Egy rossz vicc története – komolyan lehet-e venni a náci Kaliforniát?
Egy mindenkit sértő poén, és ami mögötte van
Ha bele akarod ásni magad a szörfnácik történetébe, majd az összes cikk azzal fogja kezdeni, hogy igen-igen, használták a szvasztikát, mint motívumot még a németek előtt, mert akkor még mindenki más is használta ezt a régi jelet, és igen-igen, a 60-as években volt pár őrült figura, aki néha felfestette polgárpukkasztásból a falakra meg a deszkájára.
Ezzel ellentétben viszont még a kilencvenes években is lehetett látni bizonyos helyeken horogkeresztet, „Surf Nazi” és „Kooks Go Home” és hasonló feliratokat. Ezek a bizonyos helyek pedig a nagyon jó szörfszpotok. Sajnos igenis van egy szűk, de határozottan erőszakos szörfös réteg, amolyan schorbinorbisan „fitnessz” vagyis „szörffasiszta”, aki a legotrombább módon hajlandó jelezni, hogy nem vagy szívesen látott vendég.
A szvasztika ízléstelen használata valójában egyfajta tabukat megszegő jelzés, hogy az itt lévő arcok nem fognak viccelni. Igazából jellemzően nem rasszista jelentés miatt kerül ki, egyfajta „no go” zónát akar jelenteni. Ma már, ha valahová halálfejet rajzol valaki az senkit nem ijesztene el. Ez még kiveri a biztosítékot. Persze mentség erre sincs. A „Kooks menj haza” kifejezést is szörfös verzióban kell érteni. A „kook” szlengszó pózert is jelent, a szörfös szóhasználatban pedig minden kezdőt, amatőrt, divatszörföst, kívülállót. De legyünk őszinték, valójában mindenkit, aki nem ők. Az egész dolog arról szól, hogy a jó helyeket szerették volna csak maguknak megtartani.
Manapság az emberek többsége a szörfösöket laza, békés, hippi arcokkal azonosítja, akik amikor nem szörföznek, a tűz körül gitározó virággyermekek és pacifisták. Ezzel ellentétben mindig is volt egy erős core-csoport, ami nagyon is agresszívan lépett fel. Ezt a Holtpont című klasszikus is zseniálisan mutatja be. Az nem úgy van, hogy te bárhol szörfözhetsz, bizonyos helyen bizonyos emberek leszedik a fejed. Ez a mai napig így van.
Na, járjunk kicsit utána hogy milyen hullámokban kerültek náci jelképek a szörfkultúra közelébe.
Hogy került a horogkereszt a szörfökre?
Az 1930-as években Kaliforniában első (!) eladásra szánt, kereskedelmi forgalomba hozott szörfdeszkák közül soknak a farkába horogkeresztet égettek. A Los Angeles-i Pacific System Homes „szvasztikamodellként” forgalmazta.
Az alábbiakban a ma már kuriózumként kezelt szörfdeszka régi reklámja látható, amelyen a sajátosan furán megfogalmazott szlogen is található: „Élvezd a horogkereszt izgalmát!”.
Először egyfajta univerzális békejelként került fel a szvasztika a szörfdeszkára. Tudom, hogy furcsa, de a horogkereszt régebben egy ősi napszimbólum volt, egy ősi jelkép az élet körforgására. Keleten ez egy ősi szanszkrit szimbólum volt, 卐 az istenség, a béke és a spiritualitás szimbóluma. A mai napig a szvasztika szimbólum jól látható indiai, burmai és japán templomokban és szentélyekben.
Kijevben az ukrajnai Nemzeti Múzeumban látható egy apró, mamutagyarból faragott állatfigura. Ezen egymáshoz kapcsolt szvasztikákat lehet felfedezni, a leletet 15 ezer évesre teszik a kutatók.
A horogkereszt Amerikában egy kis kínai áttéttel egykor a szerencse szimbóluma volt. Legalább két kanadai hokicsapat (Windsor Swastikas, Fernie Swastikas), szinkretista vallási csoportok, színházak, és igen, szörfösök is használták ezt a jelképet. Az emberek úgy értelmezték, mint a négylevelű lóherét vagy a patkót, egészen az 1930-as évekig, amikor a német náci párt a fordított verzióját sajátjaként felfutatta, és a szimbólum egészen más jelentést kapott, az antiszemitizmus, a rasszizmus, a gyűlölet és a félelem szimbólumává vált. Mennyire érdekes, hogy a nácik megfordították, ez már-már sátáni, hiszen a misztikában pont ezt teszi a gonosz erő, hogy mindent kifordít eredeti értelméből. A béke jelképéből a háború jelképévé tette.
A kaliforniai Pacific Systems Homes a Swastika Modellt 1938-ban átnevezte Waikiki Surf-Boardnak és lekerült a nácik által kompromittált jelkép.
