Quentin Tarantino pályafutása és filmográfiája olyan szinten tartalmas és érdekfeszítő, hogy meg sem próbálkoznék minden állomására kitérni. Írni viszont szerettem volna a nagy kedvencemről, így egy hibrid megoldást választottam, egyfajta jóleső csapongást karrierje egy egy kiemelt fejezetéről.
A cikk alapját pedig egy fikciós forgatókönyv adja, mert eljátszottam a gondolattal, milyen lenne egy jelenet, ahol Tarantino találkozik saját univerzumának egyes karaktereivel. Ennek a szituációnak, jelenetnek a harmadik, befejezőrészét olvashatjátok.
Emlékeztető az előző részekből: New Orleans a helyszín, a francia negyedben, egy 2 emeletes ház felső szintjén, egy kaszinó teremben pókerezik 5 férfi (köztük ül QT). A csapos tartózkodik még rajtuk kívül a helységben. Mindeközben kint az utcán polgárháborús összecsapások zajlanak amely meg is zavarja a teremben ülők pókerezését, ugyanis egy csapat betolakodó eljut a kaszinó terem ajtajáig. Ott egy rácsba ütköznek, így egyenlőre nem jutnak tovább. Dühükben lőnek párat befelé a terembe. Senkit sem találnak el, nem látnak rá közvetlenül az öt férfira.
Betolakodó 1 – Van bent közöttetek fekete?!
Jules Winnfield (a Ponyvaregény karaktere/Samuel L Jackson) – Miért érdekel te nyomorult hogy van e köztünk boxos?! – ordítja Jules, miközben tűri fel az ingujját.
Betolakodó 3 – Ne érdekeljen hogy miért érdekel minket!!! Te fekete vagy?!
Jules Winnefield – Szerinted, a hangom alapján!!!??
Betolakodó 1 – Az vagy! És ha az vagy, akkor gyere ki!! Ha kijössz, akkor a többit békén hagyjuk!!
Jules Winnefield – Választhatsz két lehetőség közül kis árja gyermekem: visszamentek az utcára tovább játszani a többi gyerekkel és hagyjátok itt is játszani a felnőtteket, viszont ebben az esetben nem kapsz választ az idióta kérdésedre, avagy…Kimegyek, de az lesz az utolsó arc, amit életedben látsz. És akkor már kurvára mindegy lesz, hogy fekete, fehér vagy kibaszott rózsaszín! Mi legyen akkor?!
A betolakodónak nincs ideje válaszolni, a folyosóról 3 tompa lövést hallanak. Feltehetően hangtompítós fegyver. Még 2 lövés. Csend. Csipogás hallatszik, valaki éppen beüti kint a számkódot. Berregő hang, a folyosón a takarás mögött kinyílik a rácsos ajtó, léptek közelednek, majd a terembe lép egy öltönyös, jól szituált 60 év körüli férfi.
Bill (Bill karaktere a Kill Bill-ből/David Carradine) – Mr Wolf…
Mr Wolf (a Ponyvaregény karaktere/Harvey Keitel) lassan megtörli díszes kendőjével a kis méretű pisztolyt, lecsavarja a hangtompítót, kicsit belefúj, majd eltünteti a fegyvert hangtompítóval együtt a zakó alatt, a rejtett tokjába. A kendővel megtörli a homlokát és körbe néz. Odalép a bárpulthoz, fejével int Sticónak a csaposnak (Sticó/ismeretlen magyar férfi) aki bekapcsolja a kávégépet.
Mr Wolf – Kicsit körültekintőbben választhatnának helyszínt a találkozójuknak uraim. 19:43- ra ígértem az érkezésemet, viszont az utcán nem várt incidensek fogadtak. Mindezt tekintetbe véve Bill, elnézést a 2 perc késésért.
Seth Gecko (Alkonyattól Pirkadatig karaktere/George Clooney) – Ön Bill hívására jött?
