Steppin’ razor és a popzene
Manapság naivnak, vagy némiképp elvarázsoltnak néznek, ha a toplisták élén szereplő előadóktól magvas gondolatokat, őszinte megnyilvánulást, netán határozott politikai üzeneteket vársz el. A lázadásuk, vagányságuk szigorúan kiszámított. A sarkok lekerekítve, karcosság felcukrozva. Senki nem kockáztatja a Coca-Cola-reklámszerződését. Ez néhány évtizeddel ezelőtt merőben másként festett. Egész sokáig lehetne sorolni azon markáns nézőponttal rendelkező tehetséges zenészek listáját, akiknek még a köz ügyeiről is volt véleményük. Egykoron menőnek számított, ha voltak saját gondolataid. John Lennon, Rage Against the Machine, Tool, Clash, Joni Mitchell, Bob Dylan, Bob Marley, Marvin Gaye, Public Enemy. És ha már közellenség: Peter Tosh. Napjainkban egy hozzá hasonló habitusú előadó többnyire el sem jut a nagyközönséghez. Zene, üzenet, világjobbítás egy csokorban. Nekem is rögtön ironikus mondatok jutnak eszembe. Mi lett velünk, hogy ilyen cinikusok lettünk? Tosh-t igazán nem vádolhatjuk naivitással, hiszen olyan sorsot élt meg, ami minden volt, csak könnyű nem. Nem ijedt meg az árnyékától, de másétól sem. Hirtelen természete miatt gyakran keveredett bajba, emiatt a „Razor” becenevet kapta Joe Higgs dala után (Steppin’ Razor), aki egyben mentora is volt. A Stepping Razor: Red X című doksi róla szól, amit a jamaikai filmes cikkünkben is említünk.
Fiatalon teljesen autodidakta módon kezdett el énekelni és gitározni, majd a semmiből hozott létre (többedmagával) egy új stílust, aminek végül felkent papja lett. Peter Tosh története azokról az időkről szól, amikor a megszólalásnak tétje volt, a zenélés pedig vallás, hit és küldetés volt egyszerre.
A reggae Churchillje
A zeneszerző, énekes, aktivista a meglehetősen rövid Peter Winston Hubert McIntosh néven született (Winston Churchill brit miniszterelnökről nevezték el) 1944. október 19-én Westmorelandben, Jamaika legnyugatibb plébániájában, James McIntosh és Alvera Coke gyermekeként.
Mindkét szülője elhagyta, ahogy Peter mesélte a „rokonok közé keverték”. Édesapja sosem ismerte el gyerekének, még akkor sem, miután híres lett. 15 éves koráig nagynénje nevelte Grange Hillben, akinek halála után McIntosh jamaika legrosszabb hírű gettójába a Trenchtownba költözött. Bár a nyomornegyed kifejezés helytállóbb lenne. Az a fajta mélyszegénység, ami ott uralkodott akkoriban, ma már szinte elképzelhetetlen.
„Egész életemben a legdurvább és legveszélyesebb dolgokat Trenchtownban láttam.” – Peter Tosh.
1960-ban a mindössze 15 éves Tosh önálló életre kényszerült. Kezdetben cukornádlevet árult, de szinte bármit elvállalt. Kész csoda, hogy nem lett belőle bűnöző, holott a magas, szálkás, vad fiút „nagy tervekkel” kecsegtették a környékbeli bandák. Kissé hihetetlen a zabolátlan és szabadszájú Tosh-ról elképzelni, de önként belépett az egyik helyi keresztény templom kórusába. A „templomos” éveivel kapcsolatban a már idősebb Tosh gyakran hozzátette, hogy nem az ingyen kaja vagy a lányok vonzották a templomba, tényleg kereste Istent és énekelni is meg akart tanulni.
„Két éves korom óta éneklek, 5 éves koromban készítettem el az első játékgitárom, 13 éves koromban kezdtem el zongorázni tanulni.” – Peter Tosh.
