Vagyis de, parázzunk Parrával!
Hogy ezt az erőltetett szójátékot miért tettem bele, meg fogjátok tudni, ha tovább olvastok.
Betekintés egy örök kísérletező átváltozásaiba. A Piet Parra sztori.
Pieter Janssen 1976-ban született, ismertebb nevén Piet Parra, alias Rockwell, holland grafikus, illusztrátor és márkanév Amszterdamból.
A legtöbb ember azt gondolja róla, hogy ő egy brand. De az a helyzet, hogy Parra egy hús-vér képzőművész, aki izgalmas halmazok keresztmetszetében áll.
A deszkás, a DJ, a zenész, a festő, és a szobrász.
Parra és a deszkázás
Mostanában sokan rácuppantak a gördeszka kultúrára, de nem puszta véletlen, hogy a Nike emberünket kérte fel az olimpia gördeszkás ruháinak tervezésére.
Parra, vagyis Pieter Janssen fiatalon annyira komolyan nyomta, hogy 1988-1994 között a Colorblind nevű, kis skatemárka támogatottja, pro ridere is volt. Akinek, most már lapokat tervez. Tagja volt a Fret Click (0:44 től) deszkás csapatnak is.
Ő maga is alapított deszkás céget, Tired skateboards néven. Ezek után mondja valaki, hogy trendlovas. Lemezlovas viszont mindenképpen.
Az ember, aki először flyer volt
Pontosabban, aki DJ szeretett volna lenni, de flyer lett.
Janssent saját bevallása szerint a sérülések és a gyávasága vitte új célok felé.
Miután felköltözött Amsterdamba zenélni akart, DJ-ként nem vált ismertté, viszont a flyerei és egyéb promóciós anyagai felkeltették mások érdeklődését is. Janssen először itt használta a Parra nevet. Grafikákat készített plakátokhoz és szórólapokhoz. Mindenki tőle akart vizuális anyagot a holland undergroundban. Jó, ez így nem igaz, de az igen, hogy elkezdték megismerni és felismerni a stílusát.
Az ember, aki zenévé változott
Janssen, a Le Le pop-synthwave banda egyik tagja. A zenei produkciók mellett videoklipet is készített a Reggeli című dalhoz.
Ezen kívül ő tervezte Le Le összes albumborítóját, és persze másoknak is.
Emellett a Stones Throw-nak, James Pants-nek, Mad Libnek is tervezett albumborítót és pólógrafikákat. Mondom, hogy kezd már túl menő lenni.
Patta vagy Parra, most mi van?
Ez két teljesen külön cég, de persze ezer éve ismerik egymást. Sőt, többször is dolgozott Piet Parra a Patta cégnek is.
Az alábbi 2009-es kis video azért is izgi, mert itt a Patta már rég egy menő brand volt, és ők mutatják meg az akkor kvázi ismeretlen Piet Parrát és zenekarát.
Azóta nagyot fordult a világ Janssen körül.
Honnan a név?
Amikor írtam a cikket eldöntöttem, hogy nem írok bele semmilyen parra-fenomén meg hasonló szójátékot Parra nevével. Számomra volt a legmeglepőbb, hogy a nevét tényleg innen kapta. Tetejébe nem mástól, mint Guillaume „Gee” Schmidtől, a Patta tulajdonosától. Piet, folyton hívogatta, egy koncert miatt, hogy felírták-e már a vendéglistára. Erre válaszolta Gee, hogy „Stop acting parra, Piet!”. Így lett Janssenből Parra Piet.
Tovább is van, mondjam még?
A mindenki által ismert, jobbra döntött Patta logó is Parra. Először nem ezt használták, nem is ez volt a Patta logója, hanem egy block betűtípus. A Converse-el közös kollaborációhoz használt felirat hozta az új stílust, és annyira megtetszett mindenkinek, hogy azóta Parra a Patta logó is. Ettől függetlenül ez két teljesen külön cég.
Az ember, aki sikeres lett, majd cipővé változott
Pieter Janssen apja is grafikus volt, de emberünket nem érdekelte a rajzolás, csak a deszkázás és a zene. Több interjúban elmondta már, hogy sosem tanult klasszikus oktatás kereteiben rajzolni, és nem tartja magát street artosnak sem. Sosem csinált graffitiket.
Erről így beszélt: „Csak el kell kezdeni, és csinálni. Mi is a szabály? 10 000 óra gyakorlat? Azt hiszem, már a közelében vagyok. Vannak, akik arra is panaszkodnak, hogy mindig ugyanazt csinálom. De ez nem igaz. Nos, a témák nem változtak, de a stílusom megváltozott, ahogy fejlődtem. A funky stílusból egy kicsit absztrakt irányba csúsztam el. A folyamat maga a jutalom.”
„Illusztrátor vagyok talán? Nem tudom pontosan leírni mivel is foglalkozom, de nem is agyalok rajta.”
