Ed Templeton és az ő nem klasszikus világa.
Amikor a normális a furcsa!
Ha megfigyeled, a kaliforniai punkzenekarokban mindig van egy betűrt inges, jól fésült fazon a kivarrt partiállatok mellett. Általában ez a kockás inges forma talál ki mindent. Ilyen Ed Templeton is, az ő punkzenéje pedig a gördeszkázás. Van egy olyan érzésem vele kapcsolatban, hogy az évek múltával a megítélése is folyamatosan változik. Eddig gördeszkásként titulálták, aki fotózik és fest is. Lassan ez átalakul: Ed egy híres fotós és tehetséges festő, aki gördeszkázott. Ráadásul nem is akárhogy. Nézzük miként lett a gördeszkázás templomos lovagjából a fotózás Edwardja!
Trailerpark boy és a kaliforniai álom
Ed Templeton 1972-ben született Orange Country-ban. Bár Kaliforniát Blue State-nek, demokrata államnak aposztrofálják, ő azonban pont a legzárkózottabb, konzervatív közegből származott. Ed emlékei szerint még Ku-Klux-Klán felvonulást is látott. És ahogy több cikkünkben is utaltunk már rá, Kaliforniában sem él mindenki lazaságban és jólétben. Ahogy Ed sem. Egy lakókocsiparkban nőtt fel, ameddig apja új életet nem kezdett a 16 éves bébiszitterrel. Ezt követően édesanyjával és a testvérével a nagyszüleikhez költöztek. Ám ez sem ment zökkenőmentesen.
„Megtaláltam a punkzenét és a gördeszkát, ami megváltoztatta a világnézetemet, és csalódást okozott nagyapámnak.” – mondta Templeton, akinek a neve amúgy nem is Templeton, hanem Ed Harry. Még az amerikai viszonyok között is nagy szegénységben nőtt fel. Egy gyerekkori bárányhimlő következtében édesanyja mentálisan sérült volt, így a munkaszerzés is nehezére esett számára. Amikor minden sértés nélkül azt mondja valaki a saját édesanyjára, hogy „super simple”, az kétség kívül jelent valami. Nem tudott nekik még az általános iskolai tananyagban sem segíteni.
Poor Eddie és Ollie Ed
Amikor Templeton 14 éves volt rákattant a gurulásra. Egy nap, a helyi deszkás boltból jövet Ed és haverja, Jason Lee egy srác után eredtek, mert annyira jól nyomta. A srác Mark Gonzales volt. Maga Ed is elismerte, hogy valószerűtlen környezet volt ez. Eric Estrada, Jason Mark Gonzales Dill, Jason Lee, ezekkel az arcokkal véletlenül futott össze. Jason Lee-vel például egy gimnáziumba járt, így lettek jóban. Barátságuk azóta is töretlen, kiállta az idők próbáját..
Akkoriban még Ed volt a legszegényebb az amúgy sem kimondottan jómódú társaságban. Poor Eddie-nek is becézték, mert minden nap ugyanabban a ruhában érkezett, mindegy mi volt a program. Ebből a státuszból a szintén megalázó, Ollie Ed becenév fele történt csak elmozdulás. Azzal csúfolták, hogy csak ollie-zni tud, annyira gyenge deszkás. Ehhez képest szép eredmény, hogy több listán is szerepel minden idők legjobbjai közt.
Később kivágták a gimiből. Erről nem szeret beszélni, mert nem büszke rá, és nem akarja propagálni, hogy ez egy okés dolog. Véleménye szerint úgy tűnhet a tiniknek, mintha ez lenne a módja a profivá válásnak, hogy: Baxxasd ki magad és te is világhírű deszkás leszel.
1990-ben, 22 évesen Templeton pro státuszba lépett. Akik a 90-es évek elején jártak ki a münsteri világbajnokságra, éveken keresztül láthatták őt a dobogó valamelyik fokán állni. Többnyire a legfelsőn. Lendületéből a következő évtizedben sem vesztett, míg 2012-ben egy súlyos lábsérülés után már végleg a fotózásra helyezte át a hangsúlyt. Napjainkban a Teenage Kissers és Teenage Smokers és egyéb fotósorozatáról legalább annyira ismert, mint a deszkás múltjáról.
