A boom bap története

A stílus, ami nem bekopogott, hanem beszakította a zeneipar kapuját.

Mitől lett real a hiphop, és mik azok az EFX-ek, amik oda Dasnak? A jelenség múltja és jelene.

A Silver era cikkben ígértem, hogy folytatom a kétezres évek hiphop kibontakozását és az aranykorról is lesz egy külön cikk.

Arány és arany – a megírhatatlan aranykor
A kétezres évek lényege, hogy silver era, inkább platinum era, egyáltalán nem marad el, sőt, továbbfejleszti az addigi hangzásokat. Az aranykorba, amikor belekezdtem, rájöttem menet közben, hogy nagy fuck-ba vágtam a fejszémet, mert vagy írok 10-15 oldalt, és akkor is sok mindenkit kihagyok. Most ne arra gondolj, hogy a Craig Mackről mondjuk nem írok, én simán kihagynám, hiába van egy hatalmas slágere. Hanem hogy az olyan boom bap gyémántokról, mint a Hoodratz, INI külön cikket lehetne írni.

Vagy most, hogy hagyjam ki az Intelligent Hodlumot vagy Large Professort vagy az Organized Konfusiont, főleg hogy onnan jön minden idők egyik legjobb rappere, Pharoah Monch. Aztán mi legyen a vidék boom bapesebb részével, Hi-tekkel, Moodal aka Main Flow, hogy csak Cincinattit említsem. Inkább írnék egy chicagói zseniről (lásd: Common), mint az x-dik New York-i MC-ről.

Szóval az a baj, hogy a mini zsenik (Special Ed speciel), egyalbumos csodákon kívül a kihagyhatatlan nagy alapok egy Juice Crew, egy Wu Tang, egy Native Tongue kör is külön cikket érdemelne. Hiszen az oda tartozó arcok egyenként is hatalmas alakok. Masta Ace, ne viccelj, maga egy cikk. A Sittin on chrome egy akkora poén eastcoast albumként (mert nem az), mint az első Asap Rocky album. Igazi game changer és mégsem beszélnek róla. Nem attól lesz valami game changer, mert sokat adnak el belőle, hanem hogy utána már nem lehet valamit ugyanúgy. Mert akkora szint, vagy sztiló, hogy egyszerűen a nagy képlet része lesz. Mint amikor van egy fűszer, és utána már vagy használod, vagy nem, de olyan nincs hogy nem veszed figyelembe. Másfelől itt rögtön belemártom mindenki szívébe a kést. Nem 2pac és Biggie a kilencvenes évek meghatározó hangzása és MC-je. Ők két srác, akiknek szomorú és értelmetlen volt a halála. A 2Pac és B.I.G hangzásvilágról itt olvashatsz.

Ha csak a westcoastot nézem egy Freestye Fellowship vagy egy Abstract Rude elrakja zsebre
2Pac-ot, mint MC. Aztán lehet itt szívhez kapni, aki ért angolul tudja, hogy ez az igazság.
Ha Nas hal meg, ő lesz legenda, sajnos ez ennyire egyszerű és szörnyű is egyben.

Vagy mit kezdjünk a Beastie Boys-szal, aki az első albumától kezdve a Hello Nasty-ig minden albumán meg tudott újulni, és elképesztő színes a zenei spektrumuk, az egész kilencvenes éveket meghatározták. Aki van olyan sznob, hogy azt hiszi ki lehet őket hagyni egy boom bapes cikkből, az téved, és tudja meg magáról, hogy egy sznob, aki innentől kezdve csak kisujj eltartva szürcsölje a kávékáját. Aztán ott vannak olyan figurák, mint Mc 900 Ft. Jesus, aki nem boom bap, de sokkal jazzesebb mint az ATCQ, és mindenkit megelőzött a jazz- és a rap keverésével. Valamiért szeretik elfelejteni, hogy egy fehér srác Kentucky-ból 1991-ben jazzesebb rapet csinál, mint bárki New Yorkban, akkor A New Moon olyan kortalan, hogy nem is tudom hova tenni.

