Barion Pixel

Rucker Park: Az amerikai utcai kosárlabda szíve-lelke

Kiss Márk

2023.03.20.

6 perc

Ami a magyar labdarúgásnak a grund, az a tengerentúli kosárlabdának a Rucker Park. Nem egy szimpla betonplacc a sok közül – itt valódi legendák születnek, vagy tűnnek el a süllyesztőben.

New York városa nagyjából 9 millió ember és valamivel több, mint 500 szabadtéri kosárlabdapálya otthona. Szokták is mondani; szinte minden utcasarkon, minden eldugott parkban van egy hely, ahol vérre menő összecsapásoknak lehetünk szemtanúi, esetleg résztvevői.

Egyáltalán nem túlzás, New York a kosárlabda fővárosa, de a temérdek pálya közül van egy, amely már jó ideje külön életet él, külön identitással rendelkezik. Ez pedig a harlemi Holcombe Rucker Parkban található, Greg Marius Court, a világ talán legnívósabb utcai kosárlabda-bajnokságának helyszíne.

Éppen ezért, ha netán a Nagy Almában jársz, akkor a kötelező elemek, a Szabadság-szobor, a Time Square és a Metropolitan Múzeum meglátogatása után feltétlen ugorj be ide, hiszen ha valami igazán autentikus amerikai flash-re vágysz, itt tuti megkapod. Méghozzá XXL-es dózisban.

Harlemben, az úgynevezett Coogan’s Bluff hegyfok lábánál járunk. Ezen a majdhogynem festői helyen fekszik a Holcombe Rucker Park. Majd’ hetven évvel ezelőtt, 1956-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, akkor még P.S. 156 Playground néven. Nem sokkal az átadás után egy elkötelezett tanárember, bizonyos Holcombe L. Rucker meglátta benne a lehetőséget, és kosárlabda bajnokságokat kezdett szervezni, elsősorban a helyi fiatalok számára. Tette mindezt afféle prevenciós céllal, mivel hitte, hogy a sporttal valós alternatívát nyújthat az ekkoriban igencsak szép számmal csellengő, rossz esetben bűnöző afroamerikai srácoknak. Harlem a hatvanas években kimondottan zűrös környéknek számított: még a rendőrök is messziről elkerülték a jobb sorsa érdemes városrész bandák által uralt utcáit. Amolyan állam volt az államban. Ezt az állapotot próbálta Rucker pedagógiai fogásokkal feloldani.

Szüntelen lelkesedéssel tizenöt éven keresztül bonyolította le a házi-bajnokságokat, miközben folyamatosan figyelemmel kísérte a játékosok iskolai előmenetelét is. Ha a helyzet úgy hozta, könyörtelenül közbelépett. Segített a leckeírásban, valamint a tanulásban. Utat mutatott a kilátástalanságból. Mentoráltjai közül hétszázan (!) ösztöndíjjal kerültek főiskolára, egyetemre. Ez abban a lesajnált közegben kisebbfajta csodának számított egyébként.

A második világháborút is megjáró Rucker szállóigévé vált, máig népszerű mottója; az „Each one, teach one”
pedig idővel bejárta az egész világot, noha sokan egyáltalán nem ismerik az eredetét.

Holcombe L. Rucker
Each one, teach one
Rucker Park a hősidőkben
2 az 1 ellen, mehet?
Holcombe L. Rucker öröksége napjainkban

Persze a gyerekek azért nem csak az ő szárnyai alatt pallérozódtak. Kosarazás közben, a pályán is rengeteget tanultak egymástól, a játéktól. Elfogadást, türelmet, de legfőképp’ fegyelmet. Felnőtt életük során, még ha nem is lettek speciel egyetemisták, ezeknek az erényeknek kimondottan nagy hasznát vették. És ez volt tulajdonképpen a lényeg. Valahogy felemelni az ittenieket. Ha ez sikerül, akkor Harlem is egyről a kettőre juthat. Ezért pedig néha az elveitől is kénytelen volt elszakadni kicsit. Történt még a kezdeti időkben, hogy Rucker pénzszűkébe került, és emiatt a torna jövője is bizonytalanná vált. Nem esett azonban kétségbe. Felkereste Harlem egyik hírhedt alvilági figuráját, a szerencsejátékos John “Twenty Grand” Huntert, aki mindenféle felszereléssel, na meg kellő pénzzel segítette ki a megszorult tanárt. Mit is mondhatnánk; a cél ugyebár szentesíti az eszközt.

