Hipgnosis: a kör négyszögesítése, avagy a világ legjobb albumborítói?!
Gombafelhő takarja el a felkelő napot – a japán punk története
„Az örök vesztesek” legnagyobb győztese Al Bundy
A 80-as évek legendás dark fantasy rajzfilmjei
Modok és mopedek: a divatos lázadás nagymesterei
Kultúra
Klasszikus márkák nyomában sorozatunk egyik legsajátosabb brandjéhez érkeztünk: Homeboy, aki átverte a világot, miközben megújitotta a divatot.
Thierry Mugler amolyan Midász király-szerű alak volt – minden, amit megérintett, arannyá változott. Mondhatni, egy személyben testesítette meg a korszakos zseni fogalmát. Divattervező, parfümkreátor, színházi díszlettervező, fotós és rendező. Mindez egyszerre.
A latino chicano kultúra sokkal nagyobb hatást gyakorolt a hiphop világára, mint azt elsőre gondolnánk. Valójában a west coast arculata szinte teljes egészében innen ered. Még egy olyan egyszerű tárgy, mint a bő nadrág, is komplex történelmi összefüggéseket és mélyebb kulturális jelentést hordoz. Történelem és hiphop nadrágnézetből.
Munkaruhának indult, majd felkerült a rapperek fejére, ahonnan alig akart leszállni. Volt, mikor mindenki ebben bólogatott a számokra, bár napjainkra kicsit elfáradt az a bizonyos kenguru. A Kangol és a hiphop kapcsolata azonban nem újkeletű, és máig érezteti hatását.
Csendes részletek, hangos víziók. Jacek Yerka csodálatos világa. Ha a fantázia elszabadul…
Mi történik, ha valaki tehetségét egy rossz ügy szolgálatába állítja – tudatosan vagy önámító módon? Ezernyi kérdés merül fel, melyek nemcsak a múltra, hanem a jelenre is érvényesek. Éppen ezért – vagy talán épp ennek ellenére – ajánljuk figyelmetekbe a Leni Riefenstahlról szóló cikkünket, és egyben a legújabb dokumentumfilmet, amely minden eddiginél mélyebben ás bele a képek mögötti sötétségbe.
Ishiguro, az író, aki Bob Dylan-en, Kerouac-on és Sherlock Holmes-on nevelkedett. Elmulasztott pillanatok és ki nem mondott szavak nagy mestere. Noha regényei gyakran halk hangvételűek, kérdéseik és morális dilemmáik annál mélyebben hatolnak az olvasó tudatába.
Hová lett a hatalmas jugó kultúra? Elmosta a 20. század utolsó polgárháborúja. Egy egész korszak tűnt el, és vele együtt annak különleges, jobb sorsra érdemes tehetségei is. Róluk lesz most szó. Zenészek, írók, filmesek, képzőművészek, gondolkodók – egy olyan generáció, amelynek sorsa egyben a jugoszláv álom végét is jelentette.
A Soundgarden, az Alice in Chains, a Nirvana és a Pearl Jam, mind önmagukban is képesek lettek volna történelmet írni. Együttes jelenlétük azonban olyan, mint egy szuperhős csapat: mindegyikük rendelkezett valamiféle különleges erővel, ami egyedivé és egymástól megkülönböztethetővé tette őket. Az Alice in Chains története éppoly egyedi, mint a Pearl Jam, vagy a Nirvana esetében.
A „Nap nyomában”! Egy szomorú dal furcsa története, ami gellert kapva a huszadik század egyik legnagyobb popslágere lett. Mindenki vidám dalnak gondolja a Sunnyt, holott egy tragédia áll mögötte.
Ezúttal a tánczene punkjait, a Gabberek világát járjuk körbe, akiket a nyugati társadalom kulturális szövete már a kilencvenes években sem volt képes megtartani, így a létbizonytalanságban élő, perifériára szorult fiatalok a reménytelen jövő helyett inkább a biztonságot jelentő hétvégi bulikba menekültek.
Videó
Egy élet nem elég – Tengler
Tengler Gergely neve ismerősen csenghet azoknak, akik már jártak slam poetry esteken. A közismert slammer a mindennapokban egy mozgássérült barátját látja el. Az, hogy hivatalos körülmények között másoknak segíthet, nem új feladat számára, hiszen éveket dolgozott hajléktalanszállón.
Sport
Teljesen mindegy, a világ mely táján botlasz gördeszkás lányokba, többnyire bő szárú nadrágban és elnyűtt pólóban látod őket száguldozni. Ám Bolívia egyik városában, Cochabambában egészen...
Mindig is foglalkoztatott a kérdés, mi a mozgatórugója annak, hogy emberek egész életüket egyetlen szenvedélynek rendelik alá, adott esetben az életük kockáztatása árán is. A...
Képzeld el, hogy egyedül függeszkedsz egy 600 méteres sziklafal közepén, minden biztosítás nélkül, miközben azon töprengsz, vajon eltévedtél-e! A kötéllel való mászás elsősorban fizikai erőfeszítést...
Krisna háta mögötti kis indiai faluban létezik egy közösségi tér, ami a felhőtlen kikapcsolódás boldog kis szigete az ott élő gyerekek számára. A „Janwaar Kastélyként”...
Események
27
november
101 Hang - Depeche Mode Special Tribute
Egyedülálló zenei ünnep, ahol 101 művész tiszteleg a Depeche Mode legendás életműve előtt!
27
november
