Barion Pixel

A Légierő története

Benedek Csanád

2023.10.14.

23 perc

Minden idők egyik legismertebb sportcipője 40 éves volt 2022-ben. A Nike Air Force I-ről van szó. Érdekes a sikere azért is, mert az elmúlt négy évtizedben leginkább egyszínű fehér vagy fekete színvilágáról volt ismert. A későbbi verziói soha nem lettek olyan népszerűek hosszútávon, mint az első alap verzió. Elérhetővé tette magát mindenki számára, demokratizálta a cipőpiacot, de mégis menőnek érezhetted magad benne. Alapcipőnek indult, ma a legendája miatt az alapára is elég drága. Megnézzük mi a titok a Force mögött. Az erő legyen velünk!

Nike, a vesztesek cipője?
Egy kis sporttöri, ami nem töri fel a lábad. Felejts el mindent, amit a Nike-ról gondolsz! Persze ez szinte lehetetlen, hiszen a marketingesek beleírták magukat az agyadba. De ha azt mondom, hogy hordanál „Puku” márkájú cipőt NBA-sztárként vagy csak úgy egyáltalán? A Nike a nyolcvanas évekig egy „Puku” volt, tényleg alig ismerték, és főleg a nyugati parton. Minden, amit a múltjáról gondolsz, jól csomagolt marketing. Nehezen tudtak egy rendes NBA-sztárt megvenni. Sőt, akit sikerült, az is folyton vesztett. A Sixers játékosai jórészt az akkor ismeretlen Nike-ban 2x is elbukták az NBA-döntőt. 1977-ben a Trail Blazers ellen, 1980-ban a Lakers ellen. Vesztes csapat egy ismeretlen márka cipőjében. Az olcsóbb megoldás, ezt jelentette a Nike a szülők számára. Minden ma általad ismert márka menőbb volt nála. Puma, Adidas, New Balance, Converse. Mindegyik.

Aztán jött 1983, Moses Malone és a Sixers aki a Magic-kel felálló Showtime Lakers ellen behúzta a döntőt. Moses Malone Nike-t hordott, tetejébe egy forradalmian új és menő Air Force One-t. Még nem volt Jordan, de már lehetett álmodni. Az oregoni lúzerek cipője kezdett átalakulni valami újjá, amit még senki nem látott jönni, max futni, de kosarazni semmiképp. 1983 volt a pillanat, amikor a Nike komolyan letette a garast a kosárlabda mellett és a kosárlabdacipő-piacon. Ez volt azóta is a legjobb döntése.

Moses Malone – 1983.

Honnan is jöttünk?
Ez egy olyan cipő, amely a 80-as években technológiai forradalmat, a 90-es években kulturális forradalmat hozott. A 2000-es években egyre nőtt a nemzetközi ismertsége, majd az elmúlt néhány évben divatikon lett és túlárazott. Több mint 2000 színváltozata létezik, miközben minden idők egyik legkelendőbb sportcipőjének számít. Az Air Force 1 tagadhatatlanul ikon. De mitől olyan különleges?

Ahhoz, hogy ne csak az Air Force 1-et, hanem az általunk ismert cipőkre gyakorolt hatását is megértsük, a modern sneakerkultúra egyik pátriárkájával kell kezdenünk. Nem, most nem Tinker Hatfieldre gondolj, hanem akitől ő tanult. Bruce Kilgore-ról van szó, akinek köszönhetjük a Nike Sock Racert, a Jordan II-t és a Nike Shoxot, na meg az Air Force 1-t. De akkor még nem erről volt híres, hanem hogy Carl Lewis-nak olyan futócipőt tervezett (Zoom tüskék), ami bizonyítottan jobb volt, mint a versenytársaié.

Ezt követően Kilgore-t áthelyezték a kosárlabdarészlegre, ahol az első kosárlabdacipő megtervezésére kapott feladatot, amelynek talpában légtalp is található. Fun fact, de nem az Air Force volt az első légtalpas cipő, hanem a Nike Tailwind, ami már 1979-ben Air-talppal debütált. Azonnali sikert aratott, de a kosárlabdapálya irányába történő elmozdulás még váratott magára. Tisztán látszik, hogy ebben az időben mennyire nem volt professzionális az egész. Mai szemmel nézve persze.

