Symposion 66. Vagy inkább 666?
Humoros horror, ártatlan trauma? Nosztalgikus rémisztgetés? Ez a kortárs képregény és képzőművészeti válogatás ezt ígéri. Dobd el a közhelyszótárad a sarokba!
Humor, filozófia, rémület, perverzió, sci-fi, szürrealizmus. Nem ezek az első szavak, melyek a szerbekről eszedbe jutnak. Magyarként persze a magyarokról, magunkból mindent kinézünk. Megérteni magunkat a környezetünkben élőkkel együtt kell. Célunknak tekintjük, hogy európai kultúrával is foglalkozzunk. Írtunk spanyol képregényről, cseh képregényről, most következzen egy szerb–magyar koprodukció. Minden előítéleted sutba vághatod! Itt totális elborulás várható. Ez már a 22. század.
Különszám vagy magánszám?
Minden egyszerr. Nincs határ a fejekben Szerbia és Magyarország között.
A Symposion egy szerb-magyar képzőművészeti, zenei, popkulturális, irodalmi független kiadó. Szöveggel is próbálkoznak, verseket és prózát is adnak ki, de mi most a vizuális bombázás magasiskolájának egy atomtöltetét mutatjuk be. Egy olyan albumról van itt szó, amit egy tematika tart egyben. Kiadványaik között amúgy is popkulturális antológiák, albumok, konceptkönyvek egyaránt szerepelnek.
Ahogy a neve is sugallja, különböző tematikákban igyekszik körbejárni a posztszovjet országok történelmét és jelenét.
A TRAUMA-sorozatot megelőzően három korábbi tematikus számuk is megjelent: a Roncs; a Bűn/ártatlanság – szag/illat és a Közép-Kelet-Európa közhelyei. Ezekben a kiadványokban nagyon sajátos a felhozatal, mert mindenki másképp értelmezi az adott időszakokat. Emellett pedig természetesen az is érdekes, hogy párhuzamokat fedezünk fel vagy olyan nézőpontokat, amikre nem gondolnánk.
Amerikát és a nyugati sztáralkotókat jól ismerjük, de ki meri azt állítani, hogy nincs zseniális festő Bulgáriában, Horvátországban, Szerbiában vagy Magyarországon. A politikai kurzusok ízlésvilága egy dolog, de a régiós művészek alkotásaiban, esztétikai gondolkodásában nagyon is friss szellemi táplálékra találhatunk. A Symposion-kötetek ajándéknak is tökéletesek, amennyiben a megajándékozott nyitott gondolkodású vagy szereti a képregényeket, netán a kortárs festészetet. Persze azért az sem árt, ha van humora. Szia, itt a szülinapi ajándékod! Kell egy kis „Trauma”? Ebben a könyvben csak az lesz. „Rendelj steril Traumát, nosztalgiázz!” Ahogy anno hirdették ők maguk is a kötetet. A viccet ne félretéve, tényleg különleges kis vizuális csemegék ezek a kötetek. Érdemes begyűjteni, ami nem olyan egyszerű amúgy. Az Írók boltját ajánlom vagy a Király utca 24-ben lehet próbálkozni, persze Mr. Internet is a barátod. De mondom, ez nem olyan kötet, ami csak úgy szembejön veled.
A nosztalgia is trauma?
A nosztalgia szó jelentése erős vágyakozás egy múltbéli érték, vagy maga a múlt iránt. Áhítozás olyan után, amit már ismerünk, átéltünk. A Trauma meg mintha pont az ellentéte lenne, egy múltbeli esemény máig tartó negatív hatása. A trauma egy a múltban megélt, megrázó esemény, mely túlmutat a mindennapok tapasztalatain. De biztos, hogy ilyen nagy a különbség? Érdekes módon maguk a görögök, de még a középkori európaiak is a 17. században egyértelműen betegségként definiálták a nosztalgiát.
A nostalgia szó a görög nostos (hazatérés) és az algos (fájdalom) szavakból keletkezett. De még a 20. század elején is, amikor már nem testi betegségnek tartották, akkor is negatív konnotációja volt. A depresszióhoz hasonló mentális zavarnak tartották, ami jellemzően az infantilis, felnőni képtelen embereket érinti. A tudomány fejlődésével aztán ezek az értelmezések kikoptak, ma pedig már teljesen természetes jelenségként tekintünk rá. Mindenki nosztalgiázik. De titkokban vagy önkéntelenül traumázik is.
Van azonban a nosztalgiának sötét oldala is. Svetlana Boym professzor kétféle nosztalgiát különböztet meg. A resztoratív (helyreállító) és a reflektív nosztalgia a múlthoz való viszonyulásunk két eltérő formáját takarja. Előbbinél a múltat képtelenek vagyunk elengedni, szeretnénk újrateremteni, ilyenkor jellemzően inkább negatív érzéseink támadnak. A másik verzióban tudjuk értékelni a múlt szépségét, de emlékszünk arra is, ami nehezebb volt, mint most.
A vizuális antológia elég vad lett, hiszen mindenki elengedte a fantáziáját.
A szerzők közül csak a magyarok egy részét ismerem, de azok „magukért festenek”.
Gondolom amúgy mindenki azt hitte, hogy a többiek valami konkrét történelmi magyar vagy szerb traumára, nosztalgikus emlékre fognak reagálni. Ennek ellenére a kötet 20%-a se lett konkrétan detektálható. Ellenben olyan, mintha egy Bosch-festményben kalandoznánk.
A mi társadalmaink traumatizált társadalmak, ezért jellemzően a múltat megszépítő emlékképekkel dolgoznak („Boldog békeidők”; az a „jó Kádár” vagy „Horthy korszak, akkor még rend volt” és hasonlók).
Ez a felfogás jellemzően a társadalmi katasztrófát vagy traumát átélt közösségekben van jelen, amikor éles határ választja el a trauma előtti és utáni időket. Egyébként az „igazságos Mátyás király” korszaka is akkor lett visszavágyott időszak, amikor az utána lévő kaotikus, kiszámíthatatlan világ megszülte a régi megszépített verzióját. A kötetben erősen kell keresned, hogy nyílt utalásokat találj. Valójában apolitikus a kötet, ellenben nagyon szürreális és izgalmas. Kortárs grafikus seregszemle.
Bátran ajánljuk mindenkinek, aki szeret nosztalgiázni és nem fél traumázni. Egyet biztosan állíthatunk: ez a kötet nem fog traumatizálni. Ha viszont elolvasod, 10 év múlva mindenképpen nosztalgiával fogsz visszagondolni rá. Jó na…