Tehát ez a cikk nem tud szólni az aranykorról, de tud arról szólni miért is aranykor a golden era.

A new jack swing és (…) a jiggy éra között megtörtént a csoda.

A STÍLUS NEVE A REAL HIPHOP

Mindenekelőtt érdemes tudni, hogy ennek a korszaknak nem rajongói, hanem hívői vannak. Akiknek ezerszer is el lehet adni a jól bevált képletet. Nem baj, ha kijön a 100. ugyanolyan boom bap album, jöhet, sőt, jöjjön még. Próbálom kívülállóknak is megvilágítani ezt a mélyfekete csatornahangzást. Most engedd el azt, hogy mi most 2022-ben vagyunk, engedd el azt, hogy 100 ilyet hallottál. Két dologba gondolj bele. Volt olyan időszak, amikor ez nem volt (az nem lehet), és hogy annyira működik a képlet, hogy sosem fog eltűnni, ezt már lehet látni.

A kilencvenes évekre megszületett az a hangzás és tempó, amire a
legkényelmesebb rappelni. Ez egyáltalán nem volt ilyen egyértelmű. Sőt.

Ha valaki a kilencvenes évek elején lemezkiadót működtetett, nem fogadott volna a boom bapre. Egy underground hangzás volt. Mindenki a new jack swingre tette a voksát, az hozta a nagy zsét.

A new jack swing minden, ami Bobby Brown meg Mc Hammer, de hagyjuk is inkább, lássunk abból is jobbat. Szóval a hiphop mai vonala egyáltalán nem biztos, hogy így alakult volna, a nyolcvanas években elkezdett felgyorsulni a dobtempó, és a minták is pörgösebbek lettek.

Ennek a hatására nem is a dobbal, hanem a mintákkal foglalkoztak. A Salt-N-Pepa is tökéletes példa erre, na meg a leírhatatlan nevű Wreckx N Effect.

Szó nincs arról, hogy a new jack hangzásban nincs kraft, erre jó példa a jobb sorsra érdemes E.S.P. is, akit elmosott a boom bap hullám és hirtelen nem lettek érdekesek, pedig ez most sem egy rossz album.

A golden éra
Az aranykor alatt a kilencvenes éveket értik, és egybe mossák a boom bappel, de ez nem igaz, a kilencvenes évek nem végig boom bap hangzás, az undergroundban sem. Még a wikipédia (merjek neki hinni?) is azt írja: „A Boom bap egy alműfaj és zenei produkciós stílus, amely kiemelkedő volt a keleti parton a hip-hop aranykorában, az 1980-as évek végétől az 1990-es évek elejéig.”

Meg eleve a zenei stílusok nem úgy alakulnak, hogy jó, most véget ért a nyolcvanas évek, akkor váltsunk. De igen, az igaz, hogy a kilencvenes évek első felében a boom bap szószos tál megborult és ráment az egész hiphop menüre. Akkor a hatása még nem volt ennyire egyértelmű, mint most. Tudom, hogy furcsa lesz, és ezerszer elmondom mindenhol, hogy egy Gangstarr, M.O.P, Lordz of the Underground, Smiff N Wessun full ugé volt, csak azok vágták, akik nyakig benne voltak. Ma ezek alap belépő zenék, ebbe a világba.

Számháború
Sok meghatározást találhatsz a boom da bipre, de talán az lehet a meglepő egy átlag európai rapfannak, hogy ezek rendre a nyolcvanas évek második felét is ide sorolják. Sőt, magát az aranykort is 1986 -1993; 1986-1994 közé teszik. Nyugi rájöttem, nincs gubanc. Szóval az van, hogy sok elemző, meg a korai zenei kritikusok olyan beateket, ami a Run DMC, BDP, Ultramagneti MC-k alatt gurulnak, nos, azokat is boom bapnek nevezik, aminek ma a dobjait nem tartanád annak. Régebb a váltást oda tették, ahol az Afrika Bambaataa, Newcleus, Jonzun Crew-féle Space B-Boy, body rock dallamosabb breaktánc hiphopzenék, és a nyersebb, csak dobot használó rapzenék elkezdtek elválni.

