Friss
Manapság különösen sokat találkozhatunk a 90-es éveket dicsőítő hangokkal, ami a píszí és egyéb ideológiák kereszttüzében valahol érthető is, lévén nosztalgiával tekintünk vissza egy őszintébb, mégis sok esetben nyersebb, vadabb korszakra. Ennek a korszellemnek az egyik emblematikus brandje a Black Flys, ami 1991-ben a virágzó nyugati parti kultúra...
„A tűz az éjszaka folyamán kialudt. A hőmérséklet vészesen zuhant és olyan érzés volt, mintha a világ megszűnt volna odakint. Kiszabadítottam magam a hálózsákom rejtekéből, kiküszködtem magam a sátorból és nekiálltam újrarakni a tüzet. Ezt a kis faágak gyülekezetéből álló építészeti halmocskát, amit kis nyírfavessző ágacskák és vörösfenyő...
Egy elsőfilmes rendező, vagy író, aki éppen az első regényét készül megírni, a „nagy öregek” szerint jobb ha egy olyan témát választ, amit töviről-hegyire ismer. Jonah Hill megfogadva az intelmeket, egy olyan szubkultúrába vezetett be minket a 2018-ban bemutatott Gördeszkások, eredeti címén Mid90s filmjével, amibe jóformán beleszületett. Így...
Ez konkrétan így van, nem nagy szavak puffogtatása csupán. A Flight of the Conchords egy zenekar, ami egy rádiójáték és filmsorozat, de egyben egy zenei stand-up is. A különös pályán repülő új-zélandi duó úgy hódította meg a világot, hogy sosem lettek igazán populárisak, mindamellett elég megosztóak. Amikor azt...
Húshagyókedden búcsúzik a farsangi szezon, melyet sokan, sokféleképpen ünnepelnek szerte a világon. Miközben giccses maskarákba bujt emberektől hangosak New Orleans, vagy esetleg Velence túlzsúfolt utcái, addig egy közép-angliai kisvárosban erejük teljében lévő férfiak verik egymást halomra merő szórakozásból egy túlméretezett labdát kergetve. Nagy-Britaniában jelmezes felvonulások helyett sokkal inkább...
Értékes festményeket nem csak menő galériákban, múzeumokban találhatunk, megesik néha az is, hogy egy jelentős műalkotás a nagyszülői ház falán lóg, esetleg a porlepte padláson lapul évtizedekig magányosan arra várva, hogy valaki végre felfedezze. A globális műkincspiac értékét hozzáértők nagyjából húsz trillió forintra becsülik. Nem elírás, valóban trilliókról...
Jó eséllyel sokan fogadnák kétkedve, blaszfémiát kiáltva, értetlenkedéstől megfeszült arccal, ha azt mondanám (írnám), hogy a családi nyaralások, közös szülinapozások, ünnepek és a szoros vérköteléken kívül bárki számára teljesen érdektelen események alkalmával rögzített képsorok nem csak irgalmatlan cringe módon ollózhatók össze. Azokra a rendszerint 7-12 perces kép- és...
Józsi gyerek a ráján. A kifejezés jelentése körülbelül annyi „Pistike a biciklin”. Joe Kid on a Stingray egy nehezen beszerezhető, de annál több bringás örömöt adó kis doksi, ami BMX-kultúra kialakulását járja körül. Igazi időutazás a hetvenes évekbeli vad nyugatra, mert bizony elég vad volt a nyugati part...
Undergrounda bulisorozat szemben a kórokozókkal Néha kell írni azokról, akikre nem vetül a fény, akik furcsa helyeken gyűlnek össze, hogy hódoljanak ama tudatalatti késztetéseiknek, mely mások számára talán szokatlan vagy nyers. Most nem a vámpírokról beszélek, hanem olyan közösségekről, akik szubkultúrát, vagy adott esetben rétegzenét hoznak létre. Igazából...
Sajátos budo, karate, zen, modern versek és kalligráfia keverékét ajánljuk akkor is, ha nem akarod. Vállaljuk a kockázatot! Ez a 4Bro magyarra lefordítva. Tulajdonképpen figyeld meg, hogy mindenki olyan könyveket ajánl, amihez könnyű kapcsolódni, ami megadja az „áhá érzést”, hogy ezt ismerem. De hogyan mutassunk valami újat, merőben...
