutatkozott be a szörfözés az olimpián

Ezeket a szörfös lányokat nem hatják meg se szörnyhullámok, se cápák – Girls On Board!

Párducugrás Indonéziába – Covid-utazónapló