Petrányi Lajossal vagy, ahogy a legtöbben ismeritek Ostyával nagyon hálás dolog volt interjút készíteni. Mindig van egy jó sztorija, ugyanakkor rendkívül őszintén és meglepő alapossággal válaszolt a kérdéseimre. Ostya egy igazi self-made man. A semmiből jött és a kitartó munkájának köszönhetően ért a csúcsra. Ez pedig nem holmi alaptalan és túlzó dicséret, hiszen egy olyan teljesítmény fűződik a nevéhez, amit kis hazánk még kisebb gördeszkás közösségéből még soha senkinek sem sikerült elérni – 28 éves korára saját névvel ellátott cipője, ruhakollekciója, gördeszka lapja és kereke jelent meg! Utóbbi kettő ráadásul külföldi cégeknél, ez a tény pedig extra izgalmassá teszi a dolgot. Az elmúlt években nem kevés munkát tett le az asztalra, melynek gyümölcsei nem csupán szerencse és a tehetség árán értek be. Tudatosan, mondhatni profi módon felépített karrier az övé, amiben a végtelen lelkesedés, motiváltság és nem utolsó sorban a szerénységgel párosuló alázat hozta meg a sikereket. Többek között ezekről és a profivá válásának körülményeiről beszélgettünk vele!
Mikor is jelent meg a Dorkónál a pro cipőd?
2018 őszén.
Szerettél benne deszkázni? Ezt úgy értem, hogy nem egy gördeszkás gyökerekkel rendelkező cégnél jelent meg a cipőd, működött a dolog?
Igen, működött. Sokáig próbálgattuk, hogy melyik a legjobb forma és anyag. Átfutottunk vagy 4-5 teszt darabon. Mindig jó alaposan próbálgattam az újakat, mert jó nagy terhelés alá kellett helyezni őket. Az volt a kérésük, hogy addig rúgjam őket, amíg ki nem szakadnak.
Ezzel a módszerrel próbáltuk belőni, hogy melyik lehet a legjobb élettartam és kényelem szempontjából, majd kiválasztottuk a világbajnok bicós Kun Ádival a végső darabot. De ez már csak a múlt, tavaly óta már Etnies cipőket koptatok!
Azért engedj még meg néhány kérdést a tervezéssel kapcsolatban, külsősként ez eléggé izgalmas dolognak hangzik. 50-50% beleszólásotok volt a tervezésbe?
Igen, próbáltunk mindig együtt rábólintani a részletekre. Nagyon gördülékenyen ment a közös munka. Jól össze is spanoltunk a projekt alatt, úgyhogy király volt.
A dizájn tervezése hogyan történt? Kaptatok róla sketcheket, vázlatokat, vagy már alapból kész modellekkel állítottak elétek?
Aha, vázlatokat kaptunk. Volt egy alapforma, amit a gyártó el tudott készíteni, mi pedig azt dolgoztuk át saját dizájnra. Persze a Dorko tervezői is hozzátették azt, ami szerintük kicsit eladhatóbbá tette a cipőt, mert természetesen az is szempont volt. Mindenki beleadta, amit jónak gondolt. Főleg amúgy a technikai része volt a kérdéses, hogy nekünk sportolóknak megfeleljen mindenféle szempontból.
Akkor ezt úgy kell elképzelni, hogy mindenféle anyagváltozatban legyártották a prototípusokat?
Erre is igennel tudok felelni, kipróbáltunk különböző felsőrészeket, különböző talpakat, talpbetéteket, ja és persze gyártókat is. Az elsőbe memóriahabos talpbetét került, a másodikba pedig annak egy továbbfejlesztett változata, ami sokkal jobbra sikeredett. Szóval elég komoly volt a tervezési háttér.
Térjünk át a Leetora, hiszen nemrég náluk is profi lettél. Ők ugye egy osztrák cég, mesélj egy picit róluk, és arról, hogyan kerültél hozzájuk, illetve a profivá válásod körülményeiről.