Bruce Kilgore – 1979

Bruce Kilgore fiatal ipari formatervező volt. Tervezett ő bármit, amire felkérték, cipő, kanál, kocsi, szárító.

Kilgore a képzőművészeten keresztül érkezett az ipari formatervezésbe – már szobrászként megváltoztatta a pályáját, amikor egy segítőkész professzora közölte vele, hogy ipari tervezőként jobban tudná hasznosítani modellező tudását. Szabadidejében még mindig szobrászkodhat, ugyanakkor lesz mit a tejbe aprítani. A hosszas bevezetőre csak azért volt szükség, hogy lásd, mert fura lesz, de igaz. Ezek a tervezők terveztek mindent. Aki kapja, tervezi alapon. Kilgore is számos helyen megfordult. Többek között a Chryslernél, a General Motorsnál, a Pontiac Fierot részben ő tervezte. Tervezett továbbá turmixgépvázat, szárítót, tulajdonképpen bármit. Ma ez hihetetlen, de olyan emberek alkották meg a Nike legendás cipőit, akiknek igazából nem volt a sportcipő szakmában tapasztalatuk. Ötleteik viszont annál inkább.

A kosaras bakancs?
Kilgore-t a Nike Approach túrabakancs ihlette. Tulajdonképpen azt másolta le, a talp meg az új légtalp rendszer volt. Most a céges marketing nagy durranásként adja el, de akkoriban sokan nem hitték el, hogy tényleg van benne légtalp (van benne). Mint ahogy a mellékelt videó is mutatja.

What’s Inside NIKE Air Force 1 – Thicc Midsole

A Nike imádja a múltját hamisítani, vagyis másképp elmondani a történteket, de bizonytalanok voltak ők is a jövőben. Az Air megjelenése után nettó három kosaras, de valójában jóval több olyan cipőt terveztek, amiben nem volt légtalp. (Nike Air Ship, Dunk, Jordan I-II. stb.)

Amikor Kilgore megkapta az első Air Force 1-prototípusokat a Nike exeteri Innovációs Laboratóriumától, levitte az Oregon egyetemista kosarasaihoz kipróbálni. Az Oregon Ducks, mint tesztcsapat, a Nike-kal szorosan együttműködik a legkorábbi időktől. A mai napig nincs még egy olyan csapat, aki annyi különleges cipőt kapott volna, mint ők.

A Nike főhadiszállásán az egyik szerencsés „kopásvizsgáló” az akkor még tényleg kosarazó Tinker Hatfield volt. Hatfield 1981-ben csatlakozott a Nike-hoz kezdő tervező gyakornokként, és kapott egy pár Air Force 1-et, amiben kosárlabdáznia kellett. Ezért fizették. Nem rossz. Annyira lenyűgözte a cipő teljesítménye, hogy részben emiatt kezdett jobban érdeklődni a cipőtervezés iránt. Valójában az egyik elem, amelyet a kezdeti prototípus után már kihagytak (az acélkanál beépítése a talpbetétbe), tovább ihlette Hatfieldet és a Jordan XI ikonikus szénszálas talpa ebből lett 1995-ben.

Hozzátenném, hogy árnyaljam a Nike marketingjét. Az Adidas Forumnak jobb volt a talptámasza, egy oldalműanyag lemezzel megoldották a dolgot. Meg a Torsion System is körülbelül ez. A Nike több szinten is nehéz helyzetben volt. Egyfelől majd minden márka híresebb és ismertebb volt nála. Több sztárt szerződtettek. Ezen kívül a cipőik is felvették a versenyt a Nike termékeivel. Az Adidas Top Ten ráadásul 1979-es modell. Az akkori Nike Blazer nem rúgott (kosár)labdába mellette.

A nyolcvanas években az Adidas volt a „szupersztár”. Aki tehette inkább Adidas Forum, Rivalry, Conductor
és ehhez hasonlókat viselt. A Forum a nyolcvanas évek egyik legjobb cipője. Ez még a Run DMC-éra.