Egyébiránt 2011-ben mi is szemtanúi lehettünk Ed Temploton munkásságának, ugyanis az Ernst Múzeumban mintegy 1200 alkotás – fotó, festmény, rajz, szobor, valamint videó alkotta a THE CEMETERY OF REASON című, úgynevezett mid-career kiállításának darabjait.
Ed a magánéletében is elég sajátos utat járt be, 15 éves volt, amikor megismerte a párját és azóta is együtt vannak. 19 évesen házasodtak össze. Ed nagyapja elég érdekesen állt a kérdéshez. Több könyvet is ajándékozott unokájának, mind arról szólt, hogy a fiatal házasságok hogyan végződnek válással. Templeton 1991-ben feleségül vette Deanna Templetont. Mindketten vegánok egyébként. Deanna Templeton szintén fotós.
Templeton a gördeszkázásról
Classics: Ed Templeton „This Is Skateboarding”
A ’90-es évektől a ‘2000-es évek elejéig a gördeszkázásra és az ifjúsági szubkultúrákra összpontosító Templeton nem csak a képein ragadja meg a serdülőkori bűnözést, a gyengeségeket, az elvárások elől való menekülést, a kivonulást a társadalomból. Ed annyira lényegre törően fogalmazza meg a gördeszkázás változásait, miben létét, hogy sokkal jobb, ha őt magát idézzük.
„Amikor elkezdtem, még 1985-ben, leginkább a gyerekek idegenkedtek tőle. Nem volt menő dolog, ez most teljesen megváltozott. Például az a fajta gördeszkázás, amelyre emlékszem, és amit szeretek, az utcán zajlik, és mindig a bevállalósoké a főszerep. A dolgok, amiken deszkázni szeretnénk, mások tulajdona, mások épületei, és ez mindig konfliktust szül, és ez a fajta gördeszkázás mindig hiteles és nyers lesz.”
„Csonka családból származom, és majd minden barátom ugyanabban a csónakban evezett.
Mindannyian magányos, elidegenedett gyerekek voltunk, és úgy éreztük magunkat, mint egy
csapat sehová nem tartozó ember. Akkoriban a zsaruk felrúgták a deszkásokat, nem tárgyaltak,
elvertek, punkok voltunk. Most, ha deszkás vagy, olyan vagy, mint a legmenőbb gyerek a campuson.”
Templetonnak a nagyvállalatokról, a gördeszkaiparról is van különvéleménye.
„Ugyanaz a gondolat, amely felkeltette az érdeklődésemet a deszkázás iránt, ma is aktuális. Mindig is azt vallottam, hogy az egyetlen dolog, ami sántít a gördeszkázásban az a gördeszkaipar.”
Templeton szemben áll a Tony Hawk-féle jófiú „egészséges-sportos” gördeszka ábrázolásával és a „sportszer boltok anyuka-apukacsalogató” kispolgári biztonságával. Ehelyett a Templeton a tinédzserkori sehova sem illő, kirekesztettek, lázadók szubkultúrájához kapcsolódik. Templeton munkái, fényképei, gondolatai az önmaga által kitalált kifejezés köré összpontosulnak, ez a „A sántaság zsákutcája”. Valami kis rendellenesség.
Ed azt szereti a gördeszkázásban, hogy az nehezen megítélhető, nincsenek szabályai, nem csapatsport. Individuális, veszélyes, a sport és az önkifejezés határán mozog. Ezeket több helyen kifejti, többek között az alábbi videóban is:
Ed Templeton: A Professional Skateboarder Turns Artist
„Mindig úgy jellemeztem a deszkázás fejlődését, mint egy fa ágait. A kemény, illegális utcai deszkázás továbbra is ugyanaz, és ez soha nem fog változni. Az olimpia és a Mountain Dew reklámok, ezek új ágak – de ezek együtt léteznek a régiekkel. És egyre több leágazás van. Például a gördeszka nagyon népszerűvé vált bizonyos afrikai közösségekben. Számomra ez nem egy új iteráció a deszkázásról. Ez csak a másik oldala ugyanannak az éremnek.”
Templeton a következő öt gördeszkást jelölte meg minden idők legnagyobb hatásaként: Mark Gonzales, Rodney Mullen, Tony Hawk, Tony Alva és Heath Kirchart.