Wolf rászór egy kis fahéjat még a presszó kávéra, megkavarja a kis kanállal, majd kopog a kanállal a kis pohár alján háromszor. Ezt követően megtörli a kanalat, azt betekeri a szalvétába, majd egy sóhaj kíséretével belekortyol. Utána elégedetten sóhajt még egyet halkan.
Mr Wolf – Mr Sticó, a kávéja még mindig egy felüdítő zöld sziget számomra, ebben a New Orleans-i penetráns mocsokban.
Az 1994-es Ponyvaregény, és természetesen Mr Wolf is halhatatlan jelenséggé vált, hiszen a filmrajongók
még ma is gyakran emlegetik a problémamegoldó Wolfot, ha nem várt nehézség adódik az életükben.
A Ponyvaregény elsöprő sikere után QT soron következő filmje a Jackie Brown volt, amely az első adatpációja volt a rendezőnek Elmore Leonard Rum Punch regénye alapján. A kérdésre, hogy miért pont ezt a művet választotta feldolgozásra, azt válaszolta QT, hogy mindig is egy Elmore Leonard regényt szeretett volna filmre vinni, hiszen az első író volt akitől olvasott gyerekkorában és rendkívüli módon megérintették a regényei. Pam Grier a legendás színésznő, akiért szintén rajongott a rendező gyerekkorában – úgy tudta meg hogy dolgozni fog Tarantino-val a filmben, hogy teljesen véletlenszerűen találkozott vele az utcán.
Pam egy barátjával autózott éppen LA-ben amikor a barátja intett, hogy álljon meg az út szélén egy mezítlábas, laza öltözékű férfi mellett aki éppen egy gyönyörű nővel beszélgetett. Ő volt Tarantino. A két férfi megörült egymás találkozásának és miután megtörtént a bemutatása a két félnek – Pam, ő itt Quentin Tarantino, Q ő itt a múzsád Pam Grier – Tarantino teljesen lázba jött. Nagy hévvel magyarázta Pam Griernek, hogy írt számára egy forgatókönyvet és minél előbb látnia kell!
Grier szintén elalélt a boldogságtól, de nem tudta elhinni, felfogni a szituációt. Aztán a tündérmese folytatódott, kis idővel később megérkezett postán a forgatókönyv és az álom megvalósult – nemsokára már a forgatás közepén állt a Jackie Brown főszerepében.
A film meg sem közelítette a Ponyvaregény sikerét, a kritikusok, a szakma és a közönség egyaránt csalódásként könyvelte el Tarantino 3. rendezését. Már a vészharangokat is elkezdték szépen kongatni, mindenki teljes egyetértésben sóhajtozott, hogy valószínűleg csak ennyi lendület volt a fiatal tehetséges rendezőben, egészen biztosan nem fog már akkora nagy durranást összehozni mint a Ponyvaregény. Szerencsére tévedtek.
Tarantino – Szóval, mi szél sodorta felénk Mr Wolf?
Mr Wolf – Természetesen egy probléma Mr Tarantino. Bill megbízása szerint vártam a mai este folyamán egy üzenetet. Ezt az üzenetet a koncepció szerint csak akkor küldi el, amennyiben az este nem úgy alakul ahogyan ő azt tervezte. Nevezetesen a pókerparti, amit nagyon nagyon nem mindegy hogy Ő, avagy Ön nyer meg Mr Tarantino. Elnézve a terebélyes zseton mennyiséget amely Ön előtt van és elnézve a silányabb adagot amely Bill előtt van – teljesen érthető hogy megkaptam az üzenetet, azaz probléma merült fel. A probléma pedig Ön Mr Tarantino. Életbe lépett a B terv, amely szerény személyem lenne. A lényeg összefoglalva: most velünk kell jönnie. – Mr Wolf lehajtja a maradék presszó kávét és behunyja a szemét, majd amikor kinyitja, elégedettséget tükröz az arckifejezése.
Tarantino – A büdös rohadt életbe!!! – asztalra csap egy akkorát hogy az előtte álló zsetontornyok összedőlnek és felpattan a székéről. Bill és Jules Winnefield a mozdulatsorral egy időben, fegyvert rántanak és rászegezik Tarantinora. Ezt követően Seth Gecko is szép lassan előhúzza a fegyverét, de ő nem fogja senkire – leteszi maga elé az asztalra.