Az egész ott kezdődött a Leetoval, hogy ugye mielőtt én hozzájuk kerültem volna a spanyol BD Skateboards ridere voltam nyolc évig. Ők egy spanyol kisvárosból, az észak-közép Spanyolországban található Zamorából származnak. Pont ebből kifolyólag az utolsó években már nagyon nehézkesen ment a kommunikáció, nehezen tudtuk megközelíteni egymást. Eleinte jól működött egyébként a dolog, mindig kérdezték, hogy mire van szükségem, ők pedig küldték nekem a csomagokat. Az együttműködésünk végére azonban ez megváltozott, sokszor ment félre, vagyis inkább vált káosszá a kommunikáció. Nem jó termékeket küldtek, sok tripre elmenni sem tudtam, mert nem szóltak időben, nekem meg innen Budapestről kicsit nehezebben megy az ilyen volumenű utak megszervezése. Pedig viszonylag sokat jártam hozzájuk, többször is deszkáztam a háziversenyükön, ahol egyébként egész jó eredményeket értem el az ottani profi deszkások között. Voltam negyedik és ötödik is.
Viszont a kommunikációs és szervezési nehézségek miatt végül én megköszöntem a támogatásukat.
Miután mindent megbeszéltünk írtam egy klasszikus köszönöm posztot Facebookra, amire nem telt el 15 perc se, a Leetosok írtak Instagramon, hogy látták a posztomat és ők már régóta meg akartak környékezni, mivel sokat láttak Ausztriában. Azt tudni kell, hogy rendszeresen jártam a Shuvit Cupokra, ahol a zsűrizés mellett a best trick és highest ollie versenyeken mi is indulhattunk. Mert ugye az csak amatőr deszkásoknak volt, engem pedig felkértek, hogy külső szemlélőként nézzem a versenyeket. Én magyarként nem ismertem senkit se a mezőnyből, így teljesen pártatlanul tudtam pontozni.
A Leeto tulajdonosai is ezeken az eseményeken figyeltek fel rám. Aztán felvették velem a kapcsolatot, kérdezték, hogy nem szeretnék-e nekik deszkázni, és hogy mennyi lapra lenne szükségem, beszéljük meg a részleteket. Én pedig tökre nyitott voltam, mert tetszettek a grafikáik és az a szemlélet, amivel csinálták a márkát.
A Leeto mottója a „gangin”, ami arra utal, hogy egy nagy csapat, vagy inkább család vagyunk és nyomjuk a gangelést. A srácok a szívüket-lelküket beleadják, imádják a gördeszkázást, ezért is kezdtem el velük dolgozni.
Mégpedig?
Két veterán gördeszkás srác csinálja, Jko és Thomas. Teljesen undergroundba működnek, utóbbi csinálja a grafikákat, mert neki dizájner végzettsége van, a másik srác pedig a brand üzleti hátterével foglalkozik. Szóval elkezdtünk együtt dolgozni, majd idővel kiderült, hogy tök jól megy a közös munka. Rengeteg deszkát is kapok, gyorsan meg is jönnek, Bécsből pár nap alatt itt vannak a deszkáim. Nagyon korrektek egyébként, sosem mondtak még nemet semmire. Mondhatni abszolút szívügyük az én deszkázásom.
A szemléletüket tekintve pedig, Jko bevallotta nekem, hogy ugyan sosem tartozott az ügyesebb deszkások közé, de mindig is az volt az álma, hogy egy saját gördeszkás csapata legyen. Ebből következik a márka mottója is, a „gangin”, ami arra utal, hogy egy nagy csapat, vagy inkább család vagyunk és nyomjuk a gangelést folyton. Ezek a srácok a szívüket-lelküket beleadják, imádják a gördeszkázást, ezért is kezdtem el velük dolgozni.
Most hogy kiveséztük a cipő és lap témát, térjünk át a legfrissebb Ostya-signature cuccra, az új kerekedre. A Socket egy cseh-szlovák koprodukció, mit érdemes tudnunk róla, hogyan kerültél a márka radarjára?