Toy machine
Nem lehet Templetonról beszélni a Toy Machine említése nélkül. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy sok más céggel is volt kapcsolata. Eleve a New Deal fedezte fel, ott volt először pro. Majd miután a Sheep deszkás cipő márka megszűnt, Templetont az Emerica szponzorálta.
A Toy Machine azért emelem külön ki, mert Ő az alapítója, és fő grafikusa is eme igazán egyedi és őrült gördeszkás cégnek. Itt szintén érdemes őt idéznünk: „1994-ben kezdtük el a Toy Machine-t. Furcsa időszak volt a deszkázásban, mert megcsappant a népszerűsége, és nem volt benne sok pénz. De egy évvel később Tod Swank, aki Foundation Skateboards-szal foglalkozott, felhívott, és megkérdezte: „Hé, akarsz velem Toy Machine-t csinálni? Mit? Toymachine-t. És ez volt maga az álomszerződés. Azóta is maximálisan megbízunk egymásban, nem szerződéssel, kézfogással működünk.”
Templetonnak nagyon fontos volt, hogy sok deszkás maga tervezhette a saját lapját, sőt, ő gyerekként eleve azt hitte, hogy alapból ez így megy.
„Csak később jöttem rá, hogy [Gonzales] a saját grafikáját készítette. Ez óriási hatássam volt rám, hogy megismertem azokat a profikat, akik saját maguk csinálták gördeszkás grafikájukat – ez számomra egy igazán… klassz ötlet volt, és nagyon sokat jelentett nekem. Gyerekként azt hittem, hogy a lapot, amit potenciálisan veszek… az a srác készítette, akinek a neve áll rajta. A saját művészi érintését vagy erőfeszítéseit tette bele abba a lapba. Ez nem csak egy bérelt művészet volt. Ezért szeretem, ha személyes egy lap.”
90-es évek sztorik
Ed elsősorban nem a fiatalkori, régen minden jobb volt nosztalgiafaktort, hanem a régen minden nehezebb volt faktort emelte ki. Ahhoz, hogy tudjad ki például a Bad Brains-t, még az sem volt elég ha washingtoni vagy. Utána kellett menned a témának, kapcsolódnod kellett emberekhez, hogy értesülj a koncertekről, vagy megszerezd a zenét. Nem volt bárhol kapható, megrendelhető, adott esetben letölthető. Ez a világ véget ért.
„Most azonban élhetsz a semmi közepén, különösebb kulturális behatások nélkül, hallhatsz egy számot, ami tetszik, majd másnap rendelhetsz, mondjuk egy goth készletet, és aztán hirtelen goth leszel. Akkoriban évekbe telt összeszedni egy jó zenekaros pólót, „merchet”, lemezt. Ami a másik oldalt illeti, azt hiszem, hogy sok szempontból ez a kor jobb. Sok elszigetelt gyerek el tud kezdeni deszkázni, és kapcsolódni a zenéhez, a divathoz és a hasonló gondolkodású emberekhez anélkül, hogy annyira függne a földrajzi helyzetétől.”
A kilencvenes évek őrült hangulatáról és az „apukaszerepről” hosszasan beszélt. Tulajdonképpen arról van szó, mivel sohasem piált, egy idő után mindig ő vezetett, majd cégtulajdonosként is mindig ő volt a józan, ő szedte össze az embereket. Egy sztori az ezer közül:
„Nos, Billy Marks, az egyik deszkásom, bombákat gyártott a tudtom nélkül. Ott ült a furgonban, miközben vezettem, kivette a puskaport, beletette egy vizespalackba, majd berakott egy biztosítékot. Amikor felhajtottunk a szálloda halljába, ő odadobta és meggyújtotta. Ez még 2001 9/11 előtt volt, mielőtt a globális terrorizmus valóban szóba került. Nyilvánvalóan nem voltak emberek a hallban, és nem törte be az ablakokat, de iszonyatosan hangosat robbant. De tudod, manapság börtönbe zárnának ezért. Mindig íjakkal, airsoft és paintball fegyvereinkkel rohangáltunk és harcoltunk egymással. Manapság lelőnének minket. Sokszor előfordult, hogy hamis fegyverrel a kezünkben rángattak el minket a zsaruk. De akkor elengedtek, max egy pofont kaptál. Ma minden olyan hivatalos és jól dokumentált.”
