Barion Pixel

Női gördeszkázás az olimpián: bemutatkozik a Team USA

Pál Attila Márk

2021.07.18.

1 perc

Méghozzá egészen pontosan a Park kategória amerikai résztvevői, abból a 80 gördeszkásból, akikről korábban már beszámoltunk, hogy kvalifikálták magukat a gördeszkázás történetének legelső olimpiai versenyére.

A sportág bemutatkozására az ötkarikás játékokon két kategóriában kerül sor, street és park számokban mérik majd össze tudásukat Tokióban az idén tavasszal kvalifikált versenyzők. A gördeszkázásban jártas olvasóink talán most egyszerre ráncolják a szemöldöküket, hiszen a sportág egyik legrégebbi és leglátványosabb száma a vert, vagyis félcső, vagy annak továbbfejlesztett változata a mega ramp nem lesz ott a világ legnagyobb presztízsű sporteseményén.

Ez bármennyire is meglepő, mégis annak fényében teljesen érthető, hogy a park szakág tökéletes pótlása a vert stílusnak, így az ívek, az elszállós trükkök és a nagy sebesség szerelmesei is meg fogják találni a számukra érdekes versenyprogramot.

A laikusoknak zárójelben álljon itt egy kis rövid magyarázat: a street kategóriában az utcai körülményeket szimuláló pályán csapnak majd össze a deszkások, míg a park kategóriában egy összetett medence, vagy inkább teknőrendszerben kell bemutatniuk a legjobb trükkjeiket.

Ami biztos, hogy a legvagányabb, legdurvább arcokat a park kategóriában fogjuk látni, ahol
a hatalmas sebesség, a több méter magas ugrások, a line-ok összeállításában megjelenő
kreativitás, flow-folyamatosság és a stílus nyom majd a legtöbbet a latba.

Ennek amerikai női képviselői, név szerint: Jordyn Barratt, Brighton Zeuner és Bryce Wettstein mutatkoznak be az alábbi videóban, melyben amellett, hogy megismerhetjük a tudásukat, az olimpiai játékok és a gördeszka viszonyáról is elmondják a véleményüket.

„Az olimpia nem változtatta meg a gördeszkázás lényegét, azonban hozzátett egy másfajta szemléletet, és a sport oldaláról helyezte megvilágításba. Ezzel a kiegészítéssel a sport és a művészet keveredik a gördeszkázásban. Én mindig pozitívan tekintettem az olimpiára, hiszen minden olyan dolog nagyszerű, ami egy kicsit is rivaldafénybe helyezi a gördeszkázást.” – nyilatkozta Bryce Wettstein.

A street kategória július 25-26-án debütál az olimpián, míg a parkra augusztus 4-5-én kerül sor.

Jordyn Barratt
Brighton Zeuner
Bryce Wettstein
Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Ang Rita – hordárból legenda. Igazságot a serpáknak!

Michael Jordan tizenkettesben

Ryan Sheckler és a siker ára

Karnyújtásnyira a nagy fehértől

Rodney Mullen – Az ember, aki újra feltalálta a gördeszkát

Végtisztesség a felhők felett