Ha elmész bulizni, és lefotózod az arcokat, netán a kedvenc zenekarod, legyünk őszinték, nagy eséllyel nem lesz maradandó. Jókor jó helyen lenni, az azt is jelenti jó az ízlésed. Rickster véletlenül lett híres fotós. Jelen volt New York új mitológiájának születésénél. Kamerájával dokumentálta a hiphop felemelkedésének első éveit, továbbá számos más szubkulturális jelenséget, valamint a városban lakó hírességeket és peremre szorult figurákat.
A szociofotó és a street fotó kevés eszközzel dolgozó sajátos alakja volt. Sajátos azért, mert 30 év alatt sem tanult meg rendesen fotózni. Nem érdekelte a beállítás, a fényviszonyok, záridő. Az ő képessége, hogy jókor volt rossz helyen, ahová senki nem ment, és hogy hagyták neki, hogy lője a képeit. Ricky nem egy fotós volt. Ricky New York haverja volt. Mindig low life, mindig utca, mindig igazi.
Volt egyszer egy New York
Ahol a hiphop underground volt, utca és szleng, ahol a punk művészet lett, ahol a graffiti megszületett, ahol a táncot eltörték és breaknek hívták, de te még a nevét sem tudod, mert b-boying az igazi neve. Ahol azért hordtak régi Adidas Superstart és Puma Clyde-ot, mert az nem a nyolcvanas, hanem a hetvenes évek cipője volt, tehát olcsóbb, és ezt tuningolták. A kevésből csináltak stílust. A swag, a sztíló nem azt jelentette, hogy megvettél valamit drágán, hanem hogy kitaláltad magad. Ahol a rap egyfajta fricska volt, amit bárki kipöccenthetett, ha bepöccentetted. Innen jött a punk rock vadabb, nyersebb változata is, a New York-i hardcore irányzat is, Ricky ezt az oldnewyorkot élte, amit az Agnostic front is.
Ilyen volt a régi New York, mint ez a Percee P.- klip koszos, dühös, szegény és kilátástalan, de mégis büszke, és volt saját stílusa és humora.
Ennek a hangulatnak egyik utolsó alakja volt Richard Powell, The Rickford Institute, Rickster, Lazy Hustler.
Hívták New York-i belvárosi Zeligként is, utalva Woody Allen híres filmjére. Ugyanis Rickyt mindenhol ismerték és elfogadták. Nem odament, ahol a sztárok voltak, te mentél oda, ahol ő volt.
Fab 5 Freddy jegyzi meg, hogy sokan elfelejtik, hogy „New York egy nagyon polarizált hely volt régen”, de Mr. Powell „jól érezte magát a fekete gyerekek körében abban a korszakban, amikor mindenki csak a saját zónáiban járt.” Aki látta a Bronxi mesét, vagy Dzsungellázat Spike Lee-től, az érti. Sok kis világ, ahol nincs átjárás.
A hiphop fotósa
„Nem fotósnak láttad őt” – mondta Fab 5 Freddy. „Laza gyerek volt, aki egész este veled lógott, érdekelte az életed, elment veled kajálni, aztán, ha úgy volt, elővette a fényképezőgépét, készített néhány felvételt, eltette, és azt mondta: „na, passzold a jointot!”
Powell nem Chi Modu volt (egy szintén nemrég meghalt fekete fotós). Ritka pozíciót töltött be fehér fickóként, autentikusan mozgott az akkor nagyrészt fekete hiphop kultúrában. A földalatti útlevél nagy része annak is tulajdonítható, hogy óriási haverságban volt a Beastie Boys-szal, akik hasonló utat követtek.
„Soha nem voltam biztos abban, hogy Ricky fehér” – viccelődött LL Cool J a Ricky Powell: The Individualist című dokumentumfilmben, amely Powell életéről szól. „Nem voltam benne biztos, hogy világos bőrű fickó-e. Megértette a kultúránkat, értette a nyelvet, a szlenget. Ricky a megfelelő srác volt a megfelelő időben.” Ez még a nagy kiadók, megmondó emberek és marketingstratégiák ideje előtt volt, a spontaneitás formálta a műfaj vizuális felfogását.
Az, hogy ott volt, ahol LL Cool J, Run-D.M.C., Public Enemy, EPMD, Beastie Boys nem a fotózásból következik, hanem az életéből. Ugyanazt élte, amit akkor azok az emberek.
Life of the Rickster Institute
De milyen élet is volt ez? Sokan úgy képzelhetik, hogy egy unatkozó gazdag fehér gyerek jó dolgában buliból buliba járt. Hát Ricky minden volt, csak gazdag nem. Végzettségét tekintve tesitanár. A diploma megszerzése után céltalanul kóválygott New York ezer kis világa között. Volt kerékpáros futár, helyettesítő tanár, de kutyasétáltató és fagyi árus is.