Templeton, a művész
A gördeszkázáson kívül Templeton festő, grafikus és fotós. Ezeken a területeken hivatalos képzés nélkül szerzett hírnevet – a Photography Colleges a „New School Photography: Ed Templeton” című cikkében úgy azonosítja Templetont, mint „valószínűleg az egyik legnagyobb hatású kortárs fotóst.” Templeton jellegzetes gördeszkagrafikákat már a New Deal cég számára is készített, de igazán a Toy Machinnél forrt ki. Valójában már csak emiatt is híres lenne. Templeton ma már az összes műalkotást a Toy Machine cég számára készíti, amely 2013 januárjától az elsődleges gördeszkás projektje. Emellett ott van a festő Templeton függetlenül a fotós és grafikus Templetontól. Egon Schiele ihlette képeit elég könnyű felismerni. Amúgy szobrokat is készít, de korlátozottan.
Tizenéves dohányosokról, szerelmesekről és punkokról készült fényképei a fiatalság elbűvölő naivitását sugározzák, megörökítve azt a szenvedélyes lázadási vágyat, amely a szülők hiánya vagy elnyomása alatt és az amerikai külvárosok zsibbadó zsákutcáiban fellángol. A mindennapi élet szépségének és banalitásának fotózása továbbra is része Templeton kreatív gyakorlatának, amelybe ma már a festészet is beletartozik. Feleségével saját bevallása szerint nem is nyaralnak, csak elmennek egy városba és fotóznak, bele a vakvilágba.
22 fotóalbum jelent meg a neve alatt. Ezeket nem ő adta ki, más is látott benne fantáziát. Ez azért erős fegyvertény. Főleg, hogy ő magát először nem gondolta fotósnak, mivel csak a haverjait, meg a lakókörnyezetét kapta néha lencsevégre. Pont egyszerre vette meg Nan Goldin Ballad of Sexual Dependency, és Larry Clark Teenage Lust című albumait. Ezen szociofotó-gyűjtemények mentén kedvet érzett maga is a kattintgatáshoz. Mitagadás, elég jól sikerült.
A suburbia életérzésről és a szociofotó, street fotó esztétikájáról így vallott:
„A külvárosokban még mindig megvannak ezek a szép és tiszta homlokzatok, amelyek azt sugallják, hogy „minden rendben van”. De az emberek ugyanazok és a problémák ugyanazok. A házakban még mindig lerészegednek, és verik a feleségüket. A hajléktalanság mindenhol ott van. Ezeknek az álhomlokzatoknak a megbontása a munkám lényege.”
Ed itt és most
Miután komoly nyaksérüléséből felépült, 2012-ben miszlikbe törte a lábát. Végül abból is sikerült helyrejönnie, azonban már nem teljesen. Ennek egyik oka, hogy a lába alsó részén két lemezt építettek be, melyek végigfutnak mindkét csont mentén. Ha újra deszkázni akarna, legalább az egyik kis fém kanalat ki kéne onnan venni, mert merev a lába. Erre Ed a sajátos akasztófahumorával így kommentelte: „Szóval továbbra is deszkázok, de csak a fejemben.”
Sajnos az egészsége egyéb módon is romlott. Templetonnál 2014-ben Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak (nyirokrendszert érintő (limfatikus) rosszindulatú daganatos megbetegedés), és több hónapos kezelésen esett át. A betegség nehézségei miatt Templeton depressziós lett.
Ennek ellenére, ha szerepel valahol vagy nyilatkozik, szinte a gördeszka-szubkultúra szociológusa, olyan élesek a megfigyelései a korunkról. Így stílszerűen az egyik gondolatával zárunk.
„Azon tűnődöm, hogy mi az, amit most hiányolok. Például kéne lennie egy új undergroundnak, ami nem az Instagram. Kíváncsi vagyok, van-e olyan klassz zene vagy gördeszkás jelenet, amit soha nem fogok látni a külvárosi házamból itt, a kaliforniai Orange megyében. Csak azon tűnődöm, hogy létezik-e már olyan, hogy „underground”. Ami titkozatosabb, ahová le kell menni, ami nem az interneten történik.”
Ed, reméljük, igen, és te titokban a részese vagy!