Seth Gecko – A beszélgetés folytatása engem már nem érint, úgyhogy én húzok is – elkezd felállni a székről, de félúton megáll mert a tekintete találkozik Mr Wolf szigorú arcával. Szép lassan visszaül.
Seth Gecko – Azért egy italt még iszom a nagy izgalomra.
A következő filmjére, amely igazán nagy dobásra sikeredett – 6 évet kellett várni, egészen 2003-ig. A Kill Bill alapötlete még a Ponyvaregény forgatási szüneteiben fogant meg Uma Thurman és QT között. Hosszasan ötleteltek a rendező vizióján, mert szeretett volna egy főhajtást az általa imádott vérgőzös ázsiai harcművészeti filmek felé.
A Kill Bill végül minden lett ami Quentin Tarantino maga. Elnagyolt erőszak, spagettiwestern pillanatok, japán anime, szamurájfilm – mindez újra gondolva Tarantino módban. A forgatókönyv a maga 220 oldalával rendkívül hosszú formátumot sejtetett, ezért a stúdió két részre bontva vetítette 2003-ban és 2004-ben Kill Bill vol 1 és vol 2.-ként. Sonny Chiba bölcsen előrevetíti a Menyasszony (Uma Thurman) bosszú-misszióját, hiszen a bosszút egy erdőben való bolyongáshoz hasonlítja, nem pedig egy egyenes vonalhoz, egyenes úthoz. Könnyű az erdőben elveszni és elfelejteni hogy az ember hol is ment be. Míg az első részben egyenes vonalon halad vérszomjas útján a Menyasszony, a második részben beér az erdőbe, bejönnek a képbe az érzelmi bonyodalmak. Az első rész inkább egy ízig vérig ázsiai harcifilm néhol spagettiwestern beütéssel – a második etap az maga a spagettiwestern hangulat, kis ázsiai harccal vegyítve.
Óriási siker, szakmai elismerés – QT újra a pályára került! És innentől kezdve, leszámítva a Grindhouse visszafogott sikerét, minden filmje nagyot szólt. Szépen végigvándorolt azokon a filmes zsánereken amelyek végig kísérték a gyerekkorát, amelyeket éjjel nappal nézett videótékás korszakában.
Bill – Figyelj Q. Higgadj le szépen. Viseld méltósággal a sorsodat. – Bill elmosolyodik és a pisztolyt továbbra is rászegezve Tarantinora, szabad kezével megfogja a poharat és kiissza a maradék whiskey-t. – A románcunk a vége főcímhez ért, fogjuk magunkat, kisétálunk a naplementébe és elmesélem neked a filmtervemet. Vagyis a te utolsó filmedet!
Tarantino – Nem, nem Bill. Az a szomorú hírem van hogy én is készültem arra, hogy rosszul alakulhat az este. Tiéd a „B”, enyém a „C” terv. – Hátranéz lassan Sticóra, aki maga elé helyez a pultra egy kisebb konzolt nyomógombokkal. Ráteszi kezét a gombokra. – A seggetek alatt egy távirányítós bomba van szépen beleszabva az üléshuzat aljába. Ettől a pillanattól kezdve, ha fel mertek állni, ne adjisten mellkason lőttök, a seggetek a testetekkel együtt millió cafatra robban. – körbe néz a 4 férfin. Seth, gyanítom Te velünk vagy.
Seth Gecko elvigyorodik, megfogja a fegyverét és megcélozza vele Mr Wolfot.
Hetyi (ismeretlen magyar férfi, a kaszino tulaja) – Én is veled vagyok Q, csak éppen nem készültem fegyverrel. Az én fegyvereim a bombák a 3-as és az 5-ös székben. Az én ravaszom az a Sticó keze a távirányítón. Jó lesz így?
Tarantino – Több mint kurva jó Hetyi.
