MC Corpus Delicti
Xzibit nálunk ünnepli 50. születésnapját, amelyet egy koncerttel (szeptember 19. – MOM Sport) tesz még emlékezetesebbé, így mindenképpen megérdemel egy cikket tőlünk. Érdekesség, hogy a The HipHop Logo jóvoltából A/3-as méretű, limitált kiadású plakátok is beszerezhetők lesznek a koncerten, melyek Nagy Ádám, azaz Bigtime Design, valamint Skywalker keze munkáját dicsérik.
Alvin Nathaniel Joiner, ismertebb nevén Xzibit, vagy éppen Corpus delicti, azaz XBűnjel létezése, egy sajátos kegyelmi állapota a nyugati parti hiphop történetének. Olyan popsztár, aki soha nem vált nyálassá, és sosem adta el magát – ha mégis, azt is szeretted, mert tényleg Pimp volt a verda. A ’90-es évek közepétől, a G-funk sikere után egyre inkább látszott, hogy a hiphop hatalmas fejlődés előtt áll, miközben ment a találgatás, vajon ki lesz az, aki Snoop-ék után képes lesz feltörni az undergroundból. Sokan tippeltek a Jurassic 5-ra, Chali 2NA-ra, vagy éppen Del The Funky Homosapienre, esetleg a Visionaries egyik tagjára. Tash, Tha Alkaholiks vagy a Likwit Crew, amelynek tagja volt többek között Madlib is szintén esélyesek voltak. És tudjátok ki volt még a Crew-ban? A legkisebb királyfi, akivel senki nem kalkulált: Xzibit. Aki végül mindenkinél nagyobbat robbantott.
Xzibit áttörése részben szerencse és véletlen műve volt, de leginkább erős személyiségének köszönhető. Ő már egy újfajta nyugati parti partit hozott és vele együtt egy korszakváltás is kezdetét vette. Ma már kevesen emlékeznek erre az underground sikertörténetre, ami a golden erát és a kétezres évek silver eráját köti össze.
(erről bővebben ITT olvashattok) A boombap és a G-funk korszakok után mindenki az új hangzásokat kereste, és Xzibit volt az, aki ezzel végül befutott.
Xzibit kilencéves koráig a Michigan állambeli Detroitban élt, ám édesanyja olyan mértékben vált a crack rabjává, hogy végül az új-mexikói Albuquerque-ben élő apja kapta meg a gyermekfelügyeleti jogot. Így Xzibit is szedhette a sátorfáját, aki egyébként 14 évesen kezdett rappelni „Exhibit A” néven.
Game, aki folyton fúrta Xzibitet, rendre azt hangoztatta, hogy nem is igazi west coast előadó, de ennyi erővel akkor Kuruptot sem tekinthetnénk iannak, mivel 16 éves koráig Philadelphiában élt. Valójában Game irigysége abból fakad, hogy Dre továbbra is támogatja Xzibitet, miközben vele fasírtban van, de Dre-vel szemben nyíltan nem mer fellépni. Az biztos, hogy Xzibit tizenéves korában végleg Los Angelesbe költözött, és ott kezdett el igazán építeni a karrierjét. Mivel a nagyközönség szóló előadóként ismerte meg fontos vele kapcsolatban megjegyezni, hogy próbálkozott csoportosan is, de azok sosem lettek annyira ismertek. Ennek ellenére Xzibit egy kimondottan jó csapatjátékos.
Xzibit tagja volt a Likwit Crew-nak, majd jött a Golden State Project Ras Kass és Saafir oldalán. Eredetileg a Golden State Warriors nevet választották, ám ezt keresztülhúzta egy millió dolláros perrel fenyegető levél a San Francisco-i kosárcsapattól. Kicsit később következett a rövid életű SAS, vagyis a Strong Arm Steady, amelyben Phil Da Agony és Krondon mellett működött közre. Jelenleg a Serial Killers nevű formációban zenél, ahol B-Real és Demrick társaságában alkotnak máig.