Eric B. & Rakim „I Ain’t No Joke”-ját te ma nem sorolnád boom bapnek, de a kortársak akkor a boom bap kezdetének tartották.

A furcsa az, hogy Rammellzee No guts no galaxy 1980-as zenéjét, amit egyértelműen az egyik első boom bapnek lehet tekinteni, akkor csak az őrült, firkász, rapper összművész egyik fura zenéjének tartották. Mondjuk ezt 1999-ben ismerte meg jobban a nagyvilág, de ebbe most ne menjünk bele. New York tudott róla, csak épp furának érezték ezeket a vaskos dobokat, és itt van a kutya elásva, hogy sok régi funkzene alatt egy az egyben kivágható, végteleníthető, vaskos basszussal megtámogatott dobok vannak, mégsem nyúltak hozzá.

Tony Green zenekritikus a Classic Material című könyvében az 1993 és 1994 közötti kétéves időszakot „egy második aranykornak” nevezi, amely szinte csak kiváló minőségű albumokat adott a világnak. Külön foglalkozott a dobgépek (Roland TR-808), dob-mintavételezők (Akai MPC60, E-mu SP-1200 elterjedésével is, ami szintén sokat dobott ezen az időszakon.

Questlove a Roots zenésze a boom bap alatt a hiphop negyedik szakaszára (’92-97 közti időszakra gondol) ő ezt „reneszánsz időszaknak” nevezi, amikor a szüleik lemezgyűjteményének nagy részét megmintázta, újraértelmezte a hiphop nemzedék.

A 92-96 közötti időszakot amúgy nevezik a „second golden eranak”
is és ez tényleg egybe esik a boom bap csúcsával.

Honnan a név?
A „boom bap” egy hangutánzó kifejezés, amely a basszus, kick dobhoz és a pergőhöz használt hangokat jelöli. A keverés kiemeli a dobloopot, és a kick-snare kombinációt különösen, és egy „in your face” hangkeverésről van itt szó, a rap is sokszor hangosabb, mint ahogy egy sima stúdióember keverné. Ugye Sub Bass Monster albumain is csak egy dolog nem volt süppedős szubbasszus, a magyar „stúdióguruk” mindent, ami a pirosba ment, kikevertek, pedig a búmbepp füstös-gyantás zöldje pont ott kezdődik, ahol a pirosba érnek a mélyek. Nem baj, ha túlvezérelt, sőt.

A boom bap kifejezés állítólag 1984-ben keletkezett, amikor is T La Rock használta a kick és a pergő ütemének leírására az „It’s Yours” című dalában. A T La Rock a szám végén, a „boom bap” szavakkal utánozta a ritmus hangját. Ez volt az első feljegyzett névképző kifejezés. A kifejezés később a hiphop alműfajának általános elnevezése lett. Ezért is írtam az elején, hogy mielőtt kifejlődött volna a basszussal megpaprikázott paprikás, zsíros kenyér vaskos, dobos boom bap, köbö minden minimál tufu-tuku dobos dologra rámondták.

DJ Premier, akinek azért merek hinni, azt mondta, hogy a boom bap létezett az „It’s Yours” előtt is. Azt mondja az öreg, hogy akkor még ez a hiphop szó sem volt egy lefutott meccs és sokan eleve a rapzenére értették a boom bapet is. Vagyis a kifejezést a szélesebb zenehallgató hiphopközösség használta az összes hiphop és a hozzá előállított ritmus leírására. Mint alműfaj, a hiphopon belül egyre ismertebbé vált azzal, hogy a saját dobhangzásukat bizonyos előadók így nevezték, Q-tip a Push It Along dobjára el is mondja, hogy ez boom da bip, és az is, ha hallgatod.

Aztán amikor a KRS-One kiadott egy albumot Return of the Boom Bap címmel, az album sikere népszerűsítette a boom bap kifejezést is, mint hiteles hiphopot.

A KRS-One amúgy elég jól elmondja a lényeget, a boom bapet jellemző hangzásról:
„A boom bap hangulata az, hogy a legkevesebb hangszert használjuk a legtöbb ritmikus hang létrehozásához.”

