Az evés egyidős az emberiséggel. Ezt a mondatot poénnak szántam, mert persze mi lenne, ha nem ennénk. Nem lenne emberiség. Az igaz azonban, hogy maga az étkezési szokások folyamatosan alakulnak át. A XX. század pár furcsa közhelyét nézzük most át.
A vallási eledel: Kellogg’s Corn Flakes
Különleges étkezési szokásokra gondolva azt hitted, hogy valami kulináris ritkaságokról fogsz olvasni? Mondjuk a zabpelyhek létrejötte közvetve tényleg a Hetednapi Adventista Egyháznak köszönhető, melynek többek közt William Keith Kellogg is tagja volt, aki a vegetarianizmust az egyháza által tanított táplálkozási elvekből vezette le. Ez akkoriban ritka és furcsa dolog volt.
William 1879-ben kezdett testvérének, John Harvey Kelloggnak segíteni a Battle Creek szanatórium fejlesztésében. A szanatórium a Western Health Reform Institute, egy akkor kimondottan úttörő elképzelés része volt, amely a Hetednapi Adventista Egyház által szorgalmazott egészségügyi elveken alapult.
John Kellogg a szanatóriumi rendszert „egy összetett fiziológiai módszerként írta le, amely hidroterápiát, fényterápiát, hőterápiát, elektroterápiát, mechanoterápiát, dietetikát, testkultúrát, hideglevegős kúrát, eugenikát és egészségügyi képzést tartalmaz”.
Egyszerre volt itt a ma is használatos jóga és sok áltudomány is. Kellogg eltökélte, hogy nagyon sokáig fog élni. Ezért vigyázott az egészségére. Nemi életet se nagyon élt, hogy a drága életenergia ne szivárogjon el a rendszerből. Egyébként 91 évet élt. Ennek a már-már alkimista, obskurus hozzáállásnak volt köszönhető, hogy Kellogg úttörő szerepet játszott a pelyhes gabonafélék előállításának folyamatában.
A felfedezés kereskedelmi potenciálja miatt W. K. titokban akarta tartani a technológiát. John az öccse azonban megengedte, hogy a szanatóriumban bárki megfigyelje a gabonapehely hántási folyamatát. A szanatórium egyik vendége, C. W. Post lemásolta a módszert, hogy saját céget alapítson. Ebből a cégből lett Post Cereals, később General Foods, a Post első millió dollárjának forrása.
Magyarán az ipari kém, a tolvaj hamarabb lett milliomos a gabonapehelyből, mint a kitalálója. Ez annyira felzaklatta W. K. Kelloggot, hogy elhagyta a szanatóriumot, és saját céget alapított. Ez sikerült is neki.
Kellogg egyébként filantróp volt, és 1934-ben 66 millió dolláros adománnyal megalapította a Kellogg Alapítványt. 1930-ban a Kellogg Company bejelentette, hogy a gyáraiban a munkások 30 órát dolgoznak 40 helyett. Ez a második világháborúig maradt így. Nem minden gyáros volt kapitalista gazember. A Kellogg Company 2012-ben megvette a Pringles-t a Procter & Gamble-től, így a Kellogg a világ egyik legnagyobb ételgyártó cégévé vált, de csak a PepsiCo után. Már ebből a mondatból is sejted, mi fog jönni. Egy fogkrémgyártó cég chipset és cukros édességeket gyárt. Akkor igazán nem lehet meglepő, hogy a PepsiCo a világ második legnagyobb élelmiszergyártója (a Nestlé az első).
Kevesen tudják, hogy a PepsiCo forgalmának ma már mindössze húsz százaléka származik a kóla, illetve más szénsavas üdítőitalok értékesítéséből, bevételének nyolcvan százalékát egyéb élelmiszermárkák adják. 1997-ig a Pepsi tulajdonában volt a KFC (Kentucky Fried Chicken), a Pizza Hut és a Taco Bell is, de ezen gyorsétteremláncokat aztán kiszervezték.
A két nagy kólaóriás útja 2000-ben vált látványosan ketté, amikor a PepsiCo
megvásárolta a Gatorade sportitalt, és a világ legnépszerűbb sportitalává tette.
Az amerikai sportitalfogyasztás nyolcvan százalékát például ez a termék adja.
Melyik a nagyobb, a Coca-Cola vagy Pepsi?