Visszatérve a Likwit Crew-ra, ők valóban megérdemelnének egy külön cikket, hiszen elképesztően magas színvonalú társaság voltak, tele olyan rapperekkel, akik a szakma csúcsát képviselték – ha érted, mire gondolok. A csapatban ott voltak a Tha Alkaholiks tagjai (E-Swift, J-Ro & Tash), és természetesen King T is. Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a Lootpack (DJ Romes, Madlib & Wildchild) is közéjük tartozott. Bár Madlib nevét talán többen ismerik, ne feledkezzünk meg Wildchild-ról sem, akinek tehetsége szintén lenyűgöző. Xzibit személyét senkinek sem kell bemutatni, de akkoriban Defari is a befutás küszöbén állt, sokan úgy vélték, ő lesz a következő nagy sztár. Továbbá Phil Da Agony, Styliztik Jones, J. Wells (más néven J-Roc), és Declaime (Dudley Perkins) is kivételes egyéniségek voltak – nekem személy szerint Dudley Perkins az egyik kedvencem.
Miközben a cikkhez készültem, Xzibit dalait hallgattam, majd menet közben Dudley zenéihez is átkanyarodtam, mert ő egyszerűen letehetetlen. Egy csapatban voltak, felfogod ezt? Olyanok, mint a West Coast Wu-Tang Clan. Ezek az előadók önmagukban is óriási figurák, tényleg érdemes hallgatni a munkáikat. Xzibit első hivatalos közreműködése 1995 februárjában történt a The Alkaholiks „Hit and Run” című számában, majd nem sokkal később feltűnt King Tee IV Life albumán is, a „Free Style Ghetto” című számban, ami máig méltatlanul alulértékelt gyöngyszem.
King Tee – Freestyle Ghetto
A Likwit Crew-val való turnézás után Xzibit leszerződött a Loud Records-hoz, és 1996 októberében megjelentette debütáló albumát, az At the Speed of Life-ot. Az album a Billboard Hot 200-as listáján a 74. helyet érte el, a kanadai albumlistán pedig egészen a 38. helyig jutott. Mielőtt továbbmennénk, fontos kiemelni, hogy a Loud Records maga is egyfajta csoda volt. Most nincs idő érdemben kifejteni a történetüket, de elég az hozzá, hogy a kiadók vezetői többnyire olyan fehér gyökerek voltak, akik egyáltalán nem értették a rapet, és még annyira sem érdekelte őket. Ez azonban nem mondható el Steve Rifkind és Rich Isaacson esetében – ők ketten határozottan jó ízléssel rendelkeztek.
Most felsorolok néhány nevet, de kérlek, ne lepődj meg. Gondolj csak arra, hogy amikor a Loud Records leszerződtette ezeket az előadókat, még szinte senki nem ismerte őket, és zenéik meglehetősen nyersek és agresszívak voltak, ami abban az időben nem igazán kecsegtetett nagy közönségsikerrel. Rifkindék voltak azok, akik a Wu-Tang Clan, Big Pun, Mobb Deep, The Beatnuts, M.O.P., Tha Alkaholiks, Pete Rock, Three 6 Mafia, Project Pat, Xzibit, Twista, Dead Prez, The Dwellas és The X-Ecutioners neveit felkarolták. Le a kalappal előttük, mert ez egy prémium merítés volt! Nem feledkezzünk meg a Megadeth-ről sem, ami később szintén náluk jelent meg – ez a fun fact lábjegyzet.
Ami igazán lenyűgöző, hogy a Loud Records nemcsak esélyt adott ezeknek az előadóknak, hanem pénzt is fektetett beléjük, aminek köszönhetően a Beatnuts, Dead Prez, Pete Rock és Xzibit igényes videoklipeket készíthettek már a kezdetektől fogva. Ez hatalmas dolog volt abban az időben, és ma is nehéz felfogni, mekkora jelentőséggel bírt, hogy hittek ezekben a művészekben. Így lehetett Xzibitnek is egy olyan emlékezetes klipje a Paparazzi-hoz már rögtön az első nagy megjelenésénél.
