Viharbükk a druida papnő fája
Szűzi Istennő, aki beezüstözöd ezeket a szent, öreg fákat”
A Normafa a Sváb-hegy–János-hegy-vonulat déli csúcsa. A két hegy között egy hosszú, de viszonylag keskeny, nyeregszerű fennsík tulajdonképpen ez a Normafa terület. De még pontosabban is be lehet határolni. Normafa, eredeti nevén Viharbükk, tényleg egy viharvert öreg bükkfa volt amelynek tövében egykor Schodelné Klein Rozália a híres operaénekesnő elénekelte Bellini: Norma című operájának áriáját. Az opera főhőse egy druida papnő (Norma), aki Galliában, a sűrű rengeteg mélyén a Holdistennőtől kér áldást. Ennek az emlékét őrzi a Normafa elnevezés. Sajnos a fát sok villámcsapás érte, 1927. június 19-én egy villám végleg elpusztította.
Új hagyomány születik a régiből.
„Kár hogy azokból a régi jó dolgokból nem maradt semmi. „Mint ahogy egy reklámmondatból mém tud lenni, úgy a most is teremtődik hagyomány, csak még nem tudjuk, hogy az.
A Normafa Budapest legendás, vadregényes része.
Illik hozzá, hogy a rétese is legendás legyen. Egyszerű, de nagyszerű.
Bár a köznyelv az egész területet Normafának nevezi a János-hegy nyergéig, az igazi, szűkebb értelemben vett Normafa az a magaslat, ahol ma a Síház és a réteses-lángosos bódék állnak. Itt állt a névadó viharbükk, itt van a csodálatos kilátást nyújtó Nagy- és Kis-Norma lejtő. Itt született meg a 19. században a kirándulóhely, amit a színészek is nagyon kedveltek, ezért lett a rendszeres éneklés is a Norma fánál. Meglepő, de sokan azt gondolják egyébként, hogy Normafa a városon kívül van, pedig bizony belül van. A XII. kerület olyan egyedi természeti értékkel büszkélkedhet, amelyek mindenki számára fontos, közkincsek. A Normafa és környéke páratlan természeti ajándék átfogó hosszú távú szemlélettel illik hozzányúlni. Bár a Normafa erdő besorolású terület, mégis évtizedek óta hetente több tízezren használják parkként.
A kerületi látogatószámlálások adatai alapján évente több mint egy millióan keresik fel a területet, ami azt jelenti, hogy nagy eséllyel Normafa egész Magyarország leglátogatottabb erdei kirándulóhelye. Ez egyszerre áldás és probléma. Összefügg azzal is, hogy Budapest zöldterületei elhanyagoltak, és rosszul hasznosítottak szabadidő felhasználás szempontjából. Az a néhány ami viszont népszerű, megfullad a terhelés alatt.
Vadregényes vs regényes vs vad
A XII. kerületi Síház a legendás viharbükktől nem messze épült fel 1930-1931-ben, szükség is volt rá, ugyanis abban az időben a budapestiek körében a téli sportok nagyon népszerűek voltak. A síház mellett vámőrség is itt kapott helyet. Miután a hazai hóviszonyok változtak, és a sísport háttérbe szorult, az épületben egyre hangsúlyosabbá vált az éttermi funkció.
A környék lejtő felöli oldalán pedig a szinte legendássá vált rétesező és mellette a lángosos bódéja szolgálja ki a megéhező kirándulókat.
Régebben se gondolta senki hogy a Síház kertje mögött, a gerincen jó helyen lennének, ráadásul a kialakításuk is méltatlan. Egyfajta folyamatos ideiglenes állapotban voltak a hetvenes évektől. A bódék a hegytetőn fontos funkciót látnak el, de nincsenek jó helyen és a kialakításuk se méltó a Normafához. A területnek a gasztro vonal mentén is egyfajta újragondolása lesz, mégpedig azon az elven, hogy kijavítják az 1970-es években elkövetett hibákat, amikor a Síház környékét teliszórták ócska bódékkal. Ahogy Zsuppán András fogalmazott a Válasz online-os cikkében: „Az egykor elegáns kirándulóhely olyan lett, mint egy külvárosi buszvégállomás, és tulajdonképpen most is így fest”
Ez fog most gyökeresen megváltozni.
A bódék már a hely klasszikusai. A réteses-lángosos természetesen fontos szerepet látnak el, hiszen a Normafa-élményhez sokak számára nagyon is hozzátartozik.
A túrázás, futás, kutyasétáltatás részeként beiktatott meleg tea, lángos, palacsinta és rétes majszolás valójában azok az élmények, amitől az úgynevezett apró örömöket kapjuk. A karakter megmarad a vadregényes, regényessé szelídül. A vásárlói oldal az alpesi bája miatt kedvelte. A romantikus faház a kis réssel nem volt annyira romantikus a benne dolgozóknak télen hideg, nyáron meleg volt, átfujt rajta a szél, bemászta bogarak, nem volt szellőztetés. A látogató központ és környéke kritikai rekonstrukcióra szorul.
Budapest legnépszerűbb kirándulóhelyét körül vevő infrastruktúra jelentős fejlesztésen esik most át.
Új norma a Normafán
A hagyomány és innováció nem ellenfelei feltétlenül egymásnak. Laci bá hagyatékát meg lehet tartani. Az új igényeknek megfelelően új köntösben a régi receptúrával.
Mire kell gondolni? Arra amire régen nem gondoltak. Régen a cukor, glutén érzékenyekre a kellő tudás nélkül nem helyeztek hangsúlyt, ez változni fog. A régi rétes új köntösben a választék szélesítését és az odafigyelést jelenti. Költségnövelés nélkül is lehet jobbat csinálni odafigyeléssel, új metódusokkal.
Az új technologiáknak és odafigyelésnek mindig van létjogosultsága, azt meg senki nem tagadja hogy a Normafába van lehetőség ha jó kezekbe kerül.
A Normafa és a szolgáltatásainak két arca van. Létezik a hétvégi és a hét közbeni Normafa, ami mintha két külön világ lenne. Hétfőtől péntekig mintha ciánoztak volna. Hétvégén családi matiné és fesztiválszezon hangulat. Aminek a lángosos réteses sós-édes kis boldogsága megadja a körítését. A rétesezés, lángosozás amúgy nagyon is magyar jelenség.
Aki nem lép egyszerre
A rétes históriája
A rétes Magyarországon, Ausztriában és Szerbiában ismert tésztás étel, mely igen lágyra hagyott gyúrt tésztából készül. Feltehetőleg a 16. században török hatásra honosodott meg. Az egyik legrégebbi rétes recept a Millirahmstrudel (fehérrépa rétes !) 1696-ból származik, egy még kézírásos szakácskönyvben. Ennek a korábbi elődjei a Balkánon ma is létező filotésztából készült sós és édes pékáruk lehettek. A mai formájú feltekert, töltött rétes a 18–19. század fordulóján alakult ki az Osztrák–Magyar Monarchia területén. A párizsi Ritz Hotel étlapján a 19. század elején már szerepelt a „Rétes Hongrois” nevű fogás, ami most meg fogsz lepődni, hogy mit takart: Magyar túrós rétest.
A nyúlik mint a rétestészta kifejezés sem véletlen.
„Tudd meg, ó gazdasszony, hogy a rétes tésztája is csak úgy jó, ha egy zsemlyényi cipóból, egy huszárt lovastól tésztába sodorhatsz vele” – idézet egy 1902-ben írt szakácskönyvből. ”Ha felmegyek a budai nagy hegyre, Letekintek, letekintek a völgybe”, mi is sodorjunk. Mármint rétestésztát.