Kevesen tudják, de egyértelműen a Pepsi, ha cégként nézzük. Ha kólaként, akkor a Coca-Cola márkaértéke sokkal nagyobb. Tetejébe a Coca-Cola az egyik legismertebb brand a világon. Ennek ellenére az erősebb márka nem mindig jelent jobb részvényteljesítményt. A PepsiCo Inc. legyőzi a The Coca-Cola Company-t a Wall Streeten. A Pepsi Co, akár a chips, scnack, akár az ásványvíz vagy energiaital-trendről van szó, hamarabb lépett.
A PepsiCo részvényei az elmúlt két évben 2,95%-ot, az elmúlt öt évben pedig 30,64%-ot erősödtek, a Coca-Cola ezzel szemben -1,45%-kat esett és öt éves viszonylatban csak 9,25% növelte a pozicióját.
A Pepsi Co éves bevétele 64 milliárd dollár körül mozog, a Coca-Colaé csak 34 millárd dollár volt (ez 2018-as adat, de hasonló adatokat hoznak most is).
Magyarországon amúgy a Pepsi által forgalmazott 22 üdítőital márkából csak négy kapható: Gatorde, Mirinda, Mountain Dew és a Pepsi Colák.
Sajátos kulturális mixek, ez a 21. század
Japán kávékultúra? Igen!
Japán teaközpontú nemzetként ismert, de a kávé is nagy szerepet játszik az átlagos japán emberek munkás, mozgalmas életében. A kávét széles körben fogyasztják, az átlag felnőttek hetente több mint 10 csészét isznak. Jamaica éves kávétermelésének körülbelül 85%-át Japán veszi meg. A legdrágább kávékat is. A Blue Mountain Coffee, a jamaicai Blue Mountain régióból származó kiváló minőségű kávéját Japánban kimondottan kedvelik a lelkes kávéfogyasztók, és hajlandóak prémiumárakat is fizetni.
Norvégia a szusi trendszetter? Igen!
Míg sokan közülünk úgy gondoljuk, hogy a lazacos sushi tipikus japán alapanyag, a nyers lazac egészen az 1990-es évekig nem szerepelt az étrendjükben.
A japánok előtte is ettek lazacot, de azt pácolva vagy grillezve tálalták, nem nyersen. A japánok úgy vélték, hogy a Csendes-óceánból kifogott lazac tisztátalan, élősködőknek van kitéve, valamint nem elég zsíros ahhoz, hogy jóízű legyen. Ezért a 90-es évek előtt soha nem szolgálták fel nyersen sashimiként. Norvégiában a sushi japán hatásra népszerű lett, és adta magát, hogy a helyi halakból is készítsenek szusit. Japán Norvégiától tulajdonképpen a trend hatására visszatanulta a lazacos szusit.
A kínai szerencsesüti? Az nem kínai!
Annak ellenére, hogy szinte minden kínai étteremben lehet szerencsesütit venni, és ezt szolgálják fel az étkezés végén, ez a szokás nem Kínából származik. Hagyományosan egy Kiotóban készült sütire épül. A tsujiura senbei kinézetre hasonlít a modern szerencsesütihez, de vanília és vaj helyett misót és szezámmagot tartalmaz. A tsujiura senbeit még mindig árulják Japán egyes részein, például a kiotói Fushimi Inari-nagyszentély szomszédságában.
A modern szerencsesütit vélhetően a japán bevándorlók készítették a 20. század elején Amerikában, Hawaiion és Brazíliában, Chilében, igen sok japán él ott. Dolgozd ezt most fel, haladjunk tovább! Valószínű, hogy a bevándorlókat hazájuk templomai inspirálták, és a jóslatokat jelző papírcédulákat belecsúsztatták a sütikbe. Ezt a népszerűvé váló ötletet másolták le a szintén bevándorló kínai éttermek.
Van, amiben Kína az eredeti, csak kérdés meg akarod-e enni.
Kína konyhaművészete elképesztően izgalmas. Mi most két szélsőséget hoztunk.
A Tong Zi Dan-t (Szűz fiú tojás) és a fecskefészket. Annyit kell tudni elöljáróban hogy a szűz fiú tojás, nem szűz fiúk tojásából készül a fecskefészek meg nem úgy fecskefészek ahogy elképzeled.