Ekkor készült (szerinte) leghíresebb fényképe amikor is Jean-Michel Basquiatot és Andy Warholt együtt látta éppel sétálni a citromos-fagyi standja mellett, és megkérte őket, hogy álljanak meg egy fotó erejéig a karrierje érdekében.
„Amikor megjelent, akkor kezdődött a buli” – mondta róla az egyik Beastie.
Gyakran nevezték a Beastie Boys „negyedik tagjának”, mivel szoros kapcsolata volt a trióval. A bandáról készült ikonikus fotóknak nagy része a korai időkből tőle származik. Velük utazott a világban mindenfele a Def Jam kiadó, Licensed To Ill turnéján. Aztán ez egy 10 éves ámokfutásba csapott át, ahogy a Run-DMC és a Beastie Boys világhírű lett. Ricky biztosította a nyers vizuális megjelenést a fiatal rap-előadók számára.
Egy évtizedig mindenfele a Beastie Boys mellett volt, de 1996 környékén elváltak útjaik, amikor a csoport „rácsúszott” a buddhizmusra és maga mögött hagyta régi zűrzavaros útjait. Powell miután visszatért New Yorkba, nehezen találta a fókuszt az élet nevű gépen, és egy ideig a kábítószer függőséggel küzdött. A kábszi nem, de az idő részben neki dolgozott. Hiszen az általa lőtt képek és alakok New York azon történetévé váltak, amit maga a város is akart mesélni magáról.
New York és utca stíl
Ricky lejött a cuccról, és a hobbiját, ami az élete is, elkezdte rendbe rakni. Az évek során képei megjelentek a New York Times, Paper, Ego Trip, Mass Appeal, Animal és más egyéb magazinokban. Több könyvet is kiadott: Oh Snap! The Rap Photography of Ricky Powell (1998), The Rickford Files: Classic New York Photographs (2000) és Public access: Ricky Powell Photographs 1985-2005 (2005).
Ricky Powell fényképei bensőségesek és alkalmiak voltak, előfutárai a közösségi média korszak hiperdokumentációjának. Megrögzött sétáló volt, a kamerával a kezében koptatta a járda kövét, és fényképeket készített arról, ami tetszett neki: exhibicionisták, wannabe-sztárok, rosszul öltözött járókelők, jól öltözött kisállatok.
Powell módszere a már-már giccsesen hangzó, megélni a pillanatot hozzáállás volt, és egyfajta kapcsolati esztétika, amihez elképesztő tehetsége volt. Stílusát ő maga így jellemezte: „profi fényképek egy társalgás közben.”
Powell hagyományos értelemben nem volt utcai vagy szociofotós. Nem érdekelte túlzottan a tömeg balett, a társadalmi csoportok ütközése vagy a város építészetének változása.
Ő sosem volt paparazzi, aki hírességeket kergetett. Valahol a kettő között dolgozott, „a West Village raparazzója” – így nevezte magát. Dokumentálta a fiatal művészek és zenészek szubkultúráját.
Francis Ford Coppola és lánya, a fiatal Sofia, Laurence Fishburne és Madonna, amikor csak némileg voltak ismertek, és csak szűk körben híresek. Egy szupersztár karrier előtti fiatal Cindy Crawford egy éjszakai klub fürdőszobájában. Keith Haring, Andy Warhol, Jean-Michel Basquiat az utcán csak úgy. Ne feledjük Keith Haringről sokáig csak a graffiti földalatti világa tudta, hogy ki is ő, hiszen inkognitóban bombázta a város falait. Run-DMC pózol az Eiffel-torony előtt, de ugyanúgy lefotózta a padokon alvó embereket, és a park mókusait is. Témái változatosak voltak.
A Beastie Boys turnéján kívül soha nem hagyta el a várost. Az elmúlt 30 évben egy kis stúdiólakásban lakott a West Village-ben, amely régebb neccesebb környék volt, ma már trendi hely. New York epicentrumában van, bármerre elindulhatunk, olaszok, feketék, zsidók, oroszok és Ricky Powell.
Futura, a new yorki graffitis, így emlékszik rá: „Ricky Powell olyan ember volt, akiről azt hitted, hogy örökké ott lesz. Ha elmentél a West Village-be, nagy valószínűséggel látnád őt. Rádió a kezében, és üvölteti a jazzt, hogy elüldözze a sznob arcokat. Utána kikapcsolja, és eteti a mókusokat. Mindig keresett egy képet, ami nem tudta mi lesz, de ez adta a nap egyik célját, hogy el kell készítenie azt. Amúgy ezt leszámítva, majdnem olyan volt, mintha láthatatlan lenne.”
Most örökké láthatatlan lett. A képei viszont örökké láthatóak.
Ricky Powell idén februárban meghalt. 59 éves korában holtan találtak régi West Village-i lakásában. Krónikus tüdőbetegsége volt, és folyamatosan problémái a szívével. Este még kiállítása volt, másnap már a túlvilágon kattintgatott.