Mr Wolf – Hosszú estének nézünk elébe uraim.
Sticó – Még egy kört az uraknak?
Tarantino megvalósította a következő kedvenc gyerekkori film zsánerét. Jött a nácikat gyilkoló, skalpoló Becstelen Brigantyk. Háborús film, átírva nemes egyszerűséggel a történelmet Tarantino-s felfogásban.
Előtte tett egy szórakoztató kitérőt rendező barátjával és gyakori alkotótársával, Robert Rodrigezzel és összehozták a duplafilmes mozit, a Terrorbolygót és a Halálbiztost, amelyek a Jackie Brown-hoz hasonlóan mérsékelt elismerést hoztak. Én ennek ellenére imádom mindkét filmet, amely lehet hogy elfogultságomnak tudható be, vagy gyerekkori rajongásomnak a 80-as évek horrorfilmjei iránt.
Visszatérve a Brigantykra – nekem a filmeknél az egyik fétisem a filmek kezdése. Milyen a kezdeti képsorok alatt a zene? Vagy feszültséget keltő csenddel kezdünk? Vagy egy hosszú, nagyon hosszú jelenet egy lebilincselő dialógussal? A három kedvenc QT-s kezdésem – a Kutyaszorítóban éttermi jelenete a hosszú, felszínes fecsegéssel, az Aljas Nyolcas szintén hosszú, festményszerű beállítása Monricone zenéjével és hát a Brigantyk. Hans Landa, a hírhedt zsidóvadász betér a francia családhoz és úriember stílusban, de rideg kegyetlenséggel hosszasan kikérdezi a ház urát.
Idegtépő perceken keresztül, sokkolóan foglalja össze vizuális esszéként a rendező azt az antiszemita borzalmat, amely a Führer személyéhez volt köthető. Frappáns módon ironizálja végig a filmet QT és mellette rávilágít a történelem egyik legsokkolóbb emberi kegyetlenségére, bűnére.
QT szinte minden filmjében visszatérít a pályára egy egy rég elfeledett színészt, vagy egyszerűen csak kiszúr magának egy ismeretlen aktort, aki belépve egy Tarantino fillm stábjába, azzal a lendülettel belép a világsiker ajtaján is. Ez történt Christoph Waltz-al is. 50 felett ritkán válik valaki világhírűvé, csak és kizárólag akkor egyértelmű ha valaki főszerepet kap egy QT filmben. Waltz élt a lehetőséggel, elnyerte a Cannes-i, a BAFTA, a Golden Globe és az Oscar díjakat is. Eredetileg DiCapro játszotta volna el a kegyetlen német tisztet, de végül a rendező úgy döntött, hogy formálja meg inkább egy igazi német színész a karaktert. Egészen addig a pillanatig Waltz német sorozatokban és színházi darabokban játszott, a filmet követően természetesen költöztek is LA-be feleségével és lányával együtt, ahol ma is boldogan élnek.
Ahogyan a Brigantykban, a Djangoban is az emberiségnek egy szégyenfolt korszakát helyezte a középpontba – a rabszolgatartást. Szerintem az összes közül ez talán a legharsányabb filmje QT- nek, de persze ennek ellenére is lebilincselő. A filmzenéjét rommá hallgattam, nagyon erős válogatást sikerült összeválogatnia egységes hangulatban, de mégis itt ott kakukktojásokat belehelyezve mint pl Rick Ross. Ennél a soundtrack-nél egyébként már kapott Monricone mestertől is zenét, a teljes filmzene megírására csak az Aljas Nyolcasnál sikerült rábeszélnie Monricone-t – amelyért meg is kapta végre az Oscart az olasz mester. Ez pláne annak tükrében érdekes hogy Monricone a Djangot követően üzent a rendezőnek: soha többé nem szeretne dolgozni vele. Az ok egyszerű, a zenéjét a véleménye szerint felháborítóan rosszul használta fel a Django-ban.