Xzibit – Paparazzi
Xzibit első két albuma, az At the Speed of Life és a 40 Dayz & 40 Nightz úgy jelent meg, hogy igazán komoly marketing nem állt mögöttük – inkább az underground közeg emelte fel. Itt érdemes tisztázni valamit, ami talán sokak számára meglepő lehet, különösen a magyar hiphop közösségben, amely a Viva TV-n nőtt fel, és így egy kissé torz képet kapott Xzibit sikeréről. Az történt ugyanis, hogy míg Németországban hatalmas sztár lett, addig az angol és amerikai piacokon közel sem volt akkora visszhangja.
Ez különösen fontos, mert sokan úgy gondolják, hogy a „Paparazzi” című kislemez óriási siker volt az USA-ban, pedig valójában ez nem teljesen így történt. A „Paparazzi” a Billboard Hot 100 listáján a 86. helyen végzett, ami ugyan szép eredmény, de messze nem olyan nagy siker, mint amit Európában, különösen Németországban elért, ahol a kislemez a helyi listákon az első ötben is szerepelt, végül pedig a 11. helyen zárt.
A magyar közönség nagyrészt a német zenetévék hatására gondolhatta, hogy Xzibit akkoriban világsztár volt, miközben Amerikában ez még nem így alakult. Az átlag magyar raprajongó számára talán meglepő, de az USA-ban igazán a „What U See Is What U Get” című dal hozta meg neki a nagyobb sikert, amely az amerikai listákon az 50. helyre került.
Xzibit – What U See Is What U Get
Azért hozom fel ezeket a statisztikákat, mert akkoriban az emberek még ténylegesen megvették a kézzelfogható lemezeket, ami jól tükrözte az adott előadó iránti valódi érdeklődést. Manapság az ázsiai botok és pénzért vett hallgatottság világában, sokkal nehezebb tiszta képet kapni a tényleges népszerűségről. Ma már a Paparazzi és a Foundation Xzibit legendájának szerves részei, a ’90-es évek emlékei, de valójában a második és harmadik (Restless) albumával vált igazán széles körben ismertté.
A Foundation című dalát egy korábbi kapcsolatából származó fiának, Tremayne-nek írta, aki ma már maga is rapper, Tre Capital néven.
Tre Capital: City Going Crazy / Critical Thinking
A What U See Is What U Get zeneileg friss és újszerű volt abban az időben, és mára talán nehéz elképzelni, de Xzibit akkoriban tényleg egy olyan előadónak tartotta magát, aki képes volt a mainstream mellett haladni, miközben hű maradt az underground gyökereihez. Ez volt az egyik erőssége: a mainstream siker ellenére megőrizte azt a nyers és őszinte hangzást, miközben megtartotta a kereskedelmi siker és az underground hitelesség közötti egyensúlyt.
Ez idő tájt több olyan featje is megjelent, amelyek valamiért az idők során a feledés homályába merültek, pedig tényleg jók.
The Mexakinz ft. Xzibit – The Wake Up Show
Miután két évet a nyugati parti undergroundban való státuszának megerősítésével, valamint saját hírnevének építésével töltött, Xzibit továbbra is turnézott a Likwit Crew-val. 1998. augusztus 25-én megjelentette második albumát, a 40 Dayz & 40 Nightz-t, amely az Egyesült Államokban és Kanadában is feltette a térképre.
X!
Xzibit egyre növekvő ismertsége felkeltette Dr. Dre figyelmét, aki akkoriban éppen próbálta újra feltalálni magát. Dre jó stratégiai érzékkel elengedte a G-funk korszakot, miközben hagyta, hogy vigye az áramlás, de nem pop irányban gondolkodott. Két új előadót keresett, akikre építhetett, és ezek közül az egyik Eminem lett, a másik pedig Xzibit. Mindkét választás bevált, bár kétségtelen, hogy Eminem robbant nagyobbat. Most talán 50 Cent vagy The Game jutott eszedbe, de őket Dre 2003 környékén kezdte protezsálni, három évvel a Restless című album megjelenése után.
A Restless története némiképp igazságtalan a Loud Records szempontjából. Egy N.O.R.E.-nak adott interjúban Xzibit elmesélt egy sztorit arról, hogy Dr. Dre executive producerként kapcsolódott be a projektbe, ennek következtében Steve Rifkind, a Loud ügyvezetője egész egyszerűen nem vett részt a folyamatban. Egyértelmű volt, hogy Dre és slágergyáros csapata lecsapott Xzibitre. Az volna igazságos, ha az ismeretlen start-up-ba, jelen esetben Xzibitbe fektetető arathatná le a babérokat. Hogy ki volt hűtlen kihez, az már nézőpont kérdése.