Az arany ára: avagy az arany nem lehet platina?
Az 1991-ben létrejött innováció mennyisége elképesztő volt. Minden egyes darab megpróbálta kijavítani azt, ami előtte volt. A Tribe Low End Theory albumával megnyíltak jazz-zsilipek, és az eredmény az volt, hogy a felfelé húzó basszus több „umph”-ot adott, mint amire egy TR-808 dobgép képes lenne. Szóval mindenki jazzre ment: az Onyx, a Digable Planets, a Pharcyde, a Showbiz, mindenki. A legfontosabb producerek közé tartozik, és a lista órákig bővíthető: DJ Premier, Easy Mo Bee, Large Professor, Pete Rock, Marley Marl, J Dilla, RZA, Q-Tip, Ali Shaheed, Prince Paul, Alchemist, Black Milk, Apollo Brown, 9th Wonder, Havoc, Da Beatminerz, Buckwild, Lord Finesse, Diamond D, akit mindig kihagynak, és ettől felmegy bennem a pumpa, Dj Muggs a Cypress Hillből. Muggs olyan erős boom bap hangzásokat rakott le, hogy életművek épülnek rá. Lásd a fő bandáján kívül még a Funkdoobiest, House Of Pain és a Soul Assassinak csinált zenéit.

A kifejezést túl gyakran alkalmazzák a keleti parti hiphopra, ami azt sugallja, hogy csak innen jöhet boom bap, de a Pharcyde, vagy a Jurassic 5, Visionaires, People Under the Stairs, Abstract Tribe Unique stb. Sok westcoast előadó munkásságában is felfedezhető a vaskos, zsíros lecsapós lüktetés.

Amikor először hallottam a Passin me bye-t a végére érkeztem meg és kértem a haverom, hogy tegye már vissza ezt a jó kis Tribe Called Questet, annyira benéztem keleti partnak, szóval ja, ez is westcoast. Ha már golden era és Pharcyde, az ugye megvan, hogy a tényleg körülbelül mindenki által ismert, „drop és runninos” albumuk még arany lemez sem lett.

Érdekes cikktéma lehetne, csak a zene nem egyenlő a pénzzel, hogy mondjuk egy Too Short vagy Hitman vagy bárki, akinek abból az időszakból többszörös platina lett az albuma, emlékszik-e valaki a beatjeire, zenéire. Mert az a helyzet, hogy ebből az időszakból a legendák fele nem igazán jött ki jól anyagilag a dologból. (Ebbe benne van az is, hogy a kiadók lehúzták őket). Az igazi rapkiadók, Death Row, DefJam, Loud, Rawkus, Delicious Vinyl megint egy külön téma, ami megér egy feketemisét.

A kilencvenes évek igazi arca
A 2Pac–Biggie sztori, a már Crocs papucsokon is látható Wu-Tang logo, Dr. Dre–Jay Z-Puffy szupermilliomossá válása miatt mindenki azt hiszi, hogy a kilencvenes évek az egy kompakt egész és a legjobb évtized. Valójában ez közel sincs így. A kilencvenes évek sokkal nyálasabb volt, és igen, rosszabb volt, mint a Dirty Southal és Pharrel poppal megspékelt kétezres évek. Montell Jordan, Marc Morrison vitte a prímet, és jól látható hogy P. Diddy B.I.G-ból is egy RnB szerű sztárt akart faragni, mert az ment. A rapzene Amerikán kívül teljesen underground volt. A kereskedelmi rádiók nem igazán játszottak rendes rapzenét, pontosabban rapbetétes tampon RnB az mehetett, ha valami lány vonaglott, sikongatott benne végig.

A kilencvenes évek hatása a kétezres évekre érett be, a fontos albumok, mint hegyek kiemelkedtek, a sallang eltűnt. Érdekes, hogy maguk az előadók, Nas, Wu-Tang és sorolhatnám, felejthető albumokat csináltak, nem tudtak megújulni.