Kínai fecskefészekleves
A világ legdrágább levesével a kínai konyhaművészet büszkélkedhet, a leves alapanyagául szolgáló fecskefészek kilónként 3000 dollárba kerül. Egy levesért még az olcsóbb helyeken is 100 dollár körüli összeget kérnekl, és abban alig van benne maga a fecskefészek darabka.
A kínai fecskefészekleves alapleve voltaképpen nyálból van. Az anyag a levegőn megkeményedik, így építkezésre alkalmassá válik. A tengerparti üregekben fészkelő faj ugyanis ebből a tapaszból készíti a fészkét. Csak a sziklás tengerpartokon élő szalangána (sarlósfecske) fészke alkalmas erre a célra. A fészek a madár nyálából, apró halakból és algákból áll, ürüléket nem tartalmaz, mivel a fecske nem a fészekbe piszkít. Alkotóelemei miatt magas a protein- és jódtartalma. A madár fészkei nagyon nehezen fellelhetőek, barlangokban, magasan fekvő sziklás járatokon találhatóak, amelyek nehezen megközelíthetőek. A mesterséges telepek nem nagyon váltak be.
Nemcsak Kínában népszerű luxusétel, Thaiföldön a középkor óta közismert. Sajnos az étkezési trendek, és hogy ilyet már nemcsak a kínai gazdagok esznek, a kihalás felé sodorta a szalangánákat.
Minél több fészket fogyasztanak el a magukat ínyencnek tartó étteremi látogatók, az érintett fecskefajok annál közelebb kerülnek a végleges eltűnéshez. 1950 és 1990 között Délkelet-Ázsiában 88%-kal csökkent a fecskepopuláció, javarészt a fészekgyűjtés káros gyakorlatának köszönhetően.
Na, de mi a helyzet a szűzfiú-tojással? A Tong zi dan a kínai Zhejiang állambeli Dongyang hagyományos étele. Ezek szimpla főtt tyúktojások. De mi ebben a furcsa? Hát, amiben megfőzték. Nem víz, hanem szűz fiatal fiúk vizeletében főzik meg. Lehetőleg tíz éven aluli fiúk könnyítésére alapozzák a páclét. A városban és annak kultúrájában nevelkedett gyerekek hozzászoktak a gyakorlathoz. Tavasszal van ennek a hagyománynak az ideje. A gyerekek ilyenkor ahelyett, hogy elmennének a mellékhelyiségbe, egy kis medencében könnyítenek magukon, amelyet az árusok az iskolai folyosókon helyeznek el. Egyes árusok odáig mennek, hogy kis konténerekkel várják a parkokban vagy nyilvános mellékhelyiségekben a szülőt, aki hajlandó engedni, hogy gyermeke vizeletet kínáljon a sajátos tojáshoz.
Az ételt úgy készítik el, hogy először a tojásokat a fiatal fiúk vizeletében áztatják. A vizeletet minden szállító helyi forrásból szerzi be. Ezután a keveréket tűzhelyen melegítjük. Forrás után a tojáshéjat a tojás teljes felületéről leszedik. Ezt követően a tojásokat visszahelyezik a vizeletbe. Ezután a használt pisikét friss vizeletre kell csak cserélni, és a folyamatot megismételni. Az áztatási folyamat lehetővé teszi, hogy a tojások a vizeletben kikeménykedjenek, miközben végül hagyják teljesen elpárologni. Az egész folyamat általában egynapos. Jó étvágyat!
Tényleg „csigazabálók” a franciák? – a válasz igen is, meg nem is
Ha már sajátos gusztus, térjünk vissza Európába! Mi a helyzet a Franciákkal?
Már a spanyolországi Benidorm város közelében végzett ásatások során is sült csigaházakra bukkantak a 30 000 éves emberi maradványok közelében.
Ismeretes az is, hogy a rómaiak speciális farmokon nevelték a csigákat, árpával etették és borral itatták őket. Az egyik legjobban elfogadott elmélet szerint a rómaiak mutatták meg a mai francia területen élők őseinek ezeket a „finomságokat”, amikor Kr. e. 58-ban meghódították földjeiket. Kivéve egy gall falut. Ezért evett Asterix és Obelix csak vaddisznót. A francia konyha alapvetően a római kori, illetve az olasz sütés-főzési módszerek alapján alakult ki, természetesen némileg továbbfejlesztve, ami leginkább az uralkodói réteg nyomására alakult így. A 16. században a francia konyhát a mértéktelen pazarlás jellemezte. „A szegény ember szedi, a gazdag pedig megeszi.” – ez volt a mondás. A középkorban azonban a csiga fokozatosan elvesztette helyét a francia asztalon, de a 19. században diadalmasan visszatért.