Popsurf versus szörfnácik
Azok a fura ötvenes évek
Tekintettel a mai jelentésére, talán sajnálatos, hogy egyes amerikai (kaliforniai) fiatalok az 1950-es és 60-as években úgy döntöttek, hogy a horogkeresztet lázadó szörfszubkultúrájuk szimbólumaként alkalmazzák. Még a „szörfnácik” kifejezést és a „Sieg Heil” tisztelgést is átvették. A „Search for Surf” Greg Noll szörffilmsorozatának 1959-es kiadása náci rohamosztagos egyenruhát viselő kaliforniai szörfösöket tartalmazott, akik Flexi Flyerrel lovagoltak a viharcsatornában, miközben barátai a Harmadik Birodalom zászlóját tartották fel.
Az 1960-as évek Amerikája sok más divathullám mellett a német szimbolizmus időszaka is volt – a második világháborús filmek garmada készült ekkor. Az akkori gyerekek apukáinak, nagypapáinak pincéiben és padlásaiban második világháborús szuvenírek voltak, amelyeket apjuk hazahozott. A srácok német sisakot viseltek a kerékpárokon csak úgy passzióból. De ez nem jelentett semmit.
Popszörf és rágógumi
Az 1960-as években a szörfözés rendkívül népszerűvé vált. Hollywood olyan „szörffilmeket” forgat, amelyekben a legnagyobb korabeli szupersztárok szerepeltek, mint Elvis Presley (lásd Blue Hawaii), ahol a trend és zsáner lett a jóképű, napbarnított menőcsávó szörfös. A zeneiparba egy új hangzás tört be, amelyet „szörfzenének” neveztek el, olyan zenekarokkal, mint a The Beach Boys és a sokkal dögösebb Dick Dale. John Severson magazinja, a „The Surfer” volt a kaliforniai fiatalok beszédtémája. A Gidget című tévésorozat a női szörfösök teljesen új generációjának szívét és képzeletét ragadta meg. A divatipar is ráment a nyomatásra, a „szörfdivat” lett az új őrület szörfös rövidnadrágokkal, szörfös témájú pólókkal, és hawaii ingek kultusza ide vezethető vissza.
Hirtelen a szörfösként való azonosulás lett a menő, és Kalifornia hullámai
és strandjai megteltek a wannabe szörfösökkel és a pózerekkel.
Mondanom sem kell, hogy az „igazi” szörfösök eléggé bekattantak, a borultabbak eléggé extrémek voltak ahhoz, hogy szörfnáciknak bélyegezzék magukat.
A szubkultúrájuk épp mainstream kultúrává vált. Ez veszélyeztette életmódjukat, identitásukat, és ami a legfontosabb a hullámokhoz való kényelmes hozzáférésüket! Ez a szörfös helyek territorializációjához vezetett, az ún. lokalizmus gondolatához. Azok a szörfösök, aki a helyi tengerszakasz kvázi „tulajdonosként” magukénak érezték a „helyi hullámokat”, erőszakosak és ellenségesek lettek a nem helyiekkel és azokkal szemben, akikről úgy érezték, hogy nem „igazi szörfösök”.
Polgárpukkasztás és elitizmus
„Nem más okból festettünk horogkeresztet a falakra, minthogy felbosszantsuk az embereket” – mondta Matt Warshaw A szörfözés története című művében. „Egyfajta rendkívül sötét tréfa volt – internet előtti trollkodás. Az emberek feldühítése sikerült is. Tehát legközelebb két horogkeresztet festünk fel, hogy még jobban feldühítsük őket.”
Daniel Duane fiatal kezdő szörfösként elmondta, hogy akkor őt és barátait jobban zavarta a falra festett „kook”(kezdő, pózer) szó, mint a mellette lévő horogkereszt. Abban az időben a „szörfnáci” kifejezést gyakran alkalmazták minden olyan szörfösre, aki vadul elkötelezte magát a sport mellett. Ezen a lencsén keresztül nézve úgy olvasták a horogkereszt és a „kook” kombinációját, mint egy exkluzív társaság klubházának az ajtaját. Ez az a hely, ahová menni kell. Az elriasztás a vadabbakat pont hogy vonzotta, de nem tudták mibe keverednek.
A szörfnáci kifejezésnek (legalábbis a legtöbb esetben) semmi köze nem volt a rasszizmushoz vagy a háborúhoz. Ez egy szubkultúra lázadása volt a korabeli médiával szemben, amely „lázadóknak”, „parti trógereknek” és „punkoknak” bélyegezte őket, kábítószerekkel, antiszociális viselkedéssel és bandákkal társítva őket.
Kicsit olyan ez, mint amikor azt mondjuk valakire, hogy nyevtannáci vagy filmbuzi. Nem túl szalonképes kifejezés, de mindenki használja. A szörfnácik valójában szörfbuzik.