Alapból elég sok szlovák és cseh spanom van, de van köztük több ott élő magyar is, és itt most elsősorban Szakálos Dávidra és Angyal Krisztiánra gondolok. Ők hívtak meg pár éve egy 4 állomásos szlovák versenysorozatra. Szerencsére sikerült mindegyikre eljutnom, sőt, a másodikon az első helyet is sikerült hazahoznom. Sajnos az utolsó előtti fordulóra teljesen lesérültem, így nem tudtam rajta elindulni. Beneveztem meg amennyire lehetett próbáltam deszkázni, de akkor kb. egyhetes volt az achilles sérülésem, ami miatt nagyon nem ment a versenyzés. Aztán a rá pár hétre következő utolsó fordulóra sikerült valahogy felépülnöm. Be is jutottam a döntőbe, ahol egy egész jót mentem, de a versenysorozat végén a sérülésem miatt elvesztett pontok miatt csak 3. lettem összetettben. Eléggé bosszantó volt a végeredmény, mert ha nincs a sérülésem, akkor valószínűleg az első hely is meglett volna. A lényeg, hogy végső soron talán emiatt kerültem be a csapatba annak idején.
Elég egyszerűen ment egyébként itt is a dolog. Szakálos Dáviddal beszéltük, hogy simán beférnék a teambe, ezért összekötött a Socketes srácokkal, akik szinte azonnal bevettek a csapataba. Ezek után személyesen látogatott meg Miroslav, aki a márkát csinálja, hozott teszt kereket is és azonnal belevágtunk. Később volt szerencsém velük Prágában, Kassán és Budapesten is együtt deszkázni és filmezni. Nagyon tetszett nekik a vonal, amit képviselek és nem sokkal a kezdetek után felajánlották, hogy az új profik mellett nekem is legyen egy saját kerékszettem. A téma az adott rider kedvenc állata volt, így jött nekem a tigris. Hatalmas megtiszteltetésnek érzem a dolgot, mert a cseheknél az ő társaságuk elég elismert és aktív, pontosan azt a vonalat követik, amiről a gördeszkázásnak szerintem szólnia kell: a folyamatos jókedvről, a város felfedezéséről, a kamerázásról, és a többi deszkással való összetartásról.
Na és hogy lettél pro?
Ez egy elég kacifántos sztori. Ott kezdődött, hogy fő útitársammal, Szépvölgyi Dávid spanommal kimentünk egy Bécs melletti versenyre, egy félig meghívásosnak mondható Game Of Skate-re, aminek elég nagy hagyománya van. Ott voltak a legjobb osztrák talajdeszkások, köztük az a srác, Daniel Spiegel, aki az azt megelőző évben megnyerte a bécsi Game of Skate-et. Ő egyébként az Über Skateboardsnál profi és Ausztria és Bécs egyik leghíresebb, legfelkapottabb, legtechnikásabb deszkása. Elképesztő, amiket csinál.
Szóval én ezen a kisebb Game Of Skate-en vele kerültem össze a döntőben, úgy, hogy az előző évben, a már említett éS GOS-en, még ha csak egy hajszállal is, de kikaptam tőle az elődöntőben. Már a selejtezőkben sem hittem el miket csinál – switch backside 360 talajon, teljesen kifordulva, switch laser flip, switch heel late shove it, minden amit el tudsz képzelni. Kb. mint itthon a Sziki (Szikora Bálint – a szerk.). A döntőben úgy voltam vele, hogy ha én kezdek, akkor talán el lehet kapni, de ha nem, akkor vége a dalnak. Végül aztán pont jól jött ki a lépés. Egyébként ő is nézte a meneteimet és hogy miket csinálok, parázott is, mert odajött a meccs előtt egyezkedni. 300 euró volt az első hely, amire ő azt mondta, hogy bármelyikünk nyer a második kapjon már 50 eurót, hogy a vesztes is hadd tudjon már sörözgetni a verseny után. Persze én simán belementem, úgy voltam vele, hogy úgyis ő viszi a pálmát. A döntőben aztán nagy meglepetésre sikerült elvernem. Persze ehhez ki kellett figyelnem, hogy mik nem mennek neki jól és így el is kaptam.