A filmográfiában soron következő film az Aljas Nyolcas volt (amire kitértem már a cikksorozat első részében) és a véleményem szerint a legkiforrottabb, legszebb filmje a Volt Egyszer egy Hollywood. Ez a film egy felejthetetlen alkotás lett, talán ez lett volna a legideálisabb a rendezői pályájának lezárására, kerekké téve a teljes filmográfiát. Elértünk a 3 részes cikksorozat végéhez és már csak egy kérdés maradt bennünk: mi lesz vajon Quentin Tarantino utolsó, tizedik filmje? Kb 2-3 havonta kijön egy hír, egy találgatás, amely szólt már egy esetleges Star Trek filmről, vagy a Kutyaszorítóban újra forgatásáról, vagy a Kill Bill vol 3-ról, vagy éppen egy Tarantino féle Rambo-ról. Nem tudhatjuk, de addig is ameddig kiderül – olvassuk el a Volt Egyszer egy Hollywood regényt, amely hamarosan megjelenik.
A terembe beszűrődik egyre erőteljesebben az utcán tomboló tömeg hangzavara. Bent az asztal körül a feszültség együtt pulzál az elviselhetetlen hőséggel. Eddig is szépen izzadt az öt férfi, de most, hogy hárman is fegyvert fognak egymásra és a tudattól, hogy ebből ketten egy bombán csücsülnek – az izzadság egy kis Niagara vízeséssé formálódott az arcokon.
Tarantino – Bill. Tiszta volt a tét a póker előtt. Nyertem, de te ennek ellenére tovább erőlködsz a hülye B terveddel. De hiába izmozol, mert ebben is átvertelek a szép kis C tervemmel. Itt az ideje hogy úriemberként viseld a vereséget, ne pedig egy alja, fürdős kurvaként.
Bill – Te fel sem fogod mennyire egy elkötelezett rajongót tudhatsz a személyemben. Tudod hányszor védtelek meg az idióta, sznob filmes megmondók előtt? Szerinted a sznobok, akik azon versengenek hogy ki látott több koreai, dán, vagy orosz művészfilmet, szerinted ők elismerik Quentin Tarantino-t?! Egy frászt! Egy közönséges tolvajnak tartanak, aki csak összelopdossa az ötleteit a régi spagetti westernekből, ázsiai harcművészeti filmekből és ennyi. Szerintük még rendezés szempontjából is középszerűek a filmjeid! Ezekben a körökben, Tarantino-t elismerni ciki! Arrogáns is vagy, pökhendi és még az amerikai filmrendezőkön kívül, sőt, föléjük helyezed magad te nárcisztikus fasz! Ennek ellenére itt vagyok én, és még mindig kitartok és imádom a zsenialitásodat. Ezért fogom megmondani hogy mi legyen az utolsó nyomorult filmed!!! – Monológja alatt már Mr Wolf is szép lassan előhúzza a fegyverét és ráfogja Seth Gecko-ra, aki a pisztolyával Billre céloz. Bill és Jules Winnefield továbbra is Tarantino-t tartja a célkeresztjében. A háttérben pedig Sticó kifejezéstelen arccal mered a társaságra, újjait pihentetve a bombák távirányítóján.
Tarantino – Felcsigáztál. Ne várjunk hát a nagy filmötleteddel, ki vele, ne fogd vissza magad Bill. Halljuk.
Az utcai harcok kint felerősödtek, gyakorlatilag tombolássá fajultak. A hangokból ítélve.
Bill – Az utolsó filmed a döntésem szerint teljesen magától értetődő lesz a nyilvánosság számára, szinte adja magát. Le fogod forga…
Törések zúzások, kirakatok betörése hallatszódik kintről, majd egyszer csak áramszünet lesz a teremben. Teljes sötétségbe borul a pókerterem. Lövések sorozata dördül a sötétben minden irányból, ordítás, üvegcsörömpölés, halálhörgés, majd egy óriási robbanás – szilánkosra törik a legtöbb üvegpohár, majd egy második robbanás amelynek hatására pedig legalább három ablaküveg is szanaszét robban. Sötétség továbbra is. Csend.