Xzibit nem kapott annyi pénzt az első albuma után, mint amennyit szeretett volna, de ne feledjük, hogy pályája elején stúdiót, klipeket és promóciót kapott. Ez egy bonyolult helyzet, amelyet az is jól mutat, hogy a Restless albumot öt különböző kiadó adta ki – ez ma sem gyakori. Az Epic, Sony, Open Bar, Loud és SRC együttesen gondoskodtak a megjelenésről, és ebben már érezhetőek voltak Dr. Dre karvalykarmai is, aki akkoriban éppen a Sony-val kezdett együttműködésbe. Az Open Bar Xzibit saját kiadója volt, a Loudot pedig nem kell bemutatni. A szakmai szempontok kedvéért: az Epic a Sony egyik al-kiadója, míg a Loud az SRC tulajdona.
Végül mindenki jól járt, hiszen az album a Billboard listák élén nyitott. Az „X” című dal igazi sláger lett, és az egész album remekül teljesített. Nem poprap, mégis megnyerte a közönséget. Megjelenése óta a Restless platina minősítést kapott a RIAA-tól, és több mint kétmillió példányban kelt el az Egyesült Államokban, ezzel Xzibit legsikeresebb albumává vált.
Ezt követően Xzibit elhagyta a Loud Records-ot, és negyedik albuma, a Man vs. Machine már a Columbia Records gondozásában jelent meg. A rákövetkező albumai, a Weapons of Mass Destruction (2004) és a Full Circle (2006) már Xzibit saját kiadója, az Open Bar Entertainment égisze alatt kerültek kiadásra. Bár ezek az albumok kereskedelmileg nem lettek olyan sikeresek, mint a korábbiak, mégis anyagilag jobban járt. Lévén minden eladásból neki csengett a kassza, így nagyobb részesedést élvezett az albumok bevételeiből, függetlenül attól, hogy kevesebb példányban keltek el.
Amikor Xzibit a filmes karrierjére kezdett koncentrálni, sokan hajlamosak elfelejteni, hogy párhuzamban a zenei téren is jelentős sikereket ért el.
A „Hey Now (Mean Muggin)” című kislemeze, amelyben Keri Hilson is közreműködött a Paparazzi toplistás eredményeit ostromolta. Az amerikai piacon nagyon jól szerepelt, bár hozzánk kevésbé jutott el a híre. Ez már amolyan Pharrell-type beat lett. Xzibit számára pedig ez a kislemez nemcsak egy újabb zenei mérföldkő volt, hanem anyagilag is kifejezetten gyümölcsöző, hiszen az aranylemez mellett a jogok is nagyrészt nála maradtak. Ahogy mondani szokták: jobb egy aranylemez a saját zsebbe, mint egy platina Dre zsebébe.
Xzibit – Hey Now (Mean Muggin)
A siker megítélése relatív. Olyan általam is mélyen tisztelt rapcsapatok, mint a Gang Starr, Fu-Schnickens, vagy akár a Visionaries és Atmosphere, sosem értek el akkora kereskedelmi sikert, mint példának okáért Xzibit a Multiply-jal. Xzibitnek sikerült néhány dalával felkerülnie a Billboard listákra, még ha azok inkább az alsóbb szegmenseiben is tanyáztak, anyagilag így is szépen hoztak neki.
Xzibit, Nate Dogg: Multiply
Sokan elfelejtik, hogy Xzibit annak idején a Dre-féle beajánlós hálózat részeként például a korai, kezdő Kendrick Lamar számára is lehetőséget adott, amikor Xzibit előzenekara volt. Sokat változott a világ, hiszen Lamar azóta a hiphop egyik legnagyobb neve lett, míg Xzibit nem igazán tudott nagyot durrantani. A kétezres évek második felétől új karriert épített színészként és műsorvezetőként, amelyek számos emlékezetes pillanatot hoztak. Ami talán még fontosabb, hogy Xzibitnek sosem voltak igazán kínos vagy gáz pillanatai. Sosem adta el a lelkét, legfeljebb az arcát lehetett bérbe venni.