Ez főleg a kiadók oldaláról is fontos. Miért adjon pénzt valamire, aminek nem látja a megtérülését. Szóval parti rap jöhet, más kösz nem. Na, de mi történt? A tőzsde is jó példa ide, hogy ott van egy rakás közgazdász, mégsem tudják kiszámítani mi lesz a következő évben. A valóság másképp keveri a kártyákat. A „real hiphop” kialakulását három dolog segítette nagyon. A nyolcvanas évek gazdasági válsága, az ebből következő crack-járvány a feketék körében, a hosszú utak, a sok kocsi és a parental advisory matrica. Nem viccelek, tényleg ezek.

Recesszió és depresszió együtt járnak
Ronald Reagan 1981-89-ig regnált. Ezidő alatt konkrétan leszarta az embereket. Minden pénz az úgynevezett csillagháborús projektbe ment, mivel az oroszokkal „kinek van nagyobb” rakétásdit játszottak. A másik nagy húzása cowboyunknak még súlyosabb következményekkel járt, ez a mai napig kihat. Azt tanácsolták neki, hogy ne a kisemberekbe, a szociális hálóba, a drága kórházakba tegye a pénzt az állam, hanem a nagyvállalatokba, bankokba, mert azok munkát teremtenek majd. Ehelyett az lett, hogy a milliomosok milliárdosok lettek és megfojtották a kisebbeket, és ha cégük érdeke úgy kívánta, pont hogy kirúgtak mindenkit. Az USA-ban a csillogás ellenére nagyon bizonytalan élet volt, ha elcsúsztál, nem biztos, hogy fel tudtál állni. Az embereknek elegük volt a kamu hurráoptimista dumákból, kinéztek az utcára és rohadtul nem ezt látták, hogy minden oké. Vártak valami hiteles hangot a flitteres diszkóláz után. Egyáltalán nem véletlen, hogy a punkrockon belül a hardcore, a New York-i hardcore mozgalom is ekkor alakult ki. Az emberek dühösek voltak és frusztráltak, és ez a zenén is meglátszott.

Utazás és utaztatás
A második, amibe a legkevesebben gondoltak bele, hogy akkoriban még nem volt internet és mindenki rádiót vagy kazit hallgatott a kocsiban. Amerika hatalmas és a távolságok is nagyok. A szar poprádiót te is unod, de ha nincs más, akkor veszel egy kazit vagy válogatáskazit csinálsz, a mixtape-eknek is hatalmas kultúrája volt. Ma már hihetetlen, de az is le lett kutatva, hogy az emberek sokszor ezeket a zenéket szinte csak az autójukban hallgatták, mert a napi rutinjuk része volt a két három óra autózás naponta. Tehát amire a kiadók nem gondoltak, hogy az emberek nem csak táncoláshoz, bulizáshoz hallgatnak zenét. A sztorizós, hosszú, középtempós számok nagyon jól adták ki magukat a kis mozgó kabinban (nevezzük autónak). A másik ide kapcsolódó dolog a walkman, discman. Igen frankón néz ki egy gettoblaster, de azt cipelni is kell, és ezer elem kell bele. A lakosság másik fele meg walkmanjében utazás közben hallgatta a zenét, a középtempós hiphop, a vaskos basszusokkal tökéletes a fülesbe.

A csúnya beszéd újdonsága

Parental advisory explıcıt lyrics/ content

A nyolcvanas években indult ez a folyamat, hogy a szólásszabadságra hivatkozva egyre bátrabb dolgok kerültek felvételre. Ez nem csak a fuck és a punci szavak kimondását jelentette, hanem azt is, hogy bármit bármiről. Ma már az interneten is minden mehet, de akkor a határok még nem voltak kitolva, a szöveg nyersessége, az újdonság izgalma sokakat vonzott. Aztán megjelentek a középosztálybeli „katasztrófa turisták”, akik kíváncsiak voltak a gettóéletre, és imádták ezeket a zenéket vásárolni. Ez azért fontos, mert egyáltalán nemcsak a fekete közösség vásárolta ezeket a zenéket. Mobb Deep klipekben mindenki afro, rajongó tábora világszerte 90%-ban nem fekete (!). Maguk az alkotók nem is tudták milyen sokan kíváncsiak az ő bel-brooklyni, queensi híd alatti magánügyeikre. Azt meg nem kell mondani, hogy egy 14 évesnek az, hogy „csak szülői felügyelettel hallgatható” szinte kihívás, hogy megvegye ezt a tilos, titkos valamit.