A franciák sokáig nem ettek csigát, ez nagy éhezéseknek volt köszönhető, hogy végül bármit kiástak
a földből. Ne legyen illúzióink, a francia forradalom sem az elvek, hanem az éhezés miatt tört ki.
A csiga divatba jövetele és második reneszánsza Talleyrand-nak köszönhető. I. Sándor orosz cár Párizsba volt hivatalos. Talleyrand, a francia külügyminiszter, hogy lenyűgözze az orosz uralkodót, elrendelte hogy csigákat szolgáljanak fel neki. I. Sándort pedig le is nyűgözte az érdekes étel, de nem mondták meg neki mi az csak, miután megette. Innentől kezdve trend lett a királyi és a gazdag nagypolgári udvarokban, majd leszivárgott a köznéphez is a divat.
A franciák nemcsak tenyésztik őket, hanem a szombati piacnapokon a csiga az egyik legközkedveltebb, legnagyobb mértékben megvásárolt áru. Olyannyira a csigahús kedvelői a franciák, hogy a szupermarketekben, de még a legkisebb vegyeskereskedésben is lehet kapni, kis befőttes üveges kiszereléstől kezdve az 5 literes kiadásig. Csigaházak vásárlására is van lehetőség az országban, amit aztán csigakrémmel töltenek meg, ami egy fokhagymás, petrezselymes elegy keveréke. Nagyon egészséges ételnek számít. Kiemelkedően magas kalcium-, kálium-, foszfor-, magnézium- és vastartalma van, valamint jelentős mennyiségben megtalálható benne a B3-vitamin is.
Az igazi gulyás nyomában. Mit eszünk mi magyarok?
Azt mondhatnám hamis gulyást, ha nem lenne a hamis gulyás is egy gulyástípus.
Egy biztos, mi valójában nem az igazi gulyást esszük. Röviden: az urizáló későbbi változatát, amit maga a nép szinte soha nem evett, csak speciális esetekben.
A gulyás (közeli rokonaival, a pörkölttel és a paprikással együtt) a legismertebb parasztételek voltak, amelyek a 19. században a polgári és a nemesi konyhában teljes mértékben létjogosultságot szereztek. Pont ez a baj, mert mi ma már a gazdag urak, az arisztokraták gulyását ismerjük.
A gulyás hírnevét az utóbbi évszázadban elhomályosította a gulyásleves, amelynek történelmi szerepe, elkészítési módja egészen más, mint a pásztorok által készített eredeti gulyás étele volt. A legfontosabb különbség, hogy biztosan nem marhából készült. Hanem birkából.
A magyar konyha amúgy elég későn kezdte a disznót és a marhát használni.
Hihetetlen, de még a magyar wikipédia is pongyolán ír erről. A lényeg, hogy a marha szavunk régebben szó szerint egyet jelentett a vagyon szóval. A pásztorok az esetek 99%-ában nem a saját marháikat őrizték, ha valamelyik elhullt, arról számot kellett adjanak. Nem vágták le csak úgy a marhákat. A számadó juhász és sorolhatnám a hatalmi piramist, hogy ki ellenőrizte a marha életútját a piacig. A pásztorok nem a hússal, a tejjel tudtak trükközni, az nem volt annyira mérhető.
A rendkívül magas piaci értékű marhahús semmiképpen
sem lehetett a gulyások mindennapi eledele.
Juhot se ettek a juhászok minden nap. Ez a nagy húszabálás, amit mi gondolunk, nem létezett. Ha visszamegyünk az ősmagyarok idejéig vagy a pusztai népekig, a marha ott is vagyontárgy. Elsősorban kisebb állatokat ettek, és hamarabb mentek el vadászni, mint hogy egy tehenet levágjanak. A marhából készült klasszikus gulyás valójában nem klasszikus, a 19. században terjedt el, amikor a nemeseknek, gazdag polgároknak is fontos lett, hogy ők magyarok. Elkezdtek magyarosan étkezni, beemelték a paraszti étkeket, de a maguk nívóján. Így lett gulyás a gulyás.