300 euró volt az első hely, amire Daniel azt mondta, hogy bármelyikünk nyer a második kapjon már 50 eurót, hogy a vesztes is hadd tudjon már sörözgetni a verseny után.
Szoros volt a meccs?
Egyébként annyira nem, mert elizgulta. Pedig már rengeteg Game Of Skate-et nyert. Másnap aztán a Leetós Thomasszal a kocsiban ülve meséltem neki a versenyről, még el is hoztam nekik a táblát, amire a betűk voltak felírva. Ez egy brutál nagy fatábla volt, amit úgy csempésztem ki a rendezvényről, nem is lehetett volna elhozni. Rá voltak írva a nevek, és a betűk, én asszem csak kettőt kaptam. Ők meg csak nézték a táblát és nem értették, mert nem tudták, hogy mi történt a rendezvényen. Kérdezték, hogy én tényleg a Daniel Spiegelt vertem el a döntőben, és hogy vágom-e, hogy neki csomó pro lapja van az Übernél. Erre azt mondták, hogy hát haver, ha elkented a Daniel Spiegelt, akkor neked is kell egy pro lapot csinálnunk, mert ez nagy szó.
Milyen volt a laptervezés folyamata?
Mondták, hogy bárki, akiről tudok, hogy tervezne nekem grafikát, azzal álljak össze és szóljunk mibe kerül, aztán amikor kész, akkor legyártatják. Onnantól kezdve kezdtem el Kulcsár Csabival együtt dolgozni. Szerintem ő az egyik legtehetségesebb srác itthon, aki nagyon jól tud rajzolni és digitális grafikával dolgozni. Nem volt egyébként egyszerű a grafikát megtervezni, mert a Csabi minden apró részletet úgy akart megcsinálni, hogy teljesen élethűen adja vissza a grafika, amit közvetíteni szeretnénk vele.
Én gyerekkorom óta nagyon imádom a Legót, és mindig is szerettem volna egy ilyen grafikát. Ez igazából úgy néz ki, hogy egy Lego figurának vagyok megrajzolva.
A Csabi még olyan részletekre is figyelt, hogy ugyanúgy és ugyanott csillanjon meg mint az igazi, méretarányos is legyen. Több mint egy évig rajzolta, de minden várakozásomat felülmúlta.
Tervezitek már a következőt? Kollekciókban gondolkodnak a srácok?
Teljesen random jönnek, amikor épp eszébe jut valami a Thomasnak, akkor rajzol egyet és abból készül grafika. Most fognak egy csajos vonalat is csinálni, mert egyre több lányt támogatnak. Itthonról például a Konda Fannit és a Horváth Dórit és van egy bécsi lány is, aki nagyon ügyes.
Van másik pro is a Leetonál?
Nincs, de idén lesz, viszont azt még nem lőném le, hogy kicsoda.
Fix csapat van, vagy tényleg csak egy nagyobb haveri körről beszélhetünk?
A Leeto tényleg inkább a gangin felfogásról szól, arról, hogy kivel lógunk együtt. Ez az elv. Aki span és nyitott rá, az bekerülhet a teambe. Kell azért az ismeretség és a barátság, nem csak random arcokat támogatnak be. Én sem egyből kerültem a kötelékükbe. Kicsit feltérképezték, hogy mibe is vagyok és hányadán állok a dolgoknak. Sokat deszkáztunk és lógtunk együtt, aminek az lett az eredménye, hogy elkezdtem Leetoval hajtani.
Árulják kint kereskedelmi forgalomban is a lapod? Bekerült skateshopba?