Pimp my Xzibit
Xzibit az új évezredet egy Likwit Rhymes válogatásalbummal nyitotta, amelyen többnyire korábban kiadatlan anyagok kaptak helyet. Továbbá vendégszerepelt a „Bitch Please II”-en, Eminem, Snoop Dogg, Dr. Dre és Nate Dogg mellett. Ezt azért emelném ki, mert jól látszik, hogyan építette fel a Dre-istálló az új arany- és platinalemezeket tojó tyúkját. Xzibitet mindenhová benyomták, így szépen beleépült a Dre-féle szuperprodukciós hálózatba, amely a legnagyobb nevekkel dolgozott együtt. Ez a stratégia nagyban hozzájárult Xzibit mainstream sikeréhez, mivel a legjobb előadókkal és producerekkel közösen formálhatta a saját hangzását és karrierjét.
Xzibit vendégszerepelt a Limp Bizkit 8×-os platinalemezén, a Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Water-on is, ami hatalmas eredmény, hiszen bár sokan szeretik bevetni a feat-fegyvert, egy 8x-os platinalemezen való megjelenés tényleg komoly súllyal bír. Dr. Dre a 2001 című albumával ekkor már iszonyat nagyot ment, és meghívta Xzibitet, hogy csatlakozzon hozzá az American Up in Smoke turnén, melyen többek között Snoop Dogg, Eminem és Ice Cube is fellépett. Ez valóban hatalmas ugródeszka volt Xzibit számára, amivel szintet lépett a karrierje.
Ezután kijönni egy albummal szinte félsiker és egyben garancia. Az áttörés után Xzibit már nemcsak rapperként, hanem színészként és műsorvezetőként is hírnevet szerzett. A 2000-es években a Pimp My Ride című reality televíziós műsort vezette.
Xzibit népszerűsége a hiphop világán kívül 2004 és 2007 között ugrott meg igazán, az MTV Pimp My Ride című műsorának házigazdájaként. Bár a műsor részben megrendezett volt – amiben a gombhoz varrták a kabátot, vagyis ha volt valami ötletük egy autóval, akkor kerestek hozzá egy tulajdonost, de mégis a műsor szerkezete, valamint az őrült szerkezetek és szerzetek jól kapcsolódtak.
Ezekben az években Xzibit főként a színészi karrierjére összpontosított. Szerepet kapott olyan hollywoodi kasszasikerekben, mint a Derailed (Kisiklottak), ahol Clive Owen és Jennifer Aniston oldalán alakította Dexter karakterét, valamint a XXX: State of the Union-ban Ice Cube-bal együtt szerepelt. Hangját kölcsönözte Ted Grizzly, a rendőr medve karakterének is a Hoodwinked című animációs filmben, ahol olyan színészek mellett dolgozott, mint Anne Hathaway, Glenn Close és Patrick Warburton.
Színészi karrierje során visszatérő szerepe volt az Empire című sorozatban, ahol Shyne Johnsont alakította. További szerepei közé tartozik a Gridiron Gang, az X-akták: Hinni akarok című film, a Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans, valamint olyan sorozatokban is megjelent, mint a Hawaii Five-0, a Seal Team, a Sun Dogs és még sok más.
Az árnyék napos oldala
Minden nézőpont kérdése, ezért kissé viccesnek tartom, amikor milliomos előadók esetében azt halljuk, hogy valami nem sikeres. Vegyük például Xzibit Full Circle című albumát, amiről egyetlen számot sem tudok felidézni, ettől függetlenül mégis aranylemez lett, és 120 000 példányban kelt el csak az Egyesült Államokban. Az ő korábbi platinás szintjéhez képest kevésnek tűnhet, de más előadók boldogok lennének, ha ilyen eladásokat produkálnának. Xzibitnek több kevésbé közismert albuma is aranylemez lett-
Azonban 2008 valóban nem tartozik a legjobb évei közé. A problémák akkor kezdődtek, amikor az MTV törölte a Pimp My Ride műsorát. Míg 2007-ben még közrl félmillió dollárt keresett, a műsor megszűnése után 2008-ban már csak 67 000 dollárra csökkent a bevétele. Sajnos ebben az évben Xzibit személyes tragédiával is szembesült: koraszülött fia, Xavier, a világrajötte után tizenegy nappal meghalt. Ez a veszteség mélyen megrázta őt és volt feleségét, Kristát.