Legendás történet, melyet egy másik zenész is megerősített, miszerint Tosh elméletben tanult meg alapfokon gitározni, mindezt egy nap alatt. Először csak hallgatta amint egy utcazenész játssza a dalt, amely annyira magával ragadta, hogy fél napig nézte, várva, hogy a férfi ugyanazt a dalt eljátssza újra, miközben mindent fejben megjegyzett, amit az ujjai csinálnak. Ezután elkérte a gitárt, és visszajátszotta a dalt a férfinak. A férfi meglepődve kérdezte McIntosh-t, hogy ki tanította meg gitározni, mire Tosh azt felelete neki, te voltál.
Tosh még orgonálni is tanult a templomban, ám mindemellett nyitott volt az R&B-re, rock and rollra és a doo-wopra is. Szívta magába a zenét, amit elért. Az 1960-as évek elején Tosh feltörekvő zenészként Joe Higgs énektanárhoz járt, aki ingyenes zenei leckéket adott a fiataloknak.
Joe Higgs: There is a reward for me
Joe Higgs-ről nem lehet elég jót mondani. 10 korai reggae
zenészből 9 az ő nevét fogja említeni, mint zenei mentor.
„My greatest influence is a rasta guy called Joe Higgs.” – Bob Marley.
The Story of Joe Higgs: The Forgotten Godfather of Reggae
Higgs-szel való kapcsolata során Tosh találkozott Robert Nesta Marley-val, akit te később Bob Marley-ként ismertél meg, valamint Neville O’Reilly Livingstonnal, akit meg Bunny Wailerként. Ez volt az az időszak, amikor Peter Winston Hubert McIntosh hivatalosan is megváltoztatta a nevét Peter Tosh-ra. A trió 1962-ben kezdett el együtt zenélni. Higgs tanította meg nekik alapokat. Miközben zenéjüket fejlesztették, gyakran játszottak Trenchtown utcáin. Belegondolni is hátborzongató, hogy milyen legendás zenekarok játszottak egymás mellett szó szerint pár sarokra. Mert akkor már mindenki jelen volt csirájában, abban a kis zónában.
1963-ban Bob Marley, Bunny Livingston, Peter Tosh, Junior Braithwaite, Beverley Kelso, és Cherry Smith egy ska és rocksteady zenekart alapított, a „The Teenagers” névvel. Később a nevüket megváltoztatták a „The Wailing Rudeboys”-ra, majd a „The Wailing Wailers”-re, végül a „The Wailers”-nél maradtak.
Wailers és egyéb korszakalkotások
1964-re Tosh, Marley és Bunny megalakították a Wailing Wailers-t. Kezdetben Tosh volt az egyetlen a bandában, aki tudott hangszereken játszani. Bunny Wailer szerint Tosh létfontosságú volt a csoport számára, mert autodidakta gitáros és billentyűs lévén inspirációt adott a csapat többi tagjának, hogy megtanuljanak valamilyen hangszeren játszani. A The Wailing Wailers első kislemezével, a „Simmer Down”-nal jelentős ska-slágert ért el, majd további néhány sikeres kislemezt is rögzített. 1966-ban Marley összeházasodott Rita Andersonnal, és pár hónapea az anyja háza közelébe költözött a Delawareban lévő Wilmingtonba. Braithwaite, Kelso és Smith ekkor hagyták el a Wailerst, magára hagyva Marley, Livingston és Tosh trióját.
Marley 1967 elején tért vissza Jamaikába a zene iránti megújult érdeklődéssel és új szellemiséggel. Tosh és Bunny ekkor már rasztafariánusok voltak. Marley visszatérése után mindhárman nagyon belevetették magukat a rasztafari vallásba. Nem sokkal ezután átkeresztelték a zenekart simán a Wailers névre.