Először csak a csapatnak gyártottunk belőle. Úgy voltunk vele, hogy nem feltétlenül akarunk ezzel bankot robbantani. Én sem szerettem volna ebből mindenáron pénzt kicsikarni, nem ezért csináltuk, nem erőltetjük ezt az irányt. Inkább egyfajta elismerésként kaptam a sztori miatt, amit meséltem. Ugyanakkor van egy kinti nagyobb üzletlánc a Moreboards, aminek tetszett a grafika és szeretnének párat tartani belőle az üzletekben. Nemrég indult az együttműködésük a Leetoval, így egy pár grafika már bent van és most lassan az enyém is bekerül. Az enyém egyébként limitált darabszámmal készült, összesen 50-et gyártottunk le belőle először, hogy megnézzük egyáltalán milyen és hogy le tudjam tesztelni egy kicsit. Most készül belőle nagyobb gyártás, mert már egy darab sincs.
Pont ez lett volna a következő kérdésem, hogy mik a visszajelzések az eladásokról?
Őszintén megmondom, hogy én első körben 10 darabot kértem eladásra, mert a barátaim mondták, hogy ők is szeretnének egyet-egyet, de végül ezekből egyik sem került talp alá. Mindenkinek a falán van. Kint nem tudom mennyi ment el, de elfogyott mind az 50. Persze ebből sok kiment a teamnek. Tesztelni is szinte csak nekem volt alkalmam. A véleményem pedig az, hogy teljesen jól bírja, jobb minőségű kanadai juharból készül, Németországban gyártják.
Mik a számodra ideális deszkaméretek?
Szélességre 8.25, sosem kisebb és sosem nagyobb, médium konkáv és a nose egy picit legyen nagyobb a tailnél. Nagyon szeretem azt is, ha sok a fa mintázat benne, ezért nem is kértem színes réteges megoldást bele.
Na és milyen érzés profinak lenni?
Egy kicsit még fura, hogy felpattintom a deszkám és ott van rajta a nevem. Egy kicsit szürreális, szerintem a deszkások 99%-a arról álmodozik, hogy legyen bármilyen saját névvel ellátott cucca. Talán ez a legnagyobb elismerés, ami egy deszkást érhet ebben a kultúrában, sportágban, életérzésben, vagy nevezzük bárminek. Egyébként motivációval tölt el. Felpörget az, hogy 100%-ban olyan deszkával hajtok, ami a saját igényeim és szájízem szerint készült. Ja, nagyon jó, felemelő érzés.
Egy kicsit még fura, hogy felpattintom a deszkám és ott van rajta a nevem. Talán ez a legnagyobb elismerés, ami egy deszkást érhet ebben a kultúrában, sportágban, életérzésben, vagy nevezzük bárminek.
Nincs rajtad nyomás, hogy most extrán teljesítened kellene?
Sok profiról hallottam nem feltétlenül pozitív történeteket. Még Spanyolországban mesélték a helyi arcok a helyzetet, hogy hogy áll néhány ottani profi a deszkázáshoz. Két véglet létezik. Van, akit ez az egész felhajtás nagyon motivál, még inkább feljebb emeli a szintet és van, akit meg úgy leültet, hogy oké köszi, megvan, ennyi volt. Tehát vannak olyan tehetséges srácok, akik például a Jartnál profik lettek és ismerem is őket személyesen, hallottam róluk ezeket a sztorikat, nyilván most nem fogom nevén nevezni őket, de elérték ezt a szintet és elkényelmesedtek. Oké, most már profi vagyok, ott vagyok ezen a szinten, köszönöm szépen, jöhet a lóvé és már nem kell érte semmit sem csinálnom, mert eddig megcsináltam. Ami voltaképp valamennyire igaz is, de szerintem ez egy nagyon rossz hozzáállás, mert pont az a szép a deszkázásban, hogy mindig van feljebb. Nincs olyan, hogy az összes trükköt tudod,
mindig meg tudsz újulni, mindig tudsz újat mutatni. Mindig kell új videókat csinálni, új trükköket megmutatni, kicsit a stílusodon csiszolni, a trükkjeid tárházát bővíteni stb… Szerintem ez abszolút inkább a motivációt kellene, hogy befolyásolja a pozitív irányba, mint hogy leülj és azt mondd, hogy köszönöm ennyi volt, mert itt a lapom.
Tulajdonképpen innentől kezdve ez lett a munkád, ez nem éget ki? Azzal a tudattal deszkázni, hogy ezt muszáj csinálnom? Nyilván szereted a gördeszkázást, de mindent túl lehet tolni.
