2. rész: Szörf
„Amikor elkezdtem szörfözni még nem láttam sok lányt a vízben. De mára minden alkalommal amikor versenyzek 10 lánnyal több regisztrál a mezőnyben” – Stephanie Gilmore, hétszeres világbajnok szörfös.
2019-ben a World Surf League úgy döntött, hogy egyenlő pénzjutalmat ígér a férfi és női versenyzőknek is, amellyel ők lettek az első amerikai székhelyű globális sportliga, amely egyenlően támogatja a férfi és a női versenyzőket is. Néhány héttel ezután Tyler Wright történelmet írt, hiszen ő lett az első női szörfös, aki Champions Tourt nyert a Pipeline nevű spoton Oahu északi partján. Bár a változás hulláma már megérkezett, még mindig hosszú az út a női szörfösök előtt az egyenlő feltételek eléréséig.
Az előző Girls On Board! cikkünkben a gördeszkázás istennőit mutattuk be, ezúttal pedig a szörfözés ikonikus női alakjain a sor.
Carissa Moore
Moore négyszer nyert már világbajnokságot és tizenegyszer országos címet. Minden versenyen fej-fej mellett haladnak Staphanie Gilmore-ral, és nagyon tisztelik is egymást emiatt. Nagylelkű személyiség, aki rengeteget ad vissza a közösségnek, és a díjai nagyrészét jótékonysági célokra fordítja. 2010-ben megnyerte első CT (Championship Tour) versenyét Új-Zélandon és a nyereménye teljes összegét egy helyi szörfklubnak adományozta a vendégszeretetük elismeréseként. Moore azóta is rengeteget ad a közösségnek és nyíltan beszél a „body shaming” (vagyis olyan emberek megalázása, akinek a testi adottságai nem felelnek meg a szépségideálnak) veszélyeiről, testképzavarról, környezetvédelemről és a szörfben nagy mértékben megjelenő szexizmusról.
Állás: Regular
Születés hely, év: Honolulu, Hawaii, USA, 1992.
Szponzorok: Nike, Red Bull, Target, Hurley, Subaru Hawaii
Stephanie Gilmore
Gilmore volt a világon az első, aki a legelső szezonjában nyert világbajnoki címet, azóta pedig már hetet is magáénak tudhat. Lenyűgöző szörfözési stílussal és technikával rendelkezik, ami felemelte őt a legjobbak közé. Az ausztrál Gilmore az ikonikus szörfparadicsom, Coolangatta közelében nőtt fel, így nem is csoda, hogy újonc korában sorra nyerte a bajnokságokat, hiszen az egyik legkompetitívebb szcénában tanult szörfözni. Mindössze 10 éves volt, amikor először deszkára állt.
Gilmore utoljára 2018-ban szerezte meg a világbajnoki címet, azóta pedig a 2020-as Olympiára készült, amit elhalasztottak a koronavírus miatt. Ez alatt is aktív maradt és kipróbálta magát másik területen is. 2020-ban a deszkáját egy elektromos gitárra cserélte, hogy fellépőként részt vegyen a „Make It Rain 2020” nevű adománygyűjtésen, melyet a barátnője szervezett, hogy segítsenek felvenni a harcot az Ausztráliában pusztító bozóttüzekkel.
Az ausztrál lány nyerte el a legtöbb női címet a világon (holtversenyben Layne Beachley-vel).
Állás: Regular
Születési hely, év: Murwillumbah, Ausztrália, 1988.
Szponzorok: Roxy, Nikon Australia, Breitling watches, Audi
Maya Gabeira
Ez a nő semmitől sem fél. 2020-ban a szörnyhullámairól híres Nazaré partjánál megdöntötte saját 2018-as Guinnes rekordját, amikor egy több mint 22,4 méteres hullámot lovagolt meg, ami 2 méterrel volt magasabb, mint két évvel azelőtti rekordja. Azóta ő az egyik legjobban fizetett big wave szörfös a világon. Gabeira volt az első női szörfös, aki meghódította a hírhedt Kaliforniai Ghost Tree spotot és a világ legveszélyesebb hullámait képző Teahupoo törést is. Ez a hely első ránézésre idillinek tűnik a gyönyörű Tahiti szigetének partján, azonban a látszat szörfösök sokaságát csalta már a vesztébe. Amellett, hogy a hullámok tekintélyes méretűek, rendkívüli gyorsasággal és erővel hasítanak az éles korallzátony felett, és ha ez még nem lenne elég, akkor néha bekerülnek a képbe a cápák is. Gabeirának azonban ez csak egy újabb helyszín, amit kihúzhatott a bakancslistájáról.
Állás: Goofy
Születési hely, év: Rio de Janeiro, Brazília, 1987.
Szponzorok: Billabong, Red Bull, Renault, Fa, Nextel, Evoke, Lululemon
Kassia Meador
Meador nevét úgy ismerik mint „a noseriding királynője”. A malibui longboardos híresen szabadszellemű, és rendkívüli stílusa a vízen és a szárazföldön is rengeteg nőt inspirál. Meador nem csak a deszkán tehetséges. Azon kívül, hogy a kétezres években több ikonikus szörffilmben is szerepelt és a fotográfiában is jártas, profi szörfösként elindította a Roxyval közös, saját tervezésű felszereléseit és búvárruháit.
Állás: Goofy
Születési hely, év: Westlake Village, Kalifornia, USA, 1982.
Szponzorok: Roxy
Bethany Hamilton
Hamilton neve méltán híres a szörfszcénában, hiszen egy igazi túlélőről van szó. 13 éves korában egy cápatámadásban elvesztette a bal karját, azonban még ez sem volt elég ahhoz, hogy a falra akassza a deszkáját. A rehabilitációja után gyorsan visszatért a szörfhöz, és történetét azóta olyan műsorokban osztotta meg a világgal, mint a The Oprah Winfrey Show, The Ellen DeGeneres Show, Good Mornin America, The Today Show és a The Tonight Show. 2004-ben elnyerte a legjobb visszatérőnek járó díjat az EPSY-től. Hamilton tehetségét és elszántságát mi sem bizonyíthatná jobban, minthogy azóta is fel-felbukkan különböző versenyeken, amiket nem rest meg is nyerni.
Állás: Goofy
Születési hely, év: Kauai, Hawaii, USA, 1990.
Szponzorok: Rip Curl