Isteni Jeff ördögien jó fotói

Jeff Divine élete egy mondatban, zen tömörségben, általa megfogalmazva:

„Kezdetben szörföztem, majd fotóztam. Ahogy a dolgok komolyabbra fordultak, előbb fotóztam, és csak utána szörföztem.” Ötven év telt el így – most ebből a legendás, korai korszakból idézünk meg egy szeletet.

Az ember, aki ott maradt
Kevés fotós mondhatja el magáról, hogy már akkor lencsevégre kapta a szörfözést, amikor az még egy szűk közösség szenvedélye volt – nem pedig világméretű iparág és popkulturális jelenség. Jeff Divine a szörffotózás úttörője, aki nemcsak tanúja, de krónikása is lett a sport kultikus évtizedeinek, és aki ma is aktívan dokumentálja annak fejlődését. Autodidakta módon tanulta a fotózást, fejlődését azonban Steve Wilkings hawaii fotós is segítette.

A kaliforniai La Jollában nevelkedett Divine 1966-ban kezdett el szörfözést fotózni – az 1970-es évekre a sport egyik meghatározó dokumentaristája lett. Ott volt Hawaii északi partján – a szörfvilág Meccájában – abban az időszakban, amikor a szörfözés mitikus dimenziókat öltött. Noha a helyiek ezt gyakran vegyes érzelmekkel fogadták. Ez a helyszín önálló kultikus státuszra tett szert, olyannyira, hogy 1987-ben film is készült róla.

Jeff Divine először csak látogatóként érkezett Ohau-ra – de végül 35 évre maradt. Itt örökítette meg a szörfözés aranykorának ikonikus alakjait, többek között Montgomery „Buttons” Kaluhiokalani és Gerry Lopez – alias Mr. Pipeline – legendás pillanatait, melyek ma már vizuális totemként élnek tovább a szörfkultúra történetében.

Az 1970-es szörfös színtér – egy korszak hajnala
Az 1970-es évek a szörfözés történetének egyik legizgalmasabb és legmeghatározóbb korszakát jelentették – egyfajta fordulópontot, amikor a sport még távol volt attól, hogy professzionális iparággá váljon, de a jövő víziója már ott vibrált a levegőben. A szörfipar, ahogyan ma ismerjük, még csak születőben volt, a szabályozott versenyek és szervezett bajnokságok pedig épp ekkoriban kezdték megvetni a lábukat. A korai szörfversenyek hangulata inkább emlékeztetett egy baráti összejövetelre, mintsem egy éles sporteseményre. A győzteseket nem pénzdíjak, szponzorszerződések vagy hírnév várták, hanem kézfogások, hátba veregetések és elismerő bólintások. A közösség szoros volt, a részvétel és az egymás iránti tisztelet pedig sokkal többet jelentett bármiféle díjnál. A mezőny még szűk volt, de a szabadság utáni vágy, az önkifejezés lendülete és a hullámok iránti szenvedély határtalan.

Ezek azok a napok, amikor a legnagyobb legendákkal is szó szerint összeütközhettél a hullámokon. Aztán persze lehet, hogy lecsaptak, de ki ne akarná, hogy egy szörfisten lecsapja.

A hosszú haj, a pszichedelikus minták és a szabadságot hirdető öltözködés továbbra is uralta a partokat – a szörfösök világa egyértelműen a hippikorszak utórezgéseit élte. A deszkákon és a pólókon vibráló színek, kaleidoszkópszerű minták jelentek meg, és Jeff Divine sem képezett kivételt ebben a kulturális örvényben. Egy interjúban így emlékezett vissza azokra az időkre: „Hippi varrónők készítették számunkra a ruháinkat – egyedi szabású ingeket hímzett gallérral és kókuszdióhéjból faragott gombokkal.”

A korszak legjobb szörfdeszkái gyakran még garázsok mélyén születtek – nem ipari gyártósorokon, hanem kézműves szenvedéllyel, barátokkal és poros ventilátorral kísérve. Ezek a deszkák nem viseltek világszerte ismert logókat; inkább bumfordi, sokszor ügyetlennek tűnő mintázatokat, amelyekből azonban áradt az őszinteség és az egyéniség. A dizájnokban volt valami nyers, mégis megkapó báj – mert minden egyes darab autentikus volt és személyes.

Divine számos könyvet publikált, amelyek közül kiemelkedik a Surfing Photographs from the Seventies Taken by Jeff Divine és a Masters of Surf Photography: Jeff Divine. Ezek a kötetek nemcsak a szörfözés aranykorát dokumentálják, hanem vizuális krónikái is egy letűnt korszaknak.