A Converse Weapont viselte a fél Lakers és Boston. Bird, Magic stb. Mindenki Converse-szerződést vagy Adidas-t szeretett volna. Maga Jordan is. A legendás New Balance 550, amit most hoztak vissza, anno 45 dollárért forgalmazta a cég. A kosárlabda szerelmeseinek takarékos tornacipőjeként. A Nike mind az árazás, mind a modellek mentén vakarhatta a fejét, hogy merre menjen.

A kampány kettős volt. Az első azt hirdette, hogy az 1982-es szezontól kezdve „dobozban árulják a levegőt”, és hogy a cipő forradalmasítja a kosárlabdát. A Nike egyébként zseniális és kockázatos marketinghúzással úgy döntött, hogy nem jeleníti meg a cipőt a hirdetéseiben. A másodikon már több általuk elérhető játékos szerepelt fehér pilótás melegítőszettben a repülőgépkifutón, mögöttük repülővel, lábukon Air Force 1-ekkel. – Moses Malone-t, Jamal Wilkes talán ismerős pár embernek, a többiek nem voltak nagy nevek. Aztán jött az 1983-as év a Sixers megnyerte a döntőt és az Air Force felszállt az egekbe.

The „Original Six” Air Force 1 campaign: Michael Cooper, Bobby Jones, Moses Malone, Calvin Natt, Mychal Thompson és Jamaal Wilkes

Nike AF1 Documentary

2007-ben, a franchise fennállásának 25. évfordulóján, leporolták az old school képet, de ekkorra már a kor legnagyobbjait tudták megvenni. LeBron James, Steve Nash, Paul Pierce, Rasheed Wallace, Chris Paul, Kobe Bryant. Top of the top. Sőt, még az akkor népszerű Dipset-es Juelz Santanával számot is készítettek a második eljövetelhez.

Erők és Airek
A cipő az 1982-es megjelenését követően alig változott. Mindenki azt gondolja, hogy folyamatosan gyártották, de a Nike kétszer is leállította a kiadását. A modellt 1982-ben dobták piacra, de már 1984-ben leállították. 1986-ban adták ki újra a modern, dőlt Nike-logóval. Létrehozása óta 800 millió USD éves becsült bevételt hozott a Nike-nak. Az, hogy visszahívták a modellt, ma már fura, de a Nike akkori politikája az volt, hogy lehetőleg évente, kétévente új modelleket dob ki a piacra, és elengedi a régieket. Így sokan nem tudják, de van laposabb talpú Air Force II. Sőt, sokáig nem az I, hanem Air Force III volt az Air Force-sorozat legnépszerűbb változata. Ezen a modellen hozták be a tényleges Air Force-logót. Akkoriban sok kosárlabdázó viselte. Sokan az első Barkley-ként is hivatkoznak rá, de ez nem igaz. Volt természetesen Air Force IV. Ezt David Robinson rendszeresen hordta újonc évében, ezért az ő pro modelljének gondolják, de ez akkoriban még nem így ment. Az Air Force V-öt 1990-ben mutatták be. Az Air Force V volt az első modell, amelyen már látható volt a légtalp. Ezt a hosszú, alapos felsorolást abból a szempontból nézzétek, hogy fura, de ezeket a cipőket hosszútávon megverte az AF1. Az emberek folyton az Air Force 1-et követelték vissza. Az alap lett a hivatkozási alap.

Nike Air Force III (1988)

A dealerek találkoznak a dealerekkel avagy a hónap színe
1983-ban a Nike bemutatta az Air Force 1 Low-t. De nem neked kis barátom, csak a kosársztároknak. Jelzem itt, hogy az Adidas Superstart sem a nagyközönségnek, hanem először a kosarasoknak szánták.

Az Air Force 1 Low a modern PE (játékos-exkluzív) előfutára volt, a Sixers-tagok egyedi Air Force 1 Low-t kaptak a pályán való viselethez, tükrözve csapatuk színeit, de személyes ízlésüket is.

Philadelphiában felrobbant a divatbomba. Mindenki alacsony szárú AF1-et akart. Emiatt akkora volt a nyomás a Nike-on, hogy elkezdte kiadni a Low-verziót is. Érdekes, hogy ma már egyértelműen a Low-verzió a népszerű, de akkor a Nike kockázatosnak ítélte a kiadását.