A boom bap pszichológiája

Utcahíradó, helyzetjelentés, mentálhigiéniás kezelés, önkifejezés, zenei napló.
Érdekes egy sajátos dolgot észrevenni a fekete zenészeknél, ha maguknak csinálnak zenét, rendszeresen visszalassítanak dolgokat, a blues, a reagge, és a boom bap, triphop majd a lo-fi is ennek a folyamatnak a része. Egyszerűen van valami időkérés, tér és fellélegzés, vágy, hogy hátradőlhetsz a lassan, komótosan haladó ütemen, amiben, mint egy fotelbe, belesüppedsz és visz magával. A lassabb zenékre nemcsak könnyebb freestyle-ozni, hanem itt jön ki a hiphop igazi ereje. Itt nem ütemkényszeres rövid szövegrészek, meg refrének vannak, hanem hosszú kifejtős szövegek, dalstruktúrák. Soha egyetlen zenei stílus nem adott ennyi teret a gondolatok kibontásának. Nem véletlen, hogy a szójátékok, a storytelling/történetmesélés eleme így felerősödött. szerepet sok zenész korlátnak tekintette.

Soha egyetlen zenei stílus nem adott ennyi teret a gondolatok kibontásának.
Nem véletlen, hogy a szójátékok, a storytelling/történetmesélés eleme így felerősödött.

A másik dolog, és ezt nem belemagyarázom, már a jamaikai reggae-nél megjelent, hogy a szövegfelelős hírmondó is. Elmondja, hogy történt valójában. Történelem alulnézetből. Soha ennyi borongós, önreflexív rapzene nem született. Azt se felejtsük el, hogy a kilencvenes években a grunge is kibontakozott, ami jól mutatja a korhangulatot. A hiphopnak ez az időszaka, amikor mind a szöveg, mind a beat magában is erős. Sokan ma tulajdonképpen boom bap instrumentálokat hallgatnak és lo-finek hívják. Akkoriban ez azért volt low fidelity, mert nem tudták analógba jobban kikeverni. A rap és a beatbox volt az utca egyszerűen előállítható ritmusa.
A funkzenék kiállásaira bulikban rákiabáló partirap szerepet sok zenész korlátnak tekintette.

A rap, mint prédikáló Szent János kérte, hogy jöjjön el a megváltója, és a vastag dobok és basszusok Jézusként megérkeztek. A beszédtempóhoz igazodó mélyek olyan hangulatteremtő hatást értek el, hogy megszületett az, amiről ez az egész cikk szól, és amit meghaladni nehéz. A kereket egyszer lehet felfedezni, lehet variálgatni picit, de a lényege ugyanaz marad.

A jiggy éra és az absztraktba menekülés és a dél feljövetele
A Festival Peak munkatársa Dart Adams a „2nd Golden Era”-t 1992-től 1996-ig tartónak írta le, és a Puff Daddy és Mase „Can’t Nobody Hold Me Down” című dalának 1997-es megjelenését hozza fel, mint a mainstream rap kezdetét. Ez már a Jiggy Era. A médiának mindig új hype-ra van szüksége, ez lett az east vs west rivalizálás, és amúgy is a g-funk népszerűbb volt, mint a boom bap. Aztán megérkezett a Dél, a kísérletezés sem állt le a Company Flow, az Anticon, DefJux, Rawkus records csak ekkor indult be igazán. A hangzás nem tűnt el csak új szelek új irányokba fújtak és elveszett a boom bap újdonság ereje. A másik nagy törést a mintázás körüli mizériák okozták. A jog nem ismeri a művészi szabadságot és senki nem gondolta, hogy a hiphop lehet ennyire népszerű.