Rucker 1965-ben, mindössze 38 éves korában, rákban hunyt el. Az általa életre hívott viadal viszont bőven túlélte őt. Sőt, nyaranta mind a mai napig megrendezésre kerül, habár azóta igencsak kinőtte magát. Bátran kijelenthetjük, országos rendezvény lett belőle, melyen időről-időre már befutott NBA játékosok is tiszteletüket teszik.

Az NBA hőskorának legnagyobbjai közül Kareem Abdul- Jabbar, Nate “Tiny” Archibald, Wilt Chamberlain, Earl “The Pearl” Monroe és Julius Erving is gyakorta pattogtatott a sivár, tömbházak övezte parkban. Egyáltalán nem mellékesen Erving itt kapta a pályafutását végig kísérő „Dr. J” becenevet még tinédzserként a nézőktől, akik úgy általában mindenkire a legtalálóbb bece-, illetve gúnyneveket aggatták, természetesen attól függően, hogy ki, hogyan játszott. Mert a Ruckerben aztán játszották a kosárlabdát, méghozzá a legmagasabb szinten. A legnagyobb, legfeltűnőbb különbség az volt, hogy kevésbé volt statikus, mint az akkori NBA. Csordultig volt élettel, látványos megmozdulásokkal: olyan bokatörő cselekkel, palánkszaggató zsákolásokkal és fifikás passzokkal, amilyeneket korábban sehol sem vetettek be élesben. Folyamatosan pörgött játék, holtidő nélkül. Napkeltétől egészen napnyugatáig, vagy akár tovább. A közönség pláne imádta a showt. A pálya mellett egy-egy torna alkalmával lehetetlen volt helyet szerezni, ezért az emberek – testi épségükkel nem törődve – fürtökben lógtak a fák ágairól, villanyoszlopokról. Aki élt és mozgott az látni akarta a Rucker legendáit élőben. Valódi népünnepély volt a pályán, na meg azon kívül is hangos zenével, emszíkkel megbolondítva.

A Doktor
Showtime

A nagyok, vagyis az NBA-sek mellett a park kitermelte a saját sztárjait is. Richard “Pee Wee” Kirkland, Herman “Helicopter” Knowlings és Joe “The Destroyer” Hammond a legismertebbek, habár hozzáértők mind közül kiemelkedően a legjobbnak, a tomahawk zsákolás atyját, a cirka 130-as emelkedésű Earl “The Goat” Manigault-ot tartották. Ő a legendás centernek, Kareem Abdul-Jabbarnak a kortársa, ha úgy tetszik játszótársa volt egykoron. Szinte egyidőben kerültek egyetemre, csakhogy míg Jabbar három NCAA bajnoki címet szerzett az UCLA színeiben, addig Manigault-ot elsőéves korában kivágták a kampuszról, mert marihuánát szívott. Idővel heroinfüggő lett, majd börtönbe került. Esete iskolapéldája annak, hogy a tehetség önmagában semmire sem jogosít fel. Van, akinek sikerül, de a legtöbben út közben elbuknak. Vagy elgáncsolják saját magukat. „Minden egyes Michael Jordan-re, jut egy Earl Manigault.” – mondta 44 éves korában, 1989-ben a New York Times riporterének. Nehéz lenne vitatni az igazát.

Earl “The Goat” Manigault (Jobb)
A fiatal Lew Alcindor (Kareem)
„Where the Magic Happens!”

A Rucker parki nyári torna modern fénykora a kétezres évek elejére, közepére tehető. Ebben az időszakban a városhoz köthető zenei kiadók indokolatlanul erős csapatokat alakítottak, hogy bezsebeljék a bajnoki címet. Presztízs harc volt ez a javából, ahol egyik label sem bízott semmit a véletlenre. Előfordult, hogy Fat Joe, Jay-Z és Puff Daddy NBA játékosokkal felturbózott gárdái feszültek egymásnak, négy-öt profival egyszerre az aszfalton. A többezres tömeg mondani sem kell, hogy totál kivetkőzött magából, és legkevésbé a negyven fokos hőség miatt. Allen Iverson, Stephon Marbury, Ron Artest, Vince Carter, LeBron James, Kevin Durant és a néhai Kobe Bryant tényleg csak a top azok között, akik valaha belekóstoltak a Rucker nem evilági atmoszférájába.

Kobe a Ruckerben sem fogta vissza magát
Fat Joe a Terror Squad csapat gyűrűjében.
Ki itt belépsz…
Allen Iverson, Boobie Smooth és Jay-Z
Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

„Azért a víz az úr!” – a Laird Hamilton-sztori

Az amerikai foci véres hőskora

Peter Freuchen – a viking Indiana Jones

A filléres krúzolás öröme

Rúzs és síléc a sarkvidéken

A sötétség tengere: a szörfözés árnyékos oldala