Ha valaki azt hinné ez egy Nike promo, annyira nem az, hogy szinte vicces mennyire nem érezték Oregonban, a nyugati parton, hogy mi történik a keleti parton. Egyáltalán nem fogadták nyitottan azt az ötletet, ami végül az egyik legnagyobb ikonjuk lett. Kb. ha Low cipőt akar, akkor vegyen Cortezt vagy teniszcipőt hozzáállás volt a pipás cég részéről.

A „Három amigo” történelmet csinál
Három amigonak három cipőboltost hívtak Baltimore-ban. Ugye Baltimore-nak nincs komoly kosárcsapata, ezért a közelükben lévő Philadelphia Sixers-nek drukkoltak. Nekik megtetszett az alacsonyszárú Force, és az egyedi színű cipők ötlete. Többször írtak a Nike központjának, de nem vették őket komolyan.
Erre a baltimore-i cipőboltos hármas 1983-ban kirepült a Nike portlandi főhadiszállására, hogy egy radikális ötletettel álljanak elő. Charley Rudo, a Cinderella Shoes, és a Downtown Locker Room azt akarta, hogy a Nike kizárólag az ő üzleteik számára gyártson Air Force 1-eket.

Az üzletek hármas kis kartellje „elkezdte azt, amit ők „A hónap színe klubnak” neveztek. Egy éven keresztül minden hónapban más színben lehetett megvenni az AF1-et. 1200 db volt a havi leosztás. Ez akkorát robbant, hogy New Yorkig elhallatszott. Mindet elkapkodták. Baltimore lett a sneakerkultúra szíve a keleti parton.

Baltimore, Philadelphia, New York corridor és a gengszter divat
Az I-95 út összeköti New Yorkot és Philadelphiát Baltimore-ral. Ezt később poénosan úgy is nevezték az East coast internet, ez a három város és New Jersey nagyon szorosan együttmozog, zene, divat és egyéb trendek mentén. A „Hónap színe” trend a sneakerheadek havi célpontjává tette Baltimore-t.

A legújabb színű Air Force 1 birtoklása a keleti parton a kábítószerdealerek egyik jelképe volt. Mindig az adott hónap színét vadászták, és minden hónapban új cipőt vettek. Ez elterjedt a rapszövegekben is és divathullámot indított. Az Air Force 1 és a „Hónap Színe Klub” nélkül a sneakerkultúra nem lenne az, ami ma. Az Air Force 1 ráadásul az első „retró” Nike-cipővé is vált, ami a mai sportcipők gazdaságtanának hajtóereje. 1984 közepén-végén a Nike kivonta a piacról az Air Force 1-et. Ez ma teljesen érthetetlen. A legtöbb cipőmodell akkoriban egyszerű „futási ütemterv” szerint működött; a cipő piacra kerül vagy egy évig a polcokon marad, majd fokozatosan kivonták a gyártásból, és ritkán gyártották újra. A cipő rajongói a keleti parton kétségbeesetten várták az új AF1-eket. Elindultak felfeé a megmaradt AF1-ek árai. Elkezdték maguk festeni, testre szabni a régi párokat, a „Hónap színe” koncepció alapján. Olyan sok levelet kaptak, hogy a Nike visszahozta a modellt. Nike először retrózott tornacipőt. A 80-as évek végén és a 90-es évek elején a cipő nem szerepelt a Nike katalógusában. Az Air Force 1 csak a válogatott üzletek számára volt fenntartva – „szigorúan belvárosban”.

Air Force I = Eastcoast
Ma már minden márka mindenhol forgalmaz, mindenki visel mindent, de ez nem volt mindig így. A Vans példának okáért Kalifornia márkája volt. Sokáig a Nike is, ne feledjük a Cortez klasszik westcoast chicano alapruha. A Puma Clyde, a Superstar meg New York-i breakes B-Boy-stílus része volt.

A kilencvenes években a New York-i alapszett, ha a hiphopkörökben mozogtál, akkor általában tartalmazott télen Timberland, nyáron AF1 alapdarabot. A New York-i hiphop világhírű lett, és így vele együtt a Carhartt, Timba és az AF1 is. A New Era Yankees sapkáról nem is beszélve. Ezeket ma természetesnek vesszük, pedig ezek magában az Államokon belül sem voltak elterjedtek sokáig. A baseballsapka történetéről szóló cikkben le is írtuk, hogy sokáig New Era full cap match sapkát csak a baseballjátékosok kaptak, meg aki valahogy kijárta magának.

