Barion Pixel

Tibi Tibi3bro

„Ha a kamerák nem lehetnek ott, mi vagyunk a királyok” – művészet a tárgyalótermek padsorai között

Bírósági tárgyalásokra járni nem éppen a legszórakoztatóbb elfoglaltság, melyre egy hétköznapi halandó vágyhat. Persze vannak olyanok, akik munkájukból adódóan tárgyalótermekben töltik a fél életüket, nélkülözhetetlen elemei az igazságszolgáltatás kiterjedt rendszerének. Mert hát bíró, védőügyvéd, illetve jogász nélkül pont annyira lenne elképzelhetetlen az egész mutatvány, mint mondjuk vádlott nélkül. Rajtuk kívül szintén fontos szerep jut még …

„Ha a kamerák nem lehetnek ott, mi vagyunk a királyok” – művészet a tárgyalótermek padsorai között Read More »

Szicília feketén-fehéren: Letizia Battaglia és a maffia különös kapcsolata képekben

Letizia Battaglia az élet krónikása akart lenni, mégis a halálé lett. Úgy is mondhatnánk, hogy jókor volt rossz helyen. Bár fotói a szicíliai élet széles spektrumát dokumentálják, leginkább mégis a maffiával kapcsolatos munkáiról ismert. A szicíliai születésű Battaglia az elnyomó családi körülmények elől menekülve vált a világ egyik legkülönlegesebb fotográfusává, aki karrierje nagy részét a …

Szicília feketén-fehéren: Letizia Battaglia és a maffia különös kapcsolata képekben Read More »

Wu-Tang: An American Saga – a Klán legendáriuma

Hulu Tang Clan Enter tha 30 epizódA Wu-Tang Clan nevű rapzenekar történetéről szóló sorozatot bátran ajánljuk olyan laikusoknak is, akik kungfus tematikára gondolnak, sőt, nekik javasoljuk csak igazán. A rajongók amúgy is megnézik. A fanok számára a forgatókönyvírók azonban azt a trükköt eszelték ki, hogy jó pár részen keresztül nem tudod ki kicsoda (hacsak nem …

Wu-Tang: An American Saga – a Klán legendáriuma Read More »

Szentpétervár és a mosómedve-godzilla: Vadim vad világa

Szent Péter várja a szörnyeketVadim Szolovjov képein hatalmasra méretezett vadon élő állatok szállják meg az orosz utcákat. A fura, szürreális kompozíciók titka valójában nagyon egyszerű. Ha fordítva nézzük, pont hogy mi, az emberszörnyek, az emberállatok szálljuk meg az összes többi állat élőhelyét. Vadim képein egyfajta humoros, de mégis ijesztő orosz realitás avagy irrealitás bontakozik ki. …

Szentpétervár és a mosómedve-godzilla: Vadim vad világa Read More »

Pimp my kamion – India, ha kamionozik

Indiai kamionosok mutatják mi a stílIndiának már a méretéből adódóan sem kell magát feltennie a térképre, ennek ellenére mégis újra és újra megteszi. Mégha számunkra idegenül is hat, de kétség kívül az indiai kultúra olyannyira erőteljes, hogy szinte bármit képes a saját arcára formálni. Nincs ez másként a kamionoknál sem. Az Indiából eredeztethető kamiondíszítés művészeti …

Pimp my kamion – India, ha kamionozik Read More »

Reggae-regék: filmek a nagy reggae-korszakról

Dzsaméka, dzsamékaA reggae az 1960-as években fejlődött ki Jamaikában. Abban a Jamaikában, ahol ma is csak alig több mint 2 és fél millióan élnek. Egészen fenomenális, nota bene semmihez sem fogható, hogy lakosainak számát tekintve egy budapestnyi ember, zenei stílusok garmadát hozza létre. A modern zenékre gyakorolt hatásukról már nem is beszélve. A jamaikai zene …

Reggae-regék: filmek a nagy reggae-korszakról Read More »

Ridin’ High. Keretbe foglalt pillanatok.

„Egy halhatatlan a halandók körében” Az ausztrál fotós, Mike O’Meally több mint 30 éve dokumentálja a deszkás kultúra fejlődését. Képei azonban messze túlmutatnak az extrém sportok világán – a kultúra, a szociofotó, a portré, sőt „az emberi lét őszinte dokumentálása felé,” ahogyan ő maga fogalmazott. Így nem meglepő, hogy nemrég épp egy ausztrál bányászokról szóló …

Ridin’ High. Keretbe foglalt pillanatok. Read More »

28 év a rácsok mögött ártatlanul, de mégsem teljesen feleslegesen – a Warren Hynson sztori

A művészet sosem adja könnyen magát. Van, hogy szenvedni kell érte, néha még fáj is, de legtöbbször megéri a nyűglődést. Pláne, ha az ember fia tehetséges benne. Warren Hynson pedig az, ám lehet, hogy soha sem lett volna belőle ismert festő, ha nem tölt majd’ harminc évet börtönben gyilkosságért, amit amúgy el sem követett. Warren …

28 év a rácsok mögött ártatlanul, de mégsem teljesen feleslegesen – a Warren Hynson sztori Read More »

Pengeéles rajzfilmek

10+1 szamurájos anime, ami pengeéles Japán szamuráj-filmklasszikusokról már írtunk korábban. Miért ajánlunk akkor mégis rajzfilmeket? A valóság miatt. A filmben egy csatajelenetet a maga valójában megmutatni költséges feladat, egy rajzfilmben „csak” megrajzolni kell. Lehet nagyot álmodni, nagyszabású történelmi eseményeket formába önteni, hiszen ami a filmvásznon hatalmas költségvetésű lenne, itt csupán rajzvászon kérdése. Másfelől a japán …

Pengeéles rajzfilmek Read More »

Spandex(t)rémek. Lehet-e a cicanadrág Rock’n Roll?

A jövő rugalmas – ma van a tegnap holnapja A divat egyik marketingfogása, hogy kétévente elhozza nekünk a jövőt. Azért kétévente, mert a köztes évben a retrót hozza el. A jelenben meg sosem vagyunk. Az egyik ilyen a technikai susmus, a jövőruha. A modern anyagok megjelenése. Ha meghallod, hogy spandex, latex, elasztán, neoprene, gore-tex, teflon, …

Spandex(t)rémek. Lehet-e a cicanadrág Rock’n Roll? Read More »