Annak ellenére, hogy Xzibitnek voltak bevételei, az anyagi gondjai tovább nőttek, miközben adócsalással, vagyis be nem fizetett adók eltitkolásával vádolták meg. Ez a vád sajnos megalapozott volt, mivel körülbelül 10 évig nem fizetett megfelelően adót a jövedelme után. 2009-ben és 2010 januárjában is csődöt jelentett, ám mindkét kérelmét elutasították. Mivel nem törlesztette az adósságait, házait és értéktárgyait elzárták előle. Az elérhető nyilvántartások szerint 2010 végére Xzibit több mint 900 000 dolláros adósságot halmozott fel az állam felé.
Lehet sajnálni Xzibitet, mert alapvetően nem rossz arc, de voltak időszakok, amikor ő is az élet császárát játszotta. 2007-ben, amikor még azt hitte, hogy a Pimp My Ride és a vele járó bevételek örökké tartanak, valóban nagy lábon élt. Ekkor Hollandiában például egy fekete Jaguar XJ220-assal száguldozott, amit nem vett mindenki jó néven: a holland rendőrök elkobozták a vezetői engedélyét, mivel 100 km/órás zónában 160 km/órával hajtott. Egy holland rádiósnak adott interjújában Xzibit azt nyilatkozta, hogy összekeverte a kilométereket és a mérföldeket (100 mph = 160 km/h), de ez sem segített visszaszerezni a jogosítványát. Végül soha nem kapta vissza a holland hatóságoktól, és új jogosítványt kellett kérnie az Egyesült Államokban.
Közben az anyagi gondjai tovább halmozódtak, különösen az adóhátralékai miatt. A bírósági jegyzőkönyvek szerint végül 739 433 dollárt tudott kifizetni az akkor már több mint 1,4 millió dollárra rúgó adókötelezettségéből, ami csak részben enyhítette a helyzetét.
Annak ellenére, hogy Xzibitnek sok pénzügyi nehézséggel kellett szembenéznie, a színészi karrierje végül megmentette őt az anyagi összeomlástól. Sőt, Kalifornia állam kannabisz legalizációs hullámának egyik nyertese lett. Megalapította saját kannabiszmárkáját, a Napalm-ot, amely az egyik albumáról kapta a nevét. Az elmúlt években a Napalm márka komoly fejlődést mutatott: 2022-ben a Forbes megírta, hogy a Napalm exkluzív együttműködést kötött a Buddies Brand Inc.-vel, amely a kannabisz kiskereskedelmi piac egyik meghatározó szereplője.
Xzibit a televíziós képernyőkre is visszatért, és az Extreme Makeover: Home Edition állandó tervezőcsapatának tagjaként dolgozik. Emellett a 2010-es években Dr. Dre újabb felemelkedése is magával húzta őt: a 2015-ös Compton Tour során Kendrick Lamar és Anderson Paak őt is elvitték nosztaligázni, ami új lendületet is adott karrierjének. Mostanában Xzibit a Serial Killers nevű formációban nyomul, B-Reallel és Demrickkel együtt, és folytatja zenei karrierjét, miközben vállalkozói tevékenysége is virágzik.
Serial Killers: WANTED ft. Demrick, Xzibit, B-Real
Végezetül mutatok egy sokkal érdekesebbet, az internet bugyraiban azért lehet fura feateket találni. Egy kis szibériai etnopop. Az Otyken és Xzbizit együtt locsolja a kumiszt a tajgán. Ezt nem láttuk jönni. Nazdorov’ya!
OTYKEN & XZIBIT: BELIEF REMIX (Official Music Video)
Egyébként szeptember 26-án lesz egy The Hiphop Logo Art Exhibition a Footshopban az eddig megjelent művészi-zenei hiphop projektekről, Miss KK X DJ Premier és hasonlók.