Minta mókuskerék
A szerzői joggal, a zenével és a popkultúrával foglalkozó kutatók, Kembrew Mcleod és Peter DiCola szerint a hiphopban a mintavételezés aranykora 1987-től 1992-ig tartott. A művészek és a lemezkiadók még nem voltak tisztában a hiphop kultúra állandóságával a mainstream médiában, és még nem fogadták el legitim intézménynek. Úgy vélik, hogy a Grand Upright Music Ltd. kontra Warner Bros. Records Inc. ügyben hozott ítélet a hiphop és sample aranykorának végét jelentette. Biz Markie-t perelték be 1991-ben, el is vesztette, kellett még pár év, hogy a jogi precedens miatt elterjedjen az eset.

A bírósági ügy nagy hatással volt a hiphop zenére. A mintavételi díjak megtiltották akár
csak egy vagy két minta felhasználását is a legtöbb felvételnél, egyes jogtulajdonosok
pedig a jogdíjak 100%-át követelték. Perek százai indultak meg.

Mivel minden mintát törölni kellett a jogi lépések elkerülése érdekében, az olyan Public Enemy, De la Soul által készített, több tucat mintát használó számok előállítása rendkívül költségessé vált. Pitchfork szerint „egyik napról a másikra megdöbbentően nehézzé és költségessé vált, hogy akár egy maroknyi mintát is beépítsenek egy új ütembe… A producerek visszafogták alkotásaikat, és gyakran hangszeres díszítésekkel egészítették ki az egyik kiválasztott groove-ot, vagy a Dr. Dre módszere, hogy feljátszatták az eredeti zenésszel, amit mintázni akartak.

Az Egyesült Államokban és világszerte a szigorúbb szerzői jogi törvények következtében a hangok mintavételezése és újragenerálása mások munkái alapján egyre nehezebbé vált. Egyes modern művészek, akik nagy lemezkiadóknak dolgoznak, olyan gyártási költségvetéssel rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra, hogy mások munkájáért fizessenek (Dr. Dre). Ez azonban korlátozza a saját gyártású zenei termelést, és így a hiphop zenészeit más, elérhetőbb formákhoz vezette.
A művészek pénzügyi és karrierkockázatok miatt elzárkóztak a mintavételezéstől. Az ember kreatív képességeit az is befolyásolhatja, ha egy dalon belüli mintát választ. Ezért a zeneiparban az új tartalom iránti általános törekvés jelent meg.

Az aranyág egyéb leágazásai

Havi díj and the boyz, avagy az összefüggések
Ez amúgy Phlat poénja, de nem tudom mennyire köztudott, hogy Heavy D, Diamond D és Pete Rock unokatestvérek. Ha már Pete Rock, érdekesség, hogy a T.R.O.Y szintén egyfajta kegyeleti szám, egy halott barát emlékére, és hasonló sorsot járt be, mint Bob Hebb Sonny-ja (cikkünk róla itt), hogy az emberek nem tudják miről szól és buli sláger lett.

A mindenkinek kötelező Netflixes Hip-Hop Evolution sorozat egyik nagy érdeme, hogy bemutatja
milyen szoros, baráti kapcsolatban voltak a beatmakerek. Ennek az irányzatnak a fő megalkotói
szinte minden vasárnap egy helyre jártak lemezeket vásárolni és csereberélni.

A DITC (diggin in the crates) név is innen jön. Ez az iskola sokkal többet tett a környezetében lévő rapperekért. Ha csak Q-tip személyét vesszük górcső alá. Segíti a De La Soult, segíti J Dillát, összehozza őket a Pharcyde-al, segíti a szintén queensi Jujut a Beatnuts-ból. Ha megfigyeled a Can I Kick It klipjében is benne van. Segíti Mobb Deepet, és Nast a karrierjük elején. Dj Premierbe bele se megyek, őt is azért említem meg, mert ha megfigyeled sok névtelen zenésznek adott beatet. Ennek a hozzáállásnak mélységét, tisztességét és a közösség iránti felelősségét akkor érted meg, ha megnézed mondjuk, hogy akiken segítettek, a következő szórás mit is csinált. Mondjuk Nas. Semmit. Szart mindenkire. Az egy dolog, hogy nem jött létre az AZ, Cormega, Nas nagy team, de egyáltalán nem segítette ezeknek a srácoknak karrierjét, meg úgy senkiét. Az eredmény egyáltalán nem őt igazolta. Bezárult a kis egójába és egyre szarabb albumokat készített. Teljesen elfelejtve, hogy legendás első albumát, amit azóta se sikerült megugrania, egy közösség jóindulata rakta össze. A New York-i reneszánsz producerei a smooth jazz mintákat összegyúrták ropogós hangmintákkal és beatekkel ötvözve. De ami még fontosabb, segítséget adtak a kicsiknek. Ez a hozzáállás azóta is ritka. Ez egy közösség volt, nemcsak egy irányzat.