Tosh később elmagyarázza, hogy azért választották a Wailers nevet, mert a „siratni” azt jelenti, hogy gyászolni vagy ahogy ő fogalmazott: „…hangosan kifejezni érzéseit”. Ez egyébként nagyon közel áll a blues siratós szomorúságához. Ezek a zenék gyógyírek a léleknek. Orvosságok, és annak is szánták. Utolsó menedéknek és mentsvárnak.
Peter Tosh egyébként többször is hangoztatta, hogy ő tanította meg Bob Marley-t gitározni. Ugyancsak Bunny Wailer szerint is a korai „Wailerek” Tosh-tól tanultak hangszeren játszani. Tosh írta a Wailers számos slágerét, mint például a Get Up, Stand Up, a 400 Years vagy a No Sympathy című dalt, de ezenfelül spirituálisan is nagy hatást gyakorolt a zenekarra.
Spirituális kitérő
Fű, raszták és egyebek
Peter Tosh-nak egész életén végigfut egy szinte profetikus, küldetéses hozzáállás. Tulajdonképpen a korszak reggae-előadói (Black Uhuru, Knowledge, Israel Vibration, Linton Kwesi Johnson) mind halálkomolyan gondolták, hogy a zene segíthet. Eleve azért voltak a 7 inches kislemezeken az instrumentál verziók is feltéve, hogy a közösség tagjai szintén tudjanak rá énekelni. Ezért születtek a dubplate-ek, hogyha én eszem, ha odafértem az asztalhoz, más testvérek is ehessenek.
Peter gyerekkora óta szenvedett az alvási bénulásban, más néven alvási paralízisben. Az alvásparalízis közvetlenül elalvás előtt vagy felébredéskor jelentkezik. Az érintett tudata felébred, de a teste még nem, a szemén kívül egy izmát sem tudja megmozdítani, így még beszélni sem tud. Gyakran kíséri félelemérzet, társulhatnak hozzá hallucinációk (lidércnyomás) vagy testen kívüli élmény. Ez a rémisztő élmény (éber elme, bénult test), valamint a tudat, hogy a szülei elhagyták, és a vele járó küzdelmes sors, a spiritualizmus iányába, azon belül is a raszták vallása felé terelte. Képzeld el, egy fiatal szegénysorsú fekete fiú vagy, soha még csak a szót sem halottad, hogy pszichológia, sőt, a környezetedben senki. Tosh minden reggel úgy érezte egy démonnal harcol. Aztán harminc éves korában konzultált egy szakértó pszichiáterrel. Addig ő tényleg azt hitte, hogy a dalai, a vágyai miatt egy gonosz lény korlátozza. Nagyon sok reggele úgy kezdődött, hogy harcol, és harcba megy. Konkrétan ezt gondolta. Így mentálisan nagyon megedződött.
Mélyen most nem mennék bele a fű és a popkultúra kapcsolatába, de Marley-ék, nem füves hippik voltak. Tosh az egyik amerikai turnén teljesen kiakadt, amiért egy sztriptízbárban szállásolták el őket. Ott akarta hagyni a turnét, összepakolt. Ráadásul a groupie, rajongó, kábszeres rock and roll-világgal sem tudott mit kezdeni. Egyáltalán nem voltak elszállva, komolyan kerestek valami spirituális fogódzót. Peter gyerekként a keresztény kórusban sok ellentmondásos dolgot tapasztalt. Határozottan úgy prédikáltak nekik, hogy legyenek türelmesek, fogadják a sors csapásait békében. Miközben azt látta, hogy a fehérek, akik neki ezt kántálják, kirabolják az országát. Sőt, eleve rabszolgaként hozták őket ide. Ezeket a visszásságokat hamar észrevették az okosabbak. A babiloni kép onnan ered, hogy a zsidókat pont úgy elrabolták az ókorban, mint ahogy őket Afrikából. „Buffalo soldiers stolen from Africa”, ugye.