Fotói messze túlmutatnak a puszta sportesemények megörökítésén. Munkássága a szörfözést nemcsak mozdulatként, hanem életformaként, társadalmi jelenségként és kulturális kódhálóként mutatja be. A hullámokat keresni vágyó szörfösök újabb hullámait, az egyre növekvő profi színterén át a tengerparti parkolók sajátos mikrovilágáig. A szörfös helyeken tapasztalható lokalizációval is foglalkozott. Ahogy a szörfözés egyre népszerűbbé vált világszerte, úgy jelent meg egyre markánsabban a „ha nem itt élsz, ne szörfözz itt” típusú mentalitás is – a helyi szörfösök gyakran ellenségesen viszonyultak a kívülről érkezőkhöz.

(Lásd kapcsolódó írásunkat ITT a „szörfnácikról” – abból jobban megérted, milyen feszültségek is húzódnak e jelenség mögött.) lencséjén keresztül a szörfkultúra legnyersebb, legautentikusabb korszakát ismerhetjük meg – nemcsak Kaliforniából vagy Hawaiiról, hanem távolabbi, kevésbé ismert partokról is. Fényképezett Ománban, Dubajban, Indonéziában.

A hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje azért is érdekes időszak, mert a hippikorszak sablonjai, a fura napszemüvegek, a pszichedelikus zenék és képzőművészeti rajzok azt sugallják, hogy mindenki minimum LSD-vel itta a reggeli kávéját. – legalábbis így él a korszak a popkulturális kollektív emlékezetben. Divine azonban árnyaltabb képet fest. Beszámolói szerint sokkal inkább egy útkereső, szabadságvágytól fűtött, természetközeli közösség bontakozott ki ezekben az években, amelyet ugyan átszőtt a korszellem, de nem az önfeledt kábulat, sokkal inkább a hullámok iránti mély tisztelet és az önkifejezés hajtott.

50 Years of Surf Photography with Jeff Divine

Búzafű shake Vs. Crackcocaine
A hetvenes évek új korszakot nyitottak – a szellemi ébredés, a testi tudatosság és a kulturális kísérletezés idejét. Nyugaton ebben az évtizedben kezdtek szélesebb körben terjedni a keleti filozófiák: a buddhizmus, a Krisna-hívők tanításai és más spirituális áramlatok mellett felerősödött az érdeklődés az észak-amerikai őslakosok hagyományai iránt is. A társadalmi nyitás ezzel párhuzamosan új testkultúrát is hozott – nemcsak a klasszikus sportok népszerűségének növekedésével, hanem egészen új mozgásformák megjelenésével: a gördeszkázás, a hegyikerékpározás (vagy ahogy akkoriban nevezték: klunkerezés – cikkünk a témáról ITT olvasható) és más szabadtéri sportok is ekkor születtek.

A popkultúra, a rockzene, a hippi mozgalom és Woodstock képei máig úgy élnek a kollektív emlékezetben, mint egyetlen, mámoros álom – ahol mindenki be volt állva. De Jeff Divine visszaemlékezései szerint ez távolról sem így nézett ki. Elmondása szerint valójában rengeteg konzervatív, fegyelmezett figura is jelen volt a szörfös világban – csak őket nem látjuk a hollywoodi filmekben. És volt egy másik, kevésbé ismert irányzat is: az egészségtudatosság korai hulláma. Sokan – Divine-hoz hasonlóan – már a hetvenes években elutasították a drogkultúrát, és tudatos életmódra váltottak. Teljes kiőrlésű rozskenyeret ettek, otthon csíráztattak, tiszta forrásvizet ittak, és nem kevesen váltak vegetáriánussá vagy épp vegánná. A természethez való visszatalálás vágya, az egyszerűbb élet iránti nosztalgia hatotta át ezt a törekvést – egy újfajta identitás született: a testét, környezetét és szellemiségét is ápolni kívánó emberé. Ez volt a modern vegetarianizmus és a „természetgyermek” életforma első komolyabb hulláma, amelyből nem sokkal később, a nyolcvanas években Kaliforniában kinőtt a világméretű fitnesz- és wellnesskultúra is.

A hetvenes évek szörfkultúrája a végletek kavargó keveréke volt – egy korszak, amely egyszerre volt nyers és letisztult, mocskos és emelkedett. A sós haj, az olajfoltos furgonok, a poros part menti kempingek ugyanúgy részei voltak, mint a búzafű shake, a spirituális útkeresés és a vegán csírák a hűtőben. A két világ – az ösztönöké és a tudatosságé – nem váltak el egymástól, hanem békésen, sőt kreatívan éltek egymás mellett. Szerencsére léteznek még olyan krónikásai ennek a vibrálóan sokszínű korszaknak, mint Jeff Divine – aki nemcsak látta, de meg is örökítette ezt a világot. Képei nem pusztán dokumentumok, hanem élő emlékművek egy időszakhoz, amikor a szörfözés még inkább lélekállapot, mint sport volt. Ahogy a mondás tartja, a szörf életben tart, mert: „Surfing is life. The rest is details.”