Air Force 1 vált de facto Harlem alapruházatává. Így születtek meg a stílus „Uptowns”-jai, nem Force-nak, hanem Uptownnak hívták. New Yorkban az AF1-et, harlemi, felsővárosi stílusnak tartották. Bronx is innen vette át.

Rob Base & DJ E-Z Rock (1988)y

Feketék fehéren fehérbe
Az Air Force 1 történetének legfontosabb fejleményéről meglepő módon nagyon keveset tudni. A teljesen fehér Air Force 1 Low modellről beszélünk. Ebből adják el a legtöbbet a mai napig.

A cipő bemutatásának pontos évét rejtély övezi. Gary Warnett (RIP) kiváló munkát végzett a ’90-es évek hiphop-albumborítóinak, magazinhirdetéseinek és postai megrendelőlapjainak évkönyveibe áskálva, hogy megpróbálja feltárni azt a pontos pillanatot, amikor az Air Force 1 Low debütált. Warnett szerint a Nike bennfentesei azt állították, hogy a mai ikonikus verzió ’97-ben debütált, de a baltimore-i Holabird Sports 1994-es hirdetése „teljesen fehér és teljesen fekete Force-okat” kínált. A ’90-es évek közepét tekintjük „nulladik napnak” a fehér-fehér bőrből készült Air Force 1 Low számára. A white on white Low azonnali siker lett az Air Force 1 rajongótáborában a keleti parton – könnyen hordható, mindennapi alternatíva volt a Nike méregdrága, aktuális trendjeivel szemben. Ne feledjük, ez a modell már a kilencvenes években old school volt, és nem is volt drága!

Hard AF…
A 90-es évek végén az Air Force 1 kezdett ismert lenni olyan hagyományos bázisokon kívűl, mint Harlem, Baltimore és Philadelphia. Státusszimbólum lett több szinten is. A gazdag arcok is viselték, Puff Daddy, Jay-Z, Nas nagy fanja a modellnek. Nas Stillmatic c. albumborítóján is ez a modell látható. A legendás tornacipő feje, Bobbito Garcia hiphop és sneakerszakértő 2007-ben kifejtette a The New York Times-nak, hogy „a keleti partvidéken jól láttatta a fordulatot, ahogy a Beastie Boys elvitte a nyugati partra az Adidas Gazelle-t, de közben itt meg a Nike Air Force terjedt el. Különösen Jay-Z és a Rocakfella-s haverjai, akik hatottak a fiatalokra, pedig ők nem bronxiak, nem harlemiek. Brooklyn egyébként hagyományosan bakancsdivat-terjesztő volt. Elég csak Biggie-re vagy a Boot camp Clikre gondolni.”

Mindenki azt hiszi, hogy a rapperek a drága Jordanekről beszélnek, de az igazság az, hogy az Air Max és az Air Force One szerepel a legtöbb számban. A lista szinte végtelen. Nelly: Air Force Ones, Kavo ft RA: Airforce One, Lil Wop „Air Force”…. A felsorolt számok közül csak egy volt, ami megrendelt. A Premier által producerelt Classic, ezt a 25 évfordulóra kérte a Nike.

Kanye West, Rakim, Nas, DJ Premier: Classic (AF1 song)

Sztorik, perek, esetek
Érdekes módon a legtöbb jogi problémája is az AF1 körül volt a Nike-nak, mert relatíve könnyű hamisítani. A Nike erőteljesen kellett védje az Air Force 1-et az Egyesült Államok bíróságai előtt. Ennek az az oka, hogy az Air Force One az elnöki gépet jelenti, nehéz levédetni. Hogy értsd, azt a szót, hogy baseball cap sem védetheted le. A legérdekesebb eset akkor bontakozott ki, mikor beperelte védjegyének állítólagos bitorlóját, aki viszontkeresetet nyújtott be az Air Force 1 védjegy érvénytelenítésére. A viszontkereset érvei elég erős lábakon álltak. Néhány hónappal később attól tartva, hogy az alperes viszontkeresete sikerrel járhat, a Nike hirtelen rendkívül tág „Covenant Not To Sue”-t adott az alperesnek, majd előítélettel utasította el saját keresetét, majd elutasította az alperes viszontkeresetét is. A fellebbezés során felmerült kérdés az volt, hogy ezek a taktikák az egész vitát megkérdőjelezték-e. Az alperes végül váratlanul visszalépett. A mai napig találgatják, hogy hány millió dollárt kaphatott az élelmes trükköző a peren kívüli megegyezés során.