Pont ezért szerettem mindig is olyan márkákkal dolgozni, amik nem sulykolták ezt belém és nem voltak irreális elvárásaik. Abszolút olyan cégekkel próbáltam körülvenni magam, akik az életérzésért voltak oda. Így kellene felfogni a legtöbb cégnek. Nyilván a nagy márkák nem tehetik ezt meg. De a sok pénzzel gazdálkodó nagy cégek elvárásai pont a visszájára tudják fordítani a dolgokat. Saját magad miatt próbálj meg motivált maradni, és magad miatt ugorj le, vagy vállalj be dolgokat, ne a pénz legyen az elismerés, hanem azoknak az embereknek a visszajelzései, akik mindig mögötted állnak. Nincs jobb érzés annál, mint amikor a spanjaid odajönnek hozzád, hogy milyen jó trükköt adtál. Engem sosem a pénz motivált, hanem az, hogy tovább inspiráljuk egymást azzal a körrel, akikkel deszkázni szoktam.
Rendszeresen posztolsz a közösségi média felületeiden, meg úgy egyébként is minden lehetőséget megragadsz a szereplésre. Mennyire alakítod tudatosan a rólad kialakult képet? Mennyi időt és energiát fektetsz önmagad menedzselésébe? A kezdő kissrácok is egyre többször ismernek fel, mennyire éled meg nagy felelősségnek a nagyobb hírnevet?
Soha nem mondanám magamra, hogy híres lennék. Nyertem pár versenyt Ausztriában, Szlovákiában és van pár jobb eredményem Spanyolországból is, ha esetleg megfordulok ott, ahol ezeket az eredményeket elértem van aki felismer, tudja ki vagyok. A mai világban a közösségi média miatt elég egyszerű tálalni, ha valami újdonságot rak le az ember azasztalra, ennek megvannak az előnyei és a hátranyai is. Szerintem az Instagram kicsit hazavágta a gördeszkázást. Annyiban mondjuk jó, hogy a szponzorokat is egyszerűbben lehet reklámozni, mert rengeteg embert így tudnak felfedezni cégek, akiknek érdemes lehet olyan tehetségeket felkarolni akikkel működik az adok-kapok dolog. Jó kontentért termékek. Én is igyekszem a social media oldalamon ezt tartani. Inkább legyen rajta nagyrészben gördeszkás tartalom, merre jártam, mit küldtek a szponzorok, milyen trükköt tanultam éppen stb…
Engem sosem a pénz motivált, hanem az, hogy tovább inspiráljuk egymást azzal a körrel, akikkel deszkázni szoktam.
Rengeteget deszkázol, sokat versenyzel. Hogyan tartod magad formában fizikálisan és mentálisan? Hogyan tudsz fókuszált maradni, illetve hogyan tudod kezelni a téged ért kritikákat?
Az utóbbi fél évben álltam rá az egészségesebb életmódra. Bár nem a saját egészségem volt a szempont, hanem a természeté. Nem eszem csokoládét a pálmaolaj miatt, és húst is próbálok a lehető legkevesebbet enni. A vörös húsokat szinte el is engedtem, nem mondom hogy nagyon ritkán nem csúszik be, de igyekszem vele teljesen leállni a jövőben. Attól, hogy a célom ezzel a környezetvédelem mentálisan is egészségesebben érzem magam, fizikailag pedig még inkább. Mentálisan már egyáltalán nem görcsölök rá az égvilágon semmire.
Folyamatosan tréningezek fejben is, pörgetem a trükköket, amiket meg akarok tanulni, a helyeket, amiket be akarok deszkázni. Minden trükknek, amit elterveztem meg lesz a maga ideje, amikor tökéletesen érzem, hogy menni fog, addig nem próbalom meg. Így nem töröm össze magam. A negatív kritika kezelése rendkívül egyszerű. Tudomást sem szabad venni róla. Más országok márkái értékelnek annyira, hogy rajta lehet a nevem a termékükön, nekem ez elég megerősítés ahhoz, hogy ne foglalkozzak semmi negatívval.