Míg a Rolling Stones-nak és hasonló fiúknak csak egy nagy rock and roll-svindli volt, szex, drogok és rock and roll. A reggae valójában forradalmi volt, igazán kritikus, a lágy dallamok mögött nagyon elszánt emberek voltak. Marley-ék, de Peter Tosh aztán főleg keményen politizált, sokszor verték össze emiatt a saját hazájában és külföldön is a rendőrök. Pedig ülhetett volna a kényelmes szállodák, backstage-ek és színpadok bulihárömszögében is. Ezzel szemben ő tüntetésekre és baloldali szervezeti gyűlésekre járt.
Érdemes megjegyezni, hogy a rasztafariánus vallást sokáig üldözték Jamaikában,
ma is sok magániskola (régebben az összes állami is) tiltja, hogy dreadlockot
(rasztahaj) viselő gyerekek vagy tanárok tartózkodjanak az intézményben.
Siker és telenség
Az 1960-as évek közepén Tosh, Bob Marley és Bunny Wailer a ska felpörgetett tánczenéjét megunva, azt elutasítva, rocksteady-tempóra lassította a zenéjét, melyet aztán az újonnan megtalált hitük által ihletett politikai és társadalmi üzenetekkel töltötték fel. Lee „Scratch” Perry producerrel közösen felvették a legkorábbi jól ismert reggae-dalaikat, köztük a Soul Rebel, a Duppy Conqueror és a Small Axe-t. Az együttműködés szülte a zenét, amit úgy hívsz, hogy reggae.
Mielőtt ez létrejött volna, van egy elég érdekes ghoswriter-bedolgozás a banda életébe. Valamikor ezekben a korai időkben a stúdiók környékén megismerkedtek Danny Sims-szel és Johnny Nash-sel, akik exkluzív felvételi szerződést kötöttek a három előadóval. Nash ebben az időben szupersztár volt.
Johnny Nash: I Can See Clearly Now
A Wailers számos dalt komponált az amerikai származású énekesnek, Nash-nek. Sajnos nem lehet tudni melyeket, csak sejteni. Ami biztos és egyből le is végható a Stir It Up.
1968 és 1972 között Bob és Rita Marley, Peter Tosh és Bunny Wailer a JAD Records kingstoni és londoni stúdióiba utazott, hogy újra felvegyék a Wailers néhány számát, mivel kicsit finomítani akartak a hangzáson. Livingstone később így szólt ezekről: „Soha nem szabadott volna ezeknek a számoknak lemezre kerülniük,… csak demók voltak, hogy legyen mit küldeni a cégeknek”.
1973-ban került piacra a Wailers debütáló albuma Catch a Fire címmel, majd egy évre rá a Burnin’, ami hatalmasat robbant, melyen szerepeltek a „Get up, stand up” és a „I shot the sheriff” című számok. Érdekes, hogy a JAD kiadó évei alatt miért nem lettek már szupersztárok.
Bob Marley & The Wailers: The JAD Years
A Wailers-ről 1970 után illegálisan is kerültek ki anyagok. Előfordult, hogy a producerek felvették a Tosh által készített próbákat, és Peter Touch néven adták ki őket Angliában. 1973-ban Tosh barátnőjével, Evonne-nal tartott hazafelé, amikor az autójába beleszállt egy másik autó, amely az út rossz oldalán haladt. A balesetben Evonne meghalt, Tosh koponyája pedig súlyosan megsérült.
Miután az Island Records elnöke, Chris Blackwell 1974-ben megtagadta szólólemezének kiadását, Tosh és Bunny Wailer elhagyta a Wailers-t, arra hivatkozva, hogy tisztességtelen bánásmódban részesítették őket. Blackwellt Tosh gyakran emlegette vezetéknevét kifordítva „Whiteworst”-nak. Az egész sztori azért nagyon szomorú, mert ez ásta alá Bob Marley és Tosh kapcsolatát. Az Island kiadó nem akarta, hogy Marley sikerét elhalványítsa. Bob meg nem állt ki mellette. Pontosabban nem tett semmit, megúszósba tolta.
A három zenész egyébként rokonságba is keveredett. Andre Tosh, Peter fia Bunny egyik lánytestvérének is a gyereke. Bob Marley édesanyjának és Bunny Wailer apjának is volt közös gyermeke – Pearl Livingston, a néhai énekesnő mindkettőjük féltestvére volt. Tulajdonképpen szegről-végről rokon volt az egész zenekar.
Peter Tosh nevű egyszemélyes zenekar – Illegalizáld, ha már nem legalizálhatod!
Tosh-t nem ejtették a fejére, hiába tört be a feje. Ugyanakkor addig törte a fejét, míg végül egy elég váratlan dolgot eszelt ki. A pénzszűkében lévő Tosh egy csempészakcióban vett részt, amellyel pénzt gyűjtött az album finanszírozására.
1976-ban jelent meg szólóban először, Legalize It címmel. A címadó dal hamarosan népszerűvé vált a kannabisz legalizálásának támogatói, valamint a reggae-zene szerelmeseinek körében. Ez akkoriban nem volt egy felkapott topic, sőt.. Hol van még a szabadszájú rapperek kora?! Ekkor még csak Peter Tosh volt nekünk. Az albumot Jamaikában kitiltották a rádióból, ami kvázi egyet jelent a betiltással. Az USA-ban azonban felkerült Billboard 200-as listájára, és 2 hétig el sem mozdult onnan. Több mint egymillió példányban kelt el belőle. Azóta is sokan Tosh legjobb albumaként emlegetik.
Peter Tosh: Legalize It
Tosh 1977-ben kezdett el saját albumokat készíteni a Rolling Stones Records-nál.
Bush Doctor című albumát már szélesebb közönségnek mutathatta be. Az albumon a Rolling Stones frontemberei, Mick Jagger és Keith Richards szerepeltek, a vezető kislemezt pedig, a The Temptations Don’t Look Back című dalának feldolgozását – közösen adták elő Jaggerrel.
Walk & Don t Look Back (Peter Tosh & Mick Jagger)
Igazság szerint a Rolling Stones-nak valójában jól jött, hogy más tehetségéből is táplálkoztak. Mert ugye nem mindegyik Stones-album lett legendás.
Bob Marley 1978-as, ingyenes One Love Peace Concertje alatt Tosh belobbantott egy jointot, majd 6 perces kiselőadást tartott a kannabisz legalizálásáról, és kárhoztatta a jelenlévő méltóságokat, Michael Manley-t és Edward Seaga-t, amiért elmulasztották elfogadni a törvényt. Néhány hónappal később a politikus „Döbrögik” háromszor adták vissza ezt a „Füves Petinek”. A rendőrök elfogták, amint elhagyta a kingstoni Skateland Dancehallt, majd az őrizetben össze-vissza verték. Ahonnan persze elengedték, mert semmit nem tudtak rákenni. Ám sajnos rendszerint rajta csattant az ostor. Ő lett a bűnbak. Nem volt akkora sztár, mint Marley, nem volt elsőszámú jamaikai importtermék. De pont elég nagy név volt ahhoz, hogy példát statuáljanak vele, a kisebb zenészek felé, hogy lám-lám, még ő sem érinthetetlen.
Nincs ki mind az egy kereke?
Valamikor a Wailers-től való távozása után Tosh komoly érdeklődést mutatott az egykerekűek, monociklik iránt. Meg is tanult menni vele, egykerekűs lett, képes volt még ugrálni is. Gyakran szórakoztatta közönségét azzal, hogy egykerekűjén sasszézott a színpadon. Szóval látni kell, hogy nem volt egy búvalbélelt figura.
1983-ban a Mama Africa turnéjának Los Angeles-i állomásán egy Bruno Coon nevű helyi zenész egy M16-os géppuska formájú gitárt ajándékozott Tosh-nak, amit később elvesztettek a légitársaságok, amikor a turné Európába ment. Valahogy aztán a Lufthansa mégis elővarázsolta, miután Tosh PR-ügynöke cikket közölt az elvesztéséről a Der Spiegelben.
