Louis Blanc neve leginkább a saját magáról készült különös fotók kapcsán került be a köztudatba, melyben a portrékészítés szürreális oldalát tárja elénk. Munkáit elnézve olyan érzésünk támad, mintha a test irányítaná a személyt. Formavilágát tekintetve az arc teljesen jelentőségét veszti. Kreativitás turbó fokozaton!
Önélet képek
A jelenleg 68 éves Louis Blanc Franciaország legfestőibb tájain nevelkedett és él a mai napig is (Ville Rose, Toulouse), kamerája mégis az ember felé fordult.
Annak ellenére, hogy már a 80-as években is fotózott (Minolta XG2), meglepő módon egészen 2010-ig várt a digitális gép megvásárlásával.
„Rájöttem, hogy a felszerelésem egyre korlátozottabb, majd megszereztem az első digitális tükörreflexes gépemet, egy Canon EOS 550D-t. És ott, abban a pillanatban… újra felfedeztem a fotózást!”
Autodidakta módon, szaklapok és fotózással foglalkozó fórumok által sajátította el a fényképészeti, valamint az utófeldolgozási technikákat. A képalkotás iránti érdeklődés hamar szenvedélyévé vált. Elsődlegesen két terültre fókuszált: építészet (tág értelemben) vallási és történelmi épületek. Meglepő módon ebből a formai látásmódból alakult ki a ma ismert stílusa.
A második tengely: a test, mint forma saját nyelvének megalkotása. Az cikkben látott „cORpuS” c. sorozat Blanc felfedező elméjének és kísérletező fotótechnikáinak eredménye. Fény és forma játéka. Több helyen is első díjat nyert velük. Fogalmazzunk úgy, hogy ahová beküldte ott nyert is valamit. Kezdetben csupán tizenkét fotót tárt a nyilvánosság elé a cORpuS-sorozatából. A munkáit övező elismerések hatására azonban végre kidörzsölte a kishitűség csipáját, és kinyílt a szeme, így mostanra már viszonylag sok képét elérhetjük online is.
Corpus photogenic
A cORpuS-sorozat fotói önarcképek, de messze nem az általunk megszokott megjelenésében. A legtöbb esetben nem is látjuk az alany arcát. Louis Blanc speciális perspektívahasználataival megtöri a hagyományt. A kezek és lábak előre másznak a kamera felé, miközben a test a háttérbe húzódik, azt az illúziót keltve a nézőben, hogy ezek a testrészek méretüket tekintve egészen más léptékűek. A test szinte torzóvá, egyfajta fura, humanoid szörnyeteggé válik. Többen kísérleteztek már ilyesmivel: Bill Brandt, Jörg Heidenberger vagy akiről mi is írtunk, Yung Cheng Lin A nő geometriája című cikkünkben.
Blanc zsenije abban rejlik, hogy míg a fotósok zöme a teret és a különféle tárgyakat előszeretettel használják képeik megalkotásához, szerzőnk ezzel szemben csak a legritkább esetben teszi mindezt. Szikár formaművész. A kevesebb több, mégha csak két kézzel is.
A mondás, miszerint „egy kép többet mond ezer szónál”, esetében tényleg helytálló. És amint azt a mellékelt fotók is mutatják, nem csupán az ember arca képes érzelmeket közvetíteni. Persze azt tudni kell mindehhez, hogy komoly munka és szakértelem áll a kompozíciók mögött. A cORpuS-sorozatot az új látásmódon túl a profi világítás teszi kiemelkedővé. A tónusok és az éles kontrasztok elegye remekül működik a témával, mivel minden apró vonalat és ráncot láthatunk a bőrön, ami majdhogynem tapintható érzetet kölcsönöz a végeredménynek. Mikor már azt hihettük, hogy az ember, mint önmaga tárgya témakörről nem lehet még egy újabb bőrt lehúzni, kiderült, hogy mégis.
Önkioldó magamutogatás kis humorral, iróniával a hasonlóság és a különbözőség között.