Apránként kifejlesztette egyedi stílusát. Illusztrációival kis hírnevet szerzett magának, és lassan, jöttek a nagyobb felkérések.
Bedolgozott kereskedelmi kampányokba a Ben & Jerry’s fagyi nagyhatalomnak, amelyek felkeltették a San Francisco-i Modern Művészeti Múzeum figyelmét.
Ez fordulópontot jelentett a karrierjében, mert először került be egy múzeumba. Az SFMOMA megrendelte Parra hatvan láb hosszú Weirded out című falfestményét, amely ma már a múzeumi gyűjtemények része.
A már említett Patta X Parra X Converse után az anyacég is bejelentkezett. (fun fact: a Converse a Nike tulajdona).
Számos Nike cipőt tervezett át, az Air Max 1 „Cherrywood”, az Air Max 95 „The Running Man”, majd több deszkás Nike SB, vagyis Dunk is kapott Parra verziót. Na, most azt azért látni kell, hogy lassan már minden cipő limited edition, meg „csak itt, csak most, csak önöknek”. Ellenben Pieter cuccai, a Parra kapszula kollekciók, a sneakerheadek körében is nagyot mentek.
Janssen, a Rockwell Clothing márka társalapítója és kreatív vezetője volt, amit 2015-től By Parra néven folytatott. A Nike-kal közös munka után hirtelen mindenki felfedezte. Ezt személyesen is fájlalom, mert „P” betűs sapkákat gyűjtök, és régebben lehetett akár leárazva is venni tőle cuccokat. Jelen pillanatban egy felkapott márka lett, miközben a Parra valójában egy kis képzőművészeti projekt volt, ami alternatív deszkás csapatokkal és zenekarokkal működött együtt.
Egy ember, aki hat, és akire hatnak, de nem ötöl-hatol, csak megy egyről a kettőre.
Emberünk egyik kedvenc festője Milton Avery kék-piros színkombinációit és régi, a hetvenes éveket idéző magazin illusztrációkat és a deszkás kultúrát kapcsolta össze. A madár, nyúl, és kutyafejeket csupán azért találta ki, mert a korai időkben még nem tudott jól emberfejet rajzolni, így lettek hát a stilizált állatok.
A munkáit összefoglaló kiállításoknak is van egyfajta, cinikus holland humora.
Érdekes megfigyelni, hogy az elmúlt 15 évben hogyan változik az is, hogy a mellőzöttség, az ismeretlenség után milyen új problémákat vet fel a népszerűséggel együtt.
Pár kiállítás és bemutató címe időrendi sorrendben:
„Munkák melyeket barátoknak csinálok kevesebb, mint 100 fontért.”
„Nagyon tetszik, de tudna változtatni a színeken és a dizájnon?”
„Tetszik a póló, de kaphatok egy festményt is?”
„Ezt tényleg egy fegyver barátom?”
„Kedvesen sajnálkozni.”
Az ember, aki szobor lett, de menekülne előle
Piet Parra szobrai ma már a kortárs Hollandia részei. Bár vannak köztéri szobrai, sajátos a viszonya a köztéri alkotásokkal. Nem szereti az emberek arcába tenni magát, azt szereti, ha „önkéntesen” látogatnak fel az oldalára vagy egy kiállításra.
A 2018-as Szorongó nyúl a Flevoparkban (a szobor munkacíme: – I Don’t Want To Go But Put Me On The Guestlist) egy fesztivál felkérésre készült, de nem a bulihangulatot, hanem a másik oldalát fogta meg a dolognak.
Így beszélt róla: „Igazából értem azokat az embereket, akik nem bírják ezt a fesztivált, meg az erőltetett szabadság meg hepiség nyomasztást, nekik csináltam ezt a szobrot.”
Az Apple On The Edge (Alma a széléről vagy Alma az idegösszeomlás határán?) története még kacifántosabb. Az épület teteje, ahol ki van állítva, a seregélyek kedvenc pihenési helye. Emberünk arra gondolt, hogy egy almának is lehetnek olyan álmai, hogy repülni szeretne, és ha megeszik a seregélyek, akkor átalakulva maga is szárnyalni fog.
Piet Parra gondolatai a fiatal képzőművészekhez és a kiégés ellen.
„Félek másoknak tanácsot adni, mert nem biztos, hogy az én személyes igazságom az rájuk is érvényes. Fogalmam sincs pontosan mik az aktuális trendek, nem is igazán érdekel. Szerencsém van a deszkás kultúrával. A közösségi média korában túlságosan nagy hangsúly fektetődik arra, hogy másokhoz méricskélik magukat az emberek. Sokszor tudattalanul is. Ne tegyetek túl nagy nyomást magatokra. Nem szeretem, ha sok emberrel kell megbeszélni, hogy mi legyen egy adott alkotás végcélja. Elbizonytalanít. Úgy motiválom magam, hogy nem fókuszálok mindig a feladatra, és hagyok időt irreleváns dolgokra is.”