1984-ben, az 1983-as Mama Africa című album megjelenése után Tosh önkéntes száműzetésbe vonult. Spirituális tanácsokat kért az afrikai hagyományos orvoslás mestereitől. Tosh évek óta tartó vitában állt a kiadójával, az EMI-vel, amiért a zenéjét nem népszerűsítették. Továbbá igyekezett megszabadulni a lemezeit Dél-Afrikában terjesztő céggel kötött megállapodásai alól is. Tosh a dél-afrikai apartheid ellen volt és teljesen jogosan gondolta, hogy mennyire tudathasadásosak ezek az ottani fehérek, hogy támogatják az apartheidet, de a zenéjét is veszik. 1987-ben azonban mintha elkezdődött volna valami. Grammy-díjjal jutalmazták a legjobb reggae-lemez kategóriájában a No Nuclear War című albumáért, ami egyben az utolsó lemeze.
„Its only the truth that can make a man free.” – Tosh
„Peter Tosh reggae-zenész tíz gyermek édesapja 1987. szeptember 11-én halt meg a
Kingston University of the West Indies Kórházban, miután három fegyveres meglőtte,
akik behatoltak az otthonába. 42 éves volt.” Röviden ez a semmitmondó újsághír
foglalta össze az egyik legnagyobb hatású reggae-előadó életét.
A helyi potentátok akkoriban azt ígérték, hogy komoly nyomozás indul majd az ügy feltárásában, azonban mind a mai napig nem lehet pontosan tudni mi történt. Két tettesnek még a nevét sem tudjuk.
Bár a hivatalos álláspont szerint rablás áldozata lett, sokak szerint más szándékkal ölhették meg, mivel semmit nem vittek el a házából. Halálának hátterében állhat az a ténykedése, miszerint Tosh egy új rádióadót akart elindítani Jamaikában, mely minden bizonnyal nagy hallgatóságot vitt volna el a többi csatornától. Emellett dalszövegeiben és interjúiban is élesen felemelte szavát a szegénység, a politikai elnyomás témáiban. Mindvégig hangoztatta, ha fellépne egy hiteles politikai erő, akkor támogatná őket. Tehát nem kizárt, hogy meggyilkolásának politikai indíttatása is lehetett. A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy kirablói megkínozták mielőtt lelőtték, szóval mégiscsak kerestek valamit. De nézzük mi az, ami tudható!
1987. szeptember 11-én, közvetlenül azután, hogy Tosh visszatért jamaikai otthonába, egy háromfős banda érkezett a házához pénzt követelve. Tosh azt válaszolta, hogy nincs nála semmi komolyan vehető összeg, de a banda nem hitt neki. Több órát tartózkodtak a lakhelyén, és megkínozták Tosh-t, hogy pénzt csikarjanak ki tőle. Az ott töltött idő során Tosh odalátogató munkatársait is túszul ejtették a fegyveresek, akik egyre frusztráltabbak lettek, különösen a fő gengszter, Dennis „Leppo” Lobban. Jó tett helyébe rosszat várj. Ők úgy ismerkedtek meg, hogy Tosh korábban összebarátkozott vele, mert tudta, hogy trenchtowni. Megpróbált Lepponak a hosszú börtönbüntetés után munkát találni. Leppo 13 évet ült börtönben, mert megölt egy rendőrt, szóval nem volt egyszerű forma. Tosh elmondta, hogy nincs pénze a házban, és nem hord ékszereket. Próbálta elmagyarázni, hogy a 20. században az emberek nem a párna alatt tartják a megtakarításukat, pénzét bankban tartja, tetejébe nem is jamaikai bankban, nem is tud csak úgy kivenni nagy összeget. Ezt követően Lobban és fegyveres társai meggondolatlanul elkezdtek lövöldözni. Tosh-t kétszer fejbe lőtték. Wilton „Doc” Brown gyógynövényszakértő és Jeff „Free I” Dixon lemezlovas is meghalt a rablás során szerzett sérülések következtében. A házban többen megsebesültek, köztük Tosh felesége és DJ „Free I” felesége is, ezenkívül Tosh dobosa, Carlton „Santa” Davis és Michael Robinson zenész is. Nem szeretem ezt a szót, de igazi vérfürdőt rendezett a gengsztertrió.
Herman Ricketts rendőrparancsnok szerint Dennis „Leppo” Lobban később feladta magát. A két másik férfit pedig ezt követően elfogták és kihallgatták, de nem hozták nyilvánosságra a nevüket a várható retorziók miatt. Lobban a tárgyalás során ártatlannak vallotta magát, és azt mondta a bíróságnak, hogy barátaival ivott. A tárgyalást illegális lőfegyverek érintettsége miatt zárt ülésen tartották. A nyolc nőből és négy férfiból álló esküdtszék végül Lobbant bűnösnek találta, és akasztás általi halálra ítélte. Büntetését 1995-ben enyhítették, de Lobban továbbra is börtönben marad élete végéig. A másik két gyanúsítottat, egészen elképesztő, de felmentették kellő bizonyíték hiányában. A másik két fegyverest soha nem azonosították név szerint. A dokumentumfilm és a helyiek azt mondják, őket kinyírták az utcán, amiért ezt tették Tosh-sal. De ne feledjük, még két másik ártatlan ember meghalt és még négyen megsebesültek! Ezért is elég furcsa, hogy hét ember komolyan megsérül, van, aki halálosan, és két embert bizonyítékok hiányában elengednek. Sok a kérdés még mindig, na.
Örökség, ami nem fejezhető ki pénzben
Tosh emlékét a családja is hűen őrzi, ugyanis a jamaikai Negril közelében található az emlékháza, amely nyitva áll a nyilvánosság számára is. Születésnapját itt ünneplik minden évben élő reggae-zenével. 1993-ban bemutatták a Stepping Razor: Red X című dokumentumfilmet, amely Tosh életét, zenéjét és korai halálát tárja fel.
2012 októberében Tosh posztumusz megkapta Jamaika legmagasabb kitüntetését. A Kingstonban található Trafalgar Road egyik terét átkeresztelték Peter Tosh Square-re. Ezeket én nagyon ízléstelennek találom, hiszen egész életében, még sztárkorszakában is zaklatták, megverték, a gyilkossági ügyét lezárták, aztán amikor már halhatatlan legenda lett, kitüntetik.
Tosh karaktere egyébként már életében ikonikus lett. Egy régi 1964-es fénykép inspirálta 1979-ben a 2 Tone Records kiadó logóját, amely elsősorban ska-zenekaroktól adott ki albumokat. A logón egy stilizált, öltönyös és sajátos testtartású figura szerepelt, a fotón látható Tosh alapján.
Tosh volt az inspiráció továbbá egy Microsoft Webdings betűtípussal készült rajzhoz is. A Tosh ezen verzióját a Vincent Connare által 1997-ben tervezett Webdings részeként mutatták be. A betűtípus nem tartalmazott betűket vagy számokat, hanem csak szimbólumokat. A Webdingsben Tosh egy kis „m” betű beírásával látható. Connare Webdings dizájnja 2014-ben került be az emojik rendszerébe, amit már senki nem köt Tosh-hoz, de ez a története.
Életében 7 albumot és két live albumot adott ki a Wailers-szel közös cuccaikon kívül. Mindig tartotta a kapcsolatot az utcával, a szegénynegyeddel. Ez lett a veszte is. A létező legnagyobb nyomorból a legfelső szintekig jutott. Túl a reggae-n a nemzetközi popipart is befolyásolta. Ezeket az embereket még nem kitalálták. Ők találták ki magukat.
Peter Tosh: Johnny B. Goode