A legismertebb per mégis Ari Saal Forman Air Force-hamisítványa körül alakult ki. Az Ari Menthol 10s egy az egyben egy AF1 copy. Azonnal perre ment a Nike. Az Ari, ami majdnem Air, ugye meg horror árakon megy a másodlagos piacon. A témáról mi is írtunk részletesen.

Mesterséges kereslet
Ez egy a mai napig létező stratégia. Főleg a Nike, de a New Balance és a Diadora is előszeretettel alkalmazza. Az alapból nem túl drága cipőit egyedi színekben túlárazva árulja.

A Nike legkelendőbb sportcipőit nem rendelhették meg a kereskedők szeszélyből, ki kell választani és szorosan figyelemmel kell kísérni a szállított mennyiséget. Kihasználva regionális exkluzív stratégiáját, amelyet végül is a baltimore-i hármasok találtak ki a ’80-as években, a Nike a 2000-es évek elején-közepén ázsiai és európai exkluzív termékek egész sorát dobta piacra. A cél nem csak az volt, hogy növeljék a cipők kedveltségét a külföldi piacokon, hanem egyfajta misztikumot is teremtsenek köré. Ez a kereslet növelése a kínálat korlátozásával. Ezeket nem lehetett a neten megrendelni. Az Air Force One egyes kiskereskedők általi online értékesítését a Nike korábban megtiltotta, ami korlátozta a kínálatot (a cipőt most már online is árusíthatják). Az Air Force One a sneakergyűjtők kedvence lett. Egyes ritka színek a kiskereskedelmi értékük többszörösébe kerülhetnek. De ott tartunk, hogy akkora a hype a régebben alap cipőnek számító AF1 körül, hogy azok árai is 100 dollár fölé mentek. Ez régebb egy 60 dolláros alapcipő volt.

Új generációk jönnek be, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy ez kosárlabdacipő volt, amikor megjelent.” – Bobbito Garcia a The New York Times-nak.

Az olyan Az NBA-játékosok, mint Jerry Stackhouse és Rasheed Wallace sokszor AF1-et viseltek a pályán, a modern cipők idejében is, a 2000-es években. Wallace saját logót is kapott. Ebben egyszerre volt hihop divat, old school, de fricska is, hogy egy 60 dolláros cipőben lenyomom a 200 dolláros exkluzív cipős sztárokat.

Rasheed Wallace – „Home” Nike Air Force 1 High

Black Force energy
Az egyik legfurább babona a teljesen fekete Air Force-ok köré szerveződött, és ez egy modern megfigyelés. Ugye a cipő nagyon elterjedt. Állítólag a teljesen fekete AF1-et a problémás elemek nagyon kedvelik. A 2020-as években a „fekete force kisugárzás” szleng kifejezés olyan valakit írt le, aki vad, agresszív, aki leszarja a közmegegyezéseket és a társadalmi normákat. Az UK drill trap alág egyik kedvenc modellje is ez volt. Nem véletlenül.

Az Air Force One legendája a győztes Sixers-szel kezdődött, a New York-i hiphopdivatokkal folytatódott és a mai napig tart. Sajnos mostanában kicsit túlárazott, de reménykedjünk, hogy lecseng az aktuális tinidivathullám. A Force legyen velünk!

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Deus és egyéb machinációk: A Deus Ex Machina igaz története

Igazi szupersztárt csinált a Run DMC az Adidas Superstar lépőkből

A bomba bomber nyomában

Az indonéz cyberpunk Vespa-kultúra

A Droors-sztori – amikor két betű sikere pusztít el

Hoka – az elmúlt évek nyertese