Bekerültél a magyar válogatottba. Milyen kötelezettségekkel jár ez a dolog? Milyen extra lehetőségeket rejt magában? Milyen érzés ilyen komoly szinten űzni a gördeszkázást?
Egyelőre még minden szinten nagyon gyerekcipőben járunk ebben a témában. Néhány versenyre segítettek eljutni, amit ezúton is köszönök, de sajnos nincs még a deszkás szövetségünk olyan szinten mint – és most elég durván közeli lesz, amit mondok – Szlovákiában. Ég és föld a két ország gördeszkázása között a különbség.
Nem kell nyugat felé nézni, ha jó példát akarunk venni. Elég csupán egy picit északra. Valószínű, hogy az én generációm, főleg a vírushelyzet miatt is, nem fogja átélni, hogy milyen minden versenyen ott lenni és hozni azt a szintet, amit a csehek vagy a tengerentúliak, szóval a komoly szint még nagyon messze van. Csak az hiányzik a versenydeszkázásunkból, hogy sokkal aktívabbak legyünk, ott legyünk a lehető legtöbb megmérettetésen, és ezzel összhangban pedig változatos helyeken tudjunk deszkázni. Rengeteg nagyon tehetséges fiatalunk van, akikre lehet a jövőt építeni. Megtiszteltetés a válogatott tagja lenni és segíteni a működését amennyire lehet. Egy nap majd nagyon szívesen egyengetném az utánpótlás útját én is.
Tavaly óta a wakeboardba és a snowboardba is elég komolyan belekóstoltál. Mi a véleményed gördeszkásként ezekről a deszkasportokról? Legfőképpen abból kiindulva, hogy a gördeszkát tartják a legnehezebbnek mind közül.
Az ok, amiért kipróbáltam őket az az volt, hogy fejlesszem board controlom. Aztán ahogy belecsöppentem ezekbe a társaságokba nagyon megtetszett, hogy a legtöbb ember mennyire pozitívan látja a dolgokat. Szerintem ez annak is köszönhető, hogy mindkét sportág természetközeli, sokkal nyugodtabb, mint a városban gurulni emberek közt, vagy egy spotnal vitázni valakivel. Félreértés ne essék, szerintem pont ez a street deszkázás egyik izgalma.
Talán tényleg a gördeszkázás a legnehezebb deszkasport, mert nagyon összetett, viszont úgy gondolom, hogy mindegyikben van valami extrán nehéz. Kezdőként wakeboardban nagyon nehéz úgy bánni a kötéllel, hogy tényleg akkor és oda vigyen, ahova kell, snowboardban meg maga a deszka irányítása az, ami a kezdetekkor iszonyatosan bonyolultnak tűnik. Egy éve kezdtem bele mindkettőbe és nagyon élvezem. Sokat balekolok még, de ez azért van, mert nehéz megszoknom azt, hogy nem tudom magamtól elrúgni a deszkát. Ezért azt gondolom, hogy kicsit nehezebb gördeszkásként a kezdet, de amint megszokja az ember jöhetnek az elemek.
Lehet, hogy ez már máshol elhangzott, de végezetül jöjjön egy amolyan bónuszkérdés. Miért Ostya? Hogy ragadt rád ez a becenév, illetve szereted egyáltalán, ha így hívnak, vagy csak elfogadtad az évek során?
A sztori pontosan a következő: régi barátommal, Olcsával deszkáztunk még gyerekkorunkban egy suli udvarán. Alig egy éve deszkáztam akkoriban. Volt egy tök jó kis gyakorlós 3-as lépcső, amit levittem egy elég magas halfcab heelbe. Olcsa mindig mondogatta, hogy olyan volt a trükk, mint egy nápolyi – a deszka a töltelék a két lábam az ostya. Elkezdett így hívni és megmaradt, megbékéltem vele. Crazy egy név, de ha már a deszkázás miatt kaptam, hát legyen. Előtte amúgy Luiginak hívtak a legtöbben.