Fun Fact: Surf Jews mozgalom is, olyan neves tagjai is vannak, mint Mike D a Beastie Boysból és Jonah Hill. Ők ezt egyfajta poénként, fricskaként találták ki a Surf Nazis ellenpontjaként.
A horogkereszt használata az emberek felbosszantására nemcsak a szörfösökre jellemző, a punkok is tették ezt a 70-es években (főleg Sid Vicious). Fura leírni, mert sokan ezt már nem értik, ez akkor az apáik elleni lázadás is volt. Az apák folyton arról beszéltek, milyen kemény is volt a háború, és valamilyen szinten hősök is voltak, de sokan e mögé bújva ezt a korszakot önigazolásként a fiatalok fejére olvasta. A fiatalok meg direkt a legdurvább módon visszabosszantották őket, mintegy utalva arra, mintha bírnák a nácikat.
Aztán persze volt olyan, aki bírta is. A fekete macska: Miki Dora.
Miki Doráról mindenképpen írunk külön is, hiszen ő magyar felmenőkkel rendelkezik és Pesten is született, emellett az egyik legnagyobb korai szörfikon, és szörfnáci természetesen. Dora (más néven „Da Cat”) arról volt ismert, hogy horogkereszteket festett a szörfdeszkáira, úttörő szerepet játszott a lokalizmus koncepciójában, abban az elképzelésben, hogy a hullámok a közelükben felnövő szörfösöké, és a beavatkozók megérdemlik az erőszakot. Ez nagyon elitista és lenéző volt.
A „szörfnáci” kifejezés annyira elterjedt az 1970-es és 80-as években, hogy a „Surf Nazis Must Die” címen egy igazi B-film vagyis inkább Zsé-kategóriás film is kijött.
Ebben az apokaliptikus történetben egy alternatív jövőbeli Kalifornia földrengéses katasztrófák által sújtott világában az „Új Führer” követőinek történetét mesélik el. Beach meggyilkol egy fekete férfit, és az áldozat idős anyja bosszút áll a haláláért, és mindegyik szörfnácit levadássza.
A kaliforniai fehér napsütés sötét árnyéka.
Miért nincsenek fekete szörfösök Kaliforniában vagyis pontosabban miért nem voltak?
Nagyon egyszerű a válasz. Mert nem hagyták nekik. Volt egy ún. „redlining rendelet”: latinokat, feketéket, de szamoaiakat, óceániai embereket sokáig be se engedtek a strandokra és a tengerbe sem. Ez azért is nagyon fura, mert a szörfözés nemzetközi, a modern szörf Hawaiin született. Sőt, az ókorban nem találtak nyomokat európai szörfözésre, ellenben a maui kultúrában igen.
Kalifornia emellett az egyik legsűrűbben lakott hely volt Észak-Amerikában, amikor a 18. században bejöttek a spanyolok, és közel 80 évig Spanyolország és Mexikó része volt, mielőtt az Egyesült Államok a Mexikói-amerikai háborúban „magáévá tette”.
Az 1848-as aranyláz előtt a körülbelül 150 000 fős kaliforniai lakosságból talán 1000 (!) angol élt az egész államban. Míg az Egyesült Államok nyugati részének más területein kitelepítették az őslakosokat, a kaliforniai politikusok nyíltan megvitatták a nyílt megsemmisítést. 1850 és 1861 között a kaliforniai kormány becslések szerint 1,5 millió dollárt költött fejvadászok és milíciák fizetésére, hogy a kaliforniai bennszülötteket akár erőszakkal eltávolítsák.
Az első kaliforniai törvényhozó gyűlés 1850-ben gyakorlatilag egyfajta fehér etnoállammá
alakította Kaliforniát, törvényekkel legalizálva a bennszülött kaliforniai gyerekek
rabszolgasorba vitelét, és megtiltották a színes bőrűeknek a szavazást.
Törvények tiltották, hogy a nem fehérek a fehérek ellen tanúskodjanak a bíróságokon. Ez hatékonyan elősegítette, hogy a kaliforniai fehérek a színes bőrűek ellen bármilyen erőszakos atrocitást el merjenek követni.
Kalifornia vezető szerepet játszott az úgynevezett eugenikai mozgalomban, amelynek célja a fehérek identitásának megőrzése a társadalmilag nem kívánatos személyek erőszakos sterilizálásával. Harminckét állam hozott kötelező sterilizálási törvényt, Kalifornia azonban olyan lelkesedéssel hajtotta végre a sajátját, hogy végül körülbelül 20 000 embert sterilizált. A kényszersterilizálás legalább 1973-ig folytatódott Kaliforniában.
Más szóval, egyszerűen a feketék, latinok nem mertek kimenni régebb szörfözni, nem mertek kimenni sehova, ahol a fehérek jól szórakoztak. Ez az oldódás csak az 1970-es években indult meg. Surf Nazis Must Die!