Ha leírom kik is tartoztak a Native Tongues köréhez, szinte az egész korszakot leírom: Jungle Brothers, A Tribe Called Quest, De La Soul, Monie Love, Queen Latifah, Black Sheep, Chi-Ali, Fu-Schnickens. A szélesebben vett baráti kör még durvább: The Beatnuts, Brand Nubian, Prince Paul, J Dilla (az Ummah tagja Q-Tippel és Ali Shaheed Muhammaddel), Leaders of the New School (Busta Rhymes korai csapata ugye), Mos Def, Truth Enola, Da Bush Babees Common The Pharcyde, Vinia Mojica. Ez a lista azért eléggé tekintélyt parancsoló.

A cikk végére a személyes 10 kedvencem-beatem ebből a korszakból.
Das Efx és Pharcyde a cikkben a többi itt
1. DJ Mark the 45 King: The 900 Number
Jó, oké, tudom, hogy ismered, de miért nem Premo vagy egy jó Mobb Deep? Hát azért, mert ez egy 1987-es zene. Hoppá!

2. Black Sheep: The Choice Is Yours
Csak annyit írok, hogy a Grammy, és minden díjas, szuperszonikus rap, és minden zene szakértő Questlove (Roots) szerint (is), ez az egyik legfontosabb boom bap szám, mindenkinek ezt kell megmutatni először. Mondta ezt úgy, hogy J Dilla, a De La Soul az ATCQ közeli barátai. Hát igen, ebben a számban annyi minden van egyszerre benne, hol is kezdjem, a basszus, a dumák, a zenében a szöveg, mint minta, ez egy blueprint. A választás a tiéd, hogy merre mész, ez a szám egy térkép.

3. Da Bush Babees: Swing It
Sokan amikor végképp nem tudnak mit mondani a boom bapre, azt mondják lassú, ültetős zene. Mi van? És most direkt nem Onyxot raktam ide. A támadó jellegű haditánc, amikor megverik a tamtamot és tudod, a törzs csatába indul.

4. Smif N Wessun: Bucktown
Ez annyira fekete, meg annyira minden, ez maga a boom bap. Teljesen elvisz.

5. Artifacts: Wrong Side Of Da Tracks
Szerintem New Jersey és a világ állami közterület-fenntartó vállalatai ennek az egy számnak köszönhetően több munkát kaptak, mint összesen együttvéve. A graffitis ismerőseim nettó felét ihlette ez a szám, és ez egész biztos így van világszerte, „mert több százmillió a kár, amit a graffitifestők okoznak.”

6. Lordz of Brooklyn: Saturday night
Ha már graffiti, akkor muszáj idecitálnom.

7. Lords of the Underground: Chief Rocka
a Das EFX a real hiphop, ez a real real hiphop, és ez igaz(!) hatalmas dumák, hatalmas flow, beat, b-boy breakesek graffiti. Minden.

8. A Tribe Called Quest: Electric Relaxation
Amikor a sok katyvasz után valaki letesz eléd egy pohár tiszta vizet. Tudod, hogy megérkeztél, tudod, hogy jó helyen vagy.

9. People Under The Stairs: Time To Rock Our Shit
1:48-ig ami rap itt le van nyomva arra szó nincsen.

10. Cappadonna: Splish Splash
True Master csúcsformában. Az első Cappadona album az egyik legjobb és legjobban alulértékelt Wu